Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)
1909-09-04 / 71. szám
71. szám. (2) FELSŐ MAGÍARORSZAGI HÍRLAP Szombat, szeptember 4. mostani gazdasági megkötött helyzetéből kiszabadulva, szabadon és saját érdekeinek megfelelően építheti ki gazdaságát. A refrain tehát örökké ugyanaz : kívánjuk az önálló bank felláli- tását, kívánjuk, hogy az ország önállóan rendezhesse be hiteligényeinek ellátását. Ez a refrain igazán már az unalomig sokszor ismétlődik. Oly világos, olyan egyszerű, olyan könnyen érthető dolog; a monarchia csak akkor lehet igazán hatalmas, tekintélyes, ha mindkét állama szabad, nagy és virágzó. Ha az osztrákok ellenünk törnek, ha a magyar gazdasági érdekeket akarják elnyomni és a magyar gazdasági életet akarják megbénítani, akkor tulajdonképen saját maguk ellen dolgoznak és rövidlátó, ostoba politikával a monarchia tekintélyének sülyedését, erejének fogyá sát segítik elő. Viszont aki Magyarország felvirágzását, gazdasági megerősödését kívánja, az evvel közvetve a monarchia érdekeit is szolgálja. Önálló bank nélkül nem fejlődhetünk, megbénulunk, elszegényedünk, elsorvadunk. Pedig a kettős államszövetségben mi vagyunk az életerősebb, fejlődéské- pesebb fél, ami egységességünk virágzásunk adja meg a monarchia igazi hatalmi súlyát. Ausztria nemzetiségei ezerfelé húznak, százfelé gravitálnak. Törvényhozása régóta nem munkaképes és a politikai pártok elkeseredett, éles harcot vivnak egymással. Mi egyek vagyunk, senki más szövetségét nem keressük, mindig törhetetlen hűséggel állunk a trón mellett. Aki ellenünk dolgozik, az ellensége a monarchiának és idegen érdekek jó vagy rosszhiszemű szolgája. Délután ismét fölment, úgy fél- négy felé, becsöngetett s ismét a szobaleány nyitott ajtót. — Későn tetszett jönni. Nincs itthon a kisasszony. — Nincs itthon ? — és néhány másodpercre elakadt a szó a torkán. — Mikor ment el ? — Ezelőtt egy félórával. — Hova? — Nem mondta a kisasszony. — Jó majd eljövök máskor. Mikor leért az utcára, forogtak vele a házak s úgy érezte, hogy az egész utca ő rá dől. Nem tudta most mit csináljon, ösztönszerüen megállt a kapunál és várt, hogy mit? maga sem tudta. A lábai gyökeret vertek ott, tehát megállt. Félóra múlva női lépések és férfi topogások ütötték meg a fülét. Benézett a kapun s Jolán egy szikár szőke fiatalemberrel karonfogva sétált kifelé. Sándorfy arcza bíborvörössé vált mikor megpillantotta őket s úgy tett mint egy házbeli ismerős, kalaplevéve köszöntötte Jo lánt. Jolán diszkréten visszaköszönt s aztán odaszolt vőlegényéhez : — Villanyosra ülünk. Sándorfy szemei előtt pedig elborult a világ s csak ez csengett irtózatosan a fülébe. — A kisasszony nincs itthon. Peterdi Andor. A jövő nemzedék. Irta: Búza Barna. Az iskolaév kezdete döntő hatással vari mindig az ország jövő fejlődésére. Nemcsak az egyének sorsa, a nemzet jövője, fejlődése is erősen függ attól, hogy az uj nemzedékekből mennyi lesz jogász, mennyi mérnök, mennyi gazda, mennyi iparos, mennyi kereskedő. S ez a mérleg bizony még mindig nagyon kedvezőtlen az ország fejlődése szempontjából. A magyar középosztály — még pedig a legtágabb értelemben — sajnos, még mindig csaknem teljesen benne él abban a régi hagyományban, hogy magyar fiú számára csak egy pálya lehet: végig járni a gimnáziumot, aztán elvégezni a jogot. A legtöbb apa ezt olyan természetesnek találja, hogy szinte el se tudja képzelni más módját az életre való előkészítésnek, mint gimnáziumba adni a fiút s aztán jogot végeztetni vele. Aki esetleg orvosnak, mérnöknek megy, azt már különcz- ködésnek tekintik. Ez a hagyomány a legnagyobb baja a mi gazdasági fejlődésünknek. íme: hirdetjük, hogy agrikultur állam vagyunk. Hirdetjük, hogy szeretjük ezt az ezeréves történelemtől megszentelt földet. De hogy szeretjük ? Akinek még megvan az apáitól örökölt ennyi vagy annyi száz vagy ezer hold földje s a fiát arra neveli, hogy utána ezen az ősi földön gazdálkodjék, száz közül kilencven még ma is úgy készíti erre a fiút, hogy szépen elvégezteti vele a gimnáziumot és a jogot s mikor a jogi vizsgákat, talán a szigorlatokat Í3 ugy-ahogy letette, akkor haza viszi s átadja neki a birtokot, vagy annak egy részét: no most gazdálkodjál benne. Az uj gazda pedig nagyon jól tudja a római jogot, a perrendtartást, a büntetőtörvényt s mindezen tudományokkal felszerelve hozzá fog művelni ősei földjét. Azt igen tudja, hogy mi volt Rómában a praetor hatásköre, mog hogy hányféle a legis actio, de hogy mit, hová és mis or kell vetni, azt az öreg bérestől kérdezi meg. Hát az bizony kész nevetség, kész romlás a XX. században, amikor a toldraivelés már nagyszabású, hatalmas tudomány, ilyen előkószült- séggel fogni hozzá egy földbirtok kezeléséhez. Nem igy kell szeretnünk ezután a magyar földet,. Úgy szeressük, hogy tanuljuk meg ápolni, művelni, gondozni, akkor aztán ő is jobban fog minket szeretni. Es akkor egy nemzedék múltán nem leszünk, ott, ahol most vagyunk, hogy a magyar föld átlagos terméshozama éppen íóiannyi, mint a német földé. Itt van a másik nyílt sebe gazdasági életünknek .• az az immár más- félmilliárdra menő s évről-évre növekvő tétele az ipari behozatalnak. Másfélezermilló koronát adunk ki a külföldre ipari cikkekért. Ezeket mind elkészithetnők itthon s ez a sok pénz akkor mind itthon maradhatna. Es nem is lesz addig egészséges gazdasági életünk, mig nem itthon készítjük el az összes ipari szükségletünket. Igaz : ennek első feltétele az önálló vámterület, hogy raegvédhes- sük iparunkat idegen iparok versenyétől. De azonfelül egyéb is kell: magyar emberek, akik ezeket az ipari cikkeket gyárakban, műhelyekben elkészítsék. Ehhez pedig megint nem elég a római jog és a perrendtartás. Erre készülni tanulni kell és csak akkor fejlődhetik az ország, ha ifjúságából minél többen készülnek műszaki, ipari, kereskedelmi pályákra. A szülők igy gondolkoznak : ha a fiú gimnáziumot, jogot végez: kap hivatalt, s bár kevés, de legalább biztos fizetést. Nagyon rosszul szeretik a fiaikat azok a szülők, akik igy gondolkoznak. Igaz, a hivatal b i z- tos, mint a virágnak az üvegház. Biztosítja holtig a mindennapi kenyeret, — igaz, legtöbbször nagyon sovány kenyeret. De hát olyan gyenge, olyan satnya lenne már a magyar ifjúság, hogy csak üvegházi levegőben tud megélni? Es nincs egyéb törekvése nincs magasabb becsvágya, mint biztosítani magának a mindennapi kenyeret, s ezen a sovány kenyéren tengődni holta napjáig ? Ne ilyennek neveljük a jövő nemzedéket. Ne hivatalok védett üvegházai felé tereljük. Ki az életbe, a szabad levegőre, az erőket mórkőz- tető versenybe ahol igaz, viharok dúlnak, veszélyek fenyegetnek de ahol megedződik a lélek, megacélo- sodnak az izmok, s ahol fényes, nagy eredmények jutalmazzák a lankadatlan, kitartó küzdőt. Ne féltsük a fiainkat az élet viharaitól, megpróbáltatásaitól, ne igyekezzünk őket ezek elől eltévesztett szülői szeretetből hivatalok védett fedele alá bujtatni. El a magyar fiukban a magyar nemzet ősereje, s meg bir az küzdeni minden veszedelemmel. Ha tízszer földre sújtja a sors, talpra áll tizenegyszer is, s nem csügged, mig ki nem vívja magának a tisztességes megélhetést. Hivatalból csak éppen, hogy megél, tengődik az ember. V a • gyónt szerezni csak iparral, kereskedéssel lehet. Nekünk, magyaroknak pedig vagyont kell szereznünk, komoly értékes munka által való meggazdagodásra kell törekednünk, mert csak gazdag nemzet lehet szabad és boldog. Száz meg száz példája áll előttünk máris az intenzív, okos föld- mivelésből, a becsületes ipari és kereskedelmi munkából való meggazdagodásnak. Ezek a példák vezessék az életre készülő magyar fiuk becsvágyát, ne a hivatalok sovány, de biztos kenyere. Akkor lesznek belőlük erős, jómódú, független magyar emberek, s akkor lesz Magyar- országból is gazdag, szabad, hatalmas ország. Ne hivatalnokokat neveljenek fiaikból a magyar szülők, hanem tanult, munkabíró, az élet minden körülményei közt helytálló földművelőket, iparosokat és kereskedőket. Ilyen nemzedékekre van szüksége ennek a nemzetnek. A Vörös Ökör ügye. — Führer Miklós ajánlata. — A Vörös Ökör építkezési ügye ismét aktuális. A képviselőtestület legközelebbi ülésén ismét foglalkozni fog evvei a kérdéssel. Führer Miklós építész ugyanis a Vörös Ökör helyén emelendő szálloda épitésére vonatkozólag újabb ajánlattal fordul a képviselőtestülethez. Az ajánlat főbb pontokban a következő: 1. Hajlandó a mostani Vörös Ökör helyén 450.000 korona költséggel benyújtott tervei szerint egy kétemeletes szállodát építeni. 2. A város a telekre való betáblázással 450.000 korona épitési kölcsön felvételét engedélyezi, amely összeg az épit- kezés arányában folyósítandó. 3. Az épitkezés megkezdése előtt 50.000 korona biztosítékot tartozik letenni, amely biztosíték mindaddig lekötve marad, amig az épitkezés el nem készül és amig a helyiségek legalább is olyan áron kiadva nincsenek, amely bérleti bevételek úgy a felveendő kölcsön amortizálását, valamint a telekvétel amortizálását, az állami adót s a szokásos előirányzott fenntartási költséget fedezik. 4. Az épület jövedelme 25 egymásután következő éven át az építő tulajdonát képezi, de abból első sorban fizetni tartozik a felvett kölcsön amor- tizátióját. Évi 7600 koronát, mint a telekvétel amortizátióját, az összes fenntartási költségeket, az állami adót, a községi adót, községi adó alá az épület nem kerül. Ezen fizetések pontos teljesítésére nézve a város a lehető legszigorúbb feltételeket kötheti ki. 5. A város a telek be nem épített részét megfelelő kerthelyiség kivételével a saját céljaira bármikor felhasználhatja, vagy beépítheti, de az esetben a használatból elvont terület arányában kevesebb amortizációt fizet a telek vételára után. 6. Huszonöt év múlva az épület a város tulajdonába megy át s azt teljes jókarban tartozik átadni, a természetes kopástól eltekintve, a melynek mérve szerződésben határoz- tatik meg. Ezután az épitkezés módjaira vonatkozólag tesz részletes ajánlatot és végül a jövedelemre vonatkozólag a következő kiszámítást teszi: Ezennel tudomására hozom, a n. é. közönségnek, miszerint sikerült megszereznem a hires budai Kristályvíz“ képviseletét, a mely viz jégveremben raktározva, mindenkor friss “ ^ —— töltésben nagyban és kicsinyben nálam kapható --------Unschitz Adolf sörnajrykereskedésében Sátoraljaújhely.
