Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-11 / 8. szám

Előfizetési ár évente 36.— P, félévre 18.— P, negyedévre 9.— pengő, havonta 3.— pengő egyes szám ára 10 'illér, vasárnap 20 fillér. POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség: V„ Honvéd-utca 10. Kiadóhivatal Budapest, Vili., Jőzsef-körút 5. Telefon, kiadó- hivatal és hirdetési osztály 1-444-00 Chamberlain elindult (sp) Egyideig azt hittük, a rádió az emberi szellem legbékésebb és a népe­ket egymáshoz közelhozó találmánya, a repülőgép pedig a leggyilkosabb hadieszköz, amelytől méltán retteg a világ apraja-nagyja. A közelmúlt ször­nyű fintorral megcáfolta elképzelésein­ket: a rádióról kitűnt, hogy gyilkosabb hadieszköz, mint ezer mérgesgáz, s ha a kormányok félévre vagy egyévre el­némítanának minden rádiót, bizonyára békésebb világra ébrednénk, mint ma, amikor a rádió ördögi tökéletességgel végzi az emberek egymásrauszításá- nak végzetes munkáját. A repülőgép viszont megmentette a békét. Ha nincs repülőgép, Chamberlain nem juthat el kellő időben Berchtesgadenbe, s a többi államférfi szeptember végén szintén nem juthat el a pillanatokra kiszámított idő alatt Münchenbe. Hi­szen Berchtesgaden napján a német hadsereg már marsolni kívánt, Mün­chen napján pedig, ha a negyvennyolc­órás német ultimátum lejártát nem si­került volna a légi eljövetellel meg­előzni, délután két órakor ezer német repülőgép szállt volna föl Prágát bom­bázni. A békerepülőgép megelőzte a harci repülőgépet, s az aeroplán ered­ményesebben hozta közelebb a népek vezetőit, mint a rádió a népeket. S ha a repülőgépet Lilienthal, Wright vagy Blériot találta ki, — a békerepülőgé­pet egy kényelmes, öreg angol úr: Ne­ville Chamberlain. Hetven évig alig utazott Chamber­lain, azt mondják: egyetlen bőröndje volt, amit nagyapjától örökölt. Soha nem ült repülőgépen, nem is akart rá­ülni. Azután hirtelen megjelent új bő­röndökkel felszerelve a croydoni repü­lőtéren, beszállt az ideges, zizegő masi­nába, — s azóta Európa legtöbbet utazó államférfiúja lett. Olyan helyeket ke­resett föl, amilyeneket angol minisz­terelnök előbb nem igen látogatott. Egymásután jött a berchtesgadeni, go- desbergi, müncheni út, alig egy hónap leforgása alatt, de újabb négy hét múlva már Párisban járt az angol pre­mier. Láttunk egy képet, a dooveri vi­haros átkelés képét, amelyen a töré­keny, finom Chamberlaint csaknem el­sodorja a csatornái hajó fedélzetén a hirtelen jött hullám és szélroham, egyensúlyt vesztve áll ott, komikus pózban, a kalapja elrepült, s csak eser­nyőjét szorongatja görcsösen, míg kí­sérete segítségére siet, hogy fölegyene- sítse. Télvíz idején átevezni Párisba, ilyesmi összeegyeztethetetlen a hagyo­mánnyal a jobb angol körökben. Chamberlain megtette. S alig néhány hétre rá sor került az ötödik utazásra: a hrit impérium miniszterelnöke meg­látogatja a brit impérium volt legna- nagyobb ellenségét, Mussolinit. Lehetetlen, hogy e szenzációs utazás­nak ne legyen ugyanolyan békejelentő­ség, mint a berchtesgadeni és a mün­cheni utazásnak volt, mert Chamber­lain aligha kelne útra, ha egyrészt nem látná a kedvező kilátásokat, másrészt nem lenne eltökélt szándéka kibékülni és eleget tenni a legfontosabb olasz kí­vánságoknak. Miért volt szükség erre az utazásra, mit kell kireperálni Dél- nyugat-Európában, s mit jelenthet a Rómában valószínűleg megszilárdított angol-olasz kibékülés? Nyugat-Európa CHAMBERLAIN ÉS HALIFAX a francia miniszterekkel tárgyalt Párisban, majd továbbutazón Rómába London, január 10. Chamberlain miniszterelnök és Halifax lord ked­den elindult római útjára, hogy megtár­gyalják Mussolinival az időszerű európai és különöse a földközi tengeri kérdéseket Chamberlain miniszterelnököt aki háromnegyed tizenegy órakor (kö­zépeurópai időszámítás szerint há- romnegyedtizenkettőkor) hagyta el downingstreeti lakását, az utcán ösz- szegyűlt tömeg lelkes éljenzésben ré­szesítette. Ez az éljenzés végigkísérte a miniszter- elnököt egészen a Viktória-pályaudva- rig, itt azonban ellentüntetések is vol­tak, mert a londoni munkanélküliek, akik már hetek óta állandóan feltűnnek London utcáin és a téli segély felemelé­sét követelik, ezt az alkalmat is kihasználták, hogy tüntetést rendezzenek, nemcsak a maguk követelései mellett, hanem egyúttal Chamberlain mi­niszterelnök és Mussolini ellen is. A tüntető munkanélküliek ezúttal is a hírhedtté vált fekete koporsójukkal vo­nultak fel, amelyen a következő felírás áll: „Meghalt 1938-ban, mert nem kapott téli segélyt“. A tüntetők élén ezenkívül több olaszel­lenes plakátot is vittek. A munkanélkü­liek egészen a pályaudvar bejáratáig nyomultak elő s a rendőrség csak nehe­zen tudta visszaszorítani őket. Amikor a miniszterelnök megérke­zett a pályaudvarra, a munkanélkü­liek zajos tüntetésbe kezdtek. Részben Chamberlaint, részben Mussoli­nit támadták és zajosan tiltakoztak az angol-olasz barátkozás ellen. Kiáltozá­saikat hamarosan elnyomta a tömeg so­raiból feltörő lelkes éljenzés, amely a perronon is megismétlődött, amikor Chamberlain magántitkára kíséretében kijött a váróteremből. Ebben a váróteremben Grandi gróf szempontjából a kontinens veszélyzó­nája november óta délnyugatra helye­ződött át, bármennyi helyi jellegű ne­hézséget rejteget még mindig a sok középeurópai félmegoldás és a német expanzió. London mégis úgy érzi, hogy a tengelyen helül az aktív dinamizmus Berlinből ismét Rómába szállt át. Jól kimért váltógazdáság uralkodik a két középeurópai szövetkezett világhatalom politikájában: hol az egyik lát hozzá céljai eléréséhez, s ezalatt a másik csendesen készenlétben áll, hol a má­sik. Itália kezdte Abesszinával. Győz­hetett, mert biztos volt Németország támogatásában. A kezdeményezést 1938-ban Németország ragadta magá­hoz. A birodalom elérhette legfonto­sabb céljait, mert a háttérben csende­sen asszisztált Olaszország, s a német akciók alatt semmiféle egyéni tervet nem követett, nehogy a kétoldali cse­lekménnyel zavarja a birodalom előtö- rését. Alig valósította meg Németor­szág 1938-as programját, ismét Olasz­országra került sor, hogy továbbhalad­jon az erő és a kiteljesedés útján, s a nyugati hatalmak a tuniszi incidensek és a kiújult francia-olasz feszültség óta ismét aggodalommal tekintenek a Földközi tenger felé, ugyanúgy, mint az abesszin konfliktus idején. Chamberlain célja, hogy elejét vegye az esetleges bonyodalmaknak, s ne en­gedje annyira kiélezni a dolgokat, mint az afrikai háború és a csehszlo­vák konfliktus idején. A közvetlen olasz törekvések középpontjában két probléma áll. Az egyik a spanyol kér­dés, a másik az olasz gyarmati expan­zió tétele, amit ma „Tunis“ gyűjtőszó alatt szokás összefoglalni. A komolyabb jellegű angol lapok­ból az tűnik ki, hogy Nagy-Britan- nia szeretné, ha az egyik probléma gyökeres és az olaszoknak kedvező megoldásával a másikból kihúznák a fullánkot, s legalább néhány évre mo dus-vivendit teremtenének a két latin testvémép között Bevált diplomáciai szokás szerint, a főprobléma, az olasz­francia ellentét, a nyilt tárgyalásokon alig szerepel majd, de kétségtelenül azt a hátteret alkotja, amelynek kere­tében minden egyéb lebonyolódik. Franco katalóniai oííenzivájának kez­deti sikerei óta a spanyol-kérdés meg­oldása nem látszik nehéznek. Bebizo­nyosodott, hogy a nemzetiek nem szo­rulnak többé döntő mértékben olasz se­gítségre, s az olasz önkéntesek távoz­hatnak a frontokról. Ha ez megtörté­nik, Franco hadviselési jogot kap, blo­kád alá veheti a köztársasági partokat (amit megkönnyít az a körülmény, hogy tavasszal elkészül az a különféle tizenöt hadihajó, amit két év óta épí­tenek a nemzeti hajógyárakban), s ki­erőszakolhatja a győzelmet. Olasz szem­pontból mindenesetre kockázat is van a spanyol megoldásban, mert minden római terv megbukik, ha Franco még­sem győz. De az olasz kormány szem- melláthatóan vállalja a kockázatot, bízván abban, hogy a nemzetiek mégis csak megoldják valahogy problémái­kat, míg a nyereség, ami Franco vég­leges győzelmével Olaszország ölébe esne, sokszorosan fölér a kis rizikóval. Chamberlain egyszóval — bizonyos elvek szemelőtt tartásával — meg­könnyíti az olasz érdekek győzelmét Spanyolországban. Ellenszolgáltatás fejében modus-vivendit kér a francia­olasz konfliktusban. Nem engedheti meg, hogy ez az ellentét elfajuljon, mert ismét a békét veszélyeztetné. S a duce valószínűleg engedni fog, nem utolsósorban azért, mert a francia­olasz viszony elfajulását Németország sem látná szívesen keleti gazdasági tervei megvalósítása közben, s a latin testvérnépek vitája az ő szempontjából csak annyiban kellemes, amennyiben a nyugáti hatalmakat eltéríti kelet­európai érdeklődésüktől. De ha Olasz­ország csak a spanyol kedvezmények­kel ér is el eredményt a tanácskozáso­kon, mégis olyan hatalomgyarapodás érte, amely aránylag egyértékű a né­met erőgyarapodással. Franco győ zelme után huszonötmilliós szövetsé­gest kap Franciaország legsebezhetőbb pontján. Biztosra vehető, hogy a spr nyol vezér elsőrendű katonanéppé fe.' leszténé ki a borzalmas háborúba.’ megedződött és átalakult spanyol né pet, úgyhogy ez az új erő nem voln többé elhanyagolható mennyiség Földközi tengeren. S a spanyol gondc’ likvidálása után Róma felszabadultál ban foglalkozhatna középeurópai pro1 lémáival is, azaz a tengelyen belül b zonyos egyensúlyi helyzet keletkezr itt, amiből nekünk, magyaroknak, osa hasznunk lehet. Nem lehetetlen, hogy az olasz-fra' cia modus-vivendi fejében Chambe lain igyekezni fog a többi olasz kívá: súgnak is eleget tenni. így sor kerü hét a zsidóprobléma tárgyalására, s szomáli kérdésben kompromisszum j< hét létre, amennyiben a Franciaország Anglia és Olaszország közötti vitás te riileteket egy negyediknek adják: r zsidóknak. Ez a fejlemény azonban ke rainak látszik, s csaknem keresztülvi - hetetlen, még ha esetleg tényleg tár gyalni is fognak róla. Kedvezhet te vábbá Anglia Olaszországnak, ha a kö­zépeurópai határmegvonások tekintő tőben az olasz álláspont mögé áll, s ér vényesíti befolyását Németországban Ez az utóbbi pont közvetlenül érdek' bennünket, magyarokat, s így mindé okunk megvan, hogy feszült érdeklő déssel figyeliük a római tárgyalásod küszöbön álló világszenzációit.

Next

/
Thumbnails
Contents