Felsőmagyarországi Hirlap, 1917. január-június (20. évfolyam, 1-49. szám)

1917-02-13 / 12. szám

FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP Kedd, február 13. 12. szám (2) natositását síigoiuan ellenőrizaék él azokak mindon kijátszását, vagy megsértését kiraéletlauül megtorol­ják. A több oldalról hallható pa­naszok azonban arra engednek kö­vetkeztetni, hogy a rekviráláa és árdrágítás meggátláaára irányu'ó ren­delkezések nagy fontosságát sem a közönség nem ismeri fel, sem az a körültapasztalt mulasztások, vagy visszaélések súlyát, a hatóságok nem mérlegelik ae azokhoz fűződő hátrá­nyos következmények nagyságához méltóan. Felhívom, emlékeztesse az első fokon eljárni hivatott rendőri bün­tető bíróságokat a rekvirálás és ár­drágítás megakadályozását célzó rendelkezések nagy jelentőségére és megszegésüknek a hadviselés sike­rét veszélyeztető súlyos követkéz ményeire és ajánlja figyelmükbe, hogy a törvényhozás intencióival jutnak ellentétbe, ha az ilynemű ki­hágások megtorlásképen kiszabott büntetések mértékének megállapítá­sánál ezeket a tekinteteket szem elől tévesztik. A vasúti közlekedés terén a háború kitörése óta folyton fokozód­tak a feladatok. A hadsereg is min­dig nagyobb tömegben foglalta le céljaira a vasúti kocsikat s mind ehet járult az élelmiszerek szállításának fokozódó forgalma és sok egyéb a'ig részletezhető szállítási teendő elvég­zése. Mindezen nehézségek leküzdését fokozta a vasúti forgalom fentartására szükséges anyagoknak a megfogyat­kozása, illetőleg pótlásuknak nehéz­sége és a mostani szerfelett nagy hidegek ugyancsak nem járultak hozzá a viszonyok javításához. Ilyen kényszerítő körülmények bírták rá a vasutak vezetőségét, hogy némileg korlátozzák a személy­éi áruszállítási forgalmat. A személy­forgalom korlátozása természetesen csak úgy érheti el céját, ha az utazóközönség is támogatja a vasuta­kat abban, hogy a korlátozott for- ga'ommal is lebonyolíthassák a sze­mélyszállításokat. A haza ezen a téren is engedményeket követel polgáraitól és igen fontos érdekek fűződnek ahhoz, hogy az utazó- közönség minden halasztható utazás­ról lemondva, csakis legfontosabb •élból üljön most vonatra. Legelső sorban magától értetődőleg a kirán­dulásokra való utazásokat és egyéb szórakozás céljából való utazgatásokat kell beszüntetni, de egyébként is hazafias kötelesség most csak akkor utazni, amikor okvetlenül szükséges. A magyar államvasutak vonalain e hónap 12-étől kezdve az átmenő forgalomban a minket érdeklő alábbi korlátozott számú vonatok fognak járni: Budepest felé indul reggel 7-45 gyors délben 12 09 személy (c-ak Misko cig) este 8 55 személy Budapest felől érkezik reggel 6'39 személy d. u, A'0 „ (csak Miskolról indul) este 7'40 gyors Kassára indul reggel 7 *8 személy este 8‘30 személv Kassáról érkezik reggel 7-02 személy este 8.,a „ Csap—Királyháza felé indul este 8.15 (u. n. futár) Csap—Királyháza felől érkezik reggel 61— (u. n. futár) Csap—Lemberg felé indul este 845 (u. n. futár) Csap—Lemberg felől érkezik reggel 6'25 (u. n. futár) A mexőlaborct vonalon változás nem történt. HiiEIK. — Lányai Elemér grófot hercegi rangra emelték. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király a személye körüli magyar miniszter előterjeszté­sére nagy-lóoyai és vásárosnaményi Lányai Elemér gróf főrendiházi tag­nak, valamint elsőszülöttsógi joggal törvényes fiutódainak, a már birl örökös főrendiházi tagsági jog váltó zatlan f-mtartása raeliett a magyar Krcegi méltóságot a »főméitóságu« címmel díjmentesen adományozta. Lónyai Elemér gróf 1900 március 22. Miramáréban egybekelt Stefánia királyi hercegnővel, Rudolf trón­örökös özvegyével. Lónyai E emér gróf 1863 augusztus 24 ikén szüle­tett Bodrogoiasziban. Iskoláit Sáros­patakon, Budapesten és Grácban vé­gezte, Beregraegyében és Zemplóu- megyóben nagybirtokos. — Halálozások. Deák Károly ny. pénzügyi irodavtzető, aki ebben a minőségben városunkban hosszúidon át működött, Nagykikindán 83 éves korában meghalt. — Markovics János, kir. teiekköDyvvezető életének 64-ik évében hirtelen elhunyt. A köztiszte­letben álló tisztviselő temetése, hétfőn dó'utáu ment végbe á'talános részvét mellett. — Karsay János kegyesrendi á!dozópap, nyug. gimnáziumi tauár életének 61-ik évében hosszabb szen­vedés után e hunyt, Temetése f. hó 13-án dé’után 3 órakor fog végbe menni. — Tanügyi kinevezések, áthelyez­ések. A vallás és közoktatásügyi miniszter a szerencsi ál!, elemi isko­lához Frochlich Margitot, a laborcfői iskolához. Simon Mihályt, a raádi áll. elemi iskolához pedig Vázsonyi Jó- zsefnét tanítónővé, illetve tanítókká kinevezte. — Katenaotthonok a fronton. Őfel­sége a király, aki már trónörökös korában nagy szeretettel foglalkozott a katonák testi-lelki üdülésére szánt katonaotthonok gondolatával, kato nai irodája utján u ásította a hon­védelmi miuiázterium Hadsegélyző Hivatalát a katonaotthonok egységes központi szervezésére. A hivatal hg sürgősebb feladatának tekinti a ki­rályi utasítás teljesítését, a napokban már megalakul magyarország elő­kelőségeiből az országos bizottság, amely a társadalmi munkát irányí­tani fogj». — Állami ré?gállc kiosztás.-Ghil- láuy Imre báró földmivelésügyi mi­niszter kürreudendeletet adott ki, mely szerint előreláthatólag katasz. téri holdanként 15 kilogramm réz gálicot lesz módjában a miniszternek a szőlősgazdáknak juttatnia a törvény hatóságok utján. Egyszersmind intéz­kedett a miniszter, hogy a már készen lévő rézgálic a törvényhatóságoknak már most elszállittassók. Ebből most egy kát. holdra körülbelül 5 Ó3 fél kg jut, A többi rézgáücot. mihelyt készen lesz, fokozatosan fogják a törvényhatóságok megkapni. A réz- gálioért a szőlősgazdáknak legfeljebb 4 korona 20 fillért kell fizetniük s tőifik ennói többet követelni semmi­esetre sem szabad. Ezt az összeget is legfeljebb a kataszteri holdanként kilátásba helyezett 15 kg. rézgálic után van jogosítva a törvényhatóság, illetőleg a gazdasági egyesület előre beszedni a szőlősgazdáktól. — Ipari munkásság ellátása Kür­thy Lajos báró, a Közéleim. Hiv. elnöke a városok és vármegyék törvény hatóságaihoz körrendeletét intézett az ipari munkásság illetőleg. A körrendeletben utasítja Kürtby báró a hatóságokat, hogy a lakos­ság ellátása céljátú! kiutalt és köz pontiíag kezelt cikkekből elsősorban a hadászati szempontból akár köz­vetlenül, akár közvetve fontos üze­mekben alkalmazott munkások s azok családtagjainak szükségletét elégítsék ki. A munkásoknak igy a napi 300 gramm lisztet akkor is ki kell utalni, ha a lakosság többi ró szével szemben a fejenkénti adag le­szállításával is keil élni. Bei allen Eingaben ist nachstehende Qeschäftszahl anzugeben. Geschäftszahl A — 927/16 II Aufforderung an die Erben, Vermächtnisnehmer und Gläu­biger eines Ausländers. Am 17. August 1916 ist die nach in Frieda Zucker geborene Dohán Geschäftsreisendergattin in Wien, II. Herminengasse 6. woselbst ordent­lichen Wohnsitz hatte, woselbst sich zu vorübergehendem Aufenthalt be­fand ohne Hinterlassung einer letz­willigen Anordnung verstorben. Gemäss §§ 137, 138 kais. Pat. v. 9. August 1854 R. G. Bl. Nr. 208 werden alle Erben, Vermächtnis­nehmer und Gläubiger, die öster­reichische Staatsbürger oder hierlands sich aufhaltende Fremde sind, auf­gefordert, ihre Ansprüche an den Nachlass längstens bis 20. Februar 1917 beim gefertigten Gerichte an­zumelden, widrigens der Nachlass ohne Rücksicht auf diese Ansprüche an die ausländische Behörde oder eine von dieser legitimierte Person ausgefolgt werden kann. Zugleich werden gemäss § 140 kais. Pat. vom 9. August 1054 R. G. Bl. Nr. 208 mit Rücksicht darauf, dass die hierlands befindlichen Erben um die Vornahme der Verlassen­schaftsabhandlung durch die öster­reichische Gerichtsbehörde angesucht haben, die allfälligen auswärtigen Erben und Vermächtnisnehmer auf­gefordert, ihre Ansprüche in der gleichen Fristanzumeldenund bekannt zu geben, dass sie die Abtretung an die ausländische Behörde verlangen, widrigens, wenn letztere nicht selbst die Abtretung verlangt, die Abhand­lung hierlands und zwar mit den sich meldenden Erben allein gepflogen würde. K. k. Bezirksgericht Leopoldstadt II. Schiffamtsgasse 1. Abteilung V. Wien am 30. No­vember 1916 ______ Eocker. Az Erzsébet- és Sennyey-utca sarkán levő magtár-helyiség Perbenyik Komitat Zemplin in Ungarn május 1-től kiadó. Olchváry zuständige Ungarische Staatsbürger-1 Lajos Alsóbereczki, Zsaró. KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ.--»aOn* — A „Bodrogszerdahelyi immunis homoki szólőtelep“ részvénytársaság részvényesei folyó évi február hó 28-lkán délután 3 órakor Sátoraljaújhelyben, a Zemplénmegyei Kereskedelmi-, Ipar-, Termény- és Hitelbank helyiségében tartandó évi rendes közgyűlésére tisztelettel meghivatnak. Tárgyak: 1. Jegyzőkönyv hitelesítők választása. 2. Az igazgatóságnak évi üzleti jelentése. 3. A felügyelő-bizottságnak jelentése. 4. Az 1916. évi mérleg megállapítása, a nyeremény fel­osztása és az osztalék kifizetése iránti határozat. 5. Az igazgatóságnak és felügyelő-bizottságnak adandó felmentvény. A mérlegre vonatkozó igazgatósági és felügyelő-bizottsági jelentést a részvényesek, a közgyűlés előtt 8 nappal, naponként d. u. 2—4 óráig Sátoraljaújhelyben, a Zemplénmegyei Keres­kedelmi-, Ipar-, Termény- és Hitelbank helyiségeiben Fejér Elemér társulati titkárnál megtekinthetik. Sátoraljaújhely, 1917. február hó. Az igazgatóság. Kivonat az alapszabályok 20. §-áról: A közgyűlés áll azon részvényesekből, kik a közgyűlés előtti időben részvényeiket az igazgatőssgnál ellennyugta és szavazati jegy mellett kiteszik. Felelős szerkesztő: Landesmann Miksa Nyomatott Landesmann Miksa és Társa könyvnyomdájában Sátoraljaújhely

Next

/
Thumbnails
Contents