Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)
1910-10-15 / 82. szám
82. szám (3) FELSOMAGYARORSZÁGI HÍRLAP Szombat, október 15. Itt már megszűnik a helyiérdek előtéibe helyezése, előtérbe nyomul a közérdek, az ország kereskedelmi forgalmának érdeke, az által, hogy a fekete és keleti tenger közötti egyenes közlekedést a magyar állara- vasut közvetítené és igy^ az állam, vasutakba fektetett sok százmillió jövedelmezősége közelebb jönne a megvalósuláshoz. A felhozott körvasút vonalak előnyei és hátrányainak kitűnősége után szabadjon egy fontos körülményre felhívnom olvasóim becses figyelmét. „Ezen körvasuti összeköttetés csak akkor lesz az országra és közérdekre előnyös, ha a Kassa- Odeibergi vasút, Oderbergi összeköttetését az Annabergi kapcsolattal pótolhatják,“ ha ez nincs meg, úgy a magyar vonalak forgalma, mindég csak mostoha gyerek marad ! Annak sorsa keserves s jó ha időszak előtte bele nem hal. Szemere József. MEGYE ÉS VAROS. )(; Részleges tisztujitás. Sátoralja- ujtiely r. t. város képviselőtestülete tegnap délután Dókus Gyula aiispan elnökletével részleges tisztújító koz- gyűlést tartott, amelyen a Wieden Ede haiaiaval megüresedett írnoki adás került betóuesre. Az aila&ra — mint mar előre jeleztük — 4-eu pályázták: Sztanko Zoltán, Bényey Daniel, Gottlieb Jenő és Mattanovich Dezső dijnokok. A választás sorún Gottlieb Jenő 32, Sztanko Zouan 25, Bényey Dániel 15, Mattanovich Dezső 1 szavazatot Kaptak es így Gottlieb Jenőt 7 szótöbbséggel meg választottak. Az uj írnok az esküt a képviselőtestület színe eiőtt nyomban letette. )( Képviselőtestületi közgyűlés. Satoraijaujnely r. t. varos aepviseJŐles- tülele t. ho 20-an d. u. 3 urakor rendes közgyűlést tart. A közgyűlés targysorozatan eddig a következő tárgyak szerepelnek: 1. 1910. évi köitsegv. tárgyalasanak íoiy tutasa 2. 1910. évi szeptember ho 3U-an tóga uatositott buzi pénztári vizsgalatról felvett jegyzőkönyv bemuiatasa. 3. Az 1910. évi szeptember ho 3U-an íogauatusitott gyampeuztari vizsgálat ról felvett jegyzőkönyv bemuiatasa. 4. Behyna Kaiman, Eajka István és társaitól megvett vizhasznaiati jogok és ingatlanok megvétele tárgyában létrejött szerződősek jóváhagyására vonatkozó 'törvényhatósági határozat kihirdetése. 5. .Pénzügyi bizottság javaslata Tomka Ea&zió napidija emelése tárgyában, 6. Pénzügyi bizottság j avaslata Heiinger Gabor végrehajtó fizete&i fokozatba való beosztása iránti kérvényé tárgyában. 7. Pénzügyi bizottság javaslata Ge- csei Jenő adotanacsos fizetési fokozatba való beosztása iránti kérvényé tárgyában. 3. Pénzügyi bizottság javaslata Sztankó Zoltán dijnok meg- jutalmazása iránti kérvénye tárgya ban. 9. Pénzügyi bizottság javaslata özv. Pechman Eajosué temetési járulék kiutalása és kérvénye tárgyában. 10. Pénzügyi bizottság javaslata mentő szolgálat rendszeresítése tárgyában. 11. Pénzügyi biz. javaslat Garoiineuin nevelőintézet vizdij mérséklete és kérvénye tárgyában. 12. Pénzügyi biz. javaslat egyletek segélyezése iránti kérvények tárgyában. 13. Tanácsi javaslat a két óvoda javítási költségeire 1070 korona megszavazasa iránt. 14. Jaczkó Béla és társa kérvénye napidijaik előlegesen leendő folyósítása iránt. 15. Gábri Bertán kérvénye a nyugdíjra befizetett összeg visszautalasa iránt. 16. Beke Béla kérvénye 5 százalékos iskola adójahelyesbitése iránt. 17. Pénzügyi biz. javaslata.az orszá gos képzőművészeti társulat vándor- kiállítása ügyében kelt átirata. 18. Pénzügyi biz. javaslat a Torzsástól Rudabányácskáig vezető ut kitisztítása iránt. 19. Pénzügyi biz. javaslata az erdőrészletek eladása tárgyában. 20. Pénzügyi bia. javaslata Dó- tus Gyula 40 évi közszolgálata alkalmából nevére teendő alapítvány tárgyában. 21 Pénzügyi biz. javas- ata Hercz Miksa szemét-fuvarozó kérvénye tágyában. 22. Pénzügyi jiz. javaslata a serjésiorrázó sürgős rendbehozatala iránt. Özv. Tóth La- josnó felebbezése nyugdija ügyében. 24. Bejelentés a sátoraljaújhelyi kir. járásbíróság területi integritása és bizottság működéséről. 25. Közig, bírósági Ítélet Valkovszky Elekné temetkezési járulók iránti kérvénye tárgyában. 27. Házi és gyámpónztári letétek kamatozása tárgyában. 28. Pénzügyi biz. javaslata a tűzoltóién napipiac megvilágítása és kövezés helyett ez évre kőtörmelékkel való kövezése tárgyában, 29. Kir tanfelügyelő szakrajz oktatásért járó tisz- teietdij utalása és még egy rajzcto- port felahitása tárgyában. 30. Tanácsi javaslat 100 dr. gyermeknaptól' megrendelése iránt. 31. Pénzügyi biz. javaslat mérnöki hivatal szervezése iránt. — Ezenkívül tárgyalásra kerülnek még az összes, a közgyűlés napjáig beérkező ügyek. HÍREK, SZOMBATESTI STRÓFÁK. — Dr. Kárpát uj nótáskönyve. — (Kupié. Irtain én, zeriésitésre ajánlom dr. Kárpátnak.) Asszistálok, Vizitáiok Hasat vágok Operálok. Zongorázom Es lírácsázom Hegedülök És llőtázom. Pikkolózom, Dákét várok S száz karambolt fs csinálok. A sportot is Ug> kedvelem, Korcsolyázom, Tenniszezem. Partnereim Mind megverem, Biciklizem, Vivők lövök. Ha ráérek Fogat tömök, De az ember Nem is tudja, Mikor szállja Meg a múzsa, Ilyenkor meg Komponálok : Zenesitek És kottázok. És mert nagyon Unatkozom, Kicsit néha KJsakLozom, Sakkozom és Tarokkozom, Addig, amig El nem alszom, De aludni Biz nem nagynak: A szomszédban Dudolgatnak, Vigye ördög A Kottámat I Megismerem A nótámot. —nikás. — Búza Barna politikai főmunka társunk más irányú elfoglaltsága miatt par hétig nem vesz részt lapunk szerkesztésében. Azemplén- vármegyet Dr. Tarczy Pál. ratlanul jött, egy hirtelen vérhányás ölte meg. Fiatalon, 40 éves korában kellett meghalnia most, amikor pedig nagy szükség lenne erős, lelkes, kitartó munkásságára. Tárczy Pál nőtlen ember volt, édes anyja és két testvére gyászolja. Mi megiudultan, mély fájdalommal, őszinte, benső részvétellel tesszük le sírjára a hála és elismerés koszorúját. Temetése vasárnap d. u. 2 órakor lesz Kistárkányban. Haláláról gyászoló családja a következő gyászjelentést adta ki : Özv. Tárczy Pálné szül. Jeney Juliánná mint édes anya, Tárczy Peter és neje Balázs Flora, Tarczy Juliánná és férje Kovács Dániel mint testvérek illetve sógornő és sógor, az összes rokonság es számos jó barátok nevében is fájdalomteljes szívvel tudatják forrón szereti fiú illetve testver Dr. Tarczy Pál ügyvéd Királyheliuec város képviselőtestületi tagjának Kistárkányban f. évi október hó 14-en reggel 3 órakor rövid betegsege után élete 40 ik évében történt gyászos elhunytat. A kedves halott földi maradványai Kistárkányban a ref. sirkertben f. é. október 16 án d. u. 2 órakor fognak örök nyugalomra helyeztetni. — Egyházmegyei hírek. A kassai rom. kaih. püspök Haraszy Karoly tokaji segédlelkészt a hülyéi plébániára praesentált Marczinkó József hitoktató helyére Kassara hitoktatónak nevezte ki s igy megürüit tokaji s. lelkészi állasra pedig Pollák József subdiakonust küldötte ki. — Párbaj. Meczner Gyula főispán — mint ösmeretes — lo- vagias útra terelte a Búza Barna ellene irt támadásait, Az ügyben előbb párbajbiróság döntött, melynek elnöke Andrássy Gyula gr. volt. A párbaj bíróság kirnomdotta, hogy a Búza Barna cikkeiben foglalt tényállítások valóságának eldöntése egyedül a sajtóbiróság hatáskörébe tartozik, de mivel az egy cikkben foglalt „hazudott“ szó személyes élű és sértést tartalmaz, ezert elégtétel adandó. A segédek -- respektálva a párbajbiróság döntését — összeültek a feltételek megállapítása céljából és itt újból Meczner óhaja teljesült, mert a segédek bar eiös- merték, hogy Búza Barnát egész ségi állapota akadályozza a kardvívásba!, mégis kardot kellett választaniok, mert Meczner rövid látó lévén, teljesen képtelen pisztollyal hadakozni. —1A párbaj csütörtökön folyt le Budapesten, a Fodor-féie vívóteremben és Búza függőtleusegi partnak ismét súlyos vesztesége van. Egyik nagyon ru- konszeuves, agius, nagy érdemű tagja, Dr. Tárczy Pál királyheimec, ügy ved október 14-én Kistárkányban, édes anyja házánál meghalt. Az ei hunyt mint ügyvéd a szorgalomnál, megbízhatóságnak, tisztességnek mintaképe \oit. igaz, ju magyar ember, mindig rendületlen hive a lügget- leiiségi pártnak, amelyért soha se szűnt meg lelkesen küzdeni. Különösen a 8—10 évvel ezelőtti mozgalmakban vett nagyon tevéken^ részt, akkoriban a Bodrogközön o volt a függetlenségi küzdelmek megindítója s vezetője. Sokat dolgozott a megyei pártéietbeu is. Lapunkiia. állandó buzgó munkatársa volt, le,- kes és okos cikkeire jól emlékezhetnek olvasóink. Az utóbbi időkben már sokat betegeskedett s a köz szerepléstől is visszavonult. Sulyo gyomorbaja volt, amelyre hiába ke- r esett gyógyulást. Halála mégis v>„ Barna könnyű sebesülésével végződött. A iőispánt a karján egy lapos vágás érte. — Székely Elek—nem jelent meg A Fetsómagyarországi hirlapnak Székely E ek mién indított ragaimazasi percben pénteken kellett voma a tárgyalást megtartani, de mert Szé kely Elek ur nem jelent meg, a tárgyalást elhalasztották. A legközelebbi tárgyaláson azonban már megjelenik Székely ur, mert különben e;ővezetik es úgy kényszerűik számadásra, hogy mikor, kit és hol re- voiverezett meg a Felsőmagyaror- szagi Hírlap ? — Csúf vádak. A hosszunapnak is meg voit ez evbeu a maga „szenzációja“. A zsidóság közt azt hiresz- teiték, hogy egy helybeli honvéd- szazados nem engedte zsidóvallásu honvédéit ünnepelni. A hir hitelességét akkor hirtelenében lehetetlen volt ellenőrizni és ezért sokan elhitték. Most azonban sikerült hitelét, információt szerezuünk ez ügyben s ezért jelentjük, hogy az egész hi- resztelésből egy szó sem igaz, mert helybeli kaszárnyában minden zsidóvallásu honvéd ünnepelt hosszú- napon. Az egész hir lelketlen, gonosz emberek müve, akik ilyenformán akartak a katonaság és polgárság közt egyenetlenséget szítani, vagy a vallási gyűlöletet kívánták ezzel még jobban kiélezni. — Riadalom a templomban. Hosszunap előestéjén nagy riadalom ütőit ki a statusquo izr. anyahitközsóg templomában. Egy asszony a túlzsúfolt női karzaton rosszul lett és ettől ijedtek meg annyira, hogy majdnem egymást ölték az emberek a szűk helyen. Igazán ideje volna már, hogy a rendőrhatóság erélyes intézkedésekkel vessen véget a templomokban uralkodó, a közegészséget és testi épséget veszélyeztető állapotoknak. — A S. A. C. és a K. ÜT. E. bajnoki labdarugó mérkőzése. Vasárnap délután a S. A. G. football csapata újra bajnoki mérkőzést rendez, ellenfele ez alkaiammal a K. M. T. E. I. csapata lesz. A K. M. T. E. a folyó évben egy pár jó játékossal erősödött, a mi az egész csapat játékára, mint azt múlt vasárnap Kassán tapasztalni lehetett, jótékonyan hatott. A csapat különben erős ambícióval készül a küzdelemre, mint hírlik szorgalmasan treníroz, hogy a tavaszi találkozás alkalmával Ujhelyen szenvedett vereségéért revanchot vegyen. A S. A. C. bár a körülmények kényszerítő hatása mialt teljes csapatát nem állíthatja ki és egy-két tartalékkal lesz kénytelen szerepelni, a bajnoki mérkőzések során már eddig szerzett 4 pontjához újabb 2 pontot óhajt szerezni és ép ezért szorgalmas munkát dólutánonkint pályáján s reméli, hogy igyekvését siker fogja jutalmazni. A mérkőzés vasárnap délután 3 érakor lesz s miután a legutóbb rendezett mérkőzésen észrevehettük, hogy a club most már kényelmesebb ülőhelyekről is gondoskodott, a magunk részéről a közönség figyelmébe ajánljuk az élvezetesnek Ígérkező mérkőzést. — Elnadrágolt „hatóság.“ Maskóc község érdemes ‘bírójának Gajdos Mihály uramnak elintézni való dolga akadt a szomszédban lakó Homáék- nál. Biró uram azonban nagy hangon kezdett beszélni és ez nem tetszett Homáék legénysorban élő János fiuknak, felszó.itotta tehát a bírót, hogy távozzék a házból. Gajdos uram haza is ment, hogy nemsokára visszatérjen egy hatalmas bottal : a bírói jelvénnyel. Horua Jancsinak azonban — úgy látszik — nem igen imponált a hatósági mezbe bujt Gajdos Mihály sem, mert mikor {többszöri felszólítás dacára sem akart távozni, alaposan elnadrágolta a „hatóságot“. Es most a bíróság fog igazságot szolgáltatni az eluadrágoit hatóság ügyében. — Kazánfűtői és stabilgözgépkeze- löi tanfolyamok. A Kassai iu. kir. állami felső ipariskolában f. évi okt. 15-én tanfolyamok nyílnak meg oly géptulajdonosok és lakatos-, kovács,- rézuni-iparosok részére, kik a stabil gőzkazánok, illetve stabil gőzgépek kezeléséhez szükséges elméleti és gyakorlati szakképzettséget megszerezni óhajtják. A stabilgőzgép-kezelői tanfolyamra általában csak olyanok vehetők föl, kik előzőleg a kazánfűtői és lokomobigépkezelői tanfolyamot sikeresen elvégezték. A kazánfűtői tanfolyamra fölvehetők kazánfűtő gyakornokok és ezen pályára készülő napszámosok is, ha a magyar nyelvet bírják s az irás-ol- vasásban jártasak. Beiratkozhatni — a szabályszerű 6, illetve 10 kor. be- iratási dij lefizetése mellett — hétköznap d. e. 11 és 12 óra s vasárnap 8 és 10 óra között az intézeti igazgatóságnál. Az elméleti tanítás a hétköznapok esteli, a gyakorlati demonstrátiók a vasárnapok délelőtti óráiban tartatnak. A tanfolyam végén teendő képesítő vizsgálatok eredményeihez képest a hallgatók a kazánok, illetve slabilpőzgépek kezelésére törvényesen feljogosító bizonyítványokat nyernek.