Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. november (1. évolyam, 1-21. szám)

1938-11-27 / 19. szám

193S NOVEMBER 27, VASÁRNAP Ttwrom 19 m feladatok előtt írta: Kovám Endre Inter, arma sifeut musae! A történelmi idők zajlása lassan• mögöt­tünk marad, a 'drámái színjáték befejező jelenetei' közben: már az új valóságra való felkéssülödés nyugtalan-ága--bizseregi Éle­tünk, munkánk, hivatásunk . sejtett vagy máris megtalált kereteit kell kitölteni azzal az egyetlen lehetséges tart'MÚKÍ> melyet eddigi történelmi szerepünk, «TíS’-zesztendő komoly. élethareában mis utóvá érlelt -sa­játságos lelkiségünk s a jelen magyar élet szabálya ír elő számunkra. Az a bizonyos húsz év, melyről ma minden viszonylatban oly sok szó esik, a vállalt sors ezernyi té­vedésén, rneg-megújűló lelkes nekilendülé­sén túl kétségtelenül olyan tulajdonságo­kat is eredményezett, melyek hosszú időre biztosítják izgató, új keresésekre ösztönző kovász-szeTepünket az egyetemes magyar­ság szellemi távlatában. Hiszen az elre­pült húsz év minden parányi rezdülésében ennek az önmagát kereső kisebbségi tár­sadalomnak volt a története. Bármiről is lett légyen szó ennek a kisebbségi létfor­mába szorított nemzetdarabnak * az életé­ben, bármilyen síkján a szellemi és anyagi kultúrának, — vezetőink, szellemi szerve­zőink sohasem tévesztették szem elől, hogy túl a részletek egybefonódó ie'entöségén, nálunk mindig az egészről is szó van egy­úttal, az egész népről s ennek a népnek a megmaradásáról, fejlődésének járható útjairól. És ezért volt csodálatosan izgal­mas a szenvedések szögeivel kirakott út! Innen a szerinek gyakori fölcserélése, a szeüemi struktúra legellentétesebb elemei­nek összekapcsolása,' innen az a láthatat­lan belső kapocs, mely minden világnézeti közössé" vagy azonos társadalomszem'é- let nélkül is összekötötte a végeken élő magyarság minden egyedét egy átfogó lelki világképbe, melv mint láthatatlan, de mindenütt jelenve ló Civitas Dei fogta össze az embereket Pozsonytól Beregszászig. Úgy voltunk magunkkal, mint a modern tudomány: a részletek problémáiban is mindig, mindenütt azt kerestük, ami a ré­szeket összeköti, okvetlen egészbe vonja s ahol a hangsúly mindenekfölött-az egészen Van. • j,. Ki ne tudta volna, mit jelent ez az egcsz? jelétünk, jövőbeni megmaradásunk alap­vető kérdését jelentette, azt, hogv meg- maradhatunk-é jó magyaroknak a kisebb­ség vitrin-helyzetében, hogy a kijegece- sedő kisebbségi életkeret ránkriehezedő súlyával szemben tudunk-e mindvégig elég erőkifejtést tanúsítani s nem sodor-e magával a frissen táplált sóvén szellem rettenetes ereje? Ezért volt nálunk szó mindig alapve­tően fontos kérdésekről. Ezért nem tud­tunk szótlanul belehelyezkedni semilyen kiszabott keretbe, ezért kellett aggódó lé­lekkel keresni olyan problémákra feleletet, melyek talán kívülről nézve erőltetettnek látszottak. Hogy mást ne mondjunk: az irodalom és a művészet tennivalóiról talán sehol nem vitáztak annyit, mint éppen ná­lunk. Miért volt erre szükség ? Talán, mert a bőségesen áramló szellemi és kulturális termelés önmagát kívánta ellenőrizni az ilyen etikai és esztétikai vitákkal?-Koránt­sem. Az anyaországi olvasó, az elfogulat­lan kritikus már régen megállapította, hogy sokkal gazdagabbak voltunk tervek­ben, elképzelésekben, mint öntörvényű, te­remtő művészi aktusokban. És mi mégis tévedhetetlen biztossággal tudtuk, hogy szellemi önállósodásunknak elengedhetet­len feltétele ez a gyakori számvetés ön­magunkkal s a világgal, a fogalmaknak ez a sokszor már skolasztikus ízű tagla­lása, a kisebbségi sors valamennyi modu­lációinak ez a. szinte beteges szorgalmú el­lenőrzése. Mennyi vita dörgött a felvidéki magyar irodalomról, melynek egyesek még létezését is kétségbeyonták. Annyira rit­kán tudott csak kiemelkedni a teóriák kö­dös eszmeiségéből', hogy egy-egy sikerült Rötling j nemes acélét, erszámfaí íjpélbk, !&gai rakó gyorseszterga JcSlok, szerszáwácélok, lilönleges íjg^Tok, ezüst- .célok, szaí&gacélok stb. igoa Raktár és egyééTárusitás ok tás: DL DDDN [jéAt'EST, VII, SZUVE l'SÉG-UTCA 36/a. LevClj/m: Budapest 62 _ He tatiók 208. — Te!. »141- 30 Jól bevezetett köizetképvíselőket keresek „l. , ... .. ■ ...-'«Sg BU] regénnyel, néhány szép verssel gazdagítsa az egyetemes magyar kultúrát. Peisze; az utókor szociológusa, aki mindent társa­dalmi fejlődéselemekkel hozz összefüg­gésbe, rá fog mutatni arra, hogy egy he­lyét nem lelő, idegen keretbe szorított nép­darab már pusztán társadalmi adottságai­nál fogva sem alkalmas nagyszabású mű­vészi alkotások létrehozására. Húsz év valóban nem nagy idő, legalább is naptári értelemben nem az. Húsz év még ahhoz sem volt elég, hogy a kisebbségi nemzet valamennyi vezetőjében megvilágosodjon a helyes tennivaló, az egyetlen járható Ös­vény.- Ám ha azt a belső időt tekintjük, melyet ez a felvidéki" magyarság az első tapo'gatódzó» riadt kezdeményezéseitől a mai szervezettség állapotáig megtett: az élmé­nyek olyan gazdagságával találkozunk, ami irodalmi s művészeti. fejlődésünk ki­fogyhatatlan forrását, képezheti. Az az ér­zésem, hogy a' felvidéki író. — akit egyéb tehertételek mellett jnég a cenzúra-ható­ság is sokkal nehezebb feladat elé állított, mint pl. az érdéljn magyar írókat, akik legalább irói alkotásaikban szabadabban mutathatták meg az ottani helyzetet — tulajdonképpen most érkezett el ahhoz az időponthoz, ami az igazi művészi alkotás feltétele. A világ, amelynek kénytelen-kel­letlen tanúi voltunk, a bennünk elindult lelki'folyamat-csak részben a-múlté; a rend-- szer elmúlt, összeomlott, de: nyomában mint a tenger mélyén élő kagyló az őt; irritáló homok hatására, kiizzadja drága-' gyöngyét, úgy belőlünk is eíőgyöngyötótt egy tisztultabb új magyar .szellemiség, ■ mely nem frázis, de mindnyájunk, lelkében élő és működő erő. Valaki fellehetné a kérdést:; mi közünk ma már ahhoz a régi világhoz? Adjunk hálát a Jóistennek, hogy elmúlt. 'Ne idéz­zük magunk elé a múlt véres árnyait, mert csak szomorúság származik belőle. Tekint­sük inkább a magyar élet másuít való-ó­ságát, íróink pedig dobják sarokba el­koptatott témáikat. Aki így beszél, elfelejti, hogy a szeli életében nincs ugrás; a tegnap itt "* hetetien szálakkal kapcsolódik 'a. s mindaz, ami tegnap: meg tartalma az életnek, ma 'sem fakulhat' ha!\ :pftV ki képpé. Szellemtörténészeink kedveit jei- szava, mely szerint csak a szellemnek van története. íróinkat, alkotó embereinket közelről érinti. Ök azok, ekik-a felszaba­dulás által teremtett tisztább .légkörben ieddigi életük küzdelmeinek, objektív lei- folyásának történelmi freskóit nyújtják majd át a magyar kultúrának. Ami mű­vészi egyéniségükből részben a kisebbségi sors zártsága, fülledtsége következtében hiányzott, az most a' magyar szellemmel megszülető szimbiózis állanotában kiegé­szül. Az egymiiliónyi visszatért magyar­ság történelmi ' sorsának művészi és iro­dalmi vetül etei nem késlekedhetnek soká. Figyelni főniük őket s velük a'felvidéki irodalom útját! bmofeíijqinkror helyi Képviseleteket* keresünk a Népdalgyűjtő úton Cseh-Szlovákiában maradt nyitrai magyar szigeten Irta■ Manga János Most, amikor a boldog öröm hetekig tartó mámora után hozzálátunk i hétköz­napok kötelességtudó munkájához, nyu­godt, megfontolt kritikával vesszük elő. a térképet és ujjunkkal figyelmesen követ­jük a piros vonalat, mely számunkra meghozta azoknak a vágyaknak beteljesü­lését, amelyeknek már csak halvány szik­rája parázslót! sziveinkben. De a térkép figyelmes szemlélése közben nem kerül­heti cl figyelmünket az a tény sem, hogy a piros vonal többek között elkerülte , a minket folkloristákat legjobban érdeklő Zobor-vidék magyarságát. A „Nyitra-vidéki palócsziget” 16 ma­gyar községe.: Alsócsitár, Bed, Bodok, Bábindái, (limes, Gerencsér, Geszte,' Kalász, Kolony, Lédec, Menyhe, Nagyhind, Nyitraegerszeg, Pográny, Zsére és Vicsápapáti továbbra js ár. ván maradt az idegen környezetben. Ezeket a falukat csak az tudja igazán sajnálni, aki ismeri a Zobor-vidéki ma­gyar népiélek ősi hitének és művészeté­nek ki nem apadó kincsesházát. Két esztendővel ezelőtt, 1936-ban jár­tam azon a vidéken először, egyedül fo­nográfommal, melyet szerény jövéaelmem morzsáiból fizettem ki, mert a pozsonyi „Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Iro­dalmi és Művészi Társaság Tudományos Osztálya”, mikor látta, hogy komoly és becsületes magyar munkáról van szó, nemcsak hogy cserben hagyott, hanem a szó szoros értelmében becsapott. De nem bántam meg. Gyűjtő munkám eredményén kívül felejthetetlen lelki élményekkel let­tem gazdagabb. A gyűjtés eredménye pedig olyan ma­gyar anyagot mentett meg kultúránk számára, amely a jelenlegi viszonyok mellett gyors halálra van ítélve. Két .esztendős Nyitra-vidéki gyűjtő . i irroiiRáfo eredménye, melyet a budapesti | Néprajzi Múzeum, Bartucz Lajos dr. és Lajtha László dr. támogatásával, továbbá Bartók'Béla szakszerű útmutatásai alap ján yegeztem, a kővetkező: yAlsóbodok . o 6 ■ & b 8 dallam .- Bábindái . , b b ■ B 6 r* r Csiffár ... b • B * 4 n Gerencsér . . 4 Gimes . , l a b b b 7 » Geszte , , a 0 K b b 8 »9 Kalász , w . 13 99 Kolóny k l . u b 0 • 8 IJ Lédec .. S60 a S b b 14 }i­Menyhe . * t & & b o 44 }3 : Nagyhind . „ « L U o 8 93 Nyitraegerszeg % u 9 i> 2 99 Pográny . . 14 tt> Tild .... 5 b O e 17 Vicsápapáti s b n O B 20 44 Zo 107 11 14 64 5 dallam Zsére Ebből: alkalomhoz nem kötött '. * párosító és lakodalmas sirató ........................ szentiványi ének . . . egyéb alkalomhoz kötött Ezt a rövid áttekintést nézve, azonnal szembetűnik, hogy a lírai- ésíballada- szöveggel énekelt dallamok, melyeket Bartók a legősibb eredetieknek-tárt,- mi­lyen kis számmal vannak képviselve; a gyűjtés eredményében. Ez azonban ném jelenti azt, hogy ilyen dallamok Nyitra vidékén kevésbé voltak használatban, mint a többi magyar nyelvterületeken, sőt:' ott aránylag még most is többet tud­nak, mint például a Csallóközben. A feltűnő aránytalanságot inkább az a tény okozza, hogy amíg az alkalomhoz kötött dallamokat a hozzájuk fűződött népszokások, szertartások; mint a nép- lélek természetszerű, önkéntelen társa­dalmi megnyilvánulásai, a mai' napig megtartották, addig az alkal íltoz ném kötött dallamok, mivel tradíciókban gyö-! kérődző alapjuk nem volt és nem voltak semilyen cselekményhez. kötve, egyAré-j szűk az újabb, népies műdalök*,befolyása következtében kiszorult a. használatból, másik, részük pedig beolvadt.a bizonyos cselekményekhez, , szokásokhoz rögzített! szertartásos dallamok csoportjába. Leg , beszédesebb bizonyítéka ennek, a Nyitra- vidéki lakodalom, amely még a virágénekeknek és a kuruc dalla­moknak a nép között élő maradványait is a lakodalom köré csoportosította. A‘Néprajzi Múzeum és a Magyar Rádiói lyan fiókja Budapest, VI.,Lehel-utca 25. x Te’efon,: 29-23-40. megbízásából ez év július havában két nlenyhei asszonyt vittem Budapestre, ahol .többek között’a menyhei lakodalom majd­nem teljes dállamahyagát hanglemezekre vettük. Ezek a lemezek rövid időn belül a többi néprajzi felvételekkel együtt forga­lomba is kerülnek. Balladáknak 1 a legtöbb Zobor-vidc'ű ,1 községben már nyoma sincs. Menyben egyet sem sikerült . felkutat­nom, ellenben a Menyhétől alig 4 kilomé­terre fekvö Zsérén a következő balladákat fonografáltám: Szép Ilona,. Fehér László, Sárfodor Katalin."' Puszta malomba. Hűt­len asszony. A balladák dallamvonala egy­szerű, a díszítéseknek jóformán mind.n nyoma nélkül. A lírai dallamokat néhány dudanóta és néhány újabb stílusú dallam képviseli, az ősi anyag a fonók és a tollfosztók meg­szűnésivel eltűnt és legtöbb esetben be­olvadt a lakodalmas dallamok csoport­jába. a már fentebb elmondott okolt kö­vetkezményeként. A sirató-Ane''ek már csak elvétve van­nak használatban Nyitravidékén. Azonban még sok öregasszony él, akik évekkel ez­előtt maguk is elsiratták férjüket, szülei­ket., vagy gyermekeiket. Ezek között nem egy van, aki ha belejön a siratásba, telje­sen átéli az éneket, mintha a koporsó mellett állna. Érdekes példa erre egy 56 -éves triói-asszony, Nádasdy Ágnes, -aki arra kért. nem sirathatná-e el., a - gép előtt négy fiatalon elhalt gyermekét. Ternrísze. tes, hogy indítványát a 1 -nagyobb öröm­mel vettem. El is siratta őket, éppen úgy, mint a temetésen, meg akkor, amikor néha-néha kimegy a temetőbe a közös sír­hoz. Mikor a hengert leforgattam, a mi szemeink se maradtak szárazon. A siratóénekek, amint azt Kodály Zol­tán is megjegyezte, Nyíl n_vidékén nem­csak a temetés alatt, a követésnél voltak szokásban, hanem egyéb alkalommal is. A gyászoló szülő, hitves, vagy gyermek, ha egyedül maradt otthon, vagy kiment a te­metőbe,- gyakran újból el-elsiratta halott­ját. Egy.-két községben még most is szó. kasban-van, hogy a halott legközelebbi hozzátartozója egy évi? minden vasárnap kimegy a temetőbe, ahol imádkozás köz­ben ismételten felhangzik a sirató-ének. A siratókat az utóbbi években a papság erélyes; fellépése szüntette meg. Két évvel ezelőtt i történt, hogy az egyik községben a. temetést végző par megtagadta a szer­tartás folytatását addig, amíg a halott-si- rató' hozzátartozóját el nem vezették a koporsó- mrílől. Gyűjtésem dallamai közül még figyelmet unrsteherc.il. és Pál ■MiBHHa zsinór-, szál C» VI/AnLa.ÁAT tl.1 Klöpli csipke ___ _ i zsinór-, szalag- és csipkegyár Budapest, VAnkeryfeóz t-3 védjegyű áruk gyára többezer mintában. Capavo örökéletü klöpliből 6k, harieuyatartók, övék. k áflegolcsöbbtól a legfinomabbig, umiszalagok minden kivitelben, u miszövetek, bandage gumik. SUlS^Ok) Tállpíntoli, köperek, batist, danubia szegö­Zsi dórok, sodrott, plumeau Jüggönyrojtok & az eaekÖestartozó összes zsinór- és szalagáruk­Magyarország legnagyobb szakmabeli gyára —Több mint 300 tisztviselő és munkás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents