Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)
1909-08-04 / 62. szám
Tizenkettedik évfolyam. 62. szám.__________________Sátoraljaújhely, 1909._______ Szerda, augusztus 4. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség : Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. LAPVEZÉR: MATOLAI ETELE. Előfizetési ár: POLI1IKAI FŐMUNKA 1ÁRS : Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. NegyedL)r. BÜZA BARNA. évre ^ korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. gazdasági függetlenségünk. Kevés nemzetet ért annyi rettenetes szerencsétlenség, mint a magyart. Nem az a baj, hogy az osztrák uralom végzetes nyomással nehezedik ma is ránk. A főbaj az, hogy évtizedeken keresztül körülvette a nemzetet egy elvtelen és érdekhaj hászó korszak zsibasztó ereje. Deák Ferenc tiszta kora után egy nagy dekadencia következett be. Egy nagy általános elvtelenség lett úrrá a nemzet felett. A jobbak hiába küzdöttek ellene. Ezek legjobb erejüket is megerőltették a meddő küzdelemben. Mindent kihasználni és értékesíteni. Minden igazságot eltakarni és a nemzet szemére hályogot bocsátani, ez volt a legfőbb törekvés, amit maguk elé tűztek. Csoda-e, ha a nemzet ekkora szemfényvesztés mellett nem látott tisztán? Amit láthatott, az nem volt őszinte, igaz küzdelem az elvek terén, hanem mindenféle alakoskodás, ide-oda ugrálás, az opportunizmus mezébe öltöztetett érdekhajhászat. De nagy hang, „Spledid in Ashes“. Mig nálunk Magyarországon, Budapesten ép úgy mint nágyobb vidéki városainkban rendszerint rész- vételenül haladnak el az emberek egy-egy halottas kiséret mellett, addig a párisi sohasem mulasztja el, hogy tisztelettel ne venné le ilyenkor a kalapját. Felfogása szerint a halottat, templomban, halottas házban — szellemesen chapelie ar- dente-nak nevezi a — vallásos kegyelet egy neme veszi körül. Ezen hangulat ott úgy látszik kiárad az utcára is és elfogja a kedélyeket. De úgy értesülök egy híradás nyomán, mintha ez a megszokott udvariasság és gyöngédség a közel múltban meghazudtolta volna magát. A párisiak egy közismert polgártársuknak, M. Chauchardnak, a Magasins du Louvre rémgazdag tulajdonosának tetemét nyílt utcán inzultálták. A nábob maga állította volt össze temetésének végtelenül luxurioz és költséges programmját és jóllehet a leghatásosabb részletek elmaradtak, a gyászpompa még úgy is akár egy „Napkirály“ pre- tensióit is kielégíthette volna. Midőn a szemkápráztató menet a Mafrázis és személyes herce-hurca, az volt elég. Évtizedeken keresztül például a »szabadelvüség« álarca alá öltöztettek minden meg- lapulást és pártönzést. A vezetők hatalmat kivántak, sokszor egyéni hiúságuknak és nagyravágyásuk- nak kielégítését. A vezetettek, a jóhiszemüek kivételével stréber- kedtek, vagyonszerzésre törekedtek és mindazt értékesítették, ami bennük csak értékesíthető volt. Nem volt ehhez a politikai funkcióhoz semmi köze az elveknek, a maguk elé tűzött nemes törekvéseknek. Élni, gyarapodni, hatalmon maradni. Mindenkit, aki versenytársnak látszik, lemarni. Aki megnyerhető volt, azt haranggal, vagy egyéb módon csendes társnak tenni, az ábrándo- zókat pedig futni hagyni. Ez volt a »praktikus politika«, amit a nemzet évtizedeken keresztül láthatott. Micsoda nagy ribbillió támadt aztán, amikor egyszerre váratlanul áthatotta az önzetlen küzdelem harci riadója a csatateret. Mikor egy nagy reilektor gyulladt ki, amely bevilágított az eddigi delfinéből a hires Pere Lachaise felé veszi útját, a bámuló tömeg végtelen soraiból kaczagás, sipolás, komikus piécek hangjai törnek elő. Rikkancsok M. Ohauchard koholt végrendeletét tartalmazó gunyirato- kat árusítanak, mely muniíiceris végrendeletével valóban a közhálát érdemelhette volna ki magának. A Place de la Bastille-on már a rendőrségnek is akad dolga, sokan meg sebesülnek, többeket letartóztatnak. Mily satirikus megvilágítása a végletekig felcsigázott hiúságnak, midőn magánosok elhunytára eszeveszett pompával hívja fel a közfigyelmet! M. Ohauchard fényes programmja meüett sem tudta elérni azt, miben még a legszegényebb halandónak is része van, hogy holttestét tisztelettel fogadják. Igaz M. Ohauchard élete megmagyarázza némileg a végbement tüntetést. A párisi közvélemény szerint rengeteg vagyonához sok nyomorult véres könnyűje tapadt. Vi lággá kürtőit adakozásait haszonle- lósből tette. Paris váró.át a Holel de Vilié bérletével érzékenyen becsapta. M. Ohauchard a becsület- rend birtokosa’Volt és végrendeleszövetkezések boszorkánykonyhájába. Micsoda kapkodás, futkáro- zás lett itt egy pillanat alatt. A kigyulladt világosság fényénél persze a publikum is kezdett látni. A szemekről lehullott a hályog. Bepillanthattak, hogy kik és mik mozognak az éj leple alatt. A közönség felvilágosodását többé meggátolni nem lehetett. Amikor a parlamenti küzdelem kilépett eddigi naivitásából és gyámolatlanságából és modern fegyverzettel lépett a küzdőtérre, amidőn a sajtó terén is az elméket bevilágító és a sziveket felgyújtó nagy lelkierővel indult meg a küzdelem : akkor egy évtizedes korrupt kormányzati rendszer omlott össze. Összekovácsolt és szétbonthatatlannak hitt párturalom megsemmisült. Mindenhatónak tartott politikai faktorok tűntek le a szinről. Ezzel összeomlott az elvtelenség uralma is örökre. Többé nem lehet csak arra nézni, hogy milyen uton-módon lehet hatalomhoz jutni. Dicsvágyat, nagy- ravágyást, úri gőgöt, vagy va tében M. Loubetről egy csinos kis összeggel emlékezett meg. (Loubet visszautasította a hagyatékot.) Nem tudjuk, mi minden igaz a vádakból, de bizonyosnak látszik, hogy a tömeget egyenesen a helytelenül alkalmazott gyászpompa ingerelte fel. A nagy tömeg sokat képes igno- rálni es felejteni, de viszont az őrjöngésig képes felbőszülni, ha egy népszerűtlen alakra vagy eszmére vonatkozó kriticismusát hívják ki. Az esett azt a tanulságot foglalja magában, hogy nagyon tévednek az vmkerek, ha azt hiszi«, hogy Ízléstelen „mutatós“ gyászpompák kifejtésével az erényt honorálni vagy éppen a hiányát pótolni lehet. — „Az élet — úgymond Sir Thomas Browne — tiszta láng, egy bennünk rejlő láthatatlan napnak erejénél fogva élünk. Parányi szikra elég az élethez, halál után magasan felcsapó lángok is kicsinyeknek tetszettek már, midőn drága máglyákon Sardanapalkónt elhamvadni kívánkoztak az emberek, de a törvény bölcsessége rájött a pazar lán- oszlopok esztelen voltára és józan szertartások uralmát hozta be, hogy igv ne legyen egy is oly nyomorult, hogy egy két hasáb fát, szurkot, gyoni célokat ^hogyan lehet kielégíteni. Aki ezt a rendszert akarta volna továbbra is fenntartani, hiábavaló munkára fecsérelte volna erejét. Ma már férfiak küzdenek, akiknek elveik és meggyőződéseik vannak. Bombákat ugyan nem szerzünk be, fegyvereket nem csempészünk, összeesküvést nem szitunk, de nemzetünk jogait sem hagyjuk kishitüen és meghunyászkodva elsinkófálni. Azon a határon túl, amelyen a szégyenletes megalázkodás és nemzeti érdekeinknek elárulása következnék be, nem megy el senki. Magyarország íüggetlenségét akarjuk elérni. Nem becsapásra számított hazudozással, nem „szivünk mélyére“ rejtett képmutatással, hanem reális komoly, munkával és küzdelemmel. Függetlenségünk első lépcsőfoka a gazdasági függetlenség elérése és annak két hatalmas tényezője: az önálló bank és önálló vámterület megteremtése. gyászolót és hamvvedrot ne szerezhessen“. Mire a legőszintébb gyászhoz is szükségünk lenne lám nem egyéb mint: fa, szurok, gyászoló és hamvveder. Minden cikornya híján magában véve is méltósággal, teljes, tiszteletet parancsoló látványt nyújt a megholt ember. Velősen így szól Sir Tomas Browne egyik leggyönyörűbb és legelterjedtebb mondásában .- „Az ember nemes teremtmény (Man is a noble Antinál) fényes a hamvaiban (spléndid in ashes) és nagyszerű a sírjában (and pompousin in the grave), de fénynyel ülve meg születési és gyászeseteket egyaránt, a hősködés ünneplését sem mulasztva el természete aljasságában.“ Az eléggé el nem Ítélhető párisi incidens ráterelhetné a figyelmet a temetéseinknél oly gyakran előforduló hivalkodás jelenségeire, a költekezésnek legvuigárisabb és legesztelenebb formájára. Elhiszem, hogy rendszerint a megholt iránti tekintetből történnek ezek a dolog a, mennyiben a sújtott család így véli jobban tiszteltetni halottjának emlékét. Éppen ez az, a mit tagadok. Mert alig találhatnánk jó* ízlésű embert, a ki ravatalánál a Nagymihályi Sör- és Malátagyár Részvénytársaság. Gyárt: Márciusi, Korona és Casinó sört. Sátoraljaújhelyi főraktár: Egyesült Szikvizgyár és Sörnagyraktár, Justus-utcza. Zemplénmegyei képviseleteink : Mezőlaborcz, Sztropkó, Homonna, Varannó, Gálszécs, Királyhelmecz, Perbenyik és Szerencsen állandóan friss és zamatos sört szállítanak. Lapunk 4- oldal
