Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)

1909-11-10 / 90. szám

90. szám (3) Szerda, november 13. FELSŐMAGYARORSZÁGI HÍRLAP Hajdúk András, Siska József, Danes Ferenc helybeli suhancok. Mulatás közben állítólag többen figyelmez­tették a társaságot, hogy az utcán sétáló mintegy 25—30 katona meg­támadni készül őket. B hírekre ifj. Toronyi János és Radvánszky Pál a napipiacra mentek és az ott levő sátrakból hatalmas karókat szedtek elő és vitték a korcsmába. Mikor ezt a bakák meglátták éktelen or ditással rohamot intéztek a korcsma ellen, amire Radvánszky a pitvar­ajtóból visszafordulva revolveréből négyszer a katonák felé lőtt. A golyók nem találtak. Azonban a lövések még jobban felbőszítették az amúgy is feldühödt katonákat és most már mintegy 30-an két ol­dalról törtek az ivóba ki.’ont oldal­fegyverekkel. A legények karókkal és botokkal védekeztek. Sőt Rád vánszky kikapta az egyik honvéd Bánszky Mihály fegyveré* éá mellbe szúrta Kacsurák Antal közhonvédet. Ekkor azonban már tetőpontját érte az izgalom. A katonák kettőzött erővel támadtak és beszorították a legényeket a gyerekek hálószobájába, majd a Schönsteinné lakószobájába, összezúzva mindentami kezük ügyébe került. A házbeliek jajgatására aztán a közelben levő rendőr is figyelmessé lett és miután egyedül nem mehe­tett a verekedők közé, telefonon kért segítséget a rendőrségtől és katonaságtól. Rövid idő alatt meg­érkeztek Spenik rendőrszakaszveze- tővel Rontó István és Tóth György rendőrök és a 12 főnyi katonai ké­szültség, akik a verekedőket szét­választották, a sebesülteket elszállí­tották és a többieket a rendőrségre kísérték. Radvánszky és Danes meg­szöktek, de őket is elfogta később Kaszárda rendőrőrmester, aki Rad- vánszkynál megtalálta a revolvert is és Bánszky honvéd fegyverét is. A verekedésnek 7 sebesült je van. A legények közül ifj. Toronyi Já­nos életveszélyes, Hajduckó Mihály, Macala János súlyos és Radvánszky Pál könnyű sérüléssel fekszik a közkórházban. Mindanny luknak dr. Stern Armin városi alorvos nyújtotta az első segélyt. A katonák közül Kacsurák Antal súlyosan, Ac3 La­jos és Yoker Sándor könnyen sérül­tek meg. Ezeket a kaszárnyában ápolják. A verekedés ügyében úgy polgári, mint katonai részről szigorú vizsgálatot indítottak. * A másik eset f. hó 9-én este 8 óra tájban történt a Kossuth utcán. Tóth Mihály kovácsvágási kocsis a Lajos-közből jött a Kossuth utcza felé, amikor épen arra ment — va­lószínűleg kaszárnyába — egy hon­véd. A köz sarkán összetalálkoztak ás a honvéd — akinek kiléte eddig még nincs megállapítva — minden civakodás nélkül, sőt anélkül, hogy egymással csak egy szót is váltották volna, kivette oldalfegyverét és av­val Tóthot fejbe vágta és aztán el szaladt. Az eset szemtanúi segítsé­gére siettek a sebesültnek és mert az a sok vérveszteségtől nagyon elgyengült, kocsin szállíttatták be a közkórházba. A sérültnek az első segélyt dr. H'eisz Bertalan alorvos nyújtotta. A sérülés eléggé súlyos természetű. A katona kilétének ki­derítése és a támadás okának megál­lapítása céljából erélyes nyomozás folyik. HÍREK. Aktuális strófák. Képkiállitás. Képkiállitás lesz Ujhelyen, Itt lesz az ország sok művésze, S a sok művészi kép között Egy lesz szomorú: Ujhely “képe“. Városatyák választása. Jövő héten választanak, (Látni már a kortesek hadálj S mindenkinek lesz alkalma: Jól megválasztani az — atyját. A szini bizottság. Alszik a szinibizottság, Szavát nem hallani, Uraim, ha oly müértők ; Tessék — szintvallani. — —nikás. — Tanügyi áthelyezés, A vallás és közoktatásügyü miniszter Gösztonyi Mariska nagymihályi áll, elemi is­kolai tanítónőt a sátoraljaújhelyi ál­lami iskolához helyezte át.-:fv— Uj kórházi alorvos. Zempién- vármegye főispánja a Zemplénvár- megyei „Erzsébet“ közkórháznál dr. Bernálh Ödön lemondása folytán megürült alorvosi állásra dr. Gönczi Dezső nyíregyházai kórházi alorvost nevezte ki. — Halálozások. Guttenstein biro­dalmi gr. Hoyos Sándorné sz. Zangerl Helén f. hó 5-én 65 éves korában Sátoraljaújhelyben elhunyt. Teme­tése f. hó 7-én d. u. 3 órakor volt, melyen megjelentek a vármegye egész tisztikara és társadalmunk legelőbbjei. A holttestet ideiglene­sen a Molnár családnak a közteme­tőben levő sírboltjában helyezték el. Az elhunytat férjén, gr. Hoyos Sádoron kivül fia, gr. Hoyos Viktor mezőlaborci főszolgabíró, veje, Pintér István megyei árvaszéki einök és nagyszámú rokonság gyászolja. — Richvalszky Ferencz városi Írnok f. hó 8-án reggel 60 éves korában hosszas betegeskedés után elhunyt. Temetése í. hó 9-én d. u. fél 4 órakor volt, melyen Kiss Ödön h. polgármester vezetésével a város egész tisztikara megjelent. — A Kazinczy körből. A Zemplén- vármegyei Kazinczy-kör — mint már legutóbbi számunkban jeleztük is — szombaton, 13-án este tartja megnyitó előadását, melyen Bánó Jenő mexikói konzul fog vetített képes előadást tartani. Az előadás iránt az egész városban élénken ér­deklődnek és —az előjelekből ítélve — a szezon első előadása sikeres­nek Ígérkezik. — Eljegyzés. Szóiló'sy Sándor nagy- mihályi gyógyszerész eljegyezte Ro­senberg írón kiasasszonyt Nagy- mihályon. — Az aradi vesztőhely megváltá Sára újabban Ligeti Bertalan ada­kozott 2 koronát. — Szőlészeti szakosztályi ülés. A Zemplénvármegyei Gazdasági Egye­sület szőlészeti és borászati szakosz­tálya f. hó 15-én d. u. 2 órakor ülést tart, mely alkalommal Liptai Albert, a „Borászati Lapok“ társ­szerkesztője, föld. ministeriumi szám­ellenőr a szakosztályi elnökség meg­hívására ismertetni fogja hosszas tanulmányok után, számos termelő­vel, kereskedővel és szakemberrel folytatott tanácskozás eredménye­ként összeállított tervét és javasla­tait a tokaji borok értékesítésének sikeres megoldása tárgyában. Midőn ezen felette érdekesnek Ígérkező előadásra a t. szőlőbirtokosság fi­gyelmét felhívjuk, felkérjük, hogy azon minnél nagyobb számmal meg­jelenni szíveskedjenek. Az elnökség. — A szabad líceumból. A szabad líceum vezetősége a téli évfolyam első előadását szombaton este 6 órakor rendezi a városháza tanács­termében. Ez alkalommal dr. Jám­bor György főgymnasiumi tanár az átöröklésről tart előadást. — Egyesületi közgyűlés. A „B’nosz Czion“ izr. nőegyesület e hó 7-én tartotta tisztújító közgyűlését. A gyengélkedő elnök, Lipschitz Adolf né, megbízásából Alexander Vilmos nyi­totta meg a közgyűlést. Tartalmas beszédben vázolta az egyesület cél­ját és a jótékonyság érdekében to­vábbi lelkes kitartásra buzdított. Ajánlotta az alapszabályok oly irá­nyú módosítását, mely minél több tagnak tegye lehetővé az egyesü­let ügyeivel való foglalkozást. Szük­ségesnek véli újabb tisztségek szer­vezését, valamint a választmányi ta­gok számának emelését. A közgyű­lés az indítványokat elfogadta. Be- lenti, hogy Rubin Adolf, egyesületi jegyző, elfoglaltsága miatt nem óhajtja e tisztséget továbbra is vi­selni. A közgyűlés sajnálattal veszi ezt tudomásul és Rubin Adolfnak az egyesület érdekében kifejtett hasznos és önzetlen fáradozásáért egyhangúlag jegyzőkönyvi köszö­netét szavazott. Ezután a közgyű­lés elnökké újból Lipschitz Adolfnét, alelnökké Schweiger Ignácznét és Alexa7ider Lipótnót, pénztárossá ifj. Deutsch Simonnét, ellenőrré Klein Izidornét választotta, a jegyzői tiszt­ség ideiglenes ellátásával Gárdos Mórt bízta meg. — lótékonycélu teaestóly. A Schwei­ger Ignácné elnöksége és Alexander Vilmos társelnöksóge mellett mü ködő „Malbisch Arumim“ izr. gyer- rnekfelruházó egyesület e hó 14-én, vasárnap d. u. fél 5 órakor az orth. izr. elemi iskola helyiségében sza gény tanulóknak téli ruhával való ellátása javára teaestélyt rendez. Ezt megelőzőleg az egyesületi titkár felolvasást tart és több tanuló szó­val. A didergő iskolás gyermekek érdekében rendezett e jótékony célú estélyt a nemesen érző közönség szives figyelmébe ajánlja az egye­sület elnöksége. — Miikiállitás Sátoraljaújhelyen. Je­lesebb magyar festőművészeink egy magas művészi színvonalon álló mü vészeli és müipari kiállítást rendez­nek városunkban a legközelebbi he­tekben. A kiállítás a megyeháza dísztermében nyílik meg előrelátha­tólag Meczner Gyula főispánunk vé- dősége mellett s egy hétig lesz nyitva. A kiállításon résztvesznek a következő művészeink : Baditz, Ba­rabás, Bencur, Bihari, Bőhm, Bosz- nai, Deák—Ebner, Dóri, Eder, Edvi- Idés, Feszty. Háry, Innocent, Kar- lovszky, Katona, Kézdi-Kovács, Lotz, Margittay, Mendiik, Mednyánszky, Mészöly, Munkácsy, Neogrády, Pál- lik, Páilya, Pataky, Peske, Rosko- vics, Spányi, Teíepy, Tölgyesy, Vastagh Géza, Id. Vastagh György, Zemplényi. Már a névsor elég biz­tosíték aira, hogy egy igazi művészi gyűjteményben lesz alkalma gyö­nyörködni közönségünknek, aminő­ben a Műcsarnoki nagy kiállítás óta nem volt részünk. A kiállítást annak idején majd ismertetni fogjuk. — Szállodában meglopott ügyvéd. Vasárnap f. hó 7-ón reggel Kassán a Schalkház-szállodában nagy ék­szerlopás történt. A Schalkház-szál- loda egyik emeleti szobájában la­kott dr. Rudali Izsó gálszécsi ügy­véd. Az ügyvédnél meggypiros tok­ban egy 1400 korona értékű női nyakék volt. A nyakók legyező alakú melltüből állott, melyben 8 darab nagy briliáns ékeskedett pla- tinagyürükbe foglalva. A uyakók- hez tartozott még egy hosszú, ugyan­csak vékony platina-láncszemekből összefűzött nyaklánc is. Midőn dr. Rudali ügyvéd vasárnap reggel a Schalk ház-szállodából távozni ké­szült, akkor vette észre, hogy a drága női nyakók eltűnt. Hasztalan kutatták, nem tudtak nyomára ta­lálni. Végre is dr. Rudali nyakék nélkül volt kénytelen távozni a szállodából, ahonnan a rendőrségre sietett s ott megtette a feljelentést. A rendőrség — mivel valószínű, hogy lopás történt — nyomozza a tettest s egyúttal nagyobb jutalmat tűzött ki annak, aki az eltűnt ék szer nyomára vezet. — Meggyuladt az utcán. Kedden délben borzalmasan érdekes látvány­nak lehettek szemtanúi a főutcán sétálók. Egy dohánygyári munkásnő ruhája a nyílt utcán tüzet fogott és majdnem áldozatul ejtette az ifjú korban levő leányt. Mazár Juliska dohánygyári munkásnő a munkából jövet betért a Gojdics nővérek tra­fikjába, hogy ott valamit vásároljon. Az üzletben volt egy iparostanoncz formájú gyerek, aki — valószinüieg gyerekes csínyből — égő cigarettát dugott a leány kötényébe. A leány mit sem sejtve kijött az utcára* ahol az égő cigaretta lángra gyúj­totta a ruháját és pár pillanat alatt az egész leány egy égő fáklyához hasonlított. Az utcán járókelők siet­tek segítségére és szerencsére — mielőtt komolyabb baj történhetett volna — letépték róla a ruhát. A leány igy is összeégette a kezét. Lakásán ápolják. — A vasvilla. Folyó hó 7-én Bod- rogszerdahelyeu véres esetnek volt színhelye a Guttman-féle majorban lévő istálló. J a k o b i k János kocsis valami csekélység miatt kigunyolta V a k 1 e s György csermelyi szüle­tésű, 22 éves igáskocsist, a ki ezért társát felelőségre akarta vonni. Mi­kor e célból a kezében volt vasvil­lával feléje közeledett, az útjában iévő saroglyábán megbotlott és el­esett. Ez volt szerencsétlensége; mert a mikor Jakobik ezt észrevette, abban a hiedelemben, hogy Vakles őt akarta megütni, —■ egy vasvillá­val hozzá ugrott és a földön heverő Vakles Györgyöt előbb fejen vágta, majd két ütést a mellére mért, a minek következtében a kocsis esz­méletét vesztette. Az istállóba volt többi társainak kellett Vaklost Ja­kobik haragjától megszabadítani. A súlyosan sérült embert gyógykezelés végett a helybeli közkórházba kellett hozni. — A pálinka. Zaj ác János hely­beli lakos és neje tíimics Kati a minap alaposan bepálinkáztak. Ittas fővel eszük be jutott, hogy van egy haragosuk, Orosz Eszter, akivel most le kellene számolni. A házaspár a szesz hatásától ingerelve, berontott Orosz Eszter lakására és isszouyu káromkodás közben neki estek a védtelen nőnek. Rövid neháuy per­cig tartott és szegény Orosz Esztert úgy elátták veréssel a harcias han­gulatban lévő ittas emberek, hogy alig tudott előlük elmenekülni. Első dolga volt a rendőrkapitányságnál panaszt emelni, a hol a házaspár ellen megindították a büntető eljá­rást. — Talált koraszülött. F. hó 6-án a Bercsényi-utczai honvédtiszti ét­kezde kertjében egy koraszülött gyermeket találtak, mely rongyokba csavarva hevert a földön. Az eset­ről jelentést tettek a rendőrkapi­tányságnál, ahol a nyomozást meg­indították. Minthogy a helyszínére hivott dr. Stern Armin városi alor­vos megállapította, hogy egy kora­szülött gyermek hullájáról van szó, — a kir. ügyészség bűncselekmény hiányában a további eljárást beszün­tette. — Zsebtolvajlás. Folyó hó 9 én este a Mezőlaborc-feló induló vonat egyik Il-od osztályú kocsijába egy utas szállott föl, aki — mikor már a vonat indulóban volt — kétség­beesve kiáltozta az állomásfőnök és szolgálatot teljesítő rendőrök felé, hogy arany óráját és óraláncát az imént zsebéből kilopták. A rendőr­ség a nyomban megejtett nyomozás során megállapította, hogy azon este tényleg megfordult az állomáson egy zsebtolvaj, akinek azonban, — mire keresésére indultak, — nyoma ve­szett. Láz és egyéb gyengitó betegségek után a teljes égészség gyors visszanyeré­sére a SCOTT-féle EMULS1Ó biztosan kipróbált szer. Kellemes izii és köny- nyen emészthető és en­nélfogva sokan vehetik, a kik más szereket nem tud­nak bevenni. A SCOTT féle Emuisid azonfelül sokkal hatáso­sabb is. A tisstaság ide­Az Emulsio ,<i;0 vásárlásnál a ***•»■*• módszereid- A SCOTT-féle Emulsió Si’kórjüka legkiválóbb. ,lram”l)e Egy eredeti üveg ára 2 K. 50 f. Kapható minden gyógytárban

Next

/
Thumbnails
Contents