Felsőmagyarországi Hirlap, 1917. január-június (20. évfolyam, 1-49. szám)
1917-01-30 / 8. szám
8. szám (2) FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP Kedd, január 80. Nem frásis, de óráról-órára bebizonyosodó valóság az, bogy a négyeaszövetség ellen vivőit önvédelmi harcunk nem annyira u csatatereken, mint itthon fog eldőlni és hogy döntő tényező lesz az a körülmény, vájjon a termőföld biztosítani tudja-e a harcoló katonaság és az itthonmaradottak élelmezését. Eddig meg voltunk valahogy, az aratási munkák bafejezésével minden illetékes tényező azon igyekezett, hogy az őszi gazdasági munkák a lehetőség szerint elvégeztessenek. Különösen a honvédelmi miniszter adott ki pompás gyakorlati értékű rendeletaket, amelyek a frontraögötti katonák munkáját biztosították a mezőgazdaság részére. Minden jól menne a maga utján, ha az időjárás mostohasága bizonyos számításokat keresztül nem húzott volna. Azokat a veszteségeket, amelyek e tekintetben érték a gazdaközönséget, a tavaszi munkálatok mihamarább beköszöntő évadja alatt pótolni kell. Ha ez sikerül, nem félünk semmitől. A tavaszi gazdasági munkálatokra vonatkozólag a gazdaközönség jogos aggodalmát még eddig nem igen oszlatták illetékes helyről, ugyiátszik, a régebben kiadott rendelkezések, melyek azonban nem mindenüti bizonyultak praktikusaknak, lesznek a jövőbeu is irányadók. Némi vigasztalásul megirharjus azonban, hogy különösen a honvédelmi minisztérium hivatásának teljes tudatában igen erősen készül arra, hogy a tavaszi gazdasági munkák elvégzését biztosítsa. Az a felhivás ugyanis, amelyet a gazdatársadalmi testületekhez intézett és amelyben kérte a megmüve- letlenüi maradott birtoktestek beje- leütését, széles körben keltett visszhangot s a honvédelmi minisztériumhoz egész halmaz ilyen bejelentés érkezett, ahol most dolgozzák ki azokat az alapeiveket, amelyek szerint lehetséges lesz a megmüveletlen területeknek katonai erővel való megmunkálása. Biztos értesülésünk szerint szabályozni fogják minden eddiginél liberadsabban a frontmögötti katonáknak a tavaszi gazdasági munkálatokra való szabadságolását. . A katonai intézkedéseket tekintve megnyugodhatnak a gazdák. Ha ezeknek az intézkedéseknek a köz- igazgatási hatósági, vármegyei mező- gazdasági munkabizottségok szervező munkája megfelelő lesz, akkor a polgári munkaerőt sem fogja nélkülözni a tavaszra a magyar mező- gazdaság. Ebben a tekintetben azonban vessen számot minden illetékes egyén ielkiismeretévei, egész meggyőződéssé keli válnia annak a tudatnak, hogy a mezőgazdasági munkák biztosítása épen olyan hazafias kötelesség, mint az ellenséggel való küzdelem. Ezt a meggyőződést kell fejleszteni és ápolni, akkor az Isten segítsége nem marad el tőlünk és akkor ebben az esztendőben is szeme közé kacaghatunk mindenkinek, aki a kiébeztetés aljas fegyveréhez fo lyamodott és igy akarja a döntő győzelmet kierőszakolni. 1———nwtfi*—■■iinuiiiirmnrrrak Jfémet és zongora “ Hermann Berta Jókai-u. 25. Jtfiért nem jön a román búza ? A romániai zsákmány nagyságáról és felosztásáról már hetekkel ezelőtt érkeztek híradások. A magyar városok polgárai, akik búzát, petróleumot szeretnének kapni, reménykedve olvasták a rengeteg zsákmányról szóló hireket s várták, hogy mikor jön már a jó, aaólos román búza. Ehelyett azonban csak újabb rendeleteket kaptak, a fejadag leszállításáról, a kukoricaliszt feléledéséről. Az éhes emberek kishitüen keresték, hol van a romániai búza s már kezdenek beletörődni, hogy ez nincs is mag, a zsákmány csak a türelmes papírnak jutott. Érdeklődtünk illetékes helyen aziránt, hogy mi történt hát ezzel a romániai búzával s a következőket jelenthetjük ; — A romániai búza megvan s monarchia mintegy 15 millió métermázsát kap majd belőle. Legjobb esetben azonban április közepére lehet Magyarországra az e:ső nagyobb szállítmány. Ennek oka pedig a rettenetes romániai utakban keresendő. Egyenlőre lehetetlen a búzát hajó és vasútállomásokra szállítani. Az állomásokon lévő busát ugyanis vagy elvitték, vagy megsemmisítették a románok |és oroszok. A megmaradt és nekünk jutó mennyiség a közlekedési vonalaktól távol lévő raktárakban van, ezeket pedig csak akkor iehet elszállítani, ha az utak használhatókká lesznek. Mimit K. — Kitüntetés. Őfelsége a katonai órdamkereszt III ik osztályát a hadi ékítménnyel adományozta Becs ke Kálmán 65. gyaiogezredbeli tartalékos főhadnagynak, az ellenség előtti vitéz magatartásáért. — Bírósági kinevezés. Az igaz ságügy miniszter Rónay György ílosvai jsrásbirót a helybeli törvényszékhez bíróvá nevezte ki. — A Népkonyha Sylvester esté lyén felüifizettek : Gróf Széchényi Eruőnó 20, GutUuanu Mór jegy megváltás címén 30, Szegő Sáudomé, özv. Fuchs Mórné, dr. Kiss. Ala- darné (Tiszafüred,) Waldtuanu Gju land (Tiszafüred), Mevő Sándor (B. Szerüaheíy), Schmidt Lajos reudor- kapitány, Biumenfeid Adoltné, Vidder Hermann 20—20, Kun Frigyes 30, dr, Reichard Salamon Reicbard Johan emlékére 10, özv. Ligeti igoacné, Ziuner Adolfra?, Rólh Józsefné, Földes Ferencné, Perimutter Jenőne, Zinuer Henrik, dr. Ligeti Józsefaó, Groak Miksáuá, Fuchs Pai T. Harkány, Fuchs Sándor Királyhelmtc, Beke Barna Budapest, Feiberbaum Mrksaué 10—10, Éhlerth Gyula 6 Friss Heiman ó, Sole Adoífnó, Sacz Sandoruó, Kertész Ödön 5—5 koronát. Fogadják a nernesszivü adakozók a Nepkonyha-egyesület hálás köszönetét, — A vasúti jegyeken nem tüntetik föl az árat. A Kereskedelemügyi miniszter vasarnap kiadott rendeletével a vasúti üzletszabályzatot úgy módosította, hogy a menetjegyeken február elsejétől kezdve a menetdijat nem kell kitüntetni. A jegyeken esetleg kitüntetett, de tintával vagy színes irónnal áthúzott árat pedig nem létezőnek kell tekinteni. A közönség tájékoztatása céljából azonban kötelesek a vasutak arról gondoskodni, hogy a személypénztáraknál a díjszabásnak olyan kivonata legyen kifüggesztve, amelrf az ott váilható menetjegyek árát tartalmazza. A menetdijak ilyetén eltüntetése természetesen nem azt jelenti, hogy február 1-től ingyen lehet utazni a vasúton ... üyilt-tér. Nyilatkozat. A „Zemplén“ helyijap január 24-i námaoan „Önkényeskedő kémóuy- ( prőmasterek“ cint alatt egy közie- mony jelent meg ellenünk, amely minket azzal vádol jogtalanul, hogy a kóméuyseprési dijakat Önkényesen felemeltük 25 százalékkal, sőt hogy néha 50 százalékkal felemelt díjjá kát is szedünk. Saját reputációnk megvédése céljából az utón is bátorkodunk as igen tiszteit közönség becses tudomására hozni, hogy mi a felemelt 25 százalék dijakat jogosan szedjük Zemplén vármegye törvényhatósági bizottságának 687J16709/1916. számú határozata folytan. A varmegye közgyűlésének 1916. évi szeptember no 26-án hozott e határozata szóró/-szóra a következőket mondja: „A vármegye törvóuyha tós^-gt bizottsága figyelembe véve a háború következteben beállott rend- kivü i körülményeket és áremelkedéseket, a kéményseprők megélhetését ós megfelelő segédszemeiyzet tartását biztosítandó, a szabályren- detetiieg megállapított dijakat a kémények minden nemére nézve ideiglenesen a háború tartamára 1916. év január hó 1-től visszamenőleg 25 százalékkal felemeli. Ezen határozat a vármegye hivatalos lapjában meghirdettetik, az összes járások főszolgabírói és Sátoraljaujhely r. t. város polgármestere utasittatik, hogy erről a kerületi kéményseprőket haladék nélkül értesítsék, a lakosságot pedig megfelelő módon tájékoztassák.“ Miután ezen határozat jogerőre emelkedett és szabályszerűen meg- hirdettetett, mi a felem* t 25 százalék dijakat 1916. január hó l-től jogosan és törvényesen szedhetjük. E közleményben foglalt állítás pedig, hogy mi néha 50 százalékkal magasabb «ijjakat is szedtünk, téves információn alapul. Kötelességünknek tartották ezeket az igen tisztelt közönség nagybecsű tudomására hozni azzal, hogy a 25 százalékkal felemelt dijjak mellett, is alig rnar-d valami jövedelmünk, mert a jelenlegi viszonyok mellett a segédszemélyzet tartása csaknem teljes jövedelmünket felemészti. Tisztelettel bejelentjük egyben, hogy a sajtópert folyamatba tesszük. Tisztelettel Demjényi István. Filő Gézáné. rmm ♦ Tűzoltó-tér 4-ik szám alatti házamat H eladom. Bővebb felvilágosítást H ad Papp Béla m. kir. foil erdőmérnök Budapest, II., i Szalag-utcza 6. szám. Magas- jjjjj földszint 1. ajtó. MEGHÍVÓ. 3 A Sátoraljaújhelyi Polgári ' Takarékpénztár és Hitelegylet t. c. részvényesei tisztelettel meghivatnak az 1917. évi február 18-án d. u. 3 órakor az intézet saját helyiségében tartandó XLIV-ik évi rendes Kilgf ÜLÉSRE. Tárgyalási sorrend: 1. A jegyzőkögyv hitelesítésére 2 tag választása. 2. Az .igazgatóság évi jelentése. 3. A felügyelő-bizottság évi jelentése. 4. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság részére a felmentvény megadása feletti határozat. 5. Az 1916. évi mérleg és osztalék feletti határozat. 6. Az elhalálozás folytán megüresedett egy igazgatósági tag választása négy évre. 7. Az ezen^választás folytán esetleg megüresedett egy felügyelő-bizottsági tag választása egy évre. 8. Esetleges indítványok. Az igazgatóság és felügyelő-bizottsági jelentés, valamint az évi zárszámadás nyolc nappal a közgyűlés előtt az intézet helyiségében megtekintés végett kifüggesztetik. A részvényesek figyelmeztetnek az alapszabályok következő szakaszára: 43-ik szakasz. A közgyűlésen részt venni óhajtó részvényesek tartoznak részvényeiket a szelvényekkel együtt legkésőbb a közgyűlés megkezdése előtt az intézet igazgatóságánál letéteményezni. Kelt Sátoraljaujhely, 1917. évi január hő 9-én tartott igazgatósági ülésből. , Az igazgatóság. f«l»lös szerkesztő; Landesmann Miksa Nyomatott Landesmann Miksa és Társa könyvnyomdájában Sátoraljaujhely