Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)

1910-08-20 / 66. szám

66. szám (3) FELSÖMAGYARORSZAGI HÍRLAP Pénte k, augusztus 19. négyszeres erő sokkal nagyobb ered­ménnyel és mindenkire kiterjedően láthatja el az oktatásnak ezt az ipa­rosokra nézve különösen fontos ágát. A tanulók létszáma kezdetben szá zon is alul volt, most meg évek so­rán át a 400 körül ingadozik. Az osztályok száma ma már 7 re szapo­rodott, a tanítóké pedig 8-ra. Aziskola legrégibb tanerői az igaz­gató mellettSzitovseky Ágoston és Mol­nár Gyula ; újabbak Gárdonyi József Gárdos Mór, Petrovay Béla, Lipcsey Tivadar és Ladomérszky Béla. Ezek a hitoktató karral együtt (Dómján Elek, Gasparik János, Petráskó Endre, Szalay Béla, Wiener József) mindannyian hü és törekvő segítő társai az igaz­gatónak abban a törekvésében, hogy mennél magasabb színvonalú legyen az iskolában a szellemi és erkölcsi oktatás. Amikor a helybeli ipariskola 25 éves múltjáról szólunk, lehetetlen különösebben is ki nem emelnünk Vágó Gyula igazgatónak, egyébként is jeles és tartalmas, a népiskolai oktatás terén is igen kiváló tanfér- fiunak, akinek neve ez iskola múlt­jával úgyszólván elválaszthatatlanul össze van forrva, az iparoktatás te­rén szerzett hervadhatatlan érdemeit. Valamennyi iparos méltán kalapot emelhet az érdemes tanférfiu előtt, aki annyi idő óta fáradhatatlanul és eredményesen működik az iparos osztály sxallemi értékének emelésén. Nem maradhat azonban felemlitet- lenül az iskola felügyeletét nagy gonddal és szeretettel végző Bereg- szászy István kir. tanfelügyelőnek, továbbá Kövér János iparoktatási szakfelügyelőnek és az ipartanodái bizottság érdemes elnökének, Jelenek Adámnak, ez iskola érdekében kifej­tett munkássága sem. De elismerésre méltó a városnak, mint iskolafentartó hatóságnak az iskola fejlesztését célzó áldozatkészsége is. Reméljük, hogy ez iskola a jövő­ben is virulni fog és igy mindinkább méltó lesz betölteni azt az igazán szép hivatást, mely osztályrészéül jutóit. Apró feljegyzések. intha felfordult volna már a természet reudje is ebben az országban, mintha a normális viszo­nyok már szinte lehetetlenné váltak volna, olyan érzés fog el, amikor végiggondolunk azokon az esemé­nyeken, amelyek utolsó időkben le­játszódtak nálunk s amelyek oly sok izgalmakat okoztak. Az időjárás meg­változott, a politikában eddig soha nem látott fordulatok kergetik egy­mást és most még a mi legnagyobb sajátosságunk : az uborkaszezon is odaveszett. A már megszokottá vált nyári nyugalomnak, csendnek vége. Nagyobbuá!-nagyobb szenzációk ke­rülnek felszínre országszerte és tart­juk ideges lázban a hetekig is a közön­séget. Es amikor szenzációkkal van tele a levegő, amikor a máskor oly nagyon csendes vidékek is szolgál­nak szenzációkkal uz országnak, csak természetes, hogy a mi városunk sem fog hátul maradni ebben a nem épen dicső versenyben. De amig másutt csak reudkivüli állapotok okozzák a szenzációkat, addig nálunk a „nor­mális“ viszonyok okozzák azt. Nálunk csak a megszokott állapotok folyta­tódnak, amelyek a maguk undorító valóságukban eddig is közrnegbotrán- kozást okoztak. * A z ipartestületi választásoknál kezdődtek a szenzációk. Itt ke­rültek először napfényre azok a renge­teg mulasztások, azok a nagyfokú szabálytalanságok, amelyek egyes emberek önös érdekeért évek hosszú során át folytak a mi vármegyénk­ben és különösen a mi városunkban. Itt láttuk először, hogy mire képes a hatalmi tultengés, a főispáni erő­szak, mikor a kellemetlenkedő embe­rek kiirtásáról van szó és hogy mit ér a törvény, a mikor a főispáni aka­ratot vakon teljesítő gazember meg­mentését óhajtják Itt látiuk először hogy milyen fegyverekkel küzd ná­lunk a kormány exponense, ha ha­talmát kívánja biztosítani, ha elve­szett népszerűségét szeretné vissza­állítani és itt bizonyult be legjobban hogy mire képesek elbizakodottcsalád- tagok a família hatalmának a meg­óvása érdekében. Ennél az ügynél láttunk először tisztán, hogy mire képesek egyesek a hatalom érdekében és hogy mit érnek a mi írott törvé­nyeink egy kiterjedt családu, a hata­lomból élősködő emberrel szemben. * apzsiság is játszik azonban sze­repel a szenzációkban.A hatalom mellett a zseb a második, amit biz­tosítva szeretnek látni egyesek. Es hát mire való a hatalom, ha,nem arra, hogy a zsebünket is bebizto­sítsuk vele. Hát biztosították is egye­sek. Biztosították pedig oly undorító gyalázatossággal, oly szemérmetlenül, amire példa eddig nem is igen akad­hatott a magyar közigazgatás törté­netében. Voltak már rá példák —- nem is egy de száz —* hogy bizo­nyos közvállalatoknál províziót biz­tosítottak maguknak a hatalmon le­vők. Voltak olyanok is, akik a pro­víziót természetben vették ki olyan­formán, hogy a színház kifestésének árába beszámították a saját házuk festésének a költségeit is. Voltak olyanok, akik a yárös költségein csináltattak maguknak takarék tűz­helyet. Voltak, akik point választási- vezetők az elfogyasztott egy hordó bor helyett kettőről kértek nyugtát. De arra még nem volt példa széles ez or zágban, hogy a kormánytól kért a város szegény lakosai részére, ínséges kölcsönnel biztosítsanak ma­guknak anyagi előnyt a hatalmon levők. Most erre is akadt példa. Mi voltunk azok a szerencsések, akik a kapzsi hatalmasok efajta példányai­val szolgálhattunk az országnak. B etekints Gyula főispán ur hü cimborájával, Székely Elekkel kukuricizott egy kissé. A részleteket ösmeri mindenki. Utóbbi számaink­ban számot adtunk erről a piszkos ügyről részletesen. Most csak azért említettük meg, hogy hirt adjunk arról a kinos szenzációkról, mely ennek a leleplezésnek a nyomán most már nemcsak megye, de or­szágszerte keletkezett. Valóságos un­dorral beszélnek mindenütt erről a botrányos szenzációról, mely ma a zempléni főispán viselt dolgait fö lébe helyezi még a marostordai szen­zációknak is, bármennyire is fogja ezt cáfolni a jó öreg hivatalos : a „Zemplén“. fi Nyalja segélyezése. A jótékony Kazy A miniszter újabb leirata. Jíesze semmi, fogd meg jól! A tavalyi peronospora, az idén jégverés által megrontott Hegy­alja segélyezése tárgyában most jött le a földművelésügyi minisz­ter válasza a vármegye múltkori határozatára. A miniszter túlságosan jószivü. Nagyon sajnál minket. Minden­áron segíteni akar rajtunk. Fáj neki a megye »rideg« határozata, hogy a jótállást nem vállalta. De ő mégis meg akarja adni a holdankinti 150 kor. államsegélyt. Tehát azt kívánja, hogy ha a vármegye nem vállalt, vállalja­nak az egyes községek készfizetői kezességet az ílleiő községre ki adott összegért. Sürgősen kell ebben a közsé­geknek határozniok. Bizonyosra vesszük, hogy egy község se tog belemenni, nem is mehet bele a jótállás nagy kockázatába. És igy megint csak nem kapunk segélyt, megelégedhetünk az államtitkár ur külön kiadásokban kihirdetett résztvevő táviratával. HIRE K. Te oagy . . . Te vagy a Napom, A tündöklő fényes, Te vagy a Holdom, A sápadt, regényes, Te vagy Csillagom Setét éjszakákon; Te vagy Reményem Ue'rző Golgothámon Te vagy Mindenem, Te vagy a Világom 5 mégis — Istenem — Másé vagy Virágom. KROÓ JÓZSEF. — Kitüntetések. Hát bizony elma- maradtak a nagyon várt kitünteté­sek, Lipótrendek, királyi tanácsossá­gok és egyebek. Mindössze egy ki­tüntetés érkezett az ünnepre, még pedig — szívesen elismerjük — jól megérdemelt, “helyes kitüntetés : Lo­ckerer Lőrinc vármegyei tiszti főor­vos kapta a Ferencz József-rend lovag - keresztjét. A ki ismeri a főorvós és főispán közt fennálló nagy szeretetet az tudhatja, hogy ezt a kitüntetést nem Meczner Gyula terjesztette fel s nem ő eszközölte ki. — A másik kitüntetés már a főispán ur család­ját érte. Sógornője Székely Károlyné tokaji úrnő kapta az arany érdemke­resztet. — Több kitüntetés Zemplénre nem jutott. — Jegyzők gyűlése. Tegnap reggel 8 órakor a községi és körjegyzők a városháza tanácstermében gyűlést tartottak, amelyen megái lapították a Dókus Gyula alispán 40 éves szol­gálati jubileuma alkalmából rende­zendő ünnepély programmját. — Tanári kinevezés. A vall. és köz- oktatásügyi m. kir. miniszter Pál! Gyula tanár helyére dr. Valentinyi Gáspár oki, középiskolai tanárt a homonnai áll. felső kereskedelmi is­kolához kinevezte a magyar nyelv és történelem tanszékére, — A kir. tanfelügyelöséy hivatalos Órái ápr. 1-től szept. végéig d. e. 7 órától d. u. 1 óráig; okt. 1 tői már­cius végéig d. e. 8 órától d. u 2 óráig tartatnak meg köznapokon. Délután hivatalos óra nincsen. Va­sárnap és a nemzeti ünnepeken mun­kaszünet vau, hivatalos órák nem tartatnak. Érdeklő felek kizárólag csak köznapokon, d. e. 9—12 óráig fogadtatnak. — Az uj üzletvezető. Görgey László üzletvezető képviselővé választása folytán állásáról lemond, minek foly­tán ez állás betöltése már a legko- lebbi jövőben meg fog történni. Hir szerint már meg is történt és az uj üzletvezető Marsó Károly, vasúti és hajózási föfelügyelősógi felügyelő lesz. — Nyilvános köszönel A helybeli „Malbisch Ammin“ gyermekfelruházó egyesület részére legközelebb özv. Kellner Dávidné úrnő 5 koronát, Sant Mór ur egy fiuöltönyt és Fried Mór ur egy pár csizmát voltak szívesek adományozni. Fogadják érte a sze- gény gyermekek nevében hálás kö- szönetünket. Sátoraljaújhely, 1910. aug. 16. Schweiger Ignácznó elnök, Blumenfeld Jenőnó pénztáros. — Iparosok figyelmébe. A kassai kereskedelmi és iparkamara egy 600 koronás iparos utazási ösztöud>jat hir­det. Pályázok kellően felszerelt s a kereskedelemügyi miniszterhez inté­zett kérvényeiket a kamara titkári hivatalában tartoznak benyújtani, a hol a pályázat feltételei is megtud­hatók. — Amerikában elgázolt zempléni gyermek. Egy amerikai magyar lap­ban olvassuk, hogy Briügeporton az utcán játszadozott Latzkó Béla nyolc éves magyar fiúcska. Hirtelen arra száguldott H. S. Van Dúson millio­mos gépkocsija és halálra gázolta a szerencsétlen kis fiút. A milliomos soffőrjét azonnal letartóztatták, de gazdája 5000 dollár kezesség ellené­ben szabadiábra helyeztette. A tra­gikus végett ért magyar gyermeket Neurihrer Ödön apát-plébános temet­te el fényes egyházi segédlettel. A magyar kolóniában általános a rész­vét a gyermek szülei iránt. Apja: Latzkó János, zemplénmegyei Tusa- Újfaluról származik. — Vidéki színészet rendezése. Fes- tetich Andor szinészeti főfelügyelő, a vidéki színészet erkölcsi nióvja ér­dekében, területi igazgatói áüásokat zzervezett. Bereg-, Szabolcs-, Ung-, Zemplén-, Abauj-, Sáros-, Szatmár-, Máramaros , Szolnok-Doboka-, Besz­terce Naszód-, Hajdú- és Szilágyvár­megyék együtt képeznek egy terü­let s ennek igazgatója Krasznai Ernő lesz. A terület igazgatói állás tulaj­donképen amolyan felügyelői állás, amely azonban az eddigi kerületi rendszer fennállását s az engedélyes igazgatók működését nem alterálja. — Vizbefult tanuló. Kreisler József a Zeraplén-nyomda tanulója f. hó 18 án a délutáui órákban a máv. nagy ál­lomása mellett a „Rongyva“ patak­ba fűlt. Holttestét kifogták. A Nagyszebeni Földhitelintézet törlesztéses kölcsönt nyújt házakra és földbirtokokra. Bővebb felvilágosítás Dr. BURGER JAKAB sátoraljaújhelyi ügyvéd urnái kapható,

Next

/
Thumbnails
Contents