Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)
1909-08-04 / 62. szám
62. szám 4) FELSOMAGYARORSZAGIHIRLAP Szerda, augusztus 4. hó l-éről 2-ra virradó éjjel Ujhely- ben. Az eset főhősei 2 újhelyi rendőr és egy munka nélkül lézengő pincér; Aszterbaum Zsigraoud. Aszter- baum ur tehetségének érvényesülésére úgy látszik kevésnek bizonyult a pincér mesterség, ő sokkal nagyobb, sokkal előkelőbb állásra vágyott, ahol Isten által adományozott „kiváló szellemi képességei“ jobban érvényesülhetnek. A jelezett éjjelen ugyanis megjelent a Molnár István- utcán lévő örömházban és ott Bocskai budapesti rendőrfogalrnazónak adta ki magát, akit a belügyminiszter azzal bízott meg, hogy az újhelyi kávéhézakat és örömtanyákat megvizsgálja és a közönség részéről állandó felhangzó panaszok valódiságáról személyes meggyőződést szerezve arról jelentést tegyen. Műkő dését azzal kezdte, hogy az ottlévő leányok törzslapjait követelte és a jelenvolt vendégeket távozásra szó litotta fel. A vendégeknek és Iá nyoknak azonban gyanúsnak tűnt föl a „fogalmazó“ ur és nem voltak hajlandók a parancsnak engedelmeskedni. A „fogalmazó“ ur ekkor eltávozott azzal a kijelentéssel, hogy majd rendőrközegekkel fogja kényszeríteni a jelenlevőket engedelmes ségre. Es tényleg úgy is történt. A főutcai rendőr posztnak bemutatko zott és fölszólította, hogy egy másik rendőrtársával kövesse őt az örömházba. A rendőr vószjellel másik két rendőrt hivott, a kik közül az egyiket ott hagyta poszton, a másikat pedig magához véve, követte a „fogalmazó“ urat. így állítottak b9 ismét az öröraházba, a hol az egyik rendőr fölszólította a jelenvolt vendégeket, bőgj köves sék őt a rendőrségre. A vendégek látva a karhatalmat, most már en- gedelmeskedteks néhány perc múlva a rendőrség ügyeletes szobájában volt a díszes társaság. Az ügyeletes altiszt azouban szintén beugrott a „fogalmazó“ ur hazudozásának, mert a helyett, hogy igazolásra szólította volna őt, egy rendőrt küldött vala melyik rendörtisztviselőért az előállított Örömhazbeli vendégek feletti intézkedés végeit. Rövid idő múlva megjelent a rendőrségen az éjjeli álmából felvert Dr. Kellner Győző tb. rendőrtoilnok, a ki a „fogalmazó“ urban rögtön fölismerte Aszterbaum Zsigmond facér pincért és inig az előállított vendégeket szabadon bo csálotta Aszterbaum urat letartóztatta. Aszterbaum urat másnap reggel hallgatta ki a rendőrkapitány és megindította ellene az eljárást, nehogy még egyszer kedve kerekedjék a pincérmesterséggel éppen ellenkező rendőrtiszti foglalkozást űzni. — Katonai átvonulások. Augusztus végétől szeptember közepéig tartja Gálszécs és Varaimé területén az idei hadgyakorlatokat a kassai 6-ik hadtest. Ezekre a gyakorlatokra városunkon keresztül is átvonul nagyobb számú katonaság. Mint biztos forrás ból értesülünk, folyó hó 27-éu érkezik Ujhelybe a miskolczi 10 ik honvédgyalogezred mintegy 5U tiszttel és 900 emberrel. Néhány nappal előbb mintegy 400 tartalékos és 200 póttartalékos honvéd lesz a városban elszállásolva. Ez a katonaság — a póttartalékosok kivételével — aug. 28-án hagyja el városunkat zászlóaljunkkal együtt. — Táncvizsga. Révész Imre tánc mester tanyitványai tegnap este tartották a „Nyúl“ hoz címzett kerthelyiségben táncvizsgájukat, melyen a tanítványokon kívül igen nagy számú közönség vett részt. A tanítványok által bemutatott táncok a kitűnő táncmester szakavatottsá- gáról tesznek tanúbizonyságon. A fiatalság a legkedélyesebb hangulatban egéssen hajnalig táncolt Dra- pák muzsikája mellett. — Öngyilkos katona. Foltin Sán dor, a helybeli honvédzászlóaljnál tényleges szolgálatban álló honvédtizedes folyó hó 3 án este 8 órakor szolgálati fegyverével mellbe lőtte mzgát. A golyó a szerencsétlen fiatal ember hátán jött ki. Még élve vitték a laktanyából a közkórházba, a hol ma kiszenvedett. Az öngyilkos hon- védtizedes Foltin András helybeli kövező mester fia. Óngyilkosságának okát nem ösmerik. — Uj telefon központ. A postaigazgatóság értesítése szerint Bőd- rogszerdahelyen uj távirat-közvetitő és telefon központot létesítettek, mely f. hó 2-ától résztvesz a Sátoraljaújhely és környékbeli forgalomban. A bodrogszerdahelyi telefonelőfizetők sorába eddig a következők léptek : Zemplénladamóci mész és agyagipar r. t. 1, Roih Adolf gőzmalma 2, Báró Mailáth Nándor szőlésze 3, Báró Vécsey Béla 4, Schvarc Miksa bérlő 5 számmal. — Öngyilkosság. Szabó József 33 éves kőműves, 2 gyermek atyja ma délelőtt fél 12 órakor Arpád-u. 58. sz lakásán nadrágszijára felakasztotta magát és mire észrevették, meghalt. A rendőrhatóság részéről megjelent a helyszínén dr. S t ern Armin városi alorvos és dr. Kellner Győző tb. rendőrtoilnok, de már csak a bekövetkezett halált konstatálhatták. Az asztalon egy papirt talállak, melyre az ön gyilkos sajátkezüleg a következőket irta: „nem élhetek mert szapulnak és sértegetnek“. A szomszédok állítása szerint Szabó iszákos volt és tettét is valószínűleg ittas állapot ban követte el. — Fegyver a gyermekek kezében. Orbán Viktor és Bogdány József folyó hó 2-án galambvadászatra indultak a Ronyvakertbe. A gyermek-vadászok mielőtt a gaiambok- irtásához fogtak volna, kissé megpihentek Eközben Bogdány kezében a Flaubert elsült és sörétei Orbán lábába fúródtak. A sérült 11 éves fiút az „Erzsébet“ közkórházban ápolják. — Állatfelhajtásos vásár. Folyó hó 3-án állatfelhajtásos vásár volt Ujhelyben, mely a vásártéren meglehetős népes volt. Különösen a szarvasmarhafelhajtás volt nagy. Ló cseké,yebb számmal került eladásra, mig a sertésvásár nagyon gyér volt. — Beleesett a mószgötlörbe. A helybeli róm. kath. teraplomépitésé- nél nagy szerencsétlenség érte folyó hó 3-án B o g I ó János napszámost. Munkaközben, mialatt a meszel oltotta, — bele zuhant a mészgödörbe, minek következtében testének több részén súlyos égési sebeket szenvedett. A megsérült munkást a helyszínéről az „Erzsébet“ közkórházba szállították. — Czigány virtus. Horváth-Rostás Sándor már sok .bajt okozott a rendőrségnek különösen bravúros verekedéseivel. Most is hasonló cselek- mónynyel vonta magára a hatóság figyelmét. Ittas állapotban összeszólalkozott Molnár János honvéddel és egy fejszével úgy fejbe vágta, hogy a szerencsétlen ember súlyosan megsérült. Most a közkórházban ápolják. A verekedő cigány ellen megindították a bűnvádi eljárást. — Megkerült tolvaj. Még a múlt hónapban történt, hogy özv. K o- 1 e s z á r Gézáné szobaasszonyt saját szállásadói meglopták. Mialatt Uj- helyből távol volt, csukott kofferjét feltörték és abból 400 korona értékű fehérneműt elloptak. A károsult feljelentésére és a helybeli reedőrség távirati megkeresésére, az időközben Nyíregyházára szökött Csabin a Andrá st s B o ri k n é nevű asszonyt, akik a fehérnemű nagy részén túladtak, —« az ottani rendőrség letartóztatta és folyó hó 3-án ide átki- sérte. A büntető eljárást megindították ellenük. SPORT. A hírlapokban újabban oly rovat kezd mind nagyobb tért hódítani, amelynek régebben nyoma sem volt a nyilvánosság hasábjain. Ez a rovat: az ifjúsági testedző sportok rovata. Van benne szó vívásról, úszásról, labdarúgásról és a testi tornának számos egyéb fajáról. Magunkfajta régi módi emberek, akiket csupán a politika, vagy az irodalom avagy éppen a színház érdé kel. közelebbről, ajkbigyeszlő lenézéssel sildünk tova a sportok terjedelmes rovatán. Ámde a fiatalságnak éppen ezen akad meg a tekintete és csillogó szeme meleg érdeklődéssel kiséri a különféle nemzetek törekvő csapatainak mérkőző tornáját. Es ezt örvendetes tünetnek kell tekintenünk. Örülnünk keli rajta, hogy ime, sikerült sok kísértésnek kitett serdülő ifjúságunk részére oly pályatért nyitni, amelyen ideig-óráig lerázza az iskolapadok porát és nemes hevülettel áldoz a testi erő és ügyesség szép szenvedelmének. Pedig, lám, nincs ebben uj dolog semmi. A századok tovarohanó árjában megint egyszer \ isszanéztünk a múltba és kétezer esztendő küd- fátyolán keresztül felrajzolt lelkünk ben a spártai ifjúság versengésének büszke iátománya, az acélos fiatalság gyönyörű küzdelme, a győztes diadalutja s a kis sötétzöld olajág, melyet ezreknek ünneplő ujjongása tűzött a győzelemittas ifjú homlokára. Renyhe századok, túlhajtott élv hajhászat, megfeszített szellemi munka elfeledtették az emberiséggel a test nevelésének szükséges voltát. Erős fajoknak korcs utódaik lettek, csenevész apró emberkék, akiknek szemében a korai vég bágyadó tüze, orcáján a korai halai rózsája égett. Az emberi élet átlag kora leszállód, mint zivatar előtt a thermometer higanyoszlopa. Ezen segíteni kellett. Nálunk csak alig évtizede, hogy az ifjúsági söpörtök — jobbára angol mintára — lábra kaptak. Eleinte idegenkedés fogadta őket. A gondos szülők aggódó szemmel kisérték csemetéik mozdulatait s féltő szeretettel intettek megállj 1-t, amikor egy hüsebb tavaszi szellő érintette az ingujjra vetkezett gyerekeket, vagy közülük egyik-másik végig- hempergett a porondon. Azóta megszokták. Es büszkén, dobogó szívvel nézik a fiatalság játékát, mely hihetetlenül fejleszti az ügyességet, a test rugékonyságát, a szem biztonságát, megóvja a szellem frisseségót és a lélek lidoségét. Tíz év alatt Magyarország ifjúságának fele a kávéházak és mulatóhelyek füstös levegője helyett lihegő szomjúsággal szívja magába a tüdő- tágító, életet megmentő szabad levegőt s ezzel alapját veti egy erőteljesebb, izmosobb, fejlettebb generációnak s biztos léptekkel halad elébe, egy szebb, jobb és nemesebb kornak. * A sátoraljaújhelyi ifjúság is nagyban hódol a sportnak, sőt ennek bizonyítékát is adja vasárnap f. hó 8 ikán, amikor a Sátoraljaújhelyi Atlétikai Club I. football csapata a Kassai Atlétikai Clubbal tart foot- bal mérkőzést a club Dókus-Gyula utcán (kis állomás közelében) levő pályán. Ez a mérkőzés fölötte érdekes lesz, mert eltekintve attól, hogy hivatva van a football-sportot megkedvelteim a publikummal, bizonyítékát fogja adni football csapatunk előrehaladásának is. A kassai csapat ma Felsőmagyarország legjobb football-csapata s igy előrelátható az újhelyiek veresége, de ösmerve az újhelyi csapat kvalitásait, biztosan tudjuk, hogy a veresség nem lesz nagy. Felhívjuk tehát olvasóközönségünk figyelmét erre a mérkőzésre, mely csekély beléptidij mellett (üllőhely 50 fillér, állóhely 20 fillér) lesz megtekinthető. — Ezúton adjuk tudtára a közönségnek, hogy a club elnöksége a nemes cél — az egylet segélyezése — érdekében felülfizetóseket is elfogad. — Lawn-tennisz verseny Ujhelyben. A sátoraljaújhelyi lawn-tennisz játékosok a sárospataki lawn-tennisz játékosokkal f. hő 22 tői saját pályáján (Dr. Chudovszky félékért) mérkőzést rendez, melyen a két város lawn-tennisz játékosainak 8—8(4 férfi és 4 nő) tagja fog részt venni. Versenyszamok : 1) férfi egyes. 2) női egyes. 3) férfi páros. 4) vegyes páros. Felkérem tehát az Ujhelyből résztvenni szándékozókat, hogy a próbamérkőzések megejtése vegeit ebbeli szándékukat Behyna Miklós versenytitkárnál e hó 10 ig bejelenteni szíveskedjenek A szerkesztésért felelős: A SZERKESZTŐSÉG. Kiadótulajdonos: LANDESMANN MIKSA BornyilvántarOCAmelyeknek vezetését LddlJlV} az uj bortörvény (1908 : XVIILI t.-c.) a Hegy alj a minden borkereskedőjér ü és termelőjére kötelezővé teszi jutányos áron kaphatók kúrnm Isii (is társa könyv- és papirkersekeöése Saujhely. Szentgyörgyi és Keleti az Első Magyar Általános Biztosító m------Társaság főügynöksége =•= Sátoraljaújhely, Fő-utcza. == Biztosit épületeket tűz, villámcsapás és robbanási károk ellen. = Elfogad biztosításokat terménynemüekre jégkár ellen fix dijakkal, utánfizetési kötelezettség nélkül. Biztosítást kot a legelőnyösebb feltételek mellett olcsó díjtételekkel az ember életére. — Továbbá betöréses lopásból származó károk ellen is.