Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-08 / 6. szám
1939 JANUAR 8. VASÁRNAP TEKHDEta •i'fofifcVRHIRM2 21 Kármán József halhatatlan szellemének áldozott a felszabadult Losoncra ellátogató öregdiákok küldöttsége. Az egyik »öregdiák" , Máté Lajos dr, ny. ginin■ igazgató méltó szavakkal rótta le az utókor háláját Losonc nagy fia előtt, aki másfélszáz esztendővel ezelőtt a református papi lakás szerény családi köréből kiindulva, új irányt mutató célokat tűzött ki s valósított meg a magyar közművelődés javára. Az „Uránia“ szerkesztője, az érzelgős „Fanni hagyományai' írója, majd a legjelentősebb, még ma is időszerű munka, iJl nemzet esinosodása“ című tanulmány európai szellemű szerzője nem volt ismeretlen, elfelejtett ember húszéves különvált életünkben. A cseh megszállás nehéz esztendeiben a hajdani szlovákiai magyar írók, kultúremberek mindenkor úgy tekintettek Kármán Józsefre, mint aki követendő mintaképe lehet a kisebbségi magyarságnak is. Emlékezhetünk még rá, a kisebbségi élet kezdetén éppen Losoncról,, Kármán József szellemének varázsintésére indult meg az első művelődési mozgalom, amely ha nem is terebélyesedett ki országos megmozdulássá, örvendetes kezdésnek a kétségbeesés veszejtő hónapjaiban mégis sokat jelentett. A kisebbségi magyar nemzet esinosodása volt a mi célunk is, amit felszabadultan, most már minden külső akadály nélkül hamarább is megvalósíthatunk. íróinkat több- ízben foglalkoztatta a rövid életű, de gazdag szellemű Kármán József rokonszenves alakja, évekkel ezelőtt Dark6 István, a kitűnő prózaíró kezdett hozzá, hogy újabb adatok alapján megírja Kármán érdekes pályáját. Reméljük, ez a munka most már mielőbb elkészül. Nagyon szerencsés gondolatnak tartjuk az öregdiákok most felvetett javaslatát, hogy az ősi losonci gimnázium, ezentúl legnagyobb szülőt!ének, nemzeti művelődésünk úttörő alakjának, Kármán Józsefnek a nevét viselje. Hisszük, a gondolat megvalósításának nem lesz különösebb akadálya. (—ss) 1939: Ra<ine éve Ä francia irodalom és vélő az egész kultúr- világ ebben az esztendőben nagy ünnepre készül. 1839 december 21-én született Ferté- Milon-ban egy gyermek, akit rövid pár évtized múlva az emberiség Sophocles, Euripides és Corneille mellett emlegetett: Jean R a- c 1 n e. Háromszázados jubileumát ünnepeljük • nagy drámaírónak, akinek páratlan zsenialitással sikerült a görög pátoszt a francia bájjal összeegyeztetni. Hermione ... Phédre,.. jESajazct... Antik, keleti tunikákban csodálatos hősök keltek életre Racine bűvös érintésére. Drámáival a francia nyelv meghódította az európai országok előkelő udvarait, Nagy Frigyes szokta mondani: „Többet ért volna nekem, ha én Írom meg az „Athalie“-t, mint a legnagyobb ütközet megnyerése.. A francia szellem igazi fényessége Racine drámáiból táplálkozik, nemcsak a tudósok könyvtárában, meg az elit asztalán él Jean Racine, de ünnepi dísze, jótékony művelője a legegyszerűbb francia parasztnak is. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Jean Racine a többi klasszikussal együtt van olyan népszerű még ma is, mint pl. Jókai a magyarság szélesebb körében. A francia kultúrintézmények, irodalmi fórumok, közéleti tényezők már kidolgozták hatalmas ünnepi programjukat, amelynek keretében Páris és vidéke méltó fényességben áldozik egyik legnagyobb szelleme előtt, az egész kultúrvilág részvételével. Fáradt Európánk lázas arculatán villanjon meg egy-egy kései fénysugár, az éden! korból ., Bahtay Ervin: Indiai éveim (Révai-kiadás.) India, a különös szokások, rejtelmes emberek, titokzatos templomok és mesebeli kincsek hazája, kalandorok és fölfedezők, hódítók és esztétalelkek seregét vonzotta a történelem ókorától napjain kig. A hindu vallás és filozófia, költészet és politika, a keleti türelem és szemlélő dés mélysége az az ellenpólus, amelyet a nyugtalan és tevékeny, más alkatú európai ember örökké keres, mint önmagának hiányzó felét. Csillogó, filmekről is merős éjszakák, forró indulatok, hívő türelem és Tagore csodálatos költészete: ez mind India, a paradoxonaiban is egységes, bonyolult és ősi bőségű világ. De In dia nemcsak költészet és romantika, ha nem filozófia és állásfoglalás is. Az európai „kikötői kultúrával" szemben igazi „szárazföldi kultúra", mint egy kitűnő szakértőnk mondja, és ebben a más kultúrában benne rejlenek talán műveltségünk reneszánszának némely föltételei is. Baktay Ervin, a kiváló tudós és elbeszélő, aki éveken át élt a titokzatos kelet nek ebben a legtitokzatosabb országá ban, könyvében a tudomány hitelességével, a regény érdekességével és az élmény páratlan erejével mutatja meg a hindu tájat és a hindu lelket. A lénye elvált felét kereső Európának megnyilatkozik itt, — a keletről ideszakadt fajta nagyműveltségű fiának tolmácsolásában — valami az elveszített Htokból és abból a titokból is talán, ame'.y színes vágyképként ott borong a magyarság örök keleti -^atztalniáiban is. KÖNYV —KULTÚRA Magyar diákok élete a középkori Parisban Egy nyári kép merül fel az emlékezetben. Francia szakdolgozatomhoz gyűjtöttem adatokat a párisi Bibliothéque N ationale-ban; provancal-szótárakból, meg a gyönyörű billingvis Mireio-ból tanulmányoztam Mistral nyelvét, hogy este már folyékonyabban menjen az élőbeszéd a feketehajú provánszi leánnyal. A szakdolgozat témája: A félibrige-moz- galom a francia irodalomban. Sohase készült el, csak a céduláit őrzöm, meg pár képeslapot Avignon-ból, Aix-ból, emlékeztetve a „Nationale“-ban elfutott napokra. Ott dolgozott akkoriban egy fiatal gödöllői promentrei pap is, Gábriel Asztrik tanárjelölt kollégám, —min-1 den bizonnyal nagyobb eredménnyel, már csak azért is, mert ő szigorúan megmaradt az öreg fóliánusok között, és este is tovább bújta cellájában a középkori aktákat. Most egy budapesti könyvkirakat előtt találkoztam Gábriel Asztrik nevével, egy kis könyv fedelén: „Magyar diáok és tanárok a középori Parisban." A legendás Bethlen diák Az Európa felé sóvárgó magyar szellem útjairól ad érdekes beszámolót Gábriel Asztrik tudományos dolgozata. „Menj Parisba!“, vagy „Menj Bolognába!" — serkentették Magyarországon a fiatal tudnivágyó diákokat, teológusokat, már a 12. század végén. Jeles tanulmányok foglalkoztak évekkel ezelőtt a magyar szellemiség első párisi utasairól így Eckhardt Sándor „Magyar humanisták Parisban“, még korábban pedig Fraknói Vilmos a 15. század külföldi iskolázás történetét vizsgálva, kinyomozta régi párisi aktákból a Sor- bonne-on tanuló magyar diákok neveit. Az első magyar diákok: Lukács, Adorján, Mihály és Jakab, azután a legendás emlékű Bethlen-diák, aki a Sainte-Gene- viéve kanonokok monostorában halt meg igen jámbor élet közepén, sem zsidónál, sem kereszténynél adósságot nem hagyva hátra... Gábriel Asztrik kutatásai újabb adatokkal gazdagítják a párisi magyar diákélet 14—15. századi képét. Ebből a korból kerülnek ki a magyar tudományosság legnagyobbjai, akiknek nevét Auotariumok, Vendégkönyvek, kéziratban maradt Bibliothékák őrizték meg az utókor számára. Páris, a gyönyörűségek paradicsoma A Fény Városa volt Páris már a 12. században is, amely mindig vonzotta a magyar tanulókat. Bánffy Lukács, a későbbi esztergomi érsek Páris csalékony jellege ellenére is megmaradt derék és tudós embernek, aki a szegényekkel egy asztalnál evett. A 12. század végén újabb diákesapatok özönlenek Parisba, köztük igen sok magyar is, akik a Sainte Genevieve légkörében szívták magukba a nemrég elhúnyt Ahelard csodálatos szellemét. E kor humanizmusa közelebb állt a renaissance-hoz, mint a következő két század, és a magyar diákok megtanulhatták. hogy „a dolog nem az, aminek látszik, csak szimbóluma, jele egy mélyebb igazságnak". Ahelard szelleme e kor ifjú lelkeit az igazság mindenáron való felkutatására ösztönözte. Azidőtájt. hogy Lukács, Jakab, Mihály és Adorján Szajna parti egyetemen tanulnak, Gui de Baroche megemlíti, hogy Parisból buzog az üdvös tanoknak forrása, Paris a gyönyörűségek paradicsoma: Pa risius quidam paradisus deliciarum... „Isten ott van, ahol a szabadság honoV‘ Magyar diákjaink ebben a korban maguk is szemtanúi és résztvevői voltak Párisnak a teológia székhelyévé való kialakulásában. Lassan a tanárok átteszik székhelyüket a Sainte Geneviéve és a Notre Dame kolostoraiból a „rue Fou- arre* környékére, itt hallgatja a tudós mestereket már 1250-ben András is, IV. Béla és V. István káplánja. Pár óv és a Sorbonne az egyház oltalma alatt a tudományok szabad székhelyévé alakult. Egykorú tudósítások szerint: Ha mindenütt háború dúl, a párisi Egyetemen béko honol: Hic est pax, alibi toto Mars sevit in őrbe. A szabadság tiszta szelleme fürdeti az ifjú tudós lelkeket, Salisbury János a Cité falai között egész közel érzi az Istent: Dieu e®t Iá oú se trouve la liberté: Isten ott van, ahol a szabadság honol... Verebély Péter és — Petrarca A párisi diákság nagy része a szerzetesrendekből toborzódott. Így sok magyar ifjú tartózkodik 1252 idején a premontrei rend párisi székhazában, amelyhez kertet vásároltak Magyar Vilmos özvegyétől, Gillette du Cellier-től. Ez különben az első adatt a párisi premontrei és magyar érintkezések történetéhez. Találunk ebben az időben magyarokat a • dominikánusok között is; a francia liliom és a pápai kulcs összecsapásában mindkét oldalon résztvesznek a miéink is. Örvendetes jelenség, hogy a nyugattal összefüggő tudományos életünk irányításában oly nagy szerepet játszó ágostoni remeték kiváló magyar elmékkel büszkélkedhetnek; az ágostonos szor- galmasság ebben az időben nagy erényszámba ment. 1300 májusában a rend első magyar hírnökeként Alexander de Hungária, Magyarországi Sándor érkezik a párisi egyetemre, majd utódja, Stephanus de Insula de Ungaria megszerzi a magiszteri rangot és e fényes párisi grádueról Nyitrára kerül püspöknek. nemsokkal utána kalocsai érseknek. Későbbi Nagy Lajos és Erzsébet újabb magyar teológusokat küldenek ki, hogy a bibliát litterális sensus ezerint tanulják meg magyarázni. Így kerül ki Nagy Lajos humanista ösztönzésére Parisba Petrus de Verebei, Verebély Péter, aki az ágostoni remeték körében megismerkedett a nápolyi poétával, Petrarcával. valamennyi humanista között a legemberibbel. E nagyhírű magyar ágostoni teológusok döntő szerepet játszottak a korai humanizmus szellemének magyar földre való átültetésében. Inkább Mártát, mint Márkot... Nyüzsgő díákseregtől volt hangos a középkori Páris. Angolok, németek, írek, svédek, csehek, lengyelek, norvégek, dánok tanultak együtt és közöttük mindig szép számmal a mi magyarjaink is. Volt közöttük fiatal és idősebb, teológus és jogász, gazdag egyházi javadalmakat élvező és szegény szülők támogatásából élő polgárgyerek.' Nagy számmal éheztek, lézengtek Páris falai között az egészen szegény studensek is, akik számára nem maradt más, mint a Villon-megéne- kelte torkosság, vagabundus élet és akik aztán inkább Mártát csodálták, mint Márkot olvasták... A magyar diákok az egykorú egyetemi akták bizonysága szerint általában erkölcsösen éltek, ha szegényesen is, de rendben elkészültek tanulmányaikkal és vizsgáikat idejében megszerezték. Sok esetben, egészen szegényes sorból emelkedtek fel magyar fiúk is a legmagasabb rektori grádusig! A magiszteri vizsga után mindig áldomást kellett rendezni, a párisi taber- nákban... Wiskinus verse szerint a szegény származású Magyar Kristófot befogadó kollégista csoport híres volt nagy ivásairól. Kedvelt kocsmáik voltak: Az Aranyszakállhoz, Citerához, Szent János képéhez, a mitológiai Salmonhoz. Ezért vetették szemünkre Salmon cégére utalva: maiunt legere Salmonem quam Salomonem, inkább Salmon cégérét betűzik, semmint Salamon könyvébe néznének... Híres vidám áldomást rendeztek Magyarországi Keresztély fölavatására a Notre Dame árnyékában, a Saint Julion-le-Pauvre-templom mellett meghúzódó „Kalapácshoz“ címzett taberná- ban. Az áldomáson angolok, csehek, svédek, dánok és írek ittak Keresztély tiszteletére és — zsebére... Daru Máté és Bagoly Gellert... Ilyen internacionális légkörben is a dunavölgyi diákok sohasem feledkeztek meg magyar mivoltukról, és minden alkalmat felhasználtak, hogy magyarságuk őszinte érzésének mindenkor méltó megnyilvánulást adjanak. Az egyházi naptárba a magyar szentek neve mellé mindjárt bejegyezték a „nemzetiséget“ is. Amikor egy cseh diák leírta: Adal- berti archiepiscopi pragensis, egy magyar diák energikusan után jegyzi: Apostoli hungarorum. A 15. századi párisi franoiskánus tanulók soraiban egész sereg magyar diákot fedez fel Gábriel Asztrik, így Szegedi Gergelyt, Uray Jánost és Nádasdi Bálintot. Az crléansi egyetemen két magyar tanár tanított 1389-ben, a stúdium matri- kulája franciásan őrizte meg a nevüket: Gerardus Bagoilh és Matheus Darou, Bagoly Gellert és Daru Máté. Francia írók jegyezték fel, hogy e két tanár is szívesen ízlelgette az orleánsiak dí- csérve-dícsért tüzes borát. Büszkén emlékeznek meg a College de Sorbonne matrikulái a magyar diákokról, akik buzgón fejlődtek teológiai munkájukban. Még a haláltánc árnyékába búvó világ sem riasztja vissza magyar ifjain- kat a nagy úttól. Magyar humanistáink, mint Kolozsvári Imre, Szegedi Gergely, Urai János, Pécsi György és Várady Balázs elmondhatták Rabelais-val, hogy a tudós mesterek hírére otthagytak országot, szülőt, meghitt tűzhelyet, az út nehézségét, vidékek furcsaságát tűrve, viselve, eltékozolva apai, anyai örökséget, csakhogy a filozófia, kahallisztika, geometria néhány passzusáról kétkedő szellemük meg nem nyugvó vágyát Párásban, a tudományok tündöklő virágoskertjében, a gyönyörök paradicsomában elégítsék ki. Századok felejtető porrétege alól kiásni nyugatjáró, úttörő őseink lábnyomát: tisztes és köteles mesterség, örökségüket megtartani: kötelező feladat; és nyomukba lépni, folytatni a hétszáz éve megkezdett utat: magyar és európai hagyományt jelent... V. L. L Huizinga írja: „A megtisztult kultúra új hordozóinak, olyanoknak kell majd lenniök, mint egynek, ki éppen felébredt egy kora hajnalon. Gonosz álmokat kell lerázniok magukról. Lelkűknek álmát, mely az enyészetből nőtt ki, s mely ismét visszasüllyedhet oda. Agyuknak álmát, mely merő vasdrót volt. s a szívük üvegből. Álmát a karmoknak, mely kezükből nőtt, s ajkaik közt ragadozó fogak voltak. Emlékezniük kell majd arra, hogy az ember nem akarhat ragadozó állat lenni... Nem lehet tisztán látni, hogy hol fog megkezdődni a telkeknek elkerülhetetlen tisztulása. Kell-e még mélyebb szakadékokon keresztül mennünk, hogy megtörjünk? Vagy talán már folyamatban van az egész világon a jóindulatú emberek összefogása, észrevétlenül a nap lármás ziláltságában? Ismételjük: a nemzetközi érzék ápolása még nem minden, amire szükség van. Legnagyobb fontosságú azonban, hogy a szellem jobb időkre való előkészítésének müve tovább haladjon úgy, ahogy azt a világ egyes helyén már megszívlelték kis körben, vagy egynézetűek szükebb csoportjában, vagy nemzetközi hivatalos szervezetekben egyházi, politikai, általános kulturális szempontokból Indulva ki. Bárhol fakadjon is a valódi nemzetköziség gyenge virága: támogasd és öntözzed azt. Öntözzed saját nemzeti öntudatod eleven vizével, — amennyiben az tiszta. Annál jobban fog gyarapodni Maga a kifejezés.- nemzetközi, a nemzetek fenntartását feltételezni, de olytm nemzetekét, melyek egymást elszívlelik és nem csinálnak a különlegességekből megkülönböztetőségeket. A nemzetközi érzék az új erkölcs szent edénye lehet, melyben megszűnt a kollektivizmus és individualizmus ellentéte. Üres ábránd csvnrin hinni, hogy a világ még egyszer jó lehetne? Az eszményt azonban még akkor is ilyen magasra kell helyeznünk (A holnap árnyékában.) A BRATISLAVAI I. TAKARÉKBANK R. T. (ezelőtt Pozsonyi I. Takarékpénztár) felhívja a Felvidéken tartózkodó betevőit, hogy betéti könyveiket nyilvántartás céljából/jelentsék be — elegendő a betétkönyv-spimángk megadása — a Bratislava! L "takarékbank JA T. alant felsorolt valamelyik a f f i I i á It NB 1 el v q, fz e r z ő - déses: viszonyban lévő penzíbláíetnél: Komáromban a KomáromraH^ő Hitelintézetnél/ \ Ucván a Lévai Első Banknál. Vágsellyén az Első Sellyéi BanknaK Ipolyságon az Ipolysági Takarékbanké nál. Rimaszombatban a Rimaszombati Banknál. Tornaiján a Tornaijai Hitelintézetnél. Ezen bejelentések betevőink érdekeit kívánják szolgálni, hogy amidőn a meg- felelő kormányintézkedések azt lehetővé teszik, rendelkezésükre állhassunk. Az elintézés a bejelentés sorrendjében fog megtörténni. BRATISLAVAI I. TAKARÉKBANK R. T.
