Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-08 / 6. szám

Ma: képesmelléklet Ára; 20 fillér

II. évfolyam 6. szám. Budapest, 1939 január 8. Vasárnap

Előfizetési ái évente 36.— P, félévre 18.— P, negyedévre 9.— pengő, havoota 3.— pengő egyes szám ára 10 'illér, vasárnap 20 fillér.

POLITIKAI NAPILAP

Szerkesztőség: V., Honvéd-utca 10. Kiadóhivatal Budapest, Vili., József-kőrút 5. Telefon, kiadó* hivatal és hirdetési osztály 1-444-00

Imrédy Béla meghirdette

a Magyar Élet Mozgalom megindítását

H4» 4» 4» 4» 4» 4» 4» «» <M»4»4»4M» 4» 4» ♦» ♦» 4» ♦» 4» 4» 4» .............................«»♦»«» 4» 4» 4» 4» 4» Oé»4»4»«»4»#<M» M O 4» 4» 4» 4» 41

Munkács

diadalmasan visszaverte a csehek orvtámadását

Páncélautókkal indultak a csehek Munkács ostromára — Gránátokkal lőtték a várost — Yisszaűztük a tízszeres cseh túlerőt — A magyar kormány diplomáciai lépést tett Prágában — Jaross Andor: Munkács népe az egész nemzet számára példát mutatott

Esterházy János kemény nyilatkozata a szlovákiai magyarság nevében a munkácsi támadás miatt

így neon mehet-tovább. Ez az első, amit a fölháborodott magyar közvélemény a munkácsi cseh betöréssel kapcsolatban érez, s ez az, aminek valóban férfias bátorsággal Esterházy János is hangot adott pozsonyi nyilatkozatában. A szó szoros értelmében az oroszlán torkában mondotta el súlyos és igazolt vádjait a szlovákiai magyarság vezére, aki a munkácsi szörnyűség bizonyítékainak hatása alatt mutatott rá elszomorodottan kéthavi meddő törekvéseire, amelyekkel békét és szeretet akart varázsolni a status quo alapján a magyarok és a szlovákok közé, kölcsönös megértést, egyenrangúságot, egymás érdekeinek megbecsülését, kiegyensúlyozott testi-lelki testvériese- dést. Nem ment. Kin múlott ez? Százával hozhatjuk a bizonyítékokat, hogy nem rajtunk, magyarokon. Az október 6.-án Zsolnán föllángolt szlovák nemzeti önérzet szemmelláthatóan veszélyes és elnagyzolt nemzeti sovinizmus áldozata lett, s mint minden túlhevült és túllendült önérzet, nem találja meg ésszerű kereteit s lázadni próbál ama határozat ellen, amit a nagyhatalmak Becsben hoztak, s amely leválasztotta a magyarokat a szlovák államról. Az eltúlzott szlovák nemzeti hév nem nyugodott’ l)o ebbe, s elég erősnek tartja magát, hogy tovább uralkodjék a magyarok fölött, s a két és félmilliós nemzet farosa imperializmusával követelje vissza esetleg az egész egymilliós magyarságot, amely visszatért anyanemzetéhez, a Magyarságot, amely azt hitte, hogy a számla elrendezése és a hibák jóvátétele után megértő testvéri kezet nyújthat a szlovákságnak.

Fáj az elkeseredett és dühös agitáció, amely Pozsonyban ellenünk folyik, s amelynek szomorú eredményei Komját, Surány s most ez a rettenetes munkácsi eset. Nem leplezhetjük ama meggyőződésünket sem, hogy a helyzet semmiesetre sem fajult volna ennyire, ha a szlovákság túlfűtött fantáziáját nem istápolják idegenből s nem ringatják abba az illúzióba hogy neki mindent szabad s patrónusai mindenkor megvédik sőt fölajzzák a merészebbnél- merészebb cselekedetekre. Az elmúlt napokban már a patrónusnak is sok volt az amit a gát javesztett szlovák sovinizmus cslekedett s az elhirtelenke- dett szlovákiai népszámlálás után megálljt parancsolt. Késő volt. Az áradat már kicsapott. Prága amikor érezte hogy a szlovákság hangulata forrni kezd napról-napra hevesebben uszított, azt remélvén, hogy a magatartásával visszaszerzi a szlovákság elvesztett kegyeit. Hetekig tartó propaganda után sikerült is szinte rnár fehér izzásba hozni a csehszlovák közvéleményt, s akik eddig is aggódva figyelték a hangulat elfajulását, tulajdonképpen már nem is csodálkozhatnak az izgatás eredményét jelentő íjnunkácsi eseten.

Csak fékevesztett, feluszított, elvakított szörnyetegek vetemedhettek arra, ami Munkácson történt. A görögkeleti karácsony szent napján a haditechnika minden vívmányával, páncélautókkal. nehéz ütegekkel, sorkatonasággal polgári ruhában a városba csempészett terroristákkal megtámadni egy békésen alvó várost csak azért, mert a lehetetlen határmegvonás következtében a hurokban lévő hely meghódítása olcsó sikerrel kecsegtetett, annál is inkább, mert a benyomulok tudták, hogy a rendes katonaság éppen elvonult Munkácsról és számítottak a szent karácsonyi békés hangulatra, rálőni a parlamenterekre — ilyesmi valóban párját ritkítja Macedónia történetében is. A csodával volt határos Munkács megmentése. A magyar hősiesség olyan példáit szolgáltatta, hogy a történelem méltán fog rámutatni e kimagasló haditettre. Tízszeres túlerő ellen harcoltak rendőrök, nemzetőrök, pénzügyőrök, a térképészeti intézet elvont munkához szokott tudós tisztjei haladék nélkül fegyvert ragadtak, s mint az egyszerű bakák, odaálltak a páncólkoesik elé, a város talpra ugrott, öreg gazdák és iparosok vén mordályo- kat ragadtak, s mint negyvennyolcban, védeni indultak a várost. .Ez nem 1918 magyar petyhüdtsége többé, egy új, céltudatos nemzedék űzte ki Munkácsról a páncélkesztyűs Holubárt, akinek páncélját a magyar puszta kézzel összeroppantotta. S amikor a támadók megfutamodtak, a szomszéd begyekről nehéz ágyúk bombázták a védtelen, völgyben vekvő várost. Keservesen nevetnünk kell, amikor visszaemlékezünk a tavalyi prágai műfelháborodásokra, amelyekkel az odaáti „humanisták“ annakidején a spanyol megerősített városok ágyúzását helytelenítették. „Polgári lakosságra lőni sohasem szabad“, ■— hirdették a cseh baloldali szónokok. Vájjon mi lesz most a véleményük, amikor a Skoda- gyár pompás ágyúi egymásután lőtték a hatalmas gránátokat a mit sem sejtő Munkács gyenge és kiszolgáltatott házaira s az utcán vérükben fetrengnek a gyerekek s az asszonyok?

Európai felháborodás követte Munkács bombázásának hírét, de annál szomorúbb, hogy a pozsonyi rádió, ahelyett, hogy az elvadított szoldateszka és az ukrán terroristák megfékezésére gondolt volna, kitalált mesével igyeke-,

zett a valót félremagyarázni és érthe- tetlen gyűlöletében a védtelen gyermekeket és asszonyokat bombázó emberszörnyek segítségére sietett. Politikailag talán a legszomorúbb ez az egész súlyos incidensben, s méltán hangzottak el Esterházy János szavai, hogy így nem mehet tovább. Még Prága is kijelentette, hogy megvárja a vizsgálat eredményét, mert a „rossz telefon“ miatt, (amely egyforma Pozsonyba és Prágába) nem tájékozódhatott, de Pozsony már mindent tud, főleg azt, hogy a magyarok a hibásak. Egyetlen bizonyítékot sem hoz fel, do azért tajtékozva vádol. Szerencsére a magyarok rendelkezésére olyan bizonyítékok állanak, amelyekből kitűnik, hogy a munkácsi betörés egy fanatizált csoport kudarccal végződött rajtaütésszerű tette volt, s a világ hamarosan ismerni fogja e döntő bizonyítékokat.

Különös, de szimbolikus véletlen, hogy a gyászos eset éppen akkor történt, amikor Imrédy Béla Budapesten meghirdette a Magyar Élt Mozgalmát, s a magyar egység jegyében baráti kezet nyújtott minden magyarnak. Munkácson a magyar nemzet néhány példaképnek állítható tagja megmutatta, hogy föl tudja áldozni életét a hazáért és olyan ragyogó vitézi teljesítményekre képes, amely előtt páncélkocsik is megfutamodnak. Ahogy a magyar halni tud a hazáért, úgy kell érte élni is tudnia, s erejét összefogva, szívós belső munkával elhárítani minden külső veszélyt. Ha egyszer a nemzet egységes lesz, katonás, keresztény, tiszta szellem hatja át, a szociális ki* ogyensúlyozottság vasszilárd állapotokat teremt, idegen élősködők nem rá£>