Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)
1909-10-20 / 84. szám
Tizenkettedik évfolyam. 84. szám. Sátoraljaújhely, 1909. Szerda, október 20. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nein adunk. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. LAPVEZÉR: MATOLAI ETELE. Előfizetési ár: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS : Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. NegyedLír. BÚZA BARNA. évre 2 korona 50 fnlér. Egyes szám ára 10 fillér, Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. Eshetőségek. A válságban idáig az egyetlen világos, határozott és irányitó kijelentés: Kossuth Ferenc beszéde, mellyel audienciájáról a függetlenségi pártnak beszámolt. Amit eddig csak sejteni lehetett, ez a határozott beszéd bizonyossággá emelte: a függetlenségi többség mai programmjával a kizárólagos kormányzás átvételére, a korona merev álláspontja következtében, nem számíthat. Ezt most már tudomásul kell venni. Ebben Kossuth Ferenc nyilatkozata után kételkedni nem szabad. Hogy ilyen körülmények között a függetlenségi párt a harcra elszántság komolyságával áll a válság elé, az természetes, az magyarázatra nem szorul. Akarta a békét és nem rettegi a harcot. Egy abszolút többséghez igy illik. De másrészt a függetlenségi pártnak, mikor ilyen harcba in* dúl, kötelessége megmérni nemcsak a maga erejét, hanem azo- két is, akikkel szemben a harcot föl kell vennie. A harcba indulásnak kissé könnyelmű formája volna az, hogy ellenfeleink számával, fegyvereivel és hadállásával egyáltalán ne törődjünk. S mikor azt látjuk, hogy Kossuth beszámolójának közvetlen eredményeként a hatvanhetesek reménységeinek föléledése és a hatvanhetes elemek koncentrációjának hevesebb sürgetése jelentkezik : kötelességünk szemlét tartani a hatvanhetesek nyíltan és titokban hangoztatott reménységei fölött. Miből mentheti egy hatvanhetes koncentráció a maga reménységeit az elkövetkezendő harcok kedvező eshetőségei iránt ? függetlenségiek vagyunk, de megpróbáljuk a leghidegebb tárgyilagossággal elgondolni, miben reménykedhetnek a hatvanhetesek. Reménykedhetnek először is abban, hogy a végtelen válságokkal kifárasztott és anyagi érdekeiben is nyugtalanított nemzet inkább akar valamely elfő gadható békét, mint egy kétséges harcot. Reménykedhetnek másodszor abban, hogy a függetlenségi párt a maga lekötöttségében nem sokat válthatott be az utolsó választások alkalmából tett ígéreteiből s ennélfogva egy uj választásba hiába menne akármilyen komoly ígéretekkel, már nem találkoznék annyi hitellel, mint amelynek abszolút többségét köszönhette. S reménykedhetnek végül s talán nem legkisebb mértékben abban, hogy amikor a függetlenségi párt csak olyan Ígéretekkel állhat a választások elé, amelyekről maga Kossuth Ferenc mondotta, hogy a korona ellenállása miatt megvalósíthatatlanok, ugyanakkor a koncentrált hatvanhetesek tényleges vívmányokat mutathatnak fel gazdaságiakban és közjogiakban egyaránt. Azt hisszük, elég tárgyilagosan tárgyaltuk a negyvennyolcas párt ellenfeleinek okoskodását, melyet bizonyára nem vagyunk hajlandók magunkévá tenni, de amelyet ismerni már okosságból és előrelátásból is kötelességünk. S ha csak annyit jelentünk ki nagy általánosságban, hogy egyrészt a hatvanhetesek minden okoskodását halomra fogja dönteni a korona merevsége) mely tőlünk is meg fog tagadni minden konces- siót, gazdaságit éppen úgy, mint közjogit, másrészt pedig a függetlenségi párt még mindig olyan ideálokért volt kénytelen harcolni, melyekről a kishitűség azt mondta, hogy megvalósíthatatlanok és a nemzet mégis abszolút többségét adott neki: akkor már meg is feleltünk a hatvanhetesek meglehetősen ingatag okoskodására. Az óra komolysága rákénysze- rit bennünket a halálos józanságra. Úgy érezzük, hogy ebben a pártharcban csak a nemzet le hét a vesztes. Mentül merevebben áll meg álláspontja mellett a korona, annál inkább kötelességük a pártoknak a harmóniát keresni, a védekezésre egyesülni. Egység és határozottság ellenében egység es határozottság szükséges. Régi bűnök. — Kit terhel a mulasztás vádja ? — A Valkovszky-ügy csak nem akar lekerülni a napirendről. Egyik előző számunkban lerántottuk a leplet egy 1903. évi sikkasztásról, mely az ellenőrző bizottság, de főleg az akkori polgármester súlyos kötelességmulasztása miatt eddig titokban, megtorlatlanul maradt. Most egyik laptársunkválaszol e közleményünkre és a sikkasztás elhallgatásáért a felelősséget a képviselőtestületre igyekszik hárítani, egyben védelmébe veszi Székely Elek akkori polgár- mestert és kijelenti, hogy őt nem terheli a mulasztás vádja. Ezt az állítását laptársunk egy jegyzőkönyvre alapítja, melynek tanúsága szerint Székely Elek a sikkasztás tényét megállapító jegyzőkönyvet a képviselőtestület elé terjesztette 1903. március 24-én és a képviselőtestület azt tudomásul vette. Hát ha ez tényleg megtörtént volna, ha tényleg tudomására hozták volna a képviselőtestületnek a sikkasztást és a képviselőtestület mégis szó nélkül keresztül siklott volna e tény fölött, akkor igazat adnánk laptársunknak és sietnénk a legteljesebb elégtételt szolgáltatni Székely Eleknek azért, mert megtámadtuk. Csakhogy egészen máskép állnak az ügyek, mint azt laptársunk feltüntetni szeretné. A sikkasztás ténye a képviselő- testület elé soha sem került. Soha ott az 1903. évi január 27-iki pónzAz érc-kakas. i. Megbízhatatlan madár a kakas. Már Péter apostolnak Í3 háromszor okozott kellemetlenséget. Nem csoda, ha Galbosvár uj kálvinista teinplo mának építőjét is megtréfálta. Volt az építő urnák, Barnabás Timót Uramnak nagyon, de nagyon szép leánya, Paula. Afféle szőke csoda, mély tüzű, sötét tekintetű szemekkel, nevetgélő szájjal és mintegy százezer forint hozománynyal. Az öreg Barnabás sok házat, templomot és kaszárnyát épített. Különben ki nem állhatta a kato nákat. Megcsontosodott 48 as volt. Résztvett a szabadságharcban smint huszárkapitány csodákat müveit, amit maga is legkevésbbé tagadott. Nem tudta később se becsülni azokat akik ellen valamikor vitézkedett. Rendes szavajárása volt: — Sok furcsaság van ezen a furcsa világon, de legfurcsább az olyan katona, ki nem a hazának s az alkotmánynak, hanem a szom széd ország császárának esküszik örök hűséget! Kerülte a katonákat, ahogy csak lehetett, még akkor is, araikor a kaszárnyát építette nekik. A galambosvári lovaskaszárnyát is Barnabás uram tervezte. Akkoriban történt, hogy egy nap beállít hozzá a kiküldött katonai szakember. — Harmatos Gyula főhadnagy — mutatkozott be feszesen a látogató. A műszaki csapatnál szolgálok és .. — Van szerencsém 1 Mindent tudok. Műszaki csapat? Hm! S persze azért jött a főhadnagy ur, hogy . . — Az ezredes parancsából. Itt -a megbízatásom. S átadta a hivatalos iratot. — Ismerem. Volt már efféle a kezemben. Nos, hát azért jött, hogy katonai szakvéleményével támogasson. fiát épitész a főhadnagy ur ? — üt leveles épitész, igenis. Csak azt tekintse bennem. — Es persze ellenőrizni akarja terveimet, felülvizsgálni a munkámat, helybenhagyni vagy elvetni, amit kieszeltem ? Harmatos Gyula jóvérű magyar fiú volt. Ismerte a vén kurucot s nemcsak a hazafiasságát, hanem a nagy tudását is. xVztán a lányával a szép Paulával, néhányszor táncolt. Tetszett neki a lány, de nem merte megkockáztatni, hogy mint látogató bekopogtasson. Most is csak az építési irodába jött. A hideg fogadtatás kissé megzavarta, mégis nyájas szeretett volna lenni. De aztán felülkerekedett a büszkesége. — Ismétlem, nem a magam jószántából vagyok itt. Ez a hang tehát, ez a barátságtalan hang — tette hozzá nyugodlan — nem en gém illet, hanem az ezredesemet. Magam tán eltűrném, mert tisztelek minden öreg embert, de a följebb valóm iránt, ki nincs jelen, tiszteletet kérek, tiszteletet az ezredesem parancsának ! Parancs? Nekem ugyan nem pa rancsol semmiféle följebbvaló, még ha ezredes is. — De nekem parancsolt s ha őt képviselem itt, akkor ezt a tiszteletet magamnak is követelem. Barnabás uram nagyot nézett. Elhallgatott egy pillanatra, miközben a terveket rendezgette az asztalon. Aztán hirtelen megragadta a sziva ros lálcát és odatartotta a főhadnagy elé ! — Tán rágyújtanánk, — Köszönöm. Munkaközben soha! Az öreg épitész félrelökte a szivaros tálcát és bosszusnn dörmögte: — Hát fogjunk hozzá a munkához. Átnéztek apróra minden tervet. Megvitatták az alaprajzot, a kereszt- metszeteket, a hosszmetszeteket, — homloktért, az oldalszárnyakat. — Pompás ! Pompás ! Ez az elismerés a főhadnagy szájából hangzott el s az öreg ember mindannyiszor édes meleget érzett a szive táján . . . Pompásan haladt a közelebbi ismerkedés, amikor egy váratlan kérdés ismét zavart okozott. — De hát lássuk csak az egészségügyi szempontokat! — Mindenre gondoltam. Ez a pavillonrendszer, melyet én alkal- mdztam először hazánkban. — Jó, jó — szakította félbe a főhadnagy. De az elrendezés célszerűbb is lehetne. Itt ujja kell alakítanunk mindent. — Halomra döntsem az eddigi müveimet? En nemi Soha! Ha tetszik, dolgozza át maga, de én nem. — Szívesen ! Ha tudta volna Barnabás uram, hogy ez a mohó szolgálatkószség mire való volt ! II. Harmatos Gyula e naptól fogva mindsürübben, látogatott el az építési irodába. És különös, hogy Paula, ki ritkán tekintett be a rajzokkal, gipszmintákkal telerakott szobába: most minduntalan keresett valamit ott a főhadnagy közelében. Barnabás uram nem sokat törődött a leányával. Megbízott benne, mert Paula korán elvesztette anyját s már serdülő kora óta ő vezette a házat. Az apa lázasan folytatta munkásságát. Még felében sem volt a laktanya építésével, már a galambosvári református templomot tervezte. Ebbe senkinek beleszólása nincs, semmiféle egyházi szakembert nem Lapunk -4- oldal.
