Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)
1910-12-07 / 97. szám
Tizenharmadik évfolyam 97. szám. Sátoraljaújhely, 191Ö. Szerda, december 7. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. MATOLAI ETELE. Dr. BÚZA BARNA. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona, félévre 5 korona. Negyed évre 2 korona 50 fiilér Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk Példaadás, Irta : Búza Barna. Idestova egy esztendős már a Khuen-kormány s még csak egy hétig tudta dolgoztatni a képviselőházat. Ebben is nem a maga alkotásából, hanem elődeinek hagyatékából. A polgári perrendtartás nem is apai, hanem nagyapai hagyaték. Saját erejéből, saját munkájából semmit se produkált még a nemzeti munka híres korszaka. Összes tevékenysége az előbbi kormányok munkájának megemésztéséből s az előző korszak ócsárlásából állott. Különösen az utóbbiban csodás rekordokat ér- nek el. Ok maguk semmi jót nem csinálnak, de napról-napra kimutatják, hogy mennyi rosszat csinált a koalíció. Ez a főfoglalkozásuk. Furcsa, mikor az utód kizárólag abból él, hogy az elődjét szidja. Hát igaz nem volt fenékig tejföl az a koalíció De a függetlenségi pártot szidni s azt vádolni e miatt, a legnagyobb méltatlanság, amit rosszhiszemű emberek a bírálat terén elkövet hetnek. Szerencsétlen viszonyok közt, nehéz helyzetben soha még párt annyi önzetlenséget nem tanúsított, mint a múlt évben a függetlenségi párt. El fogja ezt ismerni az egész nemzet, ha a munkapárt győzelem nyomán támadt cinizmus eloszlik majd a lelkekről. A pozitív tényeket lehet félremagyarázni, kigunyolni, de letagadni nem lehet. Az pedig letagadhatatlan tény, hogy a függetlenségi párt önként dobta el magától a hatalmat, amelyet a nemzet jogairól való lemondás árán biztozan megtarthatott volna Féltek is ettől akkoriban erősen azok, akik már csak a tüg- getlenségi párt elvhüségébe vetették minden reményüket, mert tudták: hogy csak akkor hozza őket vissza Bécs a hatalomra, ha látja, hogy a függetlenségi párt nem hajlandó a kívánságait teljesíteni. Ha a függetlenségi párt úgy behódol és úgy megád mindent Bécsnek, mint ahogy ők most behódoltak, időtlen időkig a hatalmon maradhatott volna, a néhai szabadelvű párt pedig soha ebben a földi életben nem élvezhette volna a feltámadás piszkos, de jó’eső gyönyöreit. Ezért volt az ő környékükön olyan nagy jajveszékelés, mikor korm .nyra jutott a függetlenségi párt Rémülten jósolgatták, hogy most következik Tisza Kálmán elvtagadásának második kiadása. S valóban, ha csak a hatalom lett volna a függetlenségi párt célja, Tisza Kálmán eljárása csábitó példa gyanánt állhatott volna előtte. Nem kell egyéb, csak lemondani a programmról s a párt évtizedes uralma biztosítva van. Nem csuda, hogy a szabadelvű pártiak meg voltak rémülve. Hiszen ők el se íudták képzelni, hogy lehessen olyan párt, amely a programmját nem adja oda a hatalomért. Az ő egész múltjuk, egész létezésük semmi egyéb nem volt, mint ^hogy mindig lemondtak mindenről a hatalom kedvéért. Hogy egy párt a programújáért, törekvéseiért képes lehessen a kezében tartott hatalmat eldobni, ennek még az el gondolására, a felfogására sem volt az ő lelkűk berendezve. Az ő erkölcsi szemük szinvak volt az ilyen lehetőségek iránt. Es ez a csuda mégis megtörtént. Fel lesz jegyezve a történelemben, hogy a 67-es rendszerből fakadt általános erkölcsi züllés korszakában volt egy párt Magyarországon, amely eldobta magától a kormányhatalmat, hogy hű maradjon vállalt programm jához. Hogyan értené ezt meg a munkapárttá vedlett szabadelvű párt? Hogyan látnák be ennek a ténynek a magas erkölcsi értékét? Ök, akik egyetlenegy követelést tartottak fenn a választáskor: a készfizetés követelését, — akik ehhez a követeléshez az erkölcsi és politikai tisztesség minden követelésének odakötözték magukat s most úgy tépik le magukról ezeket a kötelékeket, mint holmi rongyos pókhálót s olyan köny- nyedén mondanak le a készfizetésről, mint egy szál cigarettáról I Természetes, hogy ez a társaság csak gunykacajjal tud szólni arról az áldozatról, amit a függetlenségi párt az ő elveiért hozott. A gúny és rágalom szenynyét szórják az elvhüségnek erre a példájára. S ezekkel az eszközökkel sikerült nekik a nemzet tisztánlátását megzavarni. De ezzel a tényt meg nem semmisíthetik. Az elvekhez s a nemzet jagaihoz való áldozatkész ragaszkodásnak ez a ténye élni fog a jövőben s egyik nagy erkölcsi értéke lesz a nemzetnek mindig. Igaz a pár százezer választó elkábult s azokhoz állt, akik a lemondást hirdették s többre becsülték a hatalom egyéni hasznait a nemzet jogainál. De ez semmit se von le a függetlenségi párt magatartásának erkölcsi értékéből. Rákóczi Ferencet se értette meg az elgyengült, kimerült nemzet. (Tisza István még ma sem érti.) Hiszen a magyar országgyűlés jelentette ki őt árulónak, haszonlesőnek, az ország békéjét egyéni önzésből felforgatónak s a magyar országgyűlés ítélte számkivetésre és birtokvesztésre. S Rákóczi nagyszerű lemondása, magasztos önfeláldozása mégis megmérhetetlen értékű erkölcsi kincse ma a nemzetnek. Ebből táplálkozott azóta ennek a nemzetnek minden felbuzdulása, minden nemesebb törekvése. Ennek az emléke adta a magyar emberekbe azt a lelkesedést, amely sok nagy zivatarban megmentője és fenntartója volt a mi szerencsétlen országunknak. Talán rég beolvasztották volna már az osztrák birodalomba, ha Rákóczi Ferenc akkor fel nem áldozza roppant vagyonit, egész életét egy eszméért, egy balvégzetű, de szent törekvéséit! Nem akarom én a függetlenségi párt magatartását Rákóczi felséges önfeláldozásával összemérni. De teljes cinizmus nélkül nem lehet annak se letagadni az erkölcsi értékét, ha egy politikai párt el tudja dobni a kezében tartott hatalmat, le tud mondani annak rengeteg előnyéről csak azért, mert ragaszkodik a programújához s nem hajlandó azt feláldozni. Ezt a munkapárton kinevetik. Csúfot űznek a függetlenségi párt önzetlenségéből azok, akiket ez az önzetlenség segített oda, hogy a nemzet jogainak s érdekeinek feláldozása árán a hatalom hoz jussanak. De nem tart sokáig. Ennek a sivár, cinikus han gulatnak a lelkeket mérgező köde el fog oszolni. Jön még korszak, amely melegedni fog a függetlenségi párt példáján, amely erőt szi magába az ebből kiragyogó erkölcsi erőből s a függetlenségi pártnak a hatalomról való lemondása akkor fog majd bőséges kamatokat hozni a nemzet számára. A függetlenségi párt a gazdasági önállósághoz való ragaszkodás által elvesztette a hatalmat, de megmentette a nemzet számára a függetlenségi törekvést, az elvek igazságában, erejében való hitet. Minél mélyebb a mostani sü- lyedés, hiszem, hogy annál közelebb van a nemzet erkölcsi újjászületése. Egy pillanat kell csak ahhoz. Egy pillanata az öntudatra ébredésnek, a tisztánlátásnak, hogy meglássa a nemzet, milyen gyilkos örvény szélére jutott. Az állami tanítók mozgalmáról. Még mindig nem simultak el a hullámai annak a nagyarányú mozgalomnak, melyet a tanítók rossz anyagi ellátása idézett fel. November 18-án Budapesten az újvárosháza dísztermében tartották meg az állami tanítók országos gyűlésüket, melyen kétezernél többen voltak jelen, hogy panaszukat, kérelmüket a legilletékesebb fórum, a vallás- és közokt. miniszter elé vigyék. Kívánságuk jogosultságát a miniszter is elismerte s a törvény szelleméből folyónak mondotta. Az állami tanítók mozgalma tehát a törvény korlátain belül, sőt annak szelleméből folyik s mégis visszautasításban volt részük. Amikor a tanügy munkásai kérik mindennapi kenyerüket, oh akkor olyan szegény az a magyar haza, pénzügyi viszonyai oly ziláltak, hogy erre a célra egyetlen fillérrel sem áldozhat többet. De amikor a nemzeti ideáloktól távol álló közöshadsereg évről-évre újabb milliókat kór, oh akkor a magyar haza nagyhatalom és boldog, hogy millióit pénzügyi helyzetének megzavarása nélkül adhatja oda. Távolról sem akarom ezzel a hadsereget lekicsinyleni, csupán azt akarom feltüntetni, hogy nem mérnek egyenlő mértékkel. A tanügy munkásai a szellemi hadsereget képezik. Ez a szellemi hadsereg örökösen küzd a tudatlansággal, még fegyverszünetet sem köthet s ennek a hadseregnek élelmezésére soha sincs pénz az állam kaszszájában. Pedig ha ennek a hadseregnek megJutányos áron árusítok fiú-gyermek ruhát már 4 kor.4ól kezdve. Hygenikus fogvájótartó. Több cikket gyári áron alól árusítok Lapunk mai száma A- oldal, a jfflmási jfayhért.