Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. január-június (13. évfolyam, 3-51. szám)

1910-01-08 / 3. szám

3. szám (2) FE L S 0 M A G Y A R O R S Z A G I HÍRLAP Szombat, január 8. A politikai helyzet ugyanis pén- teken olyan rohamosan bonyolódott, hogy Justh Gyulának, bármennyire óhajtott volna is lejönni Ujhelybe s Beregszászba, Budapesten kellett ma­radnia. A mai nap folyamán az újonnan kinevezett kormánynyal s a pártok közt fontos, elhatározó tár­gyalások lesznek, amelyekről Justh- nak elmaradni lehetetlen. Ezért kérte úgy az újhelyi, mint a bereg­szászi függ. pártot, hogy a népgyü- lést halasszák el, mert a népgyü- lésen ígérete szerint mindenesetre meg akar jelenni. Miután a politikai viszonyok ala­kulását ma nem lehet kiszámitani, még nem írhatjuk meg biztosan, hogy mikor jöhet Justh Gyula, de minden valószínűség szerint a jövő szombaton vagy vasárnap. Ezt ter­mészetesen még idejében közzé- tesszük. Búza Barna, kerületünk képvise­lője fent volt Pesten s mindent el­követett, hogy Justh most jöhessen s ne kelljen a népgyülést elhalasz­tani s még csütörtökön este hivata­losan is megállapították az elnökség­gel az utazási programmot, de pén­teken közbejött politikai bonyodal­mak megzavarták a számítást s a viszonyok felől való tájékozódás után Búza Barna is meggyőződött arról, hogy az ország érdeke feltét­lenül kívánja, hogy Justh most Pes­ten maradjon s a mai bizalmas kon­ferenciákon részt vegyen. Justh kijelentette képviselőnk előtt, hogy végtelenül sajnálja, hogy most az Ígéretét be nem tarthatja, de a legközelebbi alkalommal feltét lenül eljön, hogy személyesen is bo­csánatot kérjen az újhelyiektől a mostani elmaradásért. Dr. Reichard Salamon. A városháza nagyterme f. ho 3 án minden külsőség nélkül is ünnepi díszt öltött, mert ekkor iktatták be nehéz, de díszes hivatalába Reichard Salamont, a most megválasztott pol­gármestert. A beiktatásnál nagyte­kintélyű férfiak őszinte szavakkal ecsetelték az uj polgármester egyé­niségét, kinek tartalmas, szép múltja a szép jövő perspektíváját tárja elénk. Évtizedek óta általánosan becsült polgára városunknak. Pályafutásá­hoz egy kis folt sem tapadt,.,, mély gondolkodásával, általános tudásával, szeplőtlen jellemével imponált min­denkinek s a közbizalom már régtől fogva a fórumon tartja őt. Es az az ember ő, ki kiterjedt is­meretköre s közismert tehetsége da­cára nem kereste a kitüntetést s nem vágyódott a díszes hivatalok után, Viselkedésben, modorban az igénytelen cívis, erényben konzer­vatív, érzésben liberális, ki nem bí­rál, nem rombol, de a közügyek zaj tálán munkása, a város érdekeinek lelkes támogatója, a régi önzetlen typusok egyik mohikánja. Nagy el foglaltsága dacára ápolja a kulturá­lis törekvéseket. Munkálkodik isko­laügyben s nagy tudással — mint elő­adó — a felnőttek oktatásánál is sze­repel. Nem akad még a városban olyan, ki ne tisztelné s becsülné Reichard Salamont, mint a puritán egyéniség mintaképét. A felsorolt tulajdonságok méltán indokolttá teszik a köz bizalmát, mely őt a város fejévé tette meg. Téves felfogás, de legalább is loká­lis u szomorú viszonyQk következté ben, hogy ez állásra rátermettség szükséges. Nem, munkakedv, kitar­tás szükséges itt. Városunk vezetése zátonyra jutott, zavarok mutatkoz­tak, a sok baj orvoslásához ember szükséges, ki a város ügyeit intéző egyéneket fásultságukból feirázza, ember szükséges, hogy friss munka­kedvvel példát mutasson egy tiszt­viselő karnak s ember szükséges, ki társadalmunk gyarlóságain tuleresz- kedve, kicsinyes gáncsoskodásokat letiporjon s a cél érdekében a hiú­ságnak szikráját is kiölni tudja lei­kéből. Mert mi — sajnos — a rá­termettség fogalma alá soroltuk már a személyes dicsszomjat is; azt hí­vén, hogy a polgármesternek fény­leni kell, nem használni, hogy ki tüntetés &?.n«s*Hb'8fntö érték. A rátermettség fogalma alá soroltuk az erőszakosságot, az önteltséget, a dip­lomatikus furfangot is. Mindezek múló s hamis erények, a mennyire imponálnak, annyira ártanak is. Dr. Reichard Salamon egyéni tu­lajdonságai garanciák arra, hogy a vezető helyen is kidomborítani s ér­tékesíteni képes lesz ezeket, A mi­dőn ezen állásra az esküt letette, tudatában volt annak, hogy nehéz, tövises helyzetbe jutott, tudja azt, hogy óriási munkaköre s felelőssége az elismeréssel arányban nem lesz. Vikarzó tengerben ül hajóra, el­hagyva a kényelmes szigetet, hegy az elemekkel megküzdhessen. A cél igy még nagyobb, még magaszto- sabb. Mert ő, ki bizonyára csak a köz­érdeket tartván szem előtt összeüt­közésbe jő a magánérdekekkel, ki az emberi tiszta gondolkodásnak s meggyőződésnek hódol, ellensége lesz minden a közügyek terén kóros tünetként támadni szokott felekeze- tieskedő mozgalomnak s ki a város anyagi helyzetét ismeri s reális szem­üvegen keresztül nézi, az eszmékben utazó vezető férfiakat bizonyára a helyes ösvényre terelni igyekszik. Tisztelettel hajiunk meg Dr. Rei­chard Salamon küzdelmes útja előtt; munkakedvet, kitartást, testi és lelki frisseséget kívánva, szívből üdvö­zöljük őt. K. Ö. SZINHAZ. Tanítónő. Bródy Sándor kiváló falusi életképét elevenítették fel pénteken este a közönség gyenge érdeklődése mellett. Pedig a kivá­lóan jó előadás nagy óbb érdeklődést kelthetett volna. Az előadás lelke Halasy Mariska, a társulatnak ez az izzig-vérig intelligens drámai szen­déje volt. Szerepét a legnagyobb művészi tökélylyel játszotta meg. Minden mondata, minden szava ter­mészetes, minden páthosztól ment volt és eltalálta azt a hangot, a mely a közönség lelkét fogja meg és valósággal lekötve tartja azt az egész előadáson. Játéka legnagyobb hatást a harmadik felvonás búcsú jelenetében érte él, amikor úgyszól­ván raegrikatta a közönséget, mert minden szava szívből fakadt és szívhez szóit. Volt is része ünnepeltetésben bőven. Szép jelentős sikerei voltak még Parlaghy Bélának is, aki a ta­nító különben is szimpathikus sze­repét helyes felfogással, minden részletében alaposan kidolgozvajutatta érvényre és ezzel újabb bizonyítékot nyújtott arra nézve, hogy határo­zott tehetség, mely még kiforrásra vár ugyan, de már ma is fölül emelkedik azátlagon. Atöbbi szereplők nagyrészben szintén jók voltak. Tábory Frida jutalomjátéka. Már közeledünk a szezon befejezése felé. Ezt bizonyítják a jutalomjátókok, melyek sorát Tábory Frida, társula­tunk jeles szubrettje nyitja meg. Tábory jutalomjátéka szerdán, f. hó 12-én este lesz a „Suhanc“-ban. A Suhanc Táborynak egyik legkivá­lóbb szerepe és ezért már előre is biztosítva látjuk az est sikerét. Hisz- szük, hogy közönségünk méltányolni fogja azokat a kellemes estéket, mi­ket Tábory művészete szerzett ne­kik e szezonban és a jutalomjátékon szinültig megtölti a színházat. A szinikerület ügye ismét aktuális. Aktuálissá t)tte gr. Festettek Andor orsz. szülészeti felügyelő itt időzése. Festetich csütörtökön délben érke­zett városunkba és itt a szinikerü­let megalakítása ügyében tárgyalt Dókus Gyula alispánnal és dr. Rei­chard Salamon polgármesterrel: a szinikerületbe gr. Festetich be akarja hettek ily aljasságra egy ilyen csi­nos, kedves leánykával szemben, mint amilyen én vagyok. vRose. — Mit tudnak ők rólad? Ha azt írtad volna, hogy tizenhat tavaszt láttál, hogy szőke és karcsú vagy, biztosra vették volna, hogy fel akarod őket ültetni: a valóságban egy ötvenkét éves agg-szüz vagy, aki kék pápaszemet hord ... Es mi történt volna akkor ? Jeanne. — Kétyeleim támadtak 1 Mindjárt holnap utána járok a dolog­nak és megszerzem az akadémikus urak valódi kézírását. Es ha vélet­lenül még is kijátszottak volna, akkor . . . Rose. — Akkor ? Jeanne. — Akkor meglakolnak érte. Olyan gorombaságokat fogok nekik Írni, hogy kénytelenek lesz­nek válaszolni. Rose. — Nem úgy. Küld el ne­kik inkább az arcképedet. Hallgas rám. Ez a legjobb módszer. En is úgy teszek, ha valami hírneves em­ber képéről van szó: elküldöm a pof ócskámat. Ez olyan hatással van a tökfejekre, hogy a legtöbb eset­ben viszonozzák a képet. De tiszte­lettel legyen mondva: eddig még egyikükben sem találtam fel álma­imnak lovagját. Franciából: Makra Máté.------------------------- Alapittatott 1831-ben. -------------—“—— Triesti Általános Biztosító Társaság (Assicurazioni Generáli) részvénytőkéje és készpénzbeli tartalékai 324 millió korona. Mvétetnek: élet-, tűz-, betöréses-lopás elleni, továbbá jég- és baleset biztosítások. — Jeanne. — Vagy: „Egy szeren­csétlen, fiatal tüdőbajos leány, aki­nek napjai megvannak számlálva ..“ Vagy: „Tudom, hogy nagy merész­séget követek el, de fogadtam az unoka-fivéremmel, hogy ámbár ön lángész, aziért lesz olyan szives és nem fogja megtagadni . . stb. Vagy: Madeleine. — Már elég! Jeanne. — De még nem végez tem be. Rengeteg változatom van. Hol öreg hölgy, hol szerény hiva­talnoknő, hol grófnő vagy maquise vagyok : olasz, spanyol, angol, olasz, vagy creole; amint jön . . . Rose. — Es néger! Jeanne. — Persze, az is. Egy al­kalommal igy írtam : „Hatalmas Mes­ter 1 Könyörüljön meg egy szegény, néger leánykái), akit a társai kigu- nyolnak és írjon neki magas fehér kezeivel egy szócskát“. Bortiie. — Kinek Írtál igy ? Jeanne. — Ahoz semmi közöd. Rose. — Es válaszolt az illető ? Jeanne. — Egy szóval: „Foly­tassa“. Madeleine. — Es aztán mindnyá­jan válaszolnak ? Jeanne. — Majd mind. Persze nem mindjárt. De végtére mégis­csak rászánják magukat. Barthe. — Meg is ismételed a kérést ? Jeanne. — Amig csak nem vá­laszolnak. Türelemmel mindent el lehet érni. Ha igy nem sikerül a dolog, akkor úgy csinálom, mert meg vagyok róla győződve, hogy csak rajtam múlik, ha nem találom el a helyes hangot. Tényleg: ha jó hangnemből kezdem, sosem késik az óhajtott, drága kártya. Ah ! olya­nok is akadtak, akik hajthatatlanok. Rose. — Például ? Jeanne. — Nem mondhatom meg : üzleti titok. Berthe. — Az akadémiai tagok­kal is kikezdtél ? Jeanne. — Hogy kikezdtem-e! Persze, hogy kikezeltem ; még pedig alaposan. Egy almanach-ból kiírtam az egész díszes társasagot. Hihetet­lenül hangzik bár, de tény, hogy - a „Halhatatlanok“ között olyanokra is akadtam, akik ösmeretlenek előttem. Ezeknek eleinte resteltem Írni. De végre mégis csak kivágtam nekik egy pár hatalmas bókot. Madeleine. — Már mind együtt vannak a „Halhatatlanok“ ? Jeanne. — Még nincsenek meg mind. Hiányzik még . . . — Berthe. — Kicsoda ? Jeanne. — A legutolsó, a legújabb tag ; egy gazdasági iró. Rose. — Ah I igen . . . tudom már . . . aki a muslica-lélekről irta azt az értekezést. Madeleine. — De hogy ... az csak névrokona annak. Jeanne. — Ez utóvégre sem lé­nyeges : fő, hogy az is meg lesz. Rose. — Nekem van két egyforma Vogüé-képem; az egyiket elcserél­ném veled egy Lotti-képért. Jeanne. — Hogy is ne! Madeleine. — Bourget meg van már neked? Jeanne. — De még mennyire meg van: “Claude Larcher“ aláírással. Rose. — Igazán szép gyűjtemé­nyed lesz. De most ötlött valami az eszembe ; egy rettenetes dolog, a mitől megfogsz dermedni. Jeanne. — Micsoda ? Rose. — Osmerted te a „Halha­tatlanok,, kézírását, Jeanne. — Nem ösmerem ! Miért? Rose. — Bizonyos vagy benne, hogy ők magok válaszoltak ? Jeanne. — Oh! hát te feltéte­lezed . . „ Rose. — De hagyj kibeszélni! Ne­kem mondották, hogy . . . Jeanne. — Elég! Hallgas ! .,. , Madeleine. — Szegény kis Jean- ne-om . . . Nézd csak hátha az ina­saikkal válaszoltattak . . . Berthe. — Vagy a titkáraikkal. Rose. — Es aztán ? . . . Mit tesz az ? ... A hit üdvözít. Jeanne. — Nem 1 . . . nem I • • . Eu érzem, hogy ők nera veteraed-

Next

/
Thumbnails
Contents