Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-04 / 3. szám

IMS JANUÁR 4. SZERDA TEhWm+i. M*A /rAr\T>.Trrm«HT> 7 A cseh nemzeti egység pártjának ifjúsága támadfa a Berán-kormányt „Félmegoldásokkal nem lehet államot építeni“ — Radikális intézkedéseket követelnek a zsidók ellen gyár, német és zsidó nemzetiségű. Az el­bocsátásokat azzal magyarázzák, hogy az illetők a területváltozásokkal elveszí­tették állampolgárságukat. A német te­rületen levő ligetfalusi Gumon-gyárból is elbocsátottak 40 munkáit és 4 tisztviselőt. Az elbocsátottak mind pozsonyi, illetőleg szlovákiai illetőségűek. Újabb bűnvádi feljelentés Benes ellen Prága, január 3. Mint ismeretes, Gajda lefokozott cseh tábornok jogi képviselője Prága, január 3. A szeptemberi válság napjai óta hétfőn este tartották az első nyilvános nagygyűlést Prágában. A nem­zeti egység pártjának ifjúsági szerveze­tei gyűltek össze Prága legnagyobb gyű- léstermében: a Lucerna-teremben. A gyű­lésre oly nagy számban jöttek el az ifjú­sági szervezetek tagjai, hogy az úgyneve­zett szlávszigeten párhuzamos gyűlést kellett tartani. A gyűlésen résztvett Ha velka táreanélkiili miniszter is. Lukov- ski dr., az ifjúsági szervezetek elnöke vol{ a gyűlés főszónoka, aki kijelentette beszédében, hogy az ifjúság semmit sem akar többé a kompromisszumok taktiká­jából és megelégelte azt a huzavonát, amit a múlt politikai életében tapasztalt. Félmegoldásokkal nem lehet álla­mot építeni — mondotta. — Az eddigi politikai rend­szer beigazolta alkalmatlanságát, tehát új orientációt kell venni és a rendi elv alapján kell a nemzeti termelést megszer­vezni. A nemzeti bankot az állam tulaj­donába kell adni. Az államvédolmet újra kell szervezni és az ifjúságot már hatéves korától nevelni kell a nemzet- védelemre. Nem elégséges, hogy Benes lemon­dott, de mindazokat el kell távolí­tani, akik a korábbi kormányzati rendszert szolgálták. Vizsgálóbizott­ság kiküldését követelte. A nemzeti állam kiépítésével és minden falat kenyér védelmével kapcsolatosan szólt a zsidókérdésről. Kijelentette, hogy a zsidók külön népet alkotnak és más nemzetiségű kisebbségként kell kezelni őket. Követelte a zsidók eltávolítását az állami alkalmazásokból és a kultúr- életnek megtisztítását a rontó zsidó befolyástól. Követelte az 1914 óta megadott állampol­gárságok revízióját és az azóta letelepe­dett zsidók kiutasítását. A szlávszigeten a hangulat még radikálisabb volt. Itt a kormányt is támadták a szóno­kok és felpauaszolták, hogy az ifjú­ság követeléseinek egy százalékát sem teljesítették. Amit eddig a kor­mány tett, nem egyéb falrahányt borsónál. Mindkét gyűlésen a fasiszták egyenruhá­ban vettek részt és a gyűlések végén zsidóellenes tüntetések voltak. Érdekes, hogy a gyűlések befejezéséül a „Hej Slováci" dalt énekelték, amely tudvalé­vőén a szlovákok indulója. a fizetéseket Leszállítják és nyugdíjakat Az új esztendőben a csehszlovák kor­mány prágai lapjelentések szerint szó mos fontos kérdés megoldására készü A „Venkov“ úgy tudja, hogy a jövedelmiadót átlagban három százalékkal akarják felemelni, hogy az egyes országok külön költség vetései számára biztosítsák az egyen­súlyt. Komoly gazdasági körök a jöve­delmi adó emelése ellen foglalnak állást, mert azt amúgy is túlmngasnak tartják és inkább a közvetett adók emelése út­ján kívánják a szükséges anyagi eszkö­zök előteremtését. Az újévi cseh lapok a ormány készülő rendeletéiről számolnak >e, ezek között a férjes női állami alkal­mazottak nyugdíjazása szerepel, továbbá olyan értelmű rendelkezés, amely szerint két évig nem vesznek fel új alkalmazót­okat állami szolgálatba. A képviselői "izetések Csökkentését is tervbevették és a nőtlen állami tisztviselőknél a ja­vadalmazást egyharmadával akar­ják csökkenteni, a nyugdíjakat vi­szont ötven százalékra akarják le­szállítani. Kivándorolnak a zsidók és emigránsok tás körül tapasztalt visszásságok ellen emelt tiltakozásukat és az összeírás ada­tait nem fogadják el. A pozsonyi kábelgyár elbocsátott nyolcvan kisebbségi munkást Pozsony, január 3. A pozsonyi kábel­gyárból elbocsátottak nyolcvan munkást. Az elbocsátottak legnagyobb része ma­hamis tanuzás címén a prágai ügyészsé­gen feljelentést tett Bones volt köztársa­sági elnök ellen. A Prazski List értesü­lése szerint újabb bűnvádi feljelentés várható Benes ellen. Ezúttal a háború alatt Amerikában gyűj­tött nemzeti adományról van szó, amely* ről Benes soha nem számolt el. Az ame­rikai gyűjtés eredménye többmillió dol­lárra rúgott. Katasztrofálisan csökkent Pozsonyban az adó alá eső jövedelem Pozsony, január 3. Az új határ rend­kívül nehéz helyzetbe hozta Pozsony gazdasági életét, mert forgalmi területé­nek közel háromnegyedrészét elvesz­tette. A gazdasági szempontból elsza­kadt Csallóköz és a Délszlovákiának ne vezett rész, továbbá Ligetfalunak és Dé­vénynek elcsfttolása Cseh-8zlovdkiától o város általános közgazdasági helyzetét tétté forgalmi szempontból válságossá, mert a forgalmi területek nagyréazcncK elvesztése jóformán valamennyi keres­kedelmi és ipari vállalkozást « túldimon- zioöáltság helyzetébe hozta. Pozsonyban minden gazdasági vállal­kozásnak redukálnia kell a keresotet és szűkítenie az üzletberendezést. Pozsony fogyasztóközönsége magára a városra és egy fogyasztási igényekben nem túl- gazdag északi szlovák vidékre zsugoro­dott össze s most ehhez az adottsághoz idomul a város gazdasági élete. Az új esztendő első napja ennek az új berendezkedésnek jegyében telt el. Igen kozásnuk redukálnia kell a kereseteket és sok nagyvállalatnál történtek felmon dások és elbocsátások, igen sók vállalkozás csak most az évi mérleg összeállításánál jön rá arra, hogy jövő­beni prosperitása az eddigi keretek kö zött lehetetlen s lényegesen kisebb üz ieti lehetőségekkel kell számolnia.^ Különösen erősen érezhető ez a folya­mat a mezőgazdasági kereskedelmi élet­ben s erre vall az az intézkedés is, hogy az új évben csak hetenként .egyszer, minden hétfőn lesz Pozsonyban terménytőzsde. A gazdasági élet korlátozása, a jöve­delmi és kereseti viszonyok erős lerom­lása fölötte nehéz helyzetbe hozzák Po­zsony városát, amelyet az agrár és szó- ciálista gazdálkodás a természetesség határain túl fejlesztett fel. A „fővárosi“ gondolkodás nyomán súlyos adósságter­hek nehezednek a város háztartására. Az elmúlt nyolc év a városra nézve amúgy sem volt ragyogó, mert hivata^ los kimutatás szerint az adózás alá eső jövedelmek 15 százalékkal estek, míg most egy újabb 25—30 százalékos esésre van kilátás. Az 1930-ban 475 milliós adó alá eső jö­vedelem a most induló évben alig ha­ladhatja meg a 210—220 millió cseh ko­ronát, amivel szemben a város kommu­nális terhei alig változnak. Az 1939 ik év súlyos gondokkal köszön­tött be a pozsonyi városházára. Prágában az elmúlt napokban a cseh­szlovák kivándorlás egységes irányítá­sára bizottság alakult, amely az angol kormányhoz emlékirattal fordult a ki vándorlási mozgalom támogatása és megkönnyítése céljából. A bizottság célja új települési és életlehetőségek teremtése a külföl­dön, főleg tengerentúl, csehek, szo­ciáldemokrata németek és zsidók számára. A bizottságnak eddig 500 millió cseh- korona összegű belföldön összegyűj­tött pénz áll rendelkezésére, amelyet cseh pénzintézeteknél helyeznének letétbe, Anglia beleegyezése esetén Londonból in téznék a kivándorlás pénzügyi irányítá­sát. A kivándorlók tengerentúli letelepí­tése kisebb csoportokban történnék, amely csoportok körülbelül 20 vegyesen cseh, német, zsidó családból állanának. Az elmúlt hetekben a prágai útlevél- hatóságokat valósággal megrohamozták útlevelekért. Novemberben a hatóságok naponkint 500—600 útlevelet állítottak ki s ez a szám decemberben átlag 700-ra emelkedett- Az útlevélkérők hatvan szá­zaléka zsidó és politikai menekült s leg­nagyobbrészt Délamerikába, New-Yorkba és az északi államokba vándorol ki. A ruszinok nem engedelmeskednek Volosín kormányának Tüntetés Eperjesen Volosín ellen — Nem lesznek válasz­tások Ruszinszkóban — Élelmiszerhiány A szlovákok szerint a népszámlálás csak — adatgyűjtés volt Pozsony, január 3. A Szilveszter nap­ján puccsszerűen megtartott szolvák nép- számlálás tudvalevőleg a magyar és né­met kisebbségek részéről a legélesebb ellenállást váltotta ki. Mind magyar, mind német részről tiltakozást jelentet­tek be a szlovák kormány elnökéhez a törvényellenes ,,népszámlálás“ ellen. En­nek az erélyes tiltakozásnak tulajdonít­ható, hogy a szlovák kormány visszavo­nulót fúj. A szolvák kormány félhivatalos lapja, a „Slovak“ bejelenti, hogy a Szilveszter napján megtartott úgynevezett „nép- számlálás“ hivatalos helyről nyert érte­sülése szerint nem volt népszámlálás, hanem csak úgynevezett adatgyűjtés, vagy más­ként kisnépszámláláe. A hivatalos népszámlálást csak 1940-ben tartják meg. A lap szerint a szlovák kormánynak tervbevett építő munkája előtt szüksége volt arra, hogy tudja, hányadán áll a la­kosság összetételét illetően. Az adatgyiij tés meglepetésszerti kiírását hivatalos helyen azzal indokolják, hogy nem akar­ták felesleges módon felizgatni a lakos­ságot. A „népszámlálás“, illetőleg adat­gyűjtés eredményét valószínűleg január 15-e táján hozzák nyilvánosságra. A „Slovak“ egyúttal kijelenti, hogy valószínűleg téves lesz az a szám, amelyet a magyar lapok többízben közöltek, hogy a Szlovákiában élő magyarok száma 100, 120, vagy 150 ezer lenne. A lap szerint a magyar­ság száma jóval kisebb lesz ennél. Értesülésünk szerint a szlovák magya­rázat ellenére a magyar és német nép­csoportok képviselői fenntartják a nép­számlálás hirtelen kiírása és a végrehaj­Varttó, január 3. A Kurjer Porauny je­lentése szerint a Volosin-kormány erős mozgalmat indított abban az irányban, hogy Keletszlovákiának Sárosmegyéből ottmaradt részeit Ruszinszkóhoz csatol­ják. A mozgalom azonban nem járt ered­ménnyel, mert e vidék lakossága gyűlöli Volosint. VolöSin ezért Eperjesre ment, hogy ott előadást tartson, de a ruszin fia­talság ellentüntetéssel fogadta. A félhivatalos Gazetta Polska jelen­tése szerint a Volosin-kormány, amely a közeljövőben választásokat akart kiírni Ruszinszkóban, visszavonta idevonatkozó intézkedéseit, mert a ruszin lakosság ellenségesen visel­kedett a választás tervével szemben. A lap jelentése szerint a Ruszinszkóból érkező menekültek arról adnak hírt, hogy Volosinnak és kormányának hely­zete napról-napra romlik. A kor­mány intézkedéseinek senki sem en­gedelmeskedik. Mint ismeretes, a Volosin-kormány a ruszinföldi lakásínség miatt a szlovák kormányhoz fordult, hogy néhány mi­nisztériumát Kelet-Szlovákia Nagymihály nevű községében helyezze el, a szlovák kormány azonban ezt a kérést határozot­tan elutasította. A Kurjer Poranny jelentése szerint Ruszinföld lakossága nagyon szenved az elsőrendű közszükségleti cikkek hiánya miatt. Szerednye község lakosai például 45 kilométert kénytelenek gyalogolni Szolyváig, hogy ott kőolajat szerezhes­senek be. Ukrán kongresszus Prágában Prága, január 3. Popov tábornok, a doni kozákok egykori parancsnoka, aki annakidején súlyos harcokat folytatott a bolsevik csapatok ellen Ukrajna függetlenségéért, Prágába érkezett, hogy résztvegyen a külföldön élő ukránoknak a közeli napokban tartandó kongresszu­sán.

Next

/
Thumbnails
Contents