Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)

1909-07-03 / 53. szám

53. szám (2) FELSOMAGYARORSZAGIHIRLAP Szombat, julius 3. egységes függetlenségi párt, az egységes függetlenségi többség élén Kossuth Lajos fiával rendü­letlenül áll őrt a nemzet jogai és érdekei mellett. A mi parlamentünkből. — Városi közgyűlés. — Nagy érdeklődés mellett folyt le a képviselőtestület szerdán megtartott közgyűlése. A köz­gyűlésnek különös fontosságot kölcsönzött Kiss Ödön h. pol­gármester lemondó kérvénye melyben hivatkozva az üg)védi kamara azon határozatára, mely lyel kimondotta, hogy a h. pol­gármesteri állás az ügyvédség gyakorlásával össze nem fér, de főleg arra, hogy ellene fegyelmi eljárást tettek folyamatba, mely esetleg az ügyvédek lajstromából való törlését eredményezhetné. — kérte h. polgármesteri állásá­tól való felmentését. A képviselőtestület — nagyon helyesen nem adott helyt a kérelemnek, sőt egyszerűen meg­tagadta azt azzal a megokolással, hogy a városnak kiválóan fontos érdeke, hogy Kiss Ödön marad­jon továbbra is polgármester. Valósággal megkapó jelenség volt az az egyhangú lelkesedés, mely- lyel a képviselőtestület Kiss Ödön­höz való feltétlen ragaszkodását kifejezte. A felszólalók valameny- nyien az ő érdemeit méltatták és a városra nézve valósággal csa­pásnak mondották azt az esetet, ha Kiss Ödön távoznék helyéről. Es ez igy is vala. Kiss Ödön személye garancia arra, hogy a város ügyei rendben kezeltetnek, hogy az a gonosz gazdálkodás, amely az előbbi rendszert jelle­mezte, vissza nem tér. Az ő pu ritán becsületessége, mindenki végzése után, 1903. évben Krakóban tüzérhadnagy lett. A tüzérségtől azonban nemsokára áttétette magát az akkoriban Budapesten állomásozó 16-os huszárokhoz. Itt. csakhamar az ezred első lovasa lett és a hadiis­kolát is jó eredménnyel elvégezte. 1905 elején szabadságoltatta magát és világkörüli útra indult. Az uta­zási tervben Japán és Mandzsuor­szág is benne volt és bár az utóbbi helyen javában folyt az orosz—ja- páni háború, Karbinba sietett. Itt hirtelen elhatározással őt kisérő ba­rátjától és kíséretétől elbúcsúzott, lovat szerzett s minden fegyverzett nélkül, csupán khaki ruhát, köpe­nyeget és néhány napi élelmet véve magához, utána lovagolt a Tieg-ling és Kai-juen vidékén mindinkább elő­nyomuló japán hadseregnek. Win- dischgräetz herczegnek ez a vesze­delmes kirándulása a mandzsuor­szági hareztéren tizenöt napig tar­tott, ez alatt ruhát, csizmát sem válthatott, mig egyszer csak a ja­által tisztelt személye garancia árra, hogy a város ügyeinek to­vábbvezetése körül nem merül­nek fel személyi ellentétek, hanem minden ügyben csak a város ér­deke jön számításba. De biztosítékot nyújt Kiss Ödön személye a város jövőbeni biztos fejlődésére is. Már eddig is be­bizonyította, hogy fáradhatatlan tevékenységgel igyekszik váro­sunkat fejleszteni és habár a mai bizonytalan állapot cseppet sem alkalmas a városfejlesztésre, Kiss Ödön mégis folyton azon mun­kálkodott, hogy milyen alapon lehetne városunk forgalmát emelni, iparág kereskedelmét továbbfej­leszteni és a város háztartását kedvezőbbé tenni. Ezért örülünk azon, hogy a képviselőtestület egyhangú lel­kesedéssel fejezte ki bizalmát ra­gaszkodását Kiss Ödön polgár- mestersége iránt és igy lehetővé tette, hogy Kiss Ödön továbbra is megmaradjon abban az állás­ban, melyben őt a polgárság egy­hangú bizalma emelte és ame­lyet nála méltóbban be nem tölt­het senkisem. A közgyűlés lefolyásáról egyéb­ként az alábbi tudósításunk szá­mol be részletesen: Megnyitás. Délután 3 órakor nyitotta meg a közgyűlést Farkas Andor árvaszóki ülnök és bejelentette, hogy Kiss Ödön h. polgármester e gyűlésen azért nem kívánt elnökölni, mert lemondó kérvénye felett fog a kép­viselőtestület határozni. A gyűlésen már ekkor jelen voltak: Bánóczy Kálmán, Deutsch Adolf, Reichard Gyula, Alexander Vilmos, Haas Mór, Schwartz Ignácz, Behyna Miklós, Schweiger Iguátz, Markovics Miksa, Roboz Bernáth dr., Kincsesy Péter, Matolay Etele, Schwarczbarth Lipót, Turay János, Szedlák János, Lőwy Adolf, Róth Mór, Horváth József, Némethy Bertalan, Biumenfeld Jenő, Krausz Lipót, Lichtenstein Jenő dr., páni előőrsök elfogták. Kis híja, hogy kémnek nem nézték és rövid utón nem végeztek vele, ám a ja- páni hadsereg mellett levő osztrák­magyar katonai attasé igazolta ki­létét, mire tiszti becsületszavát vet­ték hogy nem fog egy részen sem harcolni. A herceg nagy kerülővel Tokióba ment, ahová veszedelmes kirándulásának hire már megérke­zett. Az osztrák-magyar nagykövet­ségen való jelentkezés után még egy hónapig tartózkodott Tokióban és a mikádónak is többször vendége volt. 1906 ban visszatért világjáró kőrútjából, a hadi iskolát kitünően végzett herczeget azonban nem vet­ték fel a vezérkarba. A dolog al­kalmasint azzal magyarázható, hogy Beck vezérkari főnök régóta feszült viszonyban volt az öreg Windiseh- gräetz herczeggel s ezt később még a fiával is éreztette. A fiatal herceg látva mellőzését, kilépett a tényle­ges szolgálatból és 1907. őszén meg­nősült. Széchenyi Bertalanná grófné Gáthy Géza, Roth József dr., Widder Gyula, Hericz Sándor, Erényi Manó dr., Armágyi János, Kótits László, Barna Dezső, Rosenthal Sándor dr., Kroó Gyula, Reichard Lajos. Kulics László, Halász József, Kellner Soma dr., Neuman Jenő, Chudóvszky Móric dr., Zinner Henrik, képviselőtestületi, Kérészy Gyula, Patak y Miklós, Rei chard Salamon dr., Schmied Lajos és Rakmányi Jenő előljárósági tagok. Ministeri leiratok. Emlékezetes még olvasóink előtt az a harc, mely a képviselőtestület­ben a körül folyt, hogy Katona és Stein vállalkozóknak a vízvezeték­nél teljesített munkálataikért a nekik járó összeg kifizettesséke, vagy pedig visszatartsák-e azt a késedelmes munkákért szerződésileg kikötött poenálét biztosítékául. A képviselő­testület akkor nagy többséggel a teljesített munkáért járó dij kifize­tését rendelte el, de a vármegye törvényhatósági bizottsága e hatá­rozatból kifolyólag kimondta az anyagi felelősséget a képviselőtes­tület azon tagjai ellen, kik e hatá­rozat meghozatalához szavazatukkal hozzájárultak, a törvényhatóság e sérelmes határozatát az érdekeltek és a képviselőtestület megfelebbez- ték. Most érkezett le a miniszter dön tóse, melyben arról értesíti a várost hogy a felebbezések érdemleges el­bírálásába nem bocsátkozik, miután az tárgytalanná vált a képviselőtes­tület azon határozatával, mellyel a kikötött poenálét elengedte. Ürömmel vette tudomásul a kép­viselőtestület a közoktatásügyi mi­niszter azon leiratát is, melyben ér­tesíti a várost, hogy az 2 százalékos iskolai pótadót további 10 évre a városnak engedi át. Tvhatősági határozatok. Tudomásul vették, hogy a tör­vényhatósági bizottság jóváhagyta a képviselőtestületnek azon határo­zatát, mellyel Román János hivatal- szolga nyugdiját visszautalta. A törvényhatósági bizottság kö­zölte a várossal a belügyminiszter leiratát, melyben a közpénzek elhe­lyezésére ajánlja az orsz. központi takarékpénztárt. A képviselőtestület kimondotta, hogy miután a közpén­zek elhelyezéséről már gondoskodott, a leiratot tudomásul veszi csupán és irattárba helyezni rendelte. Polgármester lemondása. A kassai ügyvédi kamara össze­férhetetlennek találván a h. polgár- mesteri állást az ügyvédi gyakor­lattal, már régebben fegyelmi eljá­rást indított Kiss Ödön h. polgár­szül. Andrássy Natála grófnő szép­séges Mária leányát választotta fe­leségül. Házasságukból már egy fiuk is született. A balkáni háborús hírekre a her­cegnek különös ötlete támadt. Hogy tapasztalatait gyarapítsa — galicziaí születésű létére jól beszél oroszul és lengyelül —- Lerabergben útlevelet váltott és mint orosz önkéntes Nis- ben a szerb hadseregbe állott kato­nának. Nisben mindjárt beöltöztet­ték, számot is kapott s a legkisebb gyanú nélkül tapasztalta végig az alakuló szerb tábor minden elkép zelhető nyomorúságát. A háború azonban csak nem akart kitörni, a herczeg azután egy belgrádi szálló­ban szépen levetette az orosz ön- kéntesi ruhát s kéznél levő útleve­lével feltűnés nélkül átjött a hatá­ron s azonnal Bécsbe ment, hogy tapasztalatairól beszámoljon. Csa­ládja ezalatt a három hót alatt semmi közelebbit sem tudott hollé­téről. (Folyt köv.) mester ellen. Ez ügyben f. hó 3-ára tűzte ki a tárgyalást és erre meg­idézte. Kiss Ödönt is. A h. polgár- mester ennek folytán lemondott ál­lásáról és a képviselőtestülettől kérte felmentését. A képviselőtestü­let azonban teljes bizalommal lóvén Kiss Ödön polgármesteri működése iránt, sőt mert egyenesen a város jövő boldogulásának érdekében ta­lálja, hogy Kiss Ödön állásában to­vábbra is megmaradjon, nem fo­gadta el a lemondást, hanem a kö­vetkező határozatot hozta : A képviselőtestület Kiss Ödön h. polgármestert állásától való fel­mentése iránti kérelmének helyt nem ad, mert a város kiváló érde­kében lévőnek tekinti, hogy Kiss Ödön nemcsak most, de belátha­tatlan időre polgármesteri állása végleges megtartására is reá biras- sék és e célból Matol ai Etele elnöklete alatt Kincsesy Péter, Behyna Miklós, Halász József, dr. Erényi Manó, Hericz Sándor, dr. Kellner Soma, dr. Chudóvszky Mór és Schveiger Ignác képvise­lőtestületi tagokból álló küldöttsé­get megbízza, hogy Kiss Ödön h. polgármestert az egész képvi­selőtestület teljes bizalmának ki fejezóse mellett állásának megtar­tására kérje fel. E helyütt említjük meg, hogy a küldöttség f. hó 1-én tisztelgett Ma- tolai Etele vezetésével a polgár- mesternél és sikerült őt állásának ideiglenes megtartására rábírni. Napipiacz áthelyezése. A napipiacznak a tüzoltótérre való áthelyezése folytán szükségessé vált a piaczi bódéknak az áthelyezése is. A város tanácsa 6 árubódót már át is helyezett, de egyrészt, mert az elhelyezés nem felelt meg a kö­vetelményeknek másrészt mert azelő- irányzott költségek nem elegendők az áthelyezésre a képviselőtestület elé vitték az ügyet határozathozatal céljából. A képviselőtestület tagjai nagyon vegyes érzelmekkel fogadták a ta­nács indítványát, mely szerint a na­pipiac 23 drb. árubódéját 4600 ko- lona költséggel házi kezelésben ja­vítsák ki és állítsák fel a tüzoltóté- ren. Különösen Némethy Bertalan felszólalása volt éles, melyben tilta­kozott a házikezelés újbóli megho­nosítása ellen. Volt sok felszólalás, mely mind a javaslat ellen szólott különféle szempontokból, de vég­eredményben mégis egyhangúlag el fogadták a javaslatot. Adóügyosztály rendezése. Az adóügyosztály rendezése tár­gyában hozott képviselőtestületi ha­tározatot, a törvényhatósági bizott­ság nem hagyta jóvá, mert az ira­tokból nem világlik ki, hogy az újonnan szervezett állások dotáció­jára van-e kellő fedezett és ezért utasította a várost, hogy az uj állá­sok szervezésére készített szabály­rendeletet. készítse el és terjessze fel. A képviselőtestület a szervezési szabályrendeletet vélemónyes jelen­tés kíséretében a vármegyéhez fel­terjeszteni rendelte. Apróbb ügyek. Nyíregyháza város átirt városunk­hoz, hogy ha a kincstár honvéd- huszárlaktanya építése iráni tárgya­lást kezdene a várossal, ne bocsát­kozzék tárgyalásba a kincstárral. A város átiratot egyszerűen tudomásul vette. A csatornázási és pénzügyi bi­zottság javasolja a városnak, hogy a Behyna Kálmán tulajdonát ké­pező hartai malom vizjogát 14000 koronáért, a Zaj ka örökösök tulaj­Szalmakalapok nagy választékban kaphatók Szenes Cipót vw elsőrendű uriöivat s kalapüzletében Sátoraljaújhely, ptér a megyeházával szemben. Tollköunyü „Rekord Panama“ szalma­kalap 5 korona. Színtartó „Zefir" és turistaingek 3.50 koroná tói feljebb. Vízhatlan esőköpenyek leszállított árakon.

Next

/
Thumbnails
Contents