Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)
1909-08-18 / 66. szám
66. szám ’2) FELSOMAGYARORSZAGIHIRLAP Szerda, augusztus 18. ruk felvételét és ennek alapján adójuk leirását kérni. Végül érdekes borkóstolóban volt részük a jelenvoltakn.ik. Az elnök bemutatott egy, a külföld egyik legelőkelőbb vendéglőjében méregdrágán forgalomba hozott díszes kiállítású 1886. évi asszúbort. A bizottság megállapította, hogy ez „a bor“ kellemetlen izü, csúnya, sötétszinü, silány hamisítvány, amelyben a tokaji bornak nyoma sincs. Miután ezt a hamisítványt egy magyar cég saját neve alatt hozza forgalomba, a szakosztály a földmivelésügyi miniszternél feljelenti a céget és kérni fogja a legszigorúbb megtorló eljárást, hogy az ilyen gyalázatos csalásnak egyszer és mindenkorra véget vethessenek. A gyűlés d. u. 5 órakor ért véget. A karádi út ügye. — Hönsch Dezső nyilatkozata. — Hönsch Dezső műszaki főtanácsos úr a következő nyilatkozat közzétételére kért fel bennünket: Tisztelt Szerkesztő Úr! A vármegye közigazgatási bizottságának legutóbbi ülése óta ismételve olvastam újság közleményeket, melyek személyemmel és az említett bizottsági ülésen ellenem felhozott vádakkal foglalkoztak. A „Felsőmagyarországi Hírlap“ is hozott tudósítást a bizottságban elhangzott felszólalásokról, azért kötelességemnek tartom ezen újság olvasóinak szives tudomására hozni, hogy magam is felterjesztést intéztem a kereskedelmi kormányhoz és kértem, hogy a vezetésem alatt álló államépiteszeti hivatalnak úgy a karád—sárospataki út építésénél, mint általában a bodrogközi útaknál es a királyhelmeczi állami iskola építésénél követett eljárása a legszigorúbb vizsgálat alá vétessék. A közig, bizottság ülésén ugyanis az allamepitészeti hivatal működése ezekkel a tárgyakkal kapcsolatban tétetett kritika tárgyává. Természetes, hogy mindaddig, mig a részemről is szorgalmazott vizsgalat befejezést nem nyer s az erre hivatott felettes hatóság iteletet nem mond, a többször említett bizottsági ülésen felhozottakkal a nyilvánosság előtt foglalkozni nem fogok. Foglalkoznom kell azonban a „Sátoraljaújhely“' cimü lapnak e hó lö-áu megjelent 33-ik számában ugyanerről a tárgyról leadott közleményével. Ez a közlemény, mely „A bodrogközi mágnások HöDsch Dezső ellen“ címét viseli homlokán, nem áll meg a közig, bizottság ülésén történteknél, hanem állítólag „egy Sárospatakon köztiszteletben álló polgár“ háta mögül olyan gyanúsításokkal illet, melyek az egyéni és hivatali tisztességet is érintik, azért kénytelen vagyok e közleményt röviden helyreigazítani. Azt mondja ugyanis a „Sátoralja ujhely“ a bodrogközi mágnásokhoz dörgölődző sárospataki polgár szájával, hogy bizonyos Grüuberger Ábra- hám kedvéért, „aki valósaggal nélkülözhetetlen az államépiteszeti hivatalra“, egyszerűen eláliottara attól az egyezségtől, melyet Sárospatak városával a karádi útra szükséges fedanyag szállítására nézve kötöttem és Valter József, sárospataki lakossal szerződtem, még pedig akként, hogy Grünberger Abraham hercegkúti bányájából lesz a kő szállítandó, persze drágábban, mint a városi kő, jóllehet a Grünberger köve használhatóságra nézve meg sem közelíti a város páncélhegyi bányájának kövét. Hát ez nem igaz. En a várossal kötött kőszállítási egyezséget fel nem bontottam. Miután azonban a város nem volt képes elegendő kővet kitermelni és szállítás alá bocsátani, hát vettem kővet mástól is. Grünbergertől is, Molnár Jánostól is, Szendrei Andrástól is, Szalai Szebenyi, Karajz, Tóth, Mészáros, Szabó hercegkuti gazdáktól, — vettem a bodrogszerdahelyi és nagy kövesdi bányákból, szóval vettem mindenütt, ahol csak kaphattam, mert a kő kellett, Sárospatak érdemes bírája pedig nem tudott nekem elég követ adni. A Sárospatak várossal kötött egyezséget azonban továbbra is állottam és átvettem a várostól 1908. év folyamán a pán- célhegyi kőbányából 3652 m3, — a czinegei bányából pedig 143 m8 követ. Többet nem, mert nem volt. (Grünbergertől mindössze 2379 m3.) Ebben az évben pedig, amelyben a kőszállitások voltaképen csak mostanában kezdődtek, Sárospatak várostól azért nem szállítottak a ka rádi útra követ, mert az építést vezető Czakó Ignácz mérnök kezeim között levő nyilatkozata szerint Sárospatak bírája határozott mennyiségű kő előállítására kötelezettséget nem akart vállalni. Minderről a bánya és kőtulajdo nosokkal kötött szerződésekből bárki meggyőződhet. Valter Józseffel pedig nem kőszál- litás (liferálás), hanem a különböző szerződésekkel megszerzett kőanyag kifuvarozására nézve szerződtem. Sajnos ugyanis, hogy mindaddig, mig Valter Józseffel szóba nem állottam, nem bírtam az ut czéljaira megszerzett kőanyag kifuvarozását biztosítani, bár ugyancsak buzgól- kodott ennek érdekében Sárospatak érdemes főbírája is és bár úgy a vármegye alispánja, mint én jó magam is a legszélesebb körben közzétettük ide vonatkozó felhívásainkat. A fuvarozás biztosítása körüli vergődésünket, eredménytelen kísérleteinket és a Valter Józseffel kötött szerződést is megtekintheti hivatalomban bárki és azt olvashatja ebben a szerződésben, hogy Valter Józsefet és fuvaros társait első sorban is a város tulajdonát képező Pán- célhegyibánya termékeinek a kifuvarozására kötöttem le. Mert tudni kell azt* is, hogy a Páncélhegyről legnehezebb terhes szekérrel a köz lekedés, ugyanazért ide legnehezebb fuvaros embert kapni. Hogy miért fáj tehát „Sárospatak köztiszteletben álló polgárának“ a Valter Józseffel kötött szerződés, igazán nem tudom. Még kevésbé, értem, hogy miért engem vádol ez a köztiszteletben álló polgár azért, hogy a vashid építéséhez sem városi követ vásároltak. Hiszen az egész Sárosnagy- patak tudja, hogy a vashidac vállalkozó épitteti. A Gregersen J. és fia budapesti czég. Az szerzi be a követ, onnan ahonnan akarja. Ebbe az építészeti hivatalnak semmi beleszólása nincs. Még a város külön kérelmére 27027—909 keresk. miniszteri rendelettel építésvezetőül kirendelt Czakó kir. mérnök és az ellenőrzésével megbízott Nagy Sándor miniszteri o. t főmérnök is legfeljebb a kő minősége ellen tehet ki fogást, de a kő származására észrevétele nem lehet. íme ezt mutatja az a panoráma, amelyben a sárospataki tisztelt polgár a dolgok okait sejti. Tessék jól körültekinteni és megkeresni benne, hogy micsoda érdekszálak kötnek engem Grünbergerhez. A „Sátoraljaújhely“ szerkesztőjét különben megbízott ügyvédem utján felszólítottam, hogy vegyen magának fáradtságot, tekintse meg a szellőztetett kőszállitások aktáit és az igazsághoz híven rektifikálja gyanúsító pletykáit. Ha nem tesz eleget felszólításomnak, sajtópert indítok ellene. Kiváló tisztelettel Hönsch Dezső, műszaki főtanácsos. HÍREK. Krónika. Minden szezónnak más a rendje, Szokása, szólásmódja más, Télen azt mondják : ,,01y hideg van, E rettentő fagy szinte ráz ; “ Ősszel azt mondják: „Hol nyaralt Ön?“ Tavasszal: „Az idő derült!“ Ilyenkor azt mondják egymásnak: „Mily jó szinben van ! Hegy lesült !“ Az emher nyáron tudniillik Elruccan, ha egy hétre csak, Tengerhez vagy a Balatonhoz, Hol tűznek a napsugarak ; Reggeltől estig a napon van, Mely égeti kegyetlenül, Hogy hazajövet hallja menten : „Mily jó szinben van ! Hogy lesült !“ Ki kell használni ezt a röpke, Gyi rsan iramló egy hetet, Ha a kegyetlen sors okából Továbbra távol nem lehet. Az embernek: pofája lángol, Ilyesmit otthon sohse tiirt, Hadd mondják majd, a kutyafáját: „Mily jó szinben van ! Hogy lesült !“ Az ipse már hajnali órán Sietve a fürdőbe mén, Es mig csak onnan ki nem dobják, Sütkérezik a nap tüzén, Es szidja, ha a nap egy percre A fellegek mögé kerül, Remeg, hogy majd nem mondja senki: „Mily jó szinben van 1 Hogy lesült !‘S ha haza robog a vasúton, Fejét kidugja azalatt, Hogy piros barna jó színéből Ne vesszen el egy árnyalat. Mert olyan édes dal a fülnek, Mint egy operaházi kürt, Ha szüntelen azt duruzsolják : „Mily jó szinben van! Hogy lesült!“ Szent István napja, Az első magyar király emlékünnepét kegyelettel és buzgósággal üljük országszerte. A törvényhozás elénk szabta, de minden jobb érzésünk úgy kívánja, hogy az államalkotó fejedelem emléke szent legyen előttünk. Nem is csak a magunk felbuzdulása ez. Kilencszázados tardició erős szálai fűznek az ő nagy alakjához. Kilenc évszázadon át annyi megpróbáltatáson ment át ez a nemzet, hogy megérteni könnyű volna, tán menteni se nehéz, ha sok bajában megfeledkezik első jóltevőjéről és tudatában lassan lassan elmosódik annak a képe, akinek első európai szervezetét köszöni. Nem igy történt. Sok ideál szerte foszlott, sok eszme ami ideig óráig ur volt a nemzet erején és munkáján, megmosolyogni való ócskaság lett. Emberek, akiket helyzetük vagy tehetségük oda vitt, hogy a magyarság nagynak, minden jóra vezérének tekintette őket, idők múltán eloszlott nimbusukkal közönyös alakjai lettek a történelemnek. István király emlékét szeretettel és hálával, attól a naptól pedig, hogy jobbja a hétzáros koporsóból épen került ki, rajongó áhítattal tiszteli a magyar nép. Hogy török, német volt e ur felettünk vagy a magunk erejére támaszkodva diktáltunk törvényt meghódolt népeknek hogy csöndes béke, biztos fejlődés idejét éltük-e vagy zavaros háborúét, fel- tartózhatatlan pusztulásét: az, megannyi jelentős momentum egy nép hangulat változásánál, Szent István tiszteletére hatás nélkül maradt. Csodálatos legendája egy régi korszaknak, mely még bennünk, modern emberekben naiv hívőkre talál. Ki tudja, hogy Bastille bevétele, közelmúlt időknek olyan eseménye, a minek eszmei tartalma ma is friss : és divatos, soká megmarad e a fran- cziák nemzeti ünnepének ? Es biztosra kimondhatjuk, hogy Szent István alakját, akinek működése mai aspirációinktól és eszmekörünktől pedig oly távolra esik, mindig ugyanaz a kegyelet veszi körül nálunk mint eddig és ma. Volt idő rá, hogy a nemzet vérébe át menjen az a kegyelet: nem jő olyan idő, arai onnan kiirthatja. Körül veszik a szent jobbot Budavárában ünnepi körmenettel. Es ezer meg ezer ember tódul oda, hogy részt vegyen a szertartásban. Az előtt tán tengelyen, vagy épen gyalogszerrel jöttek : ma a vonatok ontják százszámra a messze vidékről osszesereglő népet. Nem a látványosságot mennek bámulni; hiszen némelyik kétszer háromszor, a másik tán minden évben látta ismétlődni az ünnepi szertartás megszokott pompáját. Nem a látványosságért: hanem, hogy részt vegyen újra meg újra a nemzet ünnepében, lerója a kegyeletet a többiekkel, s kalap levéve áhitatosan énekeli a régi éneket István királyról, amelyik ott született valahol a táborban, hazájuk sorsán busuló, István király segedelmét kérő magyarok ajkán. S az államalkotó fejedelem ünnepén ime kész örömmel vonhatjuk le a tanulságot, hogy a legnagyobb alakját tiszteli ma is a magyar. Es mai jelentősége aligha ebben nem áll Szent István emléke megünneplésének, az ő nagysága el nem törpülne, ha nevét el is felejtik, a keg) elethez hűtlenek is lesznek ; de a mi nemzeti karakterünk épségének nagy hasznára válik ez az évről évre megújuló ünnep, a maga ke- gyeletes tüntetésével, hazafias áhítatával. Szent István alakja nem lesz nagyobb, ha az ünnep régi fényét és pompáját esztendőről esztendőre megtartja; de a mi önérzetünknek kellene összezsugorodnia, elvesznie ha csak egyszer is elfelejtenék ünneplésünkkel tisztelni legendáink Szentgyörgyi és Keleti az Első Magyar Általános Biztosító • Társaság főügynöksége = Sátoraljaújhely, Fő-utcza. = Biztosit épületeket tűz, villámcsapás és robbanási károk ellen. = Elfogad biztosításokat terménynemüekre jégkár ellen fix dijakkal, utánfizetési kötelezettség nélkül. Biztosítást köt a legelőnyösebb feltételek mellett olcsó díjtételekkel az ember életére. — Továbbá betöréses lopásból származó károk ellen is.
