Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. november (1. évolyam, 1-21. szám)

1938-11-16 / 9. szám

T938 NOVEMBER 16. SZERDA TEKVIDEk! IRME mmmmmsmammmmummummm Uj korszak küszöbén d) A Felvidék visszacsatolásáról szóló törvény becikkelyezése fontos történelmi határkő a magyar állam életében. Ezzel az aktussal lezárult a trianoni Magyaror­szág szűk határok közé szorított élete < megkezdődött a bécsi döntéssel megnagyofo bodott új Magyarország állam-építő kor szaka. Az országgyarapíó magyar diplo mácia diadalmasan fejeze be legnagyobb csatáját: az ország nípesoág-e 11 száza­lékkal, a területe pedig *13 százalékkal gya­rapodott, az állam nemzetközi súlya azon ban ennél összehasonlíthatatlanul nagyobb arányban növekedett meg. Az új Magyar ország új belső és külső horizontok ele került, de egyben új föladatok élé is. Ami a külpolitikát illeti: itt nincs szük­ség újításra vagy változásra. Az az ele­gáns és klasszikus vcnalvezetés, amely Kánya hosszú lcülügyminisztersége alatt töretlenül jellemzi a magyar külpolitikát, vér nélkül crte el Csehszlovákiával szem­ben a népLségi elv alapján elérhető legna­gyobb eredményt, ez a sikeres módszer nem szorul revízióra. Még kevésbe., szorul felülbírálásra a magyar külpolitika alapja: a tengelyhatalmakkal való szoros baráti viszony, mely a mostani döntő si­kernek előfeltétele volt. Ellenkezőleg, azt a helyzeti energiát, amelyet a tengelyha­talmakhoz való szoros baráti viszonyaink kölcsönöz hazánknak, a régi vonal fenn­tartásával és továbbfejlesztésevei még fokozni kell. A magyar külpolitika a rész­letekben természetszerűen szintén új föl­adatok elé kerül, de ezek mind a tengely- hatalmakkal és a megujhodett lengyel nagyhatalommal való baráti kapcsolatok keretében kell, hogy mozogjanak s a ma­gyar céltüzésík és az alapirány szempont­jából nem jelentenek nóvumot. Annál több új föladat vár a magyar kormányra a belpolitikában. A Felvidék visszacsap olása óta az országban két jog­rendszer van hatályban. Ezt a két jogrend­szert kell mielőbb oggyéforrasztani, hogy a fölszabadult felvidéki egymilliós ma­gyarságnak a magyar nemzet vérkeringé­sébe való beolvadása minden nehézség és zökkenő nélkül menjen végbe. Ez olyan új föladat, amely a múltban nem volt, nem lehetett, c.sak most merült föl, s amelyet a magyar kormánynak a legközvetleneb­bül érdekelt félnek, a felvidéki magyar­ságnak bevonásával és cselekvő közremű­ködésével kell' megoldania. Az egységesí­tésben természetesen az egymilliós magyar törzsnek kell hozzásimulnia a kilencmilliós magyar többséghez, azonban vannak bizo­nyos szociális jellegű berendezkedések és jogok, amelyeket a felvidéki magyarság értékeit az egyetemes magyarság jogrend­jébe is föl kell venni: egyszóval úgy kell megejteni az egyesítést, hogy a két jog­rendszernek az előnyeit kell majd össze­fogni az új egységbe. A felvidéki magyar­ság a legnagyobb készséggel vesz részt ebben a nemzetépítő reform-munkában, annál is inkább, mert a fölszabadítás nagy művét elvégző kormányelnök személyé és annak kormánya iránt a legteljesebb biza­lommal van eltelve. E szintézis akkor lesz a leggyümölcsö­zőbb az egész nemzet számára, ha a munka azon az alapon fog haladni, Egv év hipn 190 éve zon az el^ alapon log ZWACK Eg? évhijián 100 éve likőrgyár legjobb minőségben, legolcsóbban t szállít likőrt a f rú molt / brandy-t (Ä) »álinkákat izeszes italokat. kapható volt 'hazulról szállítjuk. _aS Budapest, IX, **»» Soroksári-ul 26. Zwa ami közös elem volt úgy a magyar kor­mánytöbbség, mint a most fölszabadult magyar Felvidék politikai hitvallásában. Ez néze ünk szerint a népi elv és a szo­ciálisan nemzeti politika programja, amely a felvidéki Egyesült Magyar Párt minden­kori irányelve volt és alkalmas volt arra, hogy a kisebbségi sorsban élő magyarság­nak legszélesebb rétegeit csodálatos egy­ségbe kovácsolja össze. Olyan egységbe, amilyen ma Magyarországon még nincsen, de a Felvidék visszacsatolásának hatása alatt és a felvidéki egység példájára re­mélhetőleg itt is elindul diadalútjára. Az új feladatkör tette szükségessé, hogy Imrédy Béla új nemzeti programot állít­son össze és az. új korszak küszöbén meg­újított kormánnyal lépjen a kormányzó és az országgyűlés elé. A felvidéki magyarság Jaross Andor vezérlete alatt nagy várako­zással tekint a nemzetLés szociális munka új nagy korszaka elé, mert ez fogja jelen­teni népünk végleges felszabadulását az elmúlt húsz esztendő mindan nyomasztó emlékétől. A felvidéki magyarság üdvözöl minden szintézist, amely a nemzet jóaka. ratú építő erőit alkotmányos egységbe fog­lalja a legtávolabbi nagy magyar célokért való küzdelemben. Jelszavunk a jövőben is ugyanaz, mint a múltban volt: Egy nem­zet, egy cél, egy akarat, egy tábor. / „«**00*^ ........... TUNGSRAM* IZZÓlÁmPA'RADIOCSO Fantasztikum méretű árdrágulás» hullám a Csehszlovákiában maradt Felvidéken Éhínség a hegyvidékeken — Kilátástalan a lakosság diétásának biztosítása Budapest, november 14. A cseh meg­szállás alaTt volt Felvidék gazdasági hely­zete sohasem volt rózsásnak mondható, mert mint ismeretes, annak idején a Prá­gai Magyar Hiiíap hasábjain számtalan­szor rámutattunk azokra a céltudatosan romboló gazdaságpolitikai intézkedé­sekre, amelyekkel a centralista Prága a Felvidék tervszerű gazdasági romba. döntésén fáradozott. Ami azonban a cseh megszállás alatt ma­rad: felvidéki területek jelenlegi gazda­sági helyzetét illeti, az egyenesen kétség­beejtő. A Felvidékről egyre nyugtaianitóbb hírek futnak be hozzánk, amelyek megerősítik amaz állításunkat, hogy a megmaradt Szlovákia és Kárpá*- alja nem életképes s a csehszlovák állam­keret között való megmaradás a szeren­csétlen Felvidék teljes gazdasági romlását fogja maga után vonni. Ez alkalommal nem kívánunk behatóbban foglalkozni Csehszlovákia általános le­romlott gazdasági helyzetével, csupán arra kívánunk rámutatni, hogy a területi változás folytán a cseh megszállás alatt maradt terü­leten olyan fantasztikus árdrágulási folyamat indult meg, amelynek követ­kezményei beláthatatlanok. Nagy árdrágulás Pozsonyban Egy Pozsonyból érkező jelentés szerint a város v új vásárcsarnoki jegyzékében az árui egál lapító bizottság közreműködésével feltüntetett árak nem kevesebb, mint 30, de igen sbk esetben 50, sőt 100 száza­lékos emelkedést mutatnak. Áll ez .első sorban a legfontosabb élelmi­szerekbe. Példaképpen csak néhányat so­rolunk föl: A vajbab ára kilónkint 1.30 cseh koronáról 3—5 koronára emelkedett, ami majdnem 200 százalékos emelke­désnek felel meg. A zöldborsó ára 1 koronával, tehát 33 Százalékkal, a paradicsomé 50 fillérrel, illetve az azelőtti árakhoz viszonyítva, 50 Szá­zalékkal emelkedett, és ezt így lelte* na folyatni tovább egész sereg hüvelyesre és zöldségfélére vonat­kozóan. A gyümölcsfélékben eddig 25—30 szá­zalékos áremelkedés jegyezhető fel. A hivatalos árjegyzék Pozsonyban a tej árát 1.60 koronában maximálja, a helyzet azonban az, hogy 4 koronán alul tejet kapni nem lehet. Az élő baromfi ára 2 koronával drágult, a nyúlé 4 koronával. Általános az áremelkedés a fűszer­áruknál, mértéke megközelítően 20— 40 százalékban állapítható meg. Emel­kedett a cukor, a rizs, a mogyoró, a mazsolaszőlő, a só és a táblaólaj ára. Az általános árdrágulási hullám azonban nem állott meg és értesülésünk szerint a kereskedők a megállapí ot árakon nem hajlandók amúgy is csekély árukészletei­ket eladni és a hatóságok az árdrágítással szemben tehetetlenek. A vidék kétségbeejtő helyzete Még nagyobb árdrágulási hullám érez­hető a vidéken, a kisebb városokban és a falvakban, ahol az áruhiány a legfontosabb élelmi­szerekben és közszükségleti cikkekben egyenesen katasztrofális méreteket ölt A hatalmas drágulási folyamat okai közül első sorban rá kell mutn nunk arra. hogy a megmaradt Csehszlovákiában a vasút­vonalak több szakaszon történt átvágása lehető* lenné tette a piacoknak az eddigi központokból való ellátását. Mi van Kárpátalján A helyzete*’ nagy mértékben súlyosbítja: az a körülmény, hogy a mozgósítás a lkai-4 mával elvitt fogatokat és járműveket a katonaság még mindig nem bocsájtotta a lakosság rendelkezésére és igy számos község teljesen el van vágva a világtól. Áll ez különösen Kárpátaljára, amelynek gazdasági élete a közlekedési vonalak el­vágása következtében teljes mértékben megbénult s a pia­cok ellátása leküzdhetetlen akadá­lyokba ütközik. A jelen*esek szerint különösen szomorú képe*, mutat a . hegyvidék lakosságénak helyzete, ahol már ma valóságos éhínség uralkodik s a lakosság közszük'sígleti cikkekkel és élelmiszerekkel való ellátása egyre kilá­tástalanabb. Ilyen körülmények folytáéi az anyaországhoz visszac«atolt Fel vidék lakossága a legodaadóbb hál’ val gondol áz illetékes tényezők azért a gondoskodásért, amellyel lakosság élelmiszerekkel és közszül: ségleti cikkekkel való ellátását bizto- , sították, valamint azokért az árnivelláló törekvé­sekért, amelyek — mint már eddig is je­lentet) ük — konkrét esetekben igen fern­es élelmiszerek és közszüks’gleti cikkek árának leszállításában nyilvánultak meg. Példátlan áremelkedés Ruszinfö>dön Ungvár, november 15. A Kárpáti Magyar Hírlap jelentése sze­rint a Csehszlovákiában maradt Kárpát­alján már felütő te fejét a nincstelenség. Az élelmiszerek ára a szegény ruszinok számára szinte elérhetetlen magasságra emelkedett. Egy kítkilós kenyér ára már 20 csehkorona, ha egyáltalában lehet ke­nyeret karúi. Egyes vidékek valósággal* éhinség előtt állanak; 'talán csak napok kérdése, hogy éhtifusz kezdje el irtani soraikat. A lap a kultürnépek segítség át kéri a szerencsétlen földdarabnak. . ■■*' e.vidéki gazdák! Eredményes és ol­csó hizlalás csakis rendszeres-aLkotmazá- sa mellett lehetséges, a maf magas takarmányárak me lett. Saját érdekében kérjen díj­mentes ismertetőt lapunkra való hivatkozással. CHINOIN-tól ÚJPEST

Next

/
Thumbnails
Contents