Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. december (1. évfolyam, 22-46. szám)
1938-12-07 / 27. szám
IMS DECEMBER 7. SZERDA TEOTIDEfcl J^GVäRHIRME Golyószáparlyan a Oaídiríalan Ungvár határában J-1 Felvidéki Magyar Hírlap kiküldőit tudósítófának riporlsoroszata Kárpátaljáról ünnep után. A kárpátaljai nép örül a/rai örömünkben, de teljessé ez csak akko^ váUngvár, december 6. (A Felvidéki Magyar Hírlap tudósitójától.) Három felvidéki várost látogattunk sorra: Ungvári, Munkácsot és Beregszászt. Résztvett ezen az úton a külföldi sajtó számos képviselője is. Ez a három város egészen más képet nyújt, mint a felszabadult Felvidék többi városa. A rend, a nyugalom ugyanaz, de már erősen érződik, hogy a kárpátaljai részen reng a föld és a kárpátorosz nép szívében elolthatatlauul ég a láng, a szabadságért, az önrendelkezési jogért, a népszavazásért. A városokba menekültek sírnak és remegnek. Nemcsak magyarok, hanem kát- pátoroszok, sőt legnagyobb számmal kárpátoroszok, akiket a csehek átkergettek a. határon, sok esetben csak egyszál ingben, mezítláb, három, öt, nyolc, tíz gyerekkel. Mindezt a cseh „humanizmus“ jegyében— Ez csak a felelet — mondták nekik — arra, hogy a magyarok hogy bánnak odaát a mieinkkel. A valóság pedig az, a százszor és ezerszer beigazolt valóság, hogy akiket a magyar hatóságok illetőség hijján, nyomós okból kiutasítanak, mindegyik számára bőségesen hagynak időt, hogy dolgaikat elrendezzék. Ez nem hivatalos nyilatkozat, személyes tapasztalat, részben a felvidéki városok látogatása során szerzett tapasztalat, részben a magánéletben látottak és hallottak alapján elénktárult valóság. Tudunk esetet, ahol a családfő a hűtlenség súlyos és megbocsáthatatlan vétkét követte el a családja segítségével és a családtagok most kiutasítás előtt állanak, de kéthetes határidővel. Két hét, de nem tíz perc. A csehek tíz perc alatt kényszerítik otthonuk elhagyására a szerencsétleneket. Egy nép, amelyik nem ßagyfa asz igaszál A vér és könny komorsága tört hát át már azon a lelkes fogadtatás ünnepségén is, amelyet Ungvár lakossága a sajtó fogadtatására rendezett. Meglepő és szokatlan volt ez az ünnepség. A sajtó nem szokta meg, a sajtónak nem szokott kijárni, a sajtó legtöbb esetben csak krónikása az ünnepségeknek s így annál nagyobb meghatottsággal köszöntük meg a lakosság nagyszámban kivonult tömegének éljenzését, a cserkészek vidám és lelkes köszöntését, de talán még meg'indultabban a kárpátorosz gárda tagjainak felemelt karú üdvözlését és hallgattuk megrendült lélekkel himnuszukat Milyen szomorúan szép dal ez. Az idegen szövegből csak a bánat, az orvoso lattan panasz szavát hallottuk. És miközben végigléptünk tisztelgő soraik előtt és szemükbe néztünk, egyszerre megértettük a kárpátorosz földekről érkező hírek alapját: ez a nép nem hagyja az igazát. Szegény, végtelenül szegény, tehát erejében is gyengébb és szervezetlenebb, az elnyomás erősebb kötelékkel szoríthatja, mint a magyart és nincs családja a népek tengerében, akit szive szerint rokonnak érez- hetne — csak a magyar! ügy néznek ránk szíves ragyogó szemmel, hogy az embernek meg kell látniok tekintetük mélyén a szelíd fájdalmat: — Ti boldogok vagytok, mert nektek már sikerült. Nekünk már sikerült felszabadítani testvéreinket a cseh elnyomás alól, de nékik még nem, kevesebb is az erejük hozzá, de elszánták magukat mindenre. És ebben az elszántságban már benne van a győzelem Ígérete. Egy népet nem lehet végnélküli hosszú időre másra kényszeríteni, mint amit akar. £gy öász — Két orssság területén De erről lesz még szó a továbbiakban, a négynapos tanulmányút alatt lépten nyomon találkozunk ezzel az égető pro blémával. Kendőlobogtatás, lelkes ünneplés közben robogtak velünk az autók be a varosba, amely meglepett szépségével. Még sosem jártam Ungváron. Nem képzeltem ilyen nemes vonalúnak, nagynak, forgalmasnak és nagyvárosiasnak. Alig hogy lemostuk* magunkról az út porát, a forgalmas utcák még jobban megduzzadtak, emberfolyamok hömpölyögtek rajta, valahonnan vidám zeneszó harsant, imbolygó fények közeledtek. Tüntetők. A hatalmas tömeg a hadtestparancsnokság épülete elé vonult fáklyákkal, lobogókkal, feliratokkal, amelyek mindegyike a lengyel-magyar határt követelte. Majdnem elfelejtem feljegyezni, hogy a házak ablakában mindenütt gyertya lángolt. A felszabadult magyar városok feledhetetlen örömmámorát idézték emlékezetembe ezek a gyertyák, az éljen harsogó üteme, de a vágyakozást is hasonló lik, ha majd már ők is. A vacsorán, helybeli urakkal beszélgetve kiderül, hogy Ungvár boldogságának ízét nemcsak a cseh fennhatóság alatt maradt kárpátoroszok fájdalma zavarja meg, hanem a jelenlegi határ, amely, hogy egyszerűen jellemezzük: lehetetlen. Ungvár ugyanis nem teljesen a miénk. A város egyik része még mindig a cseheké. A határ — bármilyen hihetetlenül hangzik — a városon keresztül húzódik, elvágta a várostól még a temetőket is, de még a vízműveket is. A kaszárnyától pár lépésre már a esetiek néznek farkasszemet a várossal. Cseh kézen maradt Ungvár tápláló területe is, de ami egyenesen hajmeresztő, cseh kézen maradt a Munkács felé vezető országút, amelyen antón ide Munkács negyven perc. Most, aki Munkácsra akar utazni, kénytelen Csapig visszamenni, onnan tovább, összesen száztíz kilométer kerülő úton át. Ez lehetetlen. Ez nem máradhat így. A vacsora során nincs is másról szó, mint a határról és a kárpátorosz kérdésről. A szónokok mindezt hangsúlyozzák, keserüséggei, elszántsággal s rámutatnak arra, hogy most, amikor a trianoni határnak egyik része megszűnt, nem lehet új trianoni igazságtalanságokat létesíteni. Van Ungváron ház, amelynek egyik fele magyar részen, a másik már cseh részen van. És megint csak szóba kerülnek a vízművek, a kutak, amelyek birtokában a csehek akkor fosztják meg a lakosságot az ivóvíztől, amikor akarják és akkor mérgezhetik meg, amikor eszükbe jut. Ceftírésszeli magyar kész... Kultúrember erre a feltevésre azt mondhatná, hogy: ugyan kérem, ilyet még a csehek sem csinálnak. Annak a kultúrembernek azonban szeretném bemutatni Horti István törzs- őrmestert, akivel az egyik kávéházban véletlenül találkoztam. Feltűnt a kemény magyar katona merev arckifejezése, amely nem változott meg sem a muzsika szavára, sem bajtársai feledtető vígasságára. Komoran nézett maga elé, úgy ült a kávéházi márványasztal mellett, mint valami szobor. De lesújtva álltam vele szemben, mikor megnyitotta szívét és elmondotta bánatát. Bizonyára más is úgy érez, mint én abban a pillanatban, amikor meghallottam a tragédiáját Az öccsét a csehek elfogták, a karját egy cseh őrmester közönséges fafűrésszel lefűrészelte és ezzel a levágott karral verte agyon. A pokol szörnyű képei elhalványodnak e mellett a gonoszság és embertelenség mellett. Akik ilyet tudnak kieszelni, mi az számukra egy város kutait megmérgezni. Járom, járom a várost, ahol még emberekkel találkozhatom, jegyzőkönyvemben egyik oldal a másik után telik meg panasszal, mind a csehek testi és lelki kínzásairól szólnak. Csefjek golyószáporában Később találkozom két ismerős tiszttel. A határon teljesítenek szolgálatot, most bejöttek érkezésünk hírére. Sajnos, már későre jár az idő, amikor összekerülhettünk, vissza kell mennünk szolgálati he- lyükre, de javasolják: menjek velük, nézzem meg a lehetetlen határt, ennek a Iiatárnélküli, tehát határtalan Ungvárnak a határát. Autóba ülünk azzal, hogy másnap majd visszajövök. Az úton minden község ha tárában csak szigorú igazoltatás után juthatunk tovább. Egy községben éjjel őrök állnak, élénkbe állnak és favillával a kezükben akarnak megállítani. Meg is állunk, nehogy a favilláknak valami baja essék. Hosszúmező község közepén 6zállunk ki cs merülünk cl nyomban bokáig sárban. Szemetel az eső, egész nap esett. A sár végtelen. Ide A agygejőc felől ékalakban húzódik le a határ, nem messze van a község szívétől. Szekérre ülünk, hogy letérve a főút- ról, folytassuk utunkat, de alig haladunk valamennyire, hirtelen ropogó puskatűz szakítja meg az éjszaka csendjét. A golyók sziszegő zajából nem nehéz kitalálni, hogy a csehek ránk lőnek. Meghallották a szekérkerekek nyikorgását és nyugtalan lelkiismeretűkben idegesek. MAGYAR LAJOS gépszíj és műszaki bőrárugyár részvénytársaság Budapest, V., Katona József-utca 9—lí. Telefon: 113-703. és 120-262 Gyáyt: /börhajtószíiakat, /műszaki bőrárukat, ftexiiiteohnikai bőrárukat » legjobb minőségben, elsőrendű kivitelben. Szakszerű tanác&adás minden szíjtechnikai kérdésben. „TRIUMPHFLEX“ u-gépszij a modern gépi üzem legjobb hajtószíja. Viszont a csehek idegessége miatt semmi ok sincs arra, hogy egy-egy golyóval gazdagabbak legyünk a testiiuk- bon, leugrottunk a szekérről az árokba. — A lovakat hajtsd a domb mögé rendelkezett a hadnagy és a kocsis nyakába csapva a lovaknak, eltűnt a sötétben. A csehek puskaropogésáha most gépfegyver kattogása is vegyült. El sem képzelhető, hogy mitől féltek. A két tiszt erre viszonozni kezdte a tüzelést. Erre második gépfegyvert is szolgálatba állítottak túloldalról és tüzűket világítógolyókkal kísérték. Megvilágított ködös éjszakában feküdtem ott, frouthelyzetbe kényszerítve, pedig adjusztirungom igazán békés volt: vacsorához viselt fekete ruha. Immár negyedszázados harciéin emlékek elevenedtek fel bennem és vártam, vártam. A csehek nem takarékoskodtak a golyókkal. Egyszer csak a velem szemben lévő fák mögött két alakot pillantok meg, majd puskacső villanását. A hely- ség csendőrei jöttek segítségünkre a cseh lövöldözés zajára, majd újabb két csendőr kezdett tüzelésbe. Erre megszűnt a tulsóoldalon a tűz. Talán várakozó álláspontra helyezkedtek? Felemelkedtem az árokból és ekkor meglepő kép fogadott: a háromszáz méterre levő falucska fényárban fürdött. Nem tűzben, hideg, fehér fényárban. A csehek kivilágították. Fényszóróikkal. Félnek a sötétben. Hátha a lefűrészelt karú magyar katona szelleme kísért?... Máriáss Imre Terv az alföldi és felvidéki városi fisz!viselők kicseréléséről Budapest, december 6. A Magyar Városok Országos Szövetsége a jövő hónap első napjaiban vándorgyűlést tart Kassán. A gyűlés a .többi között azzal az érdekes és eredeti gondolattal foglalkozik, hogy a, felvidéki és az alföldi városok rövidebb időtartamra cseréljék ki tisztviselőiket. Erre azért volna szükség, hogy a felvidéki városi tisztviselők megismerjék az anyaország közigazgatását és az ígr gyakorlatilag szerzett ismereteket felhasználhassák, másrészt hogy a felvidéki városokba kerülő anyaországi városi tisztviselők a felvidéki közigazgatás ügymenetének átformálásában, az anyaország közigazgatásának megismertetésében és átültetésében segítségére legyenek az államnak. Az érdekelt, városok máris dolgoznak a kérdés Lechnikai megoldásán. f Transylvania Nhyány Brufr
