Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)
1909-12-24 / 102. szám
Tizenkettedik évfolyam. 102. szám. Sátoraljaújhely, 1909. Péntek, december 24. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadőhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: MATOLAI ETELE. Ur. BÚZA BARNA. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyed évre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. KARÁCSONY. IRTA : MATOL AI ETELE. A keresztény-világ nagy ünnepet ül — az emberiség megváltójának születését! Ama hajdani korban az emberiség legműveltebb része is oly tévhitben élt, hogy számos istent imádott, hitt nehány főistenben és számtalan kisebb istenben ; isteneit emberektől származtatta, kitűnő embereket is holtuk után istenekké avatott, isteneit emberi gyarlóságokkal, tökéletlenséggel, sőt bűnös hajlamokkal is ruházta fel; még azt is lehetőnek tartá, hogy az egyik isten pártfogolt emberét a másik üldözze, hogy ha két nemzet egymás ellen harcol, néhány isten az egyiknek, néhány a másiknak pártján álljon. Más népek két istent imádtak, egy jó és egy gonosz szellemet; ismét mások egyes állatokat egyes növényeket tiszteltek istenek gyanánt; végre olyanok is voltak (sőt az u. n. vadnépek közt mai napig is vannak) — kik magok faragta alakokat, vagy alaktalan tárgyakat imádtak. Csak az egy zsidó nemzet látott tisztábban a többinél; csak egy istenben hitt. De szerinte ez sem volt az összes emberiség istene; kizárólag az övék, — a többi nemzetek üldözője, bosszulója. Ámde megszületett a megváltó — és isteni bölcseségével felvilágositá a népeket, hogy csak egy isten lehet, csak egy van, aki megteremtője, fenntartója, jóltevője az összes emberiségnek és azóta nem kell félnünk a jó istennel küzdő gonosz istentől; sem attól, hogy ha egy isten pártol is minket, egy vagy több más vesztünkre tör; de igaz hittel és bizalommal imádhatjuk az egy igaz jó istent. Megvagyunk váltva. * Megváltóra van szüksége a magyar nemzetnek is: Megszületett-é ? jön-é és mikor? A múltban, a maihoz hasonló válságos helyzetben adott nekünk a jó isten ilyen megváltókat, amilyenre most oly égető szükségünk van. A múlt század ötvenes éveiben idegen hatalomtól elnyomva voltunk és jött Deák Ferenc, aki hires húsvéti cikkével meg- veté alapját a kiegyezésnek és legalább az elnyomatásból felszabadűltunk. Az akkor feltámadt alkotmányos időszak alatt egy újabb véderő törvényjavaslat hírhedt 14. §. — ha törvénnyé válik — megfosztja a nemzetet abbeli jogától, hogy az újoncokat megtagadhassa, hogy a kormány az országgyűlés beleegyezése nélkül újoncokat ne szedhessen. A korona — természetesen — szívesen hozzájárult; de jött néhai idősb Andrássy Gyula gróf, már akkor nyugalomba vonult volt külügyminiszter és egy hat szóból álló mondatára a király elejtette a 14. §t s a nemzet újonc megajánlási vagy megtagadási joga mentve lön. E.S ismét tervbe volt véve, hogy a vármegyék megszüntetésével teljes centralizáció hozassák be, ami természetesen a magyar alkotmány megsemmisittetése lett volna, hogy azonban a nagyközönséget ettől el ne ijesszék, szebb nevet kellett neki adni és elkeresztelték államosításnak. De jött Szilágyi Dezső és egy erőteljes szóval eltépte a javaslatot. Azonban ne menjünk messze a múltba Napjainkban történt, hogy a maihoz hasonló helyzetben már a rendes alkotmányos parlamenti eljárás nagy sérelmével nyilvánossá lett a szándék az alkotmány felfüggesztésével miniszteri „omnipotenciával“ kormányozni: jött a legújabb megváltó, az ifjabbik Andrássy Gyula gróf meglepetésszerűen az ellenállás zászlaját, a hozzá hasonló állású nagybirtokosok, az u. n. aristocratia nagyobb részben zászlaja alá állván, felszabadítsák a képviselő választásokat; egyszerre megszerzé függetlenségi pártunknak az ország s igy a képviselőház többségét is. Ez tagadhatatlanul az ő elévülhetetlen érdeme. . . Sajnos, hogy utóbbi magatartásával oda juttatott, hogy most épen ellene kell egy uj megváltóért áhítoznunk, aki felvilágosítaná királyunkat, hogy monarchiájának erejét nem az a külső, az a látszólagos egység képezi, amely szerint annak minden országa, minden tartománya egyenlően kormányoztatnék, amely szerint nem lehetne az egyiknek más alkotmánya, mint a többinek, nem lehetnének saját vágyai, saját kívánságai és ha ilyenekkel mer előállani, azok megvalósíttatását a monarchia fejedelme — a császár nem engedné meg, mert az a többinek nincs (például külön bank) egyszóval, hogy a monarchia egész területén csak az történhetnék, mit a császár akar és megenged, hogy ez — mondjuk — épen nem képezné a monarchia erejét, de gyengeségét, mert igen világos, hogy akkor a monarchia egy nemzete, egy népe sem lehetne elégedett, egyik sem érezné magát elégedettnek, boldognak. Ilyen elégedetlen népekkel pedig egy esetleges ellenség elébe állani mit tesz, nem tartom szükségesnek fejtegetni. Ellenkezőleg akkor lesz a monarchia igazán erős és győzhetetlen, ha minden népe elégedett lesz, ha megkapja a lengyel, a cseh, a német, az olasz, ami őt megilleti, de mindenek felett főleg a monarchia legnagyobb országa, legerősebb nemzete a magyar. Ha ennek jogos kívánsága iteljesittetnek.akkor „nec portae inferi“ ! Ilyen uj megváltót — a ki ekként világosítaná fel alkotmányos királyunkat, — ad-é nekünk az Isten karácsonyi ajándékul ?! Lapunk 14- oldal*
