Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. december (1. évfolyam, 22-46. szám)
1938-12-21 / 38. szám
1538 DECEMBER 21. SZERDA tewiíívc! 5 A képviselőház január 12-én tartja legközelebbi érdemleges ■» Csütörtökön a felsőhöz tart ülést, pénteken formális ülése lesz a Háznak Reményi-Schneller Lafos pénzügyminiszter vitazáró beszéde a kereset- halmozási törvényjavaslatnál A képviselőház ma, kedden tartotta a karácsonyi szünet előtti utolsó érdemleges ülését, amelyen tovább folytatták a keresethalmozási törvényjavaslat tárgyalását. A mai ülés végén Reményi- Schneller Lajos pénzügyminiszter válaszolt az elhangzott felszólalásokra és bejelentette, hogy törvényjavaslat készül •magángazdaságban található keresethalmozás megszüntetésére is. Egyéb álláshalmozás és keresethalmozás kérdést pedig egyfelől az adótörvényeknél, másfelől az új összeférhetetlenségi . törvénynél fogják figyelembe venni. Bejelentette még a miniszter, hogy & tisztviselői kar sorsának javítására irányuló intézkedései egyáltalán nem zárultak le. A képviselőház egyébként péntekem formális ülést tart, hogy tudomásul vegye a felsőház üzenetét Ugyanié a felsőbáz csütörtökön tart ülést amelyen a képviselőházban a már megszavazott törvényjavaslatokat tárgyalja le. E for mális üléstől eltekintve a Ház legközelebbi érdemleges ülése január hó 12-én, csütörtökön lesz, amelyen folytatják a keresethalmozási javaslat tárgyalását. A mai ülésről itt számolunk be. Indítványok a mai vitában Darányi Kálmán házelnök 10 órakor nyitotta meg az ülést és bejelentette, hogy Lichtenstein László főispánná való kinevezésére való tekintettel az ónodi kerületben viselt megbízatásáról lemond. Ezután a kivándorlási tanács négy tagját választották meg, Baross Gábor, Ho- monnay Tivadar, Makkai János és Ra- kovszky Tibor képviselők személyében. Rátértek a közszolgálati nyugdíjasok ellátásának és a férjes nők közszolgá lati alkalmazásának korlátozásáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalására Kéthly Anna szocialista a törvénnyel kapcsolatban különösen azt fejtegette, hogy a nőnek épp úgy joga van a munkára, mint a férfinak. Ezután szóvátette a Népszava betiltását. A javaslatot nem fogadta el. Müller Antal keresztényszocialista üdvözli és elfogadja a javaslatot, mert a családvédelem megteremtését látja benne Rakovszky Tibor azt hangsúlyozza, hogy a keresethalmozás megoldását nem így képzelték el. Határozati javaslatot nyújt be, hogy elvként mondják ki, hogy senki köz- pénztárból egynél több jogcímen fizetésben, illetményben, ellátásban ne része sülhessen s ezért elsősorban nyugdíjas országgyűlési képviselők nyugdíjának folyósítását, képviselői megbízatásának idejére függesszék fel, hasonlóképpen miniszterek, államtitkárok, a Ház elnö kei és alelnökei, valamint a háznagy- képviselői illetményeinek folyósítását szüntessék be mindaddig, amíg hivata loskodásuk tart. Hozza a kormány mi előbb a Ház elé a törvényhozói és köz tisztviselői összeférhetetlenségi törvényjavaslatot. Árvátfalvy Nagy István pártonkívüli a javaslatot elfogadja, de fontosnak tartaná, ha a tisztviselői jövedelmeket mielőbb visszaállíatnák a régi mértékre A hadirokkantuk érdekében indítványt terjeszt elő: a hadirokkantak ellátását szolgáló járadékok és járadéksegélyek továbbá a világháborús katonai szolgá lat alapján folyósított mindennemű pót díjak a törvény alkalmazásánál figyelmen kívül hagvandók. vagyis az ellátáshoz hozzá nem számíthatók. A másik indítványa így szól: hadirokkant köz- szolgálati alkalmazott felesége a jelen törvény alapján szintén népi bocsátható éli Dulin Jenő kisgazdapárti mindenben helyesli az előtte szóló indítványait s a maga részéről a következő javaslatokat terjeszti elő: A kormány terjesszen eló törvényjavaslatot, amely tiltsa meg, hogy bárki közpenztárból, vagy állami lag támogatott vállalatoktól, akár egy, akár több jogcímen személyes munkája ellenértékként több fizetést kaphasson, mint a miniszterelnök. (Helyeslés a baloldalon.) Másik indítványa pedig ekként szól: A kormány terjesszen a ház elé törvényjavaslatot, amely mondja ki, hogy senki közpénztárból két, vagy több címen fizetést nem élvezhet, s ebből a szempontból közpénztárnak veendő minden olyan vállalat, melyet az állam pénzügyileg segélyez, vagy forgótőkével lát el. Tóth Pál szerint az előbbi indítványok nem vonhatók a javaslat keretébe. A törvényjavaslatot eiső lépesnek tekinti ahhoz, hogy a Ház minden oldalán felvetődött problémák végleges megoldásra kerüljenek. A korszellem azt követeli, hogy éhező embernek ebben az országban lenni nem szabad. A javaslatot elfogadta. (Helyeslés.) CSUTORTw™ ÄRA** HU.. KARÁCSONYI SZÁM Lakatos Gyula indítványt nyújtott be, hogy mindenkinek a nyugdíja korlátozható legyen, aki olyan kereseti foglalko zást üz, amely kereseti adóval, alkalmazotti kereseti adóval, vagy tantieme adóval van megróva. A nagy reformok kapcsán azt hangoztatja, hogy azokat összhangba kell hozni a nemzet teherviselő képesség-évei. Nem lehet egyik oldalról reformot csinálni, a másik oldalon a nemzet jövedelmét Csökkenteni. A készülő zsidótörvényt hangulati törvénynek tekinti. Egyébként a javaslatot elfogadja. Ezután általános figyelem közepette a pénzügyminiszter emelkedett szólásra, hogy válaszoljon a vita szónokainak. A pénzügyminiszter beszéde Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter beszédében hangoztatta, hogy a javaslat a nyugdíjaknak egyéb keresettel való találkozását szabályozza. A másik szektor az aktív tisztviselők kérdése, ez a kérdés már törvényben van szabályozva. A mostani javaslat elfogadásával befejezést nyer a nyugdíjasok kérdése is, tehát mindazoké, akik illetményeiket a kincstártól, vagy abhoz közelálló vállalattól húzzák. Marad még a keresethalmozások két szektora, és pedig a magángazdaságban található keresethalmozások kérdése és erre nézve is törvényjavaslatot fog hozni a Ház elé a kormány. A harmadik szektor, amikor a vagyonból eredő jövedelem találkozik nyugdíjjal, vagy egyéb keresettel. Ez kizárólag adózási módon oldható meg, az adótörvények benyújtása alkalmával oldják meg a kérdést. Ehhez a kérdéshez tartozik az összeférhetetlenség kérdése is, s errevoUatko- zólag a kormány egy külön törvény- javaslatot kíván beterjeszteni. A maga hatáskörében a miniszter eddig is igyekezett a törvényt végrehajtani, megakadályozni, hogy magasrangú nyugdíjas tisztviselő vállalatnál állásba jusson. A törvényjavaslat egyébként a kirívó eseteket minden kivétel nélkül orvosolja. Ezek nemcsak a keresethalmozásnál álltak elő, hanem a férjes nők alkalmazásánál is. Ezután a miniszter azokra a módosításokra tért át, amelyeket a bizottsági tárgyalások során hajtottak végre. Ismertette a módosítások jelentőségét, amelyek egyfelől a kereseti értékhatárt emelik fel, másfelől pedig a családvédelmi szempontokat elégítik ki, s figyelembe veszik a háborús érdemeket is. Bejelentette a miniszter, hogy a részletes tárgyalásnál indítványt fog benyújtani fíóman Bálint felszólalása alapján. A módosítás lényege az, hogy ha a férjes nő férje, aki magánalkalmazásban áll, nyugdíjba menne és nyugdija nem érné el azt a nyugdíjat, amelyet az államnál élvezne hasonló állásban, akkor az ilyen férjes nőt is bevennék abba a kategóriába, amely elsősorban alkalma zandó új állások betöltésénél. A miniszter a továbbiakban bejelentette, hogy az eddig letárgyalt javasla tok nem azt jelentik, mintha ezzel a tisztviselői kar sorsának javítására irányidó ténykedés befejezést nyert volna, hanem megfelelő időben és ha a megfelelő esz közök rendelkezésre állanak, újabb javaslatokkal fog a Ház elé jönni, (Helyeslés.) Bejelentette még a miniszter, hogy a férjes nők nyugdíjazásának kérdésével valamelyik törvényjavaslat során kíván foglalkozni és ezt valamelyik szakaszba beleilleszti. A kiházasttási segéllyel kapcsolatban a miniszter reméli, hogy a költségvetés . tárgyalásakor már eredményre fog tudni jutni és az első lépéseket megteheti. Ami rokkantak és vitézek ügyét illeti, a jövőben is támogatni fogja teljes erejéből kívánságaikat. (Helyeslés.) A benyújtott javaslatokkal szemben a miniszter kijelentette, hogy a végrehajtási utasítás során igyekszik azokat honorálni, egyébként kéri most azoknak elvetését, és a törvényjavaslatnak elfogadását. (Helyeslés és taps.) Legközelebbi érdemleges ülés január 12-én Az elnök ezután szünetet rendelt el, melynek elteltével a vitát megszakította és napirendi indítványt tett. Azt javasolta, hogy az ünnepekre való tekintettel a Ház legközelebbi ülését jövő évi január hó 12-én, azaz csütörtökön délelőtt tartsa és annak napirendjére tűzzék ki'v ma.i ülésen szereplő törvéúy ja vaslat föly-^': tatólagos tárgyalását. (Helyeslés.) Bejelentette az elnök, hogy a felsőház üzenetének átvétele céljából a Ház meg egy formális ülést fog tartani ezen a héten. A Ház megszavazta az elnök indítva- ; nyát és ezzel az ülés háromnegyed kettő órakor véget ért. A kormányzó rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré nevezte ki Yörnle Jánost, a külügyminiszter állandó helyettesét Ma érkezett meg Magyarország kormányzójától a külügyminiszter állandó helyettesének, Vörnle János dr.-nak rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré történt kinevezése. Vörnle János dr. követ, aki a külügyminiszter mellett e magas és felelősség teljes tisztséget ellátja, Ujmoldován született 1890-ben. Atyja főszolgabíró volt. Középiskoláit Temesváron, a jogot Pozsonyban és Budapesten végezte, jogi és államtudományi doktor. Kétévi külföldi tanulmányút után belépett a bécsi császári és királyi, házi és udvari levéltárba. 1914-ben beosztást nyert a császári és királyi külügyminisztériumban. Az összeomlás után Budapestre jött, a bol- sevizmus alatt a bécsi Bethlen-féle ellenforradalmi komité mellett működött, azután diplomáciai beosztásokat kapott és mint követsógi titkár a bécsi, bukaresti és római követségeink mellett teljesített szolgálatot. Szófiába már mint követ- ségi tanácsos került, onnan újból Bukarestbe, Belgrádiig, majd Prágába helyezték át, utóbbi helyeken már mint az illető követségek első tisztviselője működött. Maniu memoranduméi a román királyhoz A volt nemzeti parasztpárt vezére megtagadta az újjászületés frontjához való csatlakozást Bukarest, december 20. Bukaresti politikai körökben élénk találgatásokkal kísérik Maniu Gyulának, a volt nemzeti parasztpárt vezérének, a királyhoz benyújtott memorandumát. Maniu tudvalévőleg a legélesebben rosszalía a vasgárdista vezetők ellen alkalmazott eljárást és a nevesebb politikusok közül, elsősorban ő tagadta meg az államilag létesített politikai párthoz, a nemzeti újjászületés frontjához való csatlakozását. Vajda-Voevod Sándor, a kolozsvári Tribuna című lapnak adott nyilatkozatában célzást tesz Maniunak erre a m©^ morandumára. Vajda kijelentette, hogy az idők ma sokkal komolyabbak mind belpolitikai, mind külpolitikai tekintetben annál, hogy a cselekvés emberei irodalmi rögtönzésekre adják magukat.