Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. december (1. évfolyam, 22-46. szám)
1938-12-18 / 36. szám
1938 DECEMBER 18. VASÁRNAP TELViDEla 5 „A VISSZATÉRT MAGYAROK" Változatok Szvatkó Pál könyve fölött Irta : VASS LÁSZLÓ Először a tájat fedezték fel az itthoniak a visszatért Felvidékről. A vígan futó patakokat, a kéklő párákkal érkező erdőket és hegyeket köszöntötték túláradó örömükben, ezt a Somorjától Beregszászig lengő pántikát, amit a tátrai és vihorláti szél most már sóhajtozva, titkos éjféli órákon fog bodrozni Isten kalapján. A bevonuló honvédcsapatokat kísérő újságírók is inkább a folyók, hegyek és falvak nevét írták le, meg a várak, műemlékek története után érdeklődtek, és régi jó szokáshoz híven minden falunál följegyezték a földbirtokos nevét is, de hogy micsoda új, különös, megmásult élet vegetált és milyen emberek vívódtak e szépséges tájon a húsz esztendő alatt, ez a közelmúlt már alig érdekelte a történelmi változás boldog krónikásait. Többet tudták a századokról, mint e két nehéz, tanulságos két évtizedről. Kraszna- horka büszke váránál Rákóczi kuru- cait idézték, de nem tudtak semmit a környéki falvak heroikus, új szabadságharcáról, amit a „szlovákiai“ magyar nép iskolájáért, politikai, kulturális és gazdasági jogaiért vívott. A kassai Dóm körül Kazinczy, Racsányi és Baráti Szabó szellemét vélték lengedezni, de jóformán semmit sem tudtak arról, hogy a kisebbségi helyzetbe jutott nemzettöredék ebben a városban szervezte meg az első rendszeres szlovákiai magyar könyvkiadás anyagi és szellemi bázisát. A losonci temetőben Kármán József urkánus álmai előtt tisztelegtek, de nem vették észre^ a kihűlt gyárkémények sivár erdejét, a másik temetőt, hol a cseh gyarmati gazdaságpolitika annyi virágzó gyárat, ipari telepet hántolt el. Megbocsátjuk ezt a feledékenységet, •' hiszen az itthoniak vágyálmában a Felvidék mindig úgy élt, mint a hegy és a fenyő koszo- rúzla táj. Hányszor rajtakaptuk őket, amint bennünket ünnepelve, egyszerre csak a késmárki, lőcsei gótika, meg az eperjesi renaissance csodáiról áradoztak, és a podólini kísértet árnya borongta be ünnepi ódáikat. Megfeledkeztek arról, hogy a tulajdonképpeni Felvidék csak ott kezdődik, ahol a. bécsi döntés értelmében búcsút kellett vennünk a nyitrai, pozsonyi ma avaroktól, a tátrai szlovák néptől és a hűséges cinszerektől... Mert az ódon kövek, a lila havasok, a deres gyopármezők és a szárnyasoltárok odaát maradták. • Nem ismernék minket. Egyszerre, hirtelen legendás hősökké nőttünk meg az itthoniak szemében, vagy talán varázslókká, akiktől most csodákat remélnek ezen a lázas, messiásváró magyar földön. Mi a kisebbségi sors utolsó heteiben csupán azt tervezgettük, hogyan növünk majd bele a megnagyobbodott haza számunkra teljesen ismeretlen kereteibe. Mi egyszerű munkásként készültünk ide, többre, más szerepre nem is éreztünk nagyobb felkészültséget. Ügy gondoltuk, amíg megismerkedünk a hazai állapotokkal, szerényen meghúzódunk a téglavetők soraiban, és tájékozatlanul nem avatkozunk bele országos ügyekbe, kivéve a saját felvidéki javainkat, amiknek gondozásából nem rekeszthetnek ki. Most, a hazatérés negyvenedik napján be kell vallanunk, hogy itt többet és mást vártak tőlünk, Előadásokon, ankéteken szerepeltetnek bennünket és mindenütt a megváltó szót várják tőlünk, aminek nyomában ama régvárt csoda is bekövetkezne. Veszélyesen népszerűek lettünk mindenütt, olyannyira, hogy már egyesek azzal vádoltak meg, hogy „corpus separatum" akarunk működni az ország életében. Csupa félreértés! Míg odaát voltunk, minden törekvésünk, belső harcunk a különböző regionalista, vicinális szempontok ellen irányult. Most, hogy szélesebb, tágább határok közé került az életünk, makacsul elzárkóznánk? Hiszen, mi a jelenlegi kereteket is fejtogatónak találjuk, amik között nagyot és szépet kezdeni, igazán nehéz lesz! Nem ismerik húszéves múltúnkat, ebből származik 'minden félreértés, ama bizonyos pereát is, amelyet sietett ránk kiáltani a csúf reakció ... Olyan könyvre, felvilágosító és beszámoló munkára van itt gyors szükség, amely amellett, hogy vallomása is legyen a visszatérő magyaroknak, egyben perdöntő tanúként szerepeljen minden vitás ügyben a felvidéki és az óhazai magyar között. Szvatkó Pál e napokban megjelent könyve („A visszatért mag yaro k", Répái kiadás) minden tekintetben megfelel ezeknek az igényeknek. Jókor jött és csakis ő írhatta meg, aki mindvégig közöttünk élt és pontos szeizmográfja volt a változásoknak. Hogy művében megőrizte a tárgyilagos hangot, ugyanakkor azonban a divatos irányok kedvéért sem áldozta fel az igazságot, hanem mindenkor bátran és egy européer műveltségével mérte le húszéves életünk eseményeit, — talán úgy volt lehetséges, hogy Prágában élve mentes tudott maradni minden „szlovákiai“ személyeskedéstől. Szvatkó Pál könyve világos választ ad az itthoni csodaváróknak. Mi, húsz éven át, hozzászoktunk az apró munkához, téglát téglára raktunk, és ha reggelre leomlott Déva vára, estére újból felépítettük. Faluról-falura szerveztük meg hadállásainkat a SzMKE szervezeteiben, erről a szívós, lassú, de biztos munkarnetódusról idehaza se mondhatunk le. Nem rendelkezünk tehát a bűvös vesszővel, amellyel egyszerre Uj-Magyarországot teremthetnénk az ósdi, redves gerendákból. A népszerűség és a sorsunkhoz nőtt legendák sem zavarnak meg, mert a „felvidéki szellem“ jegyeit nem csupán mi hordozzuk, kivételes privilégiummal, örömmel felfedeztük azokat idehaza is, sok emberben és értékes mozgalomban. A népért való kiállás és helytállás továbbra is legfőbb feladatunk marad, amit velünk együtt mások is büszkén vallanak magukénak. Ha van mégis elütő, eredeti vonás a most találkozó két magyar világban, azt a szolidaritásban jelölhetjük meg. Mi odaát egyre inkább családnak, egyetlen nagy közösségnek éreztük magunkat; családnak, amely láthatatlan kataszterben tartja számon a testvéreket, szülőket, rokonokat. Nos^yd ezt hiányoljuk az itthoni életben. Egjjtntlen. családként tértünk meg a bujdosóbból, ez a közösség most azt szeretné, há az anyaország is hasonlóképpen alakulna át: a népből nemzetté! Szvatkó Pál a csehszlovákiai magyarság politikai magatartását, nagyon helyesen, mintaképnek ajánlja az eljövendő általános magyar politikai kibontakozásnak. Ha a kisebbségi sorsban nekünk megfelelt, eredményes lesz majd itthon is, hiszen a magyarságnak a Dunavölgyben úgy kell élnie, mint. egy ostromlott várban. Családdá kell lennie, akár egy kisebb séanek, a többségi nemzet fojtó gyűrűjében. • Különös érzés fog el bennünket, mikor most Savaiké Pál leforgatja előttünk húszéves életünk eseményeit, egy rnagárahagyott nemzettöredék sok-sok botlással teli fejlődéstörténetét. Nehéz volt a vállalt feladat: bontani, bomlasztani kellett a börtönfalakat, de ugyanakkor óvni is legbecsesebb vagyonúnkat: a nemzeti emberanyagot. Ebből a kettősségből származott kezdetben a belső testvérharc is. Áldozatokat kellett hoznia egyik tábornak is, másiknak is, amíg a józan erők kiépítették az egységet. Megengedheti-e magéinak sokáig azt a drága luxust az anyaország, hogy ellenséges frontokra oszolva várja be egy európai vihar fér- getegét? . . « • Húsz évig a nép között, a néppel együtt éltünk. Egy fedél alatt. Hozzá szoktunk, hogy ha elfásultunk a néha meddőnek látszó küzdelemben, a falvak nénét kerestük fel ösztönző erőért. Egy falusi kultúrházavatás, egy új Hanza- szövetkezet nálunk nemzeti ünnepszámba ment. Jelen pillanatban még. a csallóközi, barsi, gömöri, abauji és beregi otthon kötelékei élnek bennünk. Még erősen felvidéki szemmel nézünk. Most, hogy végre visszatértünk a nagyobb otthonba, meg kell ismerni majd a ház többi részét is. Dunántúl... Alföld ... Tiszántúl... Eddig csak könyvekből hallottunk róluk. Ma ugyanúgy a mi hazánk is, mint az itthoniaké a Felvidék. Gazdagabbak lettünk, tágasabb a portánk, de feladataink is megnövekedtek. Most már egyformán felelősek vagyunk azok sorsáért is, akik idegen portákon élnek. A visszatért magyarok újabb próbák előtt állnak. Akik azonban ítélkezni akarnak közülük csak egy ember felett is, ismerjék meg húszéves életét, fejlődésének alap- elveit. Megérkeztünk, veszélyek, közelharcok edsették ellenállóvá idegeinket és úgy érezzük, fejünk felett újabb fel-. Jegek tornyosulnak. Szemünk most már Somorjától Szegedig. Kassától Pécsig tekint. Imrédy Béláné a Menekülteket Gondozó Hivatal működéséről Imrédy Béláné, a „Magyar a magyarért“ mozgalom munkabizottságának elnöke a következő tájákoztatást bocsátotta ki: „A cseh megszállás alatt maradt Felvidékről mind nagyobb számban érkező menekültök ideiglenes elhelyezése, élelmezése, felruházása, segélyezése stb. úgy a trianoni Magyarország területén, mint a visszacsatolt Felvidéken a „Magyar a magyarért“ mozgalom feladata. Az önként vállalt nagyarányú új feladat, amely a menekiiltügyet minden vonatkozásban felöleli, szükségessé tette, egy központi szerv létesítését, amely a megállapított hatáskörben ellátja a menekültügy adminisztratív természetű munkáját. A közönség tudomására hozzuk, hogy a „Magyar a magyarért" mozgalom Felvidéki Menekülteket Gondozó Hivatala a Budapest, Károly király-út 24. számú házban december 12-én, hétfőn megkezdte munkáját. A honvédelmi és belügyi igazgatás, valamint az illetékes társadalmi, szociális tényezőik együttműködésével megkezdett hivatal hatásköre a felvidéki menekültek anyagi, szociális, munkavállalására irányuló és egyéb szóbajöliető összes ügyeinek intézésére kiterjed, azonkívül a hivatalnak elsőrendű feladatát képezi a menekültek központi nyilvántartása. A közönség tájékoztatása céljából közöljük, hogy az illetékes hatóság által igazoltnak nyilvánított felvidéki menekültek az említett hivatal által kiállított igazolványokat kapnak, amely igazolványt végleges elhelyezkedésüket köve- tőleg az esetleges visszaélések megakadályozása végett a munkaadók szíveskedjenek a kiállító hivatalhoz haladék nélkül visszaküldeni. A menekülteket gondozó hivatal egyidejűleg nyilvántartást vezet az ösz- szes igazolt menekültekről, minél fogva az érdeklődő munkaadóknak módjukban áll a náluk jelentkező menekültek ebbeli minőségét, igazoltságát és ráutaltságát akár telefon útján is ellenőrizni. A Menekülteket Gondozó Hivatal által nyilvántartott igazolt munkanélküli menekültek egyébként szakma szerint csoportosítva állanak .az alkalmazottat vagy munkást kereső munkaadók rendelkezésére. Közöljük továbbá a közönséggel, hogy a főváros környékén: Kispesten, Rákospalotán, Budatété- nyen a „Magyar a magyarért“ mozgalom eddig 319 menekültet helyezett el. . Végül mindenkit arra kérünk, hogy a gyámolítás 'céljából náluk jelentkező vagy tájékozódás végett hozzájuk forduló felvidéki menekülteket szíveskedjenek kivétel nélkül a „Magyar a magyarért" mozgalom Felvidéki Menekülteket Gondozó Hivatalához irányítani. Jó meleg téli kötöttáru vfcároiiunh oki harisnyáiiáiban a IóminCségelH szsküziete Budapest, Rúkótzi-úí 26
