Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. november (1. évolyam, 1-21. szám)

1938-11-24 / 16. szám

1,988 NOVEMBER 24, CSÜTÖRTÖK /'KOlŰAlüáSAn f Kassán tartja legközelebbi vándorgyűlé­sét a Baross Szövetség Budapest, november 23. A Felvidék visz- szacsatolásával egyidejűleg az anyaország gazdasági intézményei és érdekvédelmi szervezetei megtették az előkészületeket érdek- és működési körüknek a Felvidékre való kiterjesztésére, az ottani szervezetek bekapcsolására. Értesülésünk szerint a Baross Szövetség, a Kereskedők, Iparosok és Rokonszakmák Egyesülete szintén meg. indította a szervezkedési munkát a vissza csatolt Felvidéken. A szervezést Kassán kezdték el s a helyi szervezet formális megalakulására január közepén kerül sor, amikor is a Baross Szövetség Kassára fcü- lönvonatot indít s a kassai szervezet meg­alakulásával egyidejűleg ott tartják _ meg a szövetség legközelebbi vándorgyűlését. A szövetség egyébként lépéseket tett, hogy az érdekkörébe tartozó cégek meg­bízottai megkapják a beutazási engedélyt a Felvidékre az ottani cégekkel való kap csolat felvétele érdekében. Egyre drágább az élet Szlovákiában Budapest, november 23. Az a fantasz­tikus méretű árdrágulási hullám, amely a cseh megszállás alatt maradit Felvidéket a magyarlakta vidékeknek az anyaország­hoz való csatolása után elöntötte, egyre hatalmasabban 'terjed s a közszükségleti cikkek és élelmicikkek ára, annyira fel­szökött, hogy ehhez hasonló drágulásra alig van példa. A közelmúltban felsorolt cikkeken kivül Pozsonyban a napokban íoVább drágult a baromfi és pedig kilón- kint 2 csehkoronával, a tojás pedig 10 fillérrel. A vaj árát is föl akarták emelni, de a vásárcsarnoki hatóság ezt nem en­gedte, aminek az lett a következménye, hogy mára a piacról eltűnt a vaj. Pozso­nyon és a többi cseh megszállás alatt ma­radt városokon kívül a kis községekben es falvakban is nagyarányú az árdrágulás és súlyosbítja a helyzetet az a körülmény, hogy a vasutak és közutak több helyen történt átvágása következtében számos Cseh megszállt területi községben aggasztó áruhiány mutatkozik, éppen a legfonto­sabb napi közszükségleti és közélelmezési cikkekben s a lakosság elkeseredése emiatt egyre nő. A hatóságok viszont egyelőre képtelenek a helyzeten segíteni. Ai- ..g"* ■"'1 A magyar bútorexport nehézségei Budapest, november 23. A múlt év fo­lyamán a magyar bútorkereskedelem igen szép és erőteljes exporttevékenységet fej­tett ki. Különösen Angliába irányuló bú­torexport emelkedett a múltban Örvende­tes módon. Amikor azonban a bútorszak- tnában is életbelépett a minimális munka­bér és a korlátozott munkaidő, a magyar exportáru veszített versenyképességéből. Az angol piacokon erős versenytársa a magyar bútornak, a német, a francia és az olasz asztalosipar, és minthogy ezeknek az árui nem drágultak, a magyar bútorexport termelési költségei emelkedett, a fentem- lített négy állam exportja 30—40 százalék­kal nagyobb mértékben hódított tért a magyarral szemben. Ugyanakkor, amikor Olaszország a külföldi piacokon a magyar­ral versenyezve exportált, tőlünk is szokott importálni. Az olaszok sok ízléses magyar bútort vesznek, amelyeket az exporthoz mintának használnak fel. Ezen a téren ugyanis nem érvényesül semmiféle mun­kavédelem. A bútorexportőrök hangoztat­ják, hogy amíg a műfát a behozatalnál 8— 9 százalékos forgalmi adóváltság terheli, addig az exportnál csak 3 százalékot térí­tenek vissza ilyen címen. Most azt kérik a butorexportőrök, hogy vagy a forgalmi­adó visszatérítés százalékát emeljék fel 5-tel, vagy pedig a valutaváltás árfolya­mát állapít ák meg kedvezőbben, hotry a magyar bútorexport külföldi versenyképes­sége újból visszaálljon. — Gyümölcsfaoltványok a Felvidéknek. A felszabadult Felvidék gazdái között leendő szétosztásra Hoffmann Ferenc szegedi faás- kolatulajdános 500, Zsembery Károly szegedi faiskolatulajdonos 1000, a Szöregi Rózsa- és Gyümölcstermesztők Terményértékesítő Szövet­kezete 1000, Rusznyák testvérek felsőoszkói faiskolatulajdonosak 1000 nemes gyümölcsfa­oltványt ajánlottak fel a föIdmivelésügyi mi­niszternek. A miniszter a nemes és hazafias áldozatkészségért a faiskolának köszönetét fejezte ki és az oltványok szétosztásáról in­tézkedni fog. Messzemenő tenyészállatbevásárlási kedvezmény a Felvidéki gazdáknak TELVlDEftl Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás rendező bizottsága tegnap iütést tartott, amelyen megvitatták a jövőévi Országos Mezőgazdasági Kiállításon a Felvidék be­kapcsolódásának részvételével összefüggő problémákat. Mint már jelentettük az OMGE felvette az összeköttetést a vissza­csatolt Felvidéken lévő mezőgazdasági szervezetekkel és az ezekkel való együtt­működésben fogják megállapítani a Fel­vidéknek az Országos Mezőgazdasági Ki­állításon való részvétele kereteit s a mó­dozatokat. A jövőévi Országos Mezőgaz­dasági Kiállítás rendezősége nagy súlyt fektet arra, hogy a visz­szacsatolt Felvidék mezőgazdaságá­nak viszonyai minden tekintetben ki- domboríttassanak. Különös jelentősek a tenyészálktváeárral kapcsolatos tervek. Ezen a Felvidék állat­tenyésztői, amennyiben megfelelő anyag, gal rendelkeznek, résztvesznek. A tenyéezállatvásárnak reprezentatív jellegén kívül sokkal nagyobb jelentőség­gel bír az a törekvése, hogy; a visszacsatolt Felvidék gazdáinak tenyészállatvásárlás céljaira az ille­tékes tényezők biztosítsák a maximá­lis tenyészállatbeszerzési kedvezmé­nyeket, sőt tekintettel arra, hogy a visszacsal Felvidék tenyészállatállománya nagyméretű, utánpótlásra szorul, ezen felül menő ked­vezményt igyekszik biztosíttatni az OMQE. a köztenyésztés céljára történő tenyészni latvásárlásoknál. Eziránt már történteit is lépések és minden remény megvan arra, hogy a földmívelésügyi minisztérium ezt az akciót a legmesszehmenően támogatni fogja. A kedvezmény, mint ismeretes, szállítási díjmérséklésből és árhozzájárulásból áll. Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás azon­ban nemcsak az állattenyésztő csoport­ban kíván különös figyelmet szentelni a visszacsatolt Felvidék mezőgazdasági vi­szonyainak, de ezen túlmenően az egyes csoportokban, a növénytermelési, erdé­szeti szakoktatási és kézműipari csopor­tokban is megfelelő gondoskodás fog tör­ténni arról, hogy a Felvidék viszonyai megfelelően ismertettessenek s a kiállítás rendezőségének minden igyekezete oda­irányul, hogy az egyes csoportok keretén belül a Felvidék viszonyait a közérdek­lődés előterébe helyezze. A kassai munkaközvetítő hivatal széleskörű akciót indított amunkanélkűlíség leküzdésére Kassa, november 23. A kassai hatósági munkaközvetítő hivatal a sajtó útján fölhívja a kassai és környékbeli munka­adókat, hogy a munkaalkalmakat a hatósági munka- közvetítő hivatalnak Kassán, (Pesti-út 4. sz.) személyesen, telefonon (tele­fonszám 2885) vagy írásban jelent­sék be és onnan igényeljenek úgy ipari, mint kereskedelmi, valamint háztartásbeli al­kalmazottakat Az alkalmazottaknak a munkaközvetítő hivatal útján való fölfo­gaaasa hathatósan fog enyhíteni a munka­nélküliek nyomorán, akiknek száma a rendkívüli körülmények folytán a leszerelt katonák és menekültek jelentkezésével nagymértékben megnöve­kedett. A munkaközvetítő hivatal méltán várja el a munkaadóktól, hogy a hivatal intenciói szerint fognak eljárni, haladék­talanul bejelentik a munkaalkalmakat s ilymódon a hivatal segítségére sietnek a munkanélküliség leküzdésére irányuló küzdelemben. (■—) November 26-án nyilik meg a baromfikiállítás. A Baromfitenyésztők Egyesülete szokásos nemzetközi baromfi- kiállítását az idén is megrendezi Budapes­ten a Pongrác-úti telepén. A kiállítást no­vember 26-án nyitják meg délelőtt 11 órakor rendkívül gazdag anyaggal. A ki­állításra utazók 50%-os vasúti kedvez­ményben részesülnek. A kiállítási igazol­ványokat 1.60 pengő beküldése ellenében az egyesület (Budapest IX., Üllői-út 25.) küldi szét. (—) Az új borbélyárak Kassán. Kassai szerkesztőségünk jelenti: Közöltük, hogy Székely Rezső, az árellenőrző kormány­biztosság főellenőre külön tárgyalásokat folytat minden iparos szakosztállyal az új pengőárak megállapítása végett. Ma a borbély- és fodrászipari szakosztály elnök­ségével tárgyalt többek között és a meg­állapodás érte lm ebem a szakosztály ezúton is értesíti tagjait és a nagyközönséget, hogy az új árak pengőben: borotválás: 40—60 fillér, hajnyírás és borotválás: 1 pengő, fejmosás: 60—80 fillér, vízhullám 1 pengő, tartósondolálás 6 pengőtől föl­felé. A szakosztály elnöksége figyelmezteti tagjait, hogy a magyar törvények nem­csak az árdrágítást, de az árrombolást is büntetik. Az árakat a szakosztály leg­utóbbi ármegállapítása szerint rendezték, csekély kikerekítéssel. (—) A magyar cipőkivitel mindinkább háttérbe szorítja Csehország exportját. A cseh cipőipar külföldi képviselőinek jelentése szerint a cseh cipőkivitel zsugo­rodási folyamata feltartóztathatatlanul folytatódik. A jelentések Szerint a magyar cipőipar a világpiacon egyre veszélye­sebb versenytársként lép fel s a cseh cipőt úgy minőségben, mint árban veri. Különösen nagy keresletnek örvendenek az angol piacon a finom magyar női cipők. E hírrel kapcsolatban nem érdek­telen megjegyezni, hogy Magyarország 1930-ban még 275 ezer pár cipőt impor­tált, míg 1937-ben már 48 ezer párat exportált Angliába, az Egyesült Álla­mokba, Svédországba és Norvégiába, sőt Ausztráliába is, s a cipőkivitel adatai az idén jóval felül fogják múlni az 1937. év eredményét. A magyar cipő keresettségére jellemző, hogy a kivitel 1937-ben az előző évvel szemben az USA-ba 200 százalék­kal, Angliába 78 százalékkal, Svéd­országba pedig 430 százalékkal emelke­dett. (—) Az Egyesült Államok szeptemberi index-számai. A legújabb kimutatás sze­rint az Egyesült Államok szeptemberi gazdasági jelzőszámai a javulás meneté­nek lassúbbodását igazolják. A legfonto­sabb jelzőszámok a következők: ipari ter­melés 1937 szeptember 111, 1938 augusz­tus 88, 1938 szeptember 90, — gyári fog­lalkoztatottság 1937 szeptember 107.2, 1938 augusztus 84.9, 1938 szeptember 87, — kifizetett munkabér 1937 szeptember 104.4, 1938 augusztus 76.8, 1938 szeptem­ber 80.77, — detailkereskedelmi forga­lom 1937 szeptember 94, 1938 augusz­tus 83, szeptember 86. — Az építkezési tevékenység felülmúlja a múlt évi szep­temberi állapotot, az értéktőzsde nemcsak követi az üzleti tevékenység javuló irány­zatát, hanem forrásul is szolgál az üzleti tevékenység ösztönzésére. Tőzsdék Budapesti értéktőzsde: szilárd Nagyobbarányú fedező vásárlások a leg­több papírban keresletet ós a csekély^ kíná­lat folytán drágulást idézett elő. Végered­ményben a Bauxit és Kőszén 9, a Rima 3.5, a Tröszt és a Magyar cukor 3, a Salgó 2, a többi papírok pedig kisebb mértékben drá­gultak. Záróárfolyamok: Nemzeti Bank 168.—, Bauxit 215.—, Kohó 23.4, Kőszén 308.—, Nagybát. 43.25, S'ailgó 32.7, Urikányi 39.75, Fegyver 44.25, Ganz 20.1, Láng 36.—, Ruma 89.8, Nasdci 61.75, Tröszt 58.5, DScukor 70.5, Magyar cukor 85.—, Georgia 17.75, Pamutipar 30.—, Műtrágya 45.5, Gumi 66.5, Telefon 9.9. A Magyar Nemzeti Bank árfolyamai 16.05-pA6.2 7.50--A0/ o— Valuták: Angol font 16.05pA6.2^' belga 57.05—57.55, esek kor. 7.50-40/ dán kor. 71.55—72.35, dinár 6.50—dollár 342.50—346.50, francia ^ír&ffc.r 8.95—9. >1 //személy- és ieherai nWfryar&rszági vezérképviselet r$ r Budapest, Jy\, Nagymező-u. 19. Telefon : 124—007. MODERN AUTOSERVICE. N GY ALKATRESZRAKíAR hollandi forint 186.65—188.65, lengyel zloty 60—61.40, led 2.40—3.45, leva 3—3.60, lira 16.90—17.90 ( 500 és 1000 liras bankjegyek kivételével), norvég korona 80.75—81.65, svájci frank 77.20—78.10, svéd kor. 82.80—• 83.70, kanadai dollár 332-337, Külföldi kifizetések: Amszterdam 187.05— 188.65, Athén 3.025—3.055, Belgrad 7.82— 7.88, Berlin 135.70—136.70, Brüsszel 58.13— 58.57, Bukarest 3.41—3.44, Kopenhága 71.75 —72.35, London 16.065—16.215, Milánó 17.b6 —17.8864, Newyoúk 343.90—346.50, Ősz.» 80.75—81.45, Párizs 8.90—9.09, Prága 11.79 —11.93, Szófia 4.11—4.15. Budapesti gabonatőzsde: barátságos Nagyobb érdeklődés és főleg a határidős- piacon fokozódó vásárlási kedv áremelke­désre vezetett a szerdai budapesti gabona- tőzsdén. Ez főleg a ha táridő jegyzésekben mutatkozott meg. A kész búza, rozs és az árpa árát nem emelte az árjegyzőbizottság. Hivatalos árjegyzések és kötéseik: Búza! tászavidéki 77 kg-os 20.35—20.45, 78 kg-03 20.55— 20.65, 79 kg-os 20.75—20.85, 80 kg-oa 20.85—20.95, felsőtósziad, duniatisaaközd, du­nántúli 77 leg-os 20.30—20.40, 78 kg-os 20.50 —20.60, 79 kg-os 20.70—20.90, 80 kg-os 20.80 —20.90, fejérmegyei 77 kg-os 20.40—20.50, 78 kg-os 20.60—20.70, 79 kg-os 20.80—20.90, 80 kg-os 20.90—21. Rozs: pestvidéki 14.75— 14.85, más származású 14.80—24.90. 7'akar- mány&rpa: elsőrendű 18.30—18.50,^ ^közép- minőségű 18—18.20. Sörárpa: kiváló 21 21.50, príma 20—20.75, sörérpa 19.50—20. Zab: elsőrendű 19.70—19.80, középimtinőeég-ű 19.55— 19.70. Tengeri: tiszántúli 1320—13.30, egyéb áll. 13.15—13.25. Őrlemények: korpa 12.80—13, 8-as liszt 15.70—16. Rozs:_ 190 mim. nógrádi 14.75 budapesti paritásban. Árpa: 300 mm. 21.30, 150 mm. *20.10, 150 mim. 20.25, 250 man. 20.25, 600 _ mm. 20.75 budapesti paritásban. Tengeri: 150 mm. Szol- nokon át, január 13,90, 150 mm. 13.25, 150 mm. Szolnokon át dec. 13.20, 15Ö mm. 13.30, 450 mm. Szolnokon át 13.20, 150 mm. haj­dúi 13.20, 150 ram. hajdúi 18.20, 150 mm. hajdúi 13.25 budapesti paritásban. Zab: 600 mm. 19.60, 150 mm. 19.65, 100 man. 19.75 budapesti paritásban. Luoerna: 214 mm. minta szerint 215.—• Budapest, 10 mm. 195.— állomás. Lóhere: 30 mim. minta sze­rint 115.— Budapest. Állatpiac A szerdai ferencvárosi sertésvásár összfel­hajtása 1913 darab, angol hússertésfelhajtás 488 darab volt. A vásár irányzata vontatott. Árak: uradalmi zsírsertés 340 kg-on felül 109U—11014, szedett sertés I. 98—100, III. 84—92, angol sonkasertés II. 90—97, export­zsír márkázott 150 fillér kilogramonkint. A budapesti vásárcsarnok kiskereskedelmi árai Marhahús: Rostélyos, felsál kg-ként 170— 260, leveshúsok (tarja, csontos oldalas, sze­gye) kg-ként 128—200. Borjúhús: Comb (sze­letelve) kg-ként 280—320, borjuvesés kg-ként 180—240. Juhhús: Hátulja kg-ként 140—180, eleje kg-ként 100—150. Sertéshús: Karaj (hosszú, rövid) kg-ként 190—240, tarja, comb, lapocka kg-ként 176—204, oldalas kg-ként 160 —180, szalonna, zsírnak való kg-ként 148— 164, háj kg-ként 160—178, zsír kg-ként 164— 170. Élő baromfi: Tyuk drbja 250—350, csirke drb-ja 100—250. Tisztított baromfi: Tyuk kg-ként 130—180, csirke kg-ként 160—280, lúd és ruca, hízott kg-ként 130—160. Tojás: Tea 10 drb-ig darabja 11—13, tea 11 drb-tól kg-ként 200—220, főző és apró 10 drb-ig 9— 11, főző és apró 11 drb-tól kg-ként 186—200. Halak: Ponty, élő, nagyság szerint kg-ként 120—180, ponty, jegeit és nem élő kg-kint 100 —140. Szárazfőzelék: Lencse kg-ként 56—06, borsó kg-ként 40—56, bab, fehér, aprószemü kg-ként 36—52. Zöldségfélék: Burgonya, Gülbába kg-ként 10—12, burgonya, nyári rózsa kg-ként 10—18, burgonya, őszi rózsa kg-ként 10—11, burgonya, Ella kg-ként 8—10. vöröshagyma, makói kg-ként 14—16, fok­hagyma kg-ként 24—40, fejeskáposzta, hazai kg-ként 6—10, kelkáposzta kg-ként 6—14, savanyukáposzta kg-ként 24—32, petrezse­lyem és sárgarépa vegyesen kg-j^gaL-16—24, kalarábé kg-ként 12—20. pa^f’^g-ként 16— 24, tök, főző kg-ként—kajftol, ■tfszflfott kg-ként 8—íe^^sfJWborsó kg-ként 40—64, sü-j tőtök kg-káflU 10—14. ^Gyümölcs: Alma, ne­mes faykg-ként 60^fi0, alma, közönséges, válthatott kg-ként-SO—«6, körte, nemes faj ;g-ként 80—160^/ftölöJ(g-ként 52—J.40, gesz- ye kg-kóni/56—ÍQOC" ÁCH«Ülfrtl7iaf«miJn ÜJ W ÜIhIiIÍ Budapest, V., Erzsébet-iér. 8."

Next

/
Thumbnails
Contents