Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. február (2. évfolyam, 26-48. szám)
1939-02-10 / 33. szám
6 *FFT$W>T:>n • 1939 FEBRUÁR 1« PÉNTEK belügyminiszter Je lmeft test ad. Színházi előadás üzletszerű rendezésére, vagy tartására zsidó, vhuy jogi személy hatósági engedélyi nem kaphat. Tors Tibor inén egy módosítást javasolt: eszerint törlik a szövegből azt a kifejezést. hogy zsidó a színház ügyeinek intézésében egyébként döntő befolyást Jiem gyakorol s ennek helyébe a következőt iktatják: Az, aki a színház művészeti ügyvitelében egyébként irányító befolyást gyakorol. Ez a módosítás lehetővé teszi, hogy a színház gazdasági ügyvitelében zsidó is szerephez juthasson.' Rupert Rezső a szakasz törlését kérte. Festetics Domonkos gróf kifogásolta, hogy a szakasz rendelkezéseit nem támasztják alá büntető szankciók, pádig a legtöbb visszaélés ennél a szakasznál fordulhat elő. Tusnádi Nagy András igazságügy- miniszter rövid válaszában hangsúlyozta. hogy a strohmannrendszert igyekezni fog megfelelő intézkedő sekkel megakadályozni. A szakaszt Tors Tibor módosításával fogadták el. Az állami egyedárusí- tás szabályozása Makkal János előadó a tizenegyedik szakasz helyett, amely az állami egyed- Óraságokrál intézkedik, teljesen új szöveget terjesztett elő. Az íjj szöveg szerint állami egyedáruság alá eső eikkek árusítására engedélyt, úgyszintén hatásági engedélytől függő olyan jogosítványt zsidónak nem lehet adni, amelynek engedélyezése, vagy megtagadása a hatóság szabad mérlegelésétől függ. A zsidók által megszerzett ilyen engedélyeket, vagy jogosítványokat a törvény hatálybalépésétől számított öt év alatt fokozatosan meg kell vonni. Az állami egyedáruság alá eső cikkek előállítására, vagy feldolgozására vonatkozó engedélyek, jogosítványok, az előző bekezdés szerinti (megvonását mellőzni lehet, ha az engedély alapján üzemben tartott vállalat megszűnése az adott időpontban a termelést, a közfogyasztást, vagy a (eniunkaviszonyokat károsan befolyásolná. Az első bekezdés alapján visszavont gyógyszertárjognak visszavonása esetén az új engedélyes az előbbi tulajdonos kívánságára az Országos Közegészségügyi Tanács által a tényleges viszonyoknak megfelelő becsértékben a berendezést köteles átvenni. A határidőt a belügyminiszter állapítja meg. Nem kaphat engedélyt az, aki a maga neve alatt zsidó részére kísérelte meg az engedély megszerzéséi Az első bekezdés alá eső jogosítvány hasznosítása tárgyában zsidóval kötött társulási szerződést jóváhagyni nem lehet. A törvény hatálybalépése előtt jóváhagyott ilyen szerződést a miniszter felhívására meg kell szüntetni. Ezt az új szakaszt a bizottság határozata szerint a bizottság tagjai között szétosztják és a legközelebb veszik tárgyalás alá. a szakasz törlését kérte. Ugyancsak a szakasz ellen szólalt fel Farkas István és Tahy László. Tasnádi Nagy András igazságügy- miniszter válaszában azt hangoztatta, hogy a közszállítások kiadásánál a legmesszebbmenő gondossággal járnak el az iparosság érdekében. A szakaszt a bizottság változatlanul elfogadta. A következő, tizenharmadik szakasznál, amely az iparengedélyek es iparigasolva- nyok kiadásúról szol, Mák kai János előadó módosítást javasol, amelynek lényege az, hogy foglalkozást közvetítő irodára, hitelhírszolgálatra és tudósításra, zsidó Iparengedélyt nem kaphat. A módosítást szétosztották a bizottság tagjai között és annak tárgyalására később visszatérnek. A zsidók földszerzésének korlátozása Ezután rátértek a következő szakaszra, amely a zsidók földszerzésének korlátozásáról szól, «melyet már korábban ismertettünk. Az új szövegű szakaszt Makkal János előadó ismertette. Ruppert Rezső a szakasz törlését kérte, míg Megay Meissner Károly azt indítványozta, hogy a korlátozást terjesszék ki a szőlöbirtokra is. Klein Antal a zsidó hivatásos gazdák számára háromszáz hold birtokminimumot kért megállapítani. Farkas István ellenezte, hogy a szőlőbirtokokra is kiterjesszék a korlátozást. Tasnádi Nagy András igazságügy- miniszter megállapította, hogy a felszólalások tulajdonképpen nem is a szakaszra vonatkoznak, amely a föld szerzését korlátozza. Kérte, hogy változatlanul fogadják el. A bizottság így határozott. Maikkal János előadó új szakasz beiktatását javasolta, mely szerint zsidói az 1936:XXV11. törvénycikkben meghatá—1 —rnrnemmm* rozott korlátozásokra tekintet nélkül lehet mezőgazdasági ingatlanok átengedésére kötelezni. Nincs helye az átengedésnek, ha gyúr vagy bányaterületről van szó, továbbá, ha hatszáz négyszögölnél nem nagyobb házhelyről, melynek tulajdonosa igazolja, hogy más ingatlana nincsen. Rassay Károly a szakasz törlését kérte, mert szerinte az új földbirtokpolitikai törvénybe tartozik, Farkas Elemér, Rupert Rezső és Dulin Jenő hasonló értelemben szólalt fel, Tahy László pedig azt indítványozta, hogy a zsidók arányszá- muknalc megfelelően hatszázalékig megfelelően szerezhessenek földet. Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter azt hangoztatta, hogy a korlátozó rendelkezések a földbirtoknál a legindokoltabbak. Nem lehet vagyonelkobzásról beszélni, mert komoly ellenszolgáltatásról van szó. A szakaszt változatlanul elfogadták és elhatározták, hogy pénteken délután öt órakor folytatják a részletes vitát.-«é——i—■■ Gászrolblbanáis Úbuüán. Meg akarta mérgesni magát egy asszony, a gáss. felrobbant és megölte as öngyilkos felölt assxonyt Budapest, febnuír 9. Csütörtökön este félnyolc óra tájban hatalmas robbanás rázkódtatta meg az óbudai San Markanten 10. - számú házat. Óbudának ezen csendes környékén nagy riadalmat keltett a detonáció és a járókelők futva igyekeztek a ház elé. Pillanatok alatt megállapítást nyert, hogy az egyik első emeleti lakásban történt a robbanás, a konyha és az előszoba közötti fal bedőlt és a romok alatt jajveszékelő emberek feküdtek. A házfelügyelő azonnal értesítette a mentőket és a tűzoltókat, akik a helyszínre érkeztek és megkezdték a romok alól a sebesültek kiemelését. A mentők azonban Szeifert Róbertnén, a lakás tulajdonosának feleségén már nem tudtuk segíteni, az már hatott volt. Szeifert Róbert 50 éves kereskedőt, a lakás bérlőjét és Put zik József né 41 éves asszonyt elsősegélyben részesítették. Rendőri bizottság is érkezett a helyszínre, hogy megállapítsa, hogy tulajdonképpen mi okozta a robbanást. Kiderült, hogy Seifert Róbertné egyedül tartózkodott a lakásban, megnyitotta a gázcsapot és egy nyugszékben eléje ült. Este félnyolckor érkezett haza férje Putzik Józscfnéval együtt, aki midőn belépett a lakásba, felcsavarta a villanyt. Eddig még' meg nem állapított okból, valószínűleg rövidzárlat következtében a gáz meggyulladt és ez okozta a robbanást. Szeifert Róbertné holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították, abol boncolás fogja megállapítani, Közszállítások, iparengedélyek és iparigazolványok A következő szakasznál, a szállításokról intézkedik, Rí Kassa szab. kir. város pol re. 159/1939. sz. a köz «Rezső Ártejté! Kassa száll- kirí v%ros nyilvános árlejtés útján eladjn/con 3^68 m:l tölKy&iüffi.iát. Zárt írásbeli ajáSutok 3939. lyi februfer 37. napjának deli 12 órájáig adanlók be Itassa »zab. kir. város erdői éSmezőg^daságU igazgatóságának (Kasén, Kíjbtoa U tató hivatalába, áhol az eladási kaphatók. Kassa, 1939. évi február hó 7-én. Tost László s. k., polgármester. Kassa szab. kir. város polgármestere. ilzdnsdgyignz1«H, em.) ik- isiVcltótelok is V y 159/1« sz. Kassa »'«te. kir. város nyilvános árlejtés tján eladja oea 7870 m* 'fftleveHL-haszonfájat. Zárt írásbeli ajánlat* 1*^9. évi február 2g apjának déli 12 órájáig adandók be Kassa 1 zab. kir. város erdő- és me^gazda»ági igazat óságának (Kassa, Fő utca 414. II. em.) iható hivatalába, ahol az eladási feltételek is aphatók. Kassa, 1939. évi február hő 7-én. Tost László s. k., polgármester. Magyar a Magyarért! Ez a minden magyart lelkesítő akció, a nemes ügy szolgálatában művészi kivitelű • 8 Felvidék térképévé! ellátott - cigarettadobozt hozott forgalomba, mely gyönyörű emléke lesz minden hazafias magyar embernek. Ennek a szép és hasznos, ajándéknak is különösen alkalmas ajándéktárgynak megvásárlásával a nemes, jótékony célt is szolgáljuk, mert úgy jegyirodánk, valamint az psszes eladással foglalkozók, az eladást haszon nélkül, teljesen önzetlenül végzik, ezért a teljes összeg a kitűzött jótékony célt szolgá ja. Egy doboz ára (külön védőhuzatban) 7.- pengi Kapható egyelőre a következő helyeken: Lapunk jegyirodájában: Vili., József-köiút 5. Hadtest- parancsnokság (Állomásparancsnokság) IV., Veres Pálné-u. t Hivatalos órák: 9 — 2. Pfeifer Ferdlnánd-féle könyvkereskedésben: Kossuth Lajos u. 5 Az „ErkaM kötelékébe foltozó 110 f 'ívárosi előkelő cég központi irodájában IV., Eskü- út G. Klotüd palota, valamint az„Brka1' összes mogi izollainál hogy gásmérgezés okozta-e halálát, vagy az Összedőlt fal nyomta-e agyon. A rendőrség egyébként a vizsgálatot megindította. Ssigorú vádbesxéd a tízmilliós valuiaiigyben Budapest, február 9. A Felvidéki Magyar Hírlap beszámolt már arról a nagyszabású főtárgyalásról, amely egy sátoraljaújhelyi csempószszövetkezet tízmilliós síbolása ügyében folyik a budapesti büntetőtörvényszéken. Csütörtökön folytatták a főtárgyalást. Tcmesváry György de, fogházoryos, törvényszéki szakértő előadta, hogy Teitelbaum Náthán vádlott, aki az elnöknek egyetlen kérdésére sem adott választ, nem néma és nem elmebeteg, hanem szimulál. Kihallgatták ezután Friedmann Koppel József vádlottat, aki tagadta, hogy résztvett volna a valutacsempészésben. Azt állította, hogy azért járt többízben Csehországban, mert rabbik sírjához zarándokolt. Goldreich Jeremiás taimudista is tagadta bűncselekményét és azzal védekezett, hogy menyasszonyához utazgatott Csehszlovákiába. Végül az utolsó vádlottat Brach Irma 33 éves sátoraljaújhelyi leányt hallgatták ki. A leány is tagadta bűnösségét. A szembesítések eredménytelenül végződtek. Több tanú kihallgatása után Kleitsch Imre dr. királyi ügyész mondta oi vádbeszédét. Kifejtette vádbeszédében, hogy a vádlottak gyilkos tőrrel támadtak a nemzetre, amely nekik is hazájuk volt, amely nekik is kenyeret adott. Példás és elrettentő ítéletet kért. Ezután egymásután hangzottak el a védőbeszédek. A tárgyalást szombaton reggel folytatják. i.—————— Gyarmat védő liga alakult Londonban London, február 9. Angliában gyarmati liga alakult az angol gyarmati birtok- állomány mcgvédelmezésére. A liga alakuló ülésén, amelyet szerdán este tartottak meg az összes politikai pártok képviselőinek jelenlétében, valamennyi szónok azt hangoztatta, hogy terjeszteni kell a közvéleményben az angol világhi- rodnlmi eszmét és fel kell világosítani az embereket arról, hogy miért van szüksége Angliának a gyarmatokra. A német gyarmati követelések teljesítéséről a gyűlés szónokainak véleménye szerint nem lehet szó. A liga vezetőségébe főleg magasrangú nyugalmazott gyarmati fő- tisztviselőket választottak be. Bekerült a vezetőségbe Stonehaven lord is, aki öt évig vezette a konzervatív párt országos szervezetét, továbbá James de Rotschild ismert liberális párti képviselő. A liga vógrehajtóbizottságának elnökévé Sir Sámuel Wilson volt gyarmatügyi állam titkárt választották. ■ w .......... A párisi mozisok bojkottálják a plakátot és a fényreklámot Pár is, február 9. A párisi mozitulajdo- nosok nemrég sztrájkot rendeztek a város által életbeléptetett különadók miatt. A sztrájkot csak akkor hagyták abba, amikor a városi tanáccsal megegyezés jött létre, hogy az adó-kérdést 14 nap alatt rendezik. Ez a rendezés azonban nem történt meg és most a párisi filmszínház tulajdonosok újabb módszerhez folyamodtak tiltakozásuk kifejezésére. Elhatározták, hogy sem ideái falragaszokon, sem fényreklámokon nem hirdet- nek többé, hanem csak az újságokban hirdetik az új filmeket. Ez az elhatározás úgy az állam, mint a városra nézve érzékeny anyagi veszteséget jelent, mert a reklám adójából szép összegek folytak be az államkincstárba és a város pénztárába egyaránt. A párisiak is nehezményezik, hogy a „fény városából“ eltűnnek a megszokott utcai fényreklámok,