Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)
1909-12-11 / 99. szám
98. szám (2) FELSŐ MAGYARORSZÁGI HÍRLAP Kedd, december 7. alatt a párt legkitűnőbbjeiből alakult. Örömmel vettük tehát azt a hirt, hogy e bizottságba kerületünk kép- viíelőjét: dr. Búza Barnát is be választották. Méltó jutalmazása ez annak a hatalmas munkásságnak, melyet Búza az utóbbi időben a függetlenségi eszme érdekében kifejt. Önvédelem. A pusztító orkánt mély csend szokta megelőzni, tompa moraj jelzi közelgésót, sötét felhők vonulnak föl a látóhatárra és kitör teljes erejével a fergeteg. Sok szennyet elhord, meg is tisztul nyomában a levegő, de néha tömérdek kár jelzi útját, amerre végigvonult. Kitörő zivatar előtt állunk hazánk gazdasági mezején is. Nem kell már sok a teljes erőben való kitöréséhez, a moraj már is végigvonul országszerte, csak a sötét felhők felvonulását várja minddenki visszafojtott lólekzettel és az első villámlásra meglesz a várva várt bojkott, A morajból leginkább ez a veszedelmes szó hallatszik ki erősen. Veszedelmes, mert nem tudjuk a végét, csak reménykedve gondolunk az általa elérhető sikerre, időnk sem volt még mérlegelni hátrányait. Egyesületeink köréből is felhangzik a bojkott, harcolni, csatákat vívni, készek egy szál emberig. Or- szággyülésünk képviselői köréből is mindsürübben halljuk a retorzió era legetését azért a sok sérelemért, mely a nemzetet éri gazdasági függetlensége felé való törekvéseiben. A papiroson megvan mindenünk, a valóságban semmi. Láttuk ezt únos-untalan, vámszerződések, tarifaszabványok, forgalmi intézkedések stb. képében. Nem akarunk tudni már a politikáról, egyebet sem kívánunk, mint ipart teremteni, a meglévőt védelmezni, uj kereseti forrásokat biztosítani a munkátalan népnek, szóval élni akarunk, élni a magunk házában úgy, ahogyan telik. Ez ideig főztünk a szomszédnak a gusztusára, mert Ausztria rendelkezik fölöttünk. Magyar konyhánk főztjét nem a mi nyelvünk csettintése dicsérte, megette a sógor — mi meg éhen maradtunk. Nem is olyan régen megnéztük számadásainkat és bizony el kellett szörnyüködnünk — nincsen rajtunk egy öltésnyi a saját népünk keze- munkájából; idegen, sült német, osztrák az mind, arai rajtunk van. Ezért hát a végtelen szeretet és ragaszkodás mi irántunk, mint jámbor szomszédokhoz, akik jókorát rikkan tunk, .karikásat káromkodunk, azután hát no, letöröljük bajuszunk alól a haragot és csak tovább zsel- léreskedünk Ausztria javára. Szeretnénk egy csapással kiszabadulni a sógorságból, de mikép ? A leghelyesebb ott támadni, ahol legérzékenyebben sebezhetünk. Hol lehetne halálos csapást mérni az ellenfélre, nem nehéz kitalálni. Osak' a statisztikát vegyük elő és kezdjük a legerősebb tételnél, a textiláruknál. Ha megtudnék szüntetni a textilárukért évenkint az idegenbe kidobott milliókat, csak potom 548 millió koronát tarthatnánk viszza. Ezt elvonni Ausztriától ha sikerül, már is fölszabadultunk félig az osztrák járom alól — még inkább, ha azt az 1200 millió koronát vissza tudjuk hódítani a magyar munkás kezek javára, amit összeseen fizetünk Ausztriának egy esztendőben iparcikkekért. De ehhez nemcsak egy-két hóra terjedő virtuskodás kell, nem is egy esztendei kitartás elég arra, hanem csak egy emberöltőre kiható állhatatosság hozná meg a gyümölcsöket. Nézzünk át Ausztriába, a hová tömérdek pénzünket küldjük meg- számlálatlanul, mivel rekompenzálnak bennünket? Egy előre megfontolt, évtizedekre szóló tervezet alapján,. lassan, de annál biztosabban elzárnak bennünket a külvilágtól Előbb vasúti összeköttetéseinket bó nitják meg, majd az ipar tizéshez annyira n élkülözhetetlen szenet torlasztják vasúti állomásaikon, hogy még a télire való fűtőanyagunkat is mérhetetlenül megdrágítsák. Megépítik vasúti és viziutaikat a gabonatermő Oroszország felé, hogy onnan fedezzék majdan minden szükségletüket, megnehezítik délen a tenger felé irányuló szabad utat. Cukortermelésünk megfojtására kartellre kényszeritettók gyárosainkat kontingentált cukormennyiséggel: 850.000 mm. évi termeléssel, noha 1.250.000 mótermazsa a fogyasztá sunk. Lefoglalták az osztrák ipar számára Boszniát-Hercegovinát és kitört a rettenetes háborgás, araikor egy magyar véren szerzett tartományba magyar is be merte tenni a lábát. A legújabb vasúti díjszabásuk a magyar lisztnek, fának és ipari termékeinknek adja meg a kegyelemdöfést, tehát már is elzárják útját a külföld felé mindama termékeinknek, a melyektől még van némi kivitelünk. Szerbiát elzárták előlünk, pedig ez volt egyetlen déli piacunk sok-sok ipari termékeinkre nézve. Összegezzünk! Lassú, tervszerű munkálatokkal északon és délen, keleten és nyugaton olyan bástyákat emeltek és emelnek foljton a mi rovásunkra, hogy nemsokára ki leszünk szolgáltatva kegyelemre. Lám, ez a bojkott. Ausztria valósággal bojkottál benünket, lassan, de biztosan haladva végromlásunk elérésére. Ha ilyen munkára szervezhető a magyar nemzet, annak minden gazdasági tényezője, a társadalom, az iparos, de legfőkép a kereskedő világ; akkor lehet reményünk arra, hogy egy jól alkalmazott bojkott, mely nem frázisokra, szólamokra, hanem alkotásokra van alapítva — meghozza nekünk is a szabad mozgást. Amig a magyar társadalom csak külsőségekkel, apró-cseprő tüszurá- sokkal, tüzes beszédekkel akar bojkottot teremteni, mindenkor mi húzzuk a rövidebbet, mert ha elmúlt a láz, megfizettetik velünk, a fogyasz- tóval, tízszeresen is azt a kárt, amit okoztunk az osztrák iparnak röpke felbuzdulásunkkal. Vájjon lemondjuk-e tehát végkó- peu a retorzióról? Bizony egyelőre nem bojkottal segíthetünk helyzetünkön, hanem csak egy módon: minden használható hazai iparterméket becsüljünk meg, azt keres sük, azt követeljük mindenhol és mindenkor. A társadalom a teljes egészében legyen állandó harcban, nem a kül földi áru ellen, hanem a hazai iparért és annak fölvirágoztatása érdekében. Védjük meg a magunk há zát, becsüljük meg a magunkét elsősorban. Ha kitartunk a hazai ipar mellett, úgy magától megtestesül a legideálisabb bojkottá külföldi iránt. Szervezkedjünk lárma nélkül, egyesüljünk mindnyájan a Magyar Vé- dőegyesület kebelében, ahol megfontolt tanácskozások utján még a bojkottig elérhetünk idővel. Addig is védjük meg a magunk iparát, karoljuk föl a magyar mun kásnak keze munkáját, becsüljük meg azt és követeljük bátrau mindenkivel szemben és mindenhol, mert hála az égnek áll még Magyarország, miénk még e haza, a melynek megvédésere a gazdaság mezején köteles minden lélek, mely tápot és jogot vár a hazától. Sárospataki állapotok. Dr. Bessenyey Zénó ur a sárospataki járás főszolgabirája a „Zemplén 96 ik számában közzétett „Sátoraljaújhely támadásaira“ jelzett cikkében az én személyemmel is foglalkozik és azt mondja, hogy e „Sátoraljaújhely“ lapnak egyik támasza én vagyok. Valószínű, úgy kell azt értenem, miszerint azon bánásmódot, melyet Bessenyey ur velem szemben egy óv óta tanúsít, közlöm a „Sátoraljaújhely“ lyel. Ebben az esetben igaza van. Nemcsak ezen lappal, hanem a „Felsőmagyarországi Hírlappal tudatom néha a viselt dolgait. ügy látszik, még neheztel a főszolgabíró ur azért, mert tovább nem vagyok hajlandó tűrni azokat a gorombaságokat, melyeket eddig megengedett magának. Eddig is azért tűrtem, mert véltem és reméltem, hogy mint fiatal ember, majd be fogja látni a hibáit és meg fog változni. Sajnos, hogy a sors engemet rendelt annak és arra, hogy okuljon; ha pedig nem, ón sem fogom ezentúl nyomdafestékkel elintézni azokat. Azért, hogy ón 70 éves múltam, vagyok én még olyan legény, hogy ha kell, kiállók a sikr^. Bessenyey főszolgabíró ur szemrehányással vádolja Illósházy lap- szerkesztő urat, hogy elferdítve közöl egyes dolgokat és ime éppen a főszolgabíró ur ferdíti el a való tényállást. Nevezetesen a cikkének utolsó pontjában azt mondja: Bo- gyay Zsigmond lovag, sárospataki lemondott biró ur „v é 11“ mellőzte- tése miatt keserűségében lépett szövetségre Iilésházy úrral. Elkeseredésről szó sincs, Hogy szövetségre léptem volna Iilésházy úrral, az meg éppenséggel nevetséges állítás. Hanem igenis megütközéssel vettem tudomást arról, hogy a főszolgabíró megelőzőleg herceg Windisch-Grätz Lajos úrral elhitette, hogy én főbírónak nem fogok fellépni, rá vette, hogy ő hívja össze a titkos értekezletet, amelyen — a főszolgabíró ur elnökölvén — kijelentette, hogy en gémét semmi szín alatt sem fog kandidálni, hanem csakis a nélkülözhetetlen sógorát, Szabó Zsigát, mert a famíliának feltétlenül szüksége van rá. Ezt nem mondta ugyan szó szerint, hanem én állítom, mert tudom, tudja mindenki. Ha elkeseredésről lehet szó, akkor inkább az keseríthet el, hogy a főszolgabíró ur kirohanásai a főispán ur tudtával történnek. Meggyőződtem erről a Bihi Márton vincellér esete alkalmával, mikor a főispán úrhoz panaszképen fordultam és azt mondta nekem: Zenónak teljesen igaza volt. Hát ezen el lehet keseredui, hogy Zemplónvármegyó- ben ilyenek történhetnek. Tehát ismétlem, nem elkeseredésből, de megütközésből mondtam le. Ami pedig a lemondásomat illeti, arra szolgáljon a képviselőtestület felelete, mely igy szól: Kivonat. Sárospatakon. 1909. évi december hó 1-én tartott községi képviselőtestületi teiidkivüli közgyűlés jegyzőkönyvéből. 228. kgy. 4685 K. 1909. Olvastatott Bogyay Zsigmond h. főbíró jelentése, melyben állásáról lemond. Határozat: A képviselőtestület Bogyay Zsigmond h. főbíró lemondása felett őszinte sajnálatát fejezi ki, s tekintettel arra, hogy nevezettnek páratlan becsületességéről, szorgalmáról és tevékenységéről a képviselőtestület meggyőződött s olyan egyénnek bizonyult, ki nemcsak mint városi főbíró, de mint igaz polgár a Község érdekét teljesen lelkén viselvén, a képviselőtestület a lemondását el nem fogadja. Amidőn tehát a képviselőtestület Bogyay Zsigmond úrral szemben teljes megelégedését, elismerését s működéséért köszönetét fejezi ki, Színház után menjünk REUMANN ADOLF PANNMM = KÁVÉHÁZÁBA. = Hideg buffet, pontos és szolid kiszolgálás. Egy színházi vacsora 70 fillér, sodik felvonásbeli kupléját oly mesteri tökéletességgel adta elő, hogy a közönség nem tudott betelni hallgatásával. T á b o r y Frida Babér Böske szerepében nyújtott kiválót és ugyancsak nagy sikerei voltak H. Ser- főzy Etelnek. Előnyösen mutatkozott be Just Gyula az újságíró és P a r 1 a g h i Béla a szeneszerző szerepében. Justh határozott tehetség és sok szép alakítást várunk tőle, de előbb le kell szoknia e dek lamálásról, ami még az iskolában ragadhatott rá és rövid színész pályája alatt még nem birt levetni. Parlaghi szintén tehetséges színésznek mutatkozik, de nála hiányzik még az a fesztelen mozgás, ami okvvetlen kelléke a jó, kifogástalan szinjátéknak. Roppant esetlen a színpadon és úgyszólván nem tudja, hogy mit csináljon a kezével, lábával. Az öszjáiék kifogástalan volt. * Fényes Samu énekes vigjátéka került színre a közönség gyenge érdeklődése mellett. Az est sikerét főleg M. Fekete Rózsinak (Csöp- ség) és H. S e r f ő z y Etelnek (Sára) lehet köszönni. Az ő művészi játékuk messze kiemelkedett az ensem- bléből. Méltó partnereik voltak Szakács Andor és Magas Béla akik szintén a legapróbb részletekig kidolgozva adták hü képét a szerző intencióinak. Jók voltak még H a 1 a sy Mariska és Szász Anna is, akiknek különben alig volt terük az érvényesülére. * Kacs óh Pongrácz bájos operettje, a Mary-Ann került színre hétfőn este zónaelőadásban. Erről az előadásról kevés írni valónk van. Palásth és Tábory a régiek voltak. Parlaghi sikeresen állta meg a helyét Péter szerepében. M i s k e Anna és Kassai Rózsi pedig nem nyújthattak semmit az Arisson leányok szerepeiben. Még Kassainak volt egy-két szava, de ezt meg — valószínűleg kedvtelen- ségből — ő ejtette el. Szász Annának megint nem volt alkalma a bemutatkozásra kicsiny szerepében. Itt meg kell említenünk a zenekar gyatra voltát. Semmi összjáték nincs, arai nagyrészben az összeta- nulatlanság jele, de jele annak is, hogy a karmester egyáltalán nem állja meg a helyét. Pedig operett előadásnál talán a zenekarral is kel- leue valamit törődni. Liar.
