Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)
1910-08-10 / 63. szám
Tizenharmadik évfolyam. 6$ szám. Sátoraljaújhely, 1910. Szerda, augnsztus 10. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. LAPVEZÉR: Előfizetési ár: Kéziratokat vissza nőm adunk. POLITIKA^ FŐMUNKATÁRS : Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyed Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. MATOLAI ETELE. Úr. BÚZA BARNA. évre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk f Nyalja romlása. Mintha arra választotta volna ki a sors ezt a mi szegény Hegy- aljánkat, hogy pusztitó hatalmát kipróbálja rajta, egymást érik fe lette évrlil-évre a legsúlyosabb csapások. Már négy-öt éve panaszoljuk válságos nehéz helyzetünket. Nem lehet a borunkat eladni. A világ legjobb borának nincs ára és nincs vevője. Tönkremegy a birtokosság, ha ez a nyomorúságos helyzet tovább is igy tart. Akkor minden reményünket az uj bortörvénybe vetettük. Az fogja meggátolni a sok hamisítást, a mivel a tokaji bort a világpiacról kiszorították, az fog lendületet adni á tokaji bor értékesítésének. Nagy deputációval jártunk a kormányhoz panaszkodni s kérni a bortörvény sürgős megalkotását. Meg van a bortörvény. Úgy, a hogy kívántuk, a purizmus, a bor tisztaságának teljes védelme alapján. Még se látunk eredményt A bor kereslete nem nő, ára nem emelkedik. Mert a törvény magában nem elég. Végre is kellene hajtani. Sajnos, ez még mindig késik. És aztán kellene a bor védelmét kiegészítő intézkedéseket tenni. A tokaji borpiac megbízható, védett voltára a vi.ág figyelmét felhívni. Létesíteni központokat, ahová hazai s külföldi vevő bizalommal for dúlhasson. Reklám, raktárak, a borkészletre előleget nyújtó intézmények : ezek lennének szükséges sek, hogy talpra állhasson a Hegyalja. Amint ezt legközelebb bővebben is ki fogjuk fejteni. Csak hogy ma nindezt alig remélhetjük. Mert a főispánunk még mindig szövetkezettef vagy részvény- társasággal akar minket boldogítani, amelynek „blindre“ adjon a kormány 300.000 korona évi államsegélyt s amelynél az a leglényegesebb pont, hogy ő legyen az elnöke. Minden más tervet, a melyből különösen ez a főpont hiányzik, ellenez és akadályoz, így aztán semmi sem történik s marad a régi nyomorúság. A sors pedig azon van, hogy ha már ennyi bajt elbírunk, bírjunk el többet is. Mikor már azt hittük, hogy a nyomorúság legalsó fokán van a Hegyalja s a helyzetünk már nem lehet rosz- szabb, akkor ránk küldte a tavalyi peronospora veszedelmet. Ebből megtanultuk, hogy nincs olyan rossz helyzet, aminél még rosz- szabb ne lehessen. Olyan csapás volt, amilyenre még a Hegyalja viszontagságos történetében sincs példa. Egy egész évi termés teljesen megsemmisült. Mert ami cse kélység itt-ott megmaradt, az termésnek nem nevezhető. Sirtunk, panaszkodtunk, segélyekért folyamodtunk a kormányhoz. Meg is Ígérték a segélyt. Egy ígérettel gazdagabbak lettünk. — Kapunk 300 korona kamatmentes kölcsönt minden holdjszőlőre. Ezt Ígérte Wekerle. Aztán megbukott Wekerle s mi nem kaptunk 3 korona kölcsönt se. Belenyugodtunk. Most már úgy is a legalsó fokán voltunk a nyomorúságnak. Lejjebb már nem sii- lyedhetlink. Az idei jó szüret majd csak rendbe hoz egy kicsit. így kicsit. Akkor jött a nagy jégverés. Három is egymás után. Es mi megtanultuk, hogy még mindig süllyedhetünk lejebb, még mindig lehet rosszabb is az állapotunk. Most már egymásután két évi termésünk semmisült meg. A leg- rendezettebb, legvirágzóbb gazdaságot tönkre tenne az, ha két évi termés egymásután elvész, a két évi költséget pedig fedezni kell. Hát még az amúgy is romlás szélén álló Hegyalját Ez már nem csapás, ez végzetes katasztrófa. Meg is mozdult a kormány. Kaptunk gyönyörű szép részvét táviratot az államtitkár-képviselő tői, 60 szóból állt a távirat, belekerült 1 forinr 80 krajcárba, ha ugyan nem hivatalos blankettán küldték. Közhírré is tették a meleghangú részvét táviratot rendkívüli ujságkiadásban. Az emberek könyezve olvasták. Nagyon meg voltak hatva ettől a nagy résztvevő szeretettől. Aztán jött a miniszter leirata. Az még melegebb volt, még szebben fejezte ki a részvétet. Jókai se Írhatta volna szebben. Pesze, levélben szebben lehet, mint sürgönyben, mert ott nem kerül minden szó 3 krajcárba. Tele volt a ievél szeretettel, részvéttel és melegséggel. Ha télben kaptuk volna ezt a levelet, nem kel lett volna tovább fűteni. Melegedhettünk volna a melegsége mellett. Lár, hogy kánikulában kaptuk s erre az egy célra se vehettük hasznát. Küldte aztán a miniszter ur az ő szakembereit. Lássanak el jó tanácsokkal. Ez is nagy segítség volt. Van a gyomrunkban három jégverés és ők adnak nekünk tanácsokat. Hogy a jégverés után még jobban kell kezelni a szőlőt, még több munkát kell neki adni, Kapáltassunk, kötöztessünk, permetezzünk szorgalmasan. Csak azt nem mondták meg, hogy miből. Kölcsönsegélyt pedig most is Ígértek s most se adnak. Legalább eddig nem. De mi mégis hisszük hogy adni fognak. Lehetetlen, hogy a kormány ez elől a kötelezettség elől a ki térjen. Reméljük és várjuk, hogy megadja a kért segélyt. Még pedig sürgősen. Mert most már igazán a nyomorúság legvégső fokán van a Hegyalja. Búza Barna és az ezer koronák. Ezzel a sokat sejtető, mondhatnék gyanúsító, tendenciózus címmel közölte egy helyi lap, hogy Klein Salamon ügynök többek előtt azt állította Búza Barnáról, hogy Ozabiner Istvántól itaimérési engedély kieszközléséért kétezer koronát kapott s nem eszközölte ki az engedélyt, hogy Búza e miatt az állítás miatt Klein Salamont bepanaszolta s hogy a biró a tárgyalást Ozabiner kihallgatása végett elhalasztotta. Az uj tárgyalás tegnap, kedden volt Kopeczek József albiró előtt. Ozabiner Istvánt kihallgatták s azt vallotta, hogy soha egy fillért se adott Búza Barnának. Kínált neki pénzt az itaimérési engedély megszerzéséért, de Búza ezt, határozottan visszautasította. Erre Klein Salamon bocsánatot kért Búza Barnától, amit a biró jegyzőkönyvbe vett s igy az ügyet békésen elintézték. Kiváncsiak vagyunk, hogy ezt is meg fogja-é Írni az illető, hangzatos címekkel dolgozó újság? S megirja-ó azt is, hogy azután ki Ígért italmó- rési engedélyt Ozabinernek, ha Kazy mellett fog korteskedni s ki nem tartotta be Ígéretét ? Pedig nagyon buzgón korteskedett szegény Oza biner! Az ínséges főispán. Székelyés JVleezner osztozkodása. Együtt kukuricáztak, Innen a nagy barátság! Pár száz koronára menő ügy az, aminek a titka most kipattant. De annál csúnyább, annál piszkosabb dolog. Ha valaki ezrekre, százezrekre menő érdekekért követ el olyan dolgot, amit a jó erkölcs és a jó Ízlés tilt, megvetjük és elitéljük azt is, de mégis meg tudjuk érteni, hogy ilyen nagy haszon kilátása mégszéditi az embert. Hanem mikor gazdag emberek pár száz koronányi haszon kedvéért követnek el erkölcsbe és Ízlésbe ütköző dolgot, az már nagyon undoritó. Ilyen az újhelyi kukurica eset. Röviden ez a tényállása: 1905. eleje ínséges esztendő volt. Takarmányban, vetőmagban igen nagy volt a hiány. Az újhelyi tanács is felirt a földmivelésiigyi miniszterhez, h«gy az újhelyi szegény gazdálkodó nép számára küldjön kedvezményes áru takarmányt és vetőmagvat. A miniszter küldött aztán az ínségesek közt való szétosztásra kedvezményes áru szénát és kukoricát. Széna és kukorica aktái együtt vannak. De külömbség van a kezelésük közt. A széna átvételére kiküldte a polgármester Csoltkó József gazdasági tanácsost. Csoltkó átvette a vasútnál a szénát, a jelentkező gazdák közt rendesen szétosztotta, az árát tőlük beszedte, aztán bemutatta a tanácsnak a pontcs jegyzéket, hogy kinek mennyi szénát adott s az árát befizette a pénztárba. Szóval ep-ész rendbe ment o a dolog, ma is ott van az iratok között a hosszú liszta, hogy kik kaptak a szénából. A kukorica ügye már sokkal titokzatosabb. Április 22-én érkezett meg 100 métermázsa kukurica. A polgármester kiküldi Csoltkót, hogy vegye át ossza szét. Harmadnap Csoltkó egész röviden jelenti, hogy a 100 métermázsa kukuriczát átvette, a rendelők közt szétosztotta, s az árát a városi pénztárba befizette. Ennyi az egész. A tanács pedig tudomásul vette ezt a jelentést. S ezzel kész van minden. Hogy kik voltak azok a rendelők, hogy kik kaptak a kukuricából, arról egy szót se szól, s arra a tanács nem kiváncsi. Különös. A szénáról beszámol pontosan, bejelenti, hogy ki hány kilót kapott. A kukuricáról mért nem számolt igy be ? S a tanács mért nem érdeklődött, hogy ebből kinek hány kilót osztott ki ? Mivel külömb a széna, mint a kukorica ? Mért csak a szénát kell számontartani, a kukuricát miért nem ? Azt hinné az ember, hogy ez csak egyszerű figyelmetlenség a tanácstól. Elfelejtett a kukoricáról részletes számadást kérni. Pedig tán nem is felejtette el. Tán el is kérte a számadást, de aztán meggondolta, hogy mégis okosabb lesz ezeknek a számadásoknak nem kerülni az akták közé. Mert ugyan tessék kitalálni, hogy kik voltak a főinségesek ? Hogy kik vitték el csaknem felét az állami ínséges kukurica- segélynek ? No, úgyse találnák ki, hát megmondjuk. A ioo mélermázsa kukuricából elvitt 22 métermázsát Lopunk A oldíil,
