Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. január-június (12. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-06 / 2. szám

2 szám (2)

FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP

Szerda, január 5.

Minden a legnagyobb össszevissza- ságban ment. A művészi sikerekre meg egyáltalában nem is törekedtek. A legnagyobb fejetlenség uralkodott minden téren.

De hát ez az átka az újhelyi társulatnak. Így voltunk Micseyvel és így vagyunk Polgárral is. Sőt, ha egy kissé összehasonlitjuk Micseyt és Polgárt, — alig találunk közöttük valami kis külömbséget is. Micsey is, mikor bejött először hozzánk Székesfehérvárról, egy kitünően fegyelmezett, jól összetanult társulatot hozott magával, mely aztán művészi tekintetben szezonról- szezonra sülyedt ugyannyira, hogy már egy teljesen szedett-vedett társulattal merészkedett be hozzánk, melyek közt — tisztelet az egy-két kivételnek — még arra sem lettek volna jók rendes társulatnál, hogy a színpadot seperjék.

Es ha jól inegyfigyeljük a Polgár működését, — ugyanezeket tapasztalhatjuk. Mikor a múlt évben először jött be hozzánk, — egy jól fegyelmezett, az újhelyi igényeket teljesen kielégítő társulattal jött be hozzák és most már elfelejtett elsőrangú primadonnát, coloratur énekesnőt, tenoristát szerződtetni. A fejetlenség valóságos orgiát ül a társulatnál, mely legjobban kitetszik a

rendezésnél.

Mit értünk rendezés alatt? Ez volna az első kérdés, amivel tisztába kellene jönnie mindazoknak, akik rendezésre vállalkoznak. De nagy baj, hogy éppen a rendezők nem tudják, mi is az ő kötelességük. Vagy előfordulhatna-e például olyasmi, hogy a szereplők kiíestet- lenüi, hercegi estélyeken utcai öltözetben jönnek a színpadra, ha csak halvány sejtelme is volna a rendező uraknak a rendezésről. Mert nem ám abban merül ki a rendező urak ténykedése, hogy megmutogassa a szereplőknek: merről jönnek ki, vagy merre mennek vissza, vagy pedig hogy beleszugerálja a szereplőkbe az ő, leggyakrabban helytelen felfogását és így kiölve a szereplőből azt a kis eredetiséget is amely meglenne benne, ha saját fel, fogása szerint látszaná a szerepét — teljesen tönkreteszi a darabot. A rendezőknek kötelessége, — sőt szerintünk első sorban kötelessége — hogy vigyázzon a külsőségekre, arra, hogy az előadás első sorban illúziót keltő legyen.

De hogy kívánhatjuk mindezt olyan rendezőktől, akik maguk sem képesek egy szerepet helyesen értelmezni, megérteni. Emlékezzünk csak vissza például a „Tanítónő“ előadására, ahol egy falusi földbér löt egy közönséges handlé zsidónak alakit Agotay rendező ur és olyan maszkban jelenik meg a színpadon, melyért egy jó Ízlésű közönség még

a cirkuszi bohócokat is kiverné a küröndből.

Vagy rendezésnek tekinthető-e az, hogy egy alföldi falu közepén délszaki növényeket láthatunk, vagy egy borbélymühely helyett kápolnát és viszont állítanak elénk?

Összjáték.

Az egyedüli, ami néha-néha még élvezetéssé tette az előadásokat: az összjáték. De — ismételjük — csak néha egy-egy drámánál. Operetteknél összjátékról nem is lehet

beszélni. Hiszen még a szerepeiket sem igen tudták sokan, — az énekszámokat meg szinte lehetetlen volt betanulni arra az egy-két próbára amit a direktor adott egy-egy darabból.

De néha-néha előfordult, hogy a szereplők betanulták szerepeiket, énekszámaikat s képesek lettek volna egy, az összhatásában is kifogástalan előadást produkálni. Azon ban ilyenkor mindig közbeszólt a zenekar, mely e társulatnál ugylát- szik csupán azért lett szervezve, hogy a nagyritkán véletlenül jónak indult előadást tönkre silányitsa.

Apróbb hibák.

Voltak a társulatnak más, apróbb hibái, melyek közül a legfontosabb a színpad rossz világítása. A rivaldában a lámpák 1U része sem égett s igy természetes, hogy a szereplők játéka nem érhette el a teljes hatást. Drámákban, — ahol pedig egy arckifejezés is sokat jelentő, — alig láthattunk arcjátékot.

De nem kevesebb fontossággal bir ennél, — habár ez inkáb a direktor jövedelmét csökkentő hiba volt — a rossz műsor. Az igazgató egyáltalán nem törődött a műsor művészi értékével. A szezon elejóu még csak volt egy-egy bemutató előadás, de ezekkel is csak olyan darabok kerültek színre, melyeket másutt már régen lejátszottak, vagy amelyet másutt elő sem mernek adni. A legújabb darabok elő sem mernek adni. A legújabb darabok elő sem kerültek, mert ezek most, mikor még újdonságok, drágábbak. Majd ezeket is bevesszük, ha majd féláron lesznek kaphatók.

Szezon végén azonban ezek a régi újdonságok is kifogytak és

2—3 héten keresztül a Varázskeringő, Bob herceg, Gül baba és Bálkirálynő-féle agyoncsépelt operettekből táplálkoztunk, holott talán kissé több élvezetet nyújtott volna újdonság híján a Kornevillei harangok, Czigánybáró stb. előadása. *

Ezek voltak nagyjában azok a hibák, amelyeket okvetlenül fel kellett sorolnunk a jövő szezon érdekében, hacsak nem akartuk, hogy újból a legutóbbihoz hasonló szezonunk legyen.

Talán kissé furának fog feltűnni olvasóközönségünk előtt lapunkban megjelent elösmerő kritikák után ez a kíméletlenül megirt közlemény és ép ezért magyarázatát adjuk ennek is. A szezon idején nem tud hattuk, hogy a szezon vége oly csu fosán fog végződni, mint ahogy végződött, — előlegeztük hát a bizalmat a társulatnak. Most azonban, mikor meggyőződtünk arról, hogy a direktor inkább üzletember, mint színigazgató; mikor láttuk, hogy folyton ámítja a közönséget és még csak kísérletet sem tesz a felhang zott kívánalmak teljesítésére, akkor már nem lehetünk elnézők, akkor feltétlenül szükséges, hogy felvilágosítsuk a közönséget ésmegvédjiik az érdekeit az igazgatóéval szemben.

Most elmondtuk véleményünket a szezonról általában. Jövő számunkban sort kerítünk az egyes szereplők általános bírálatára. De figyelemmel fogjuk kisérni a társulat munkácsi szereplését is és ha látni fogjuk, hogy az állapotok nem javulnak, hogy a vezető-primadonnát, koloratur énekesnőt és tenoristát nem szerződtet a direktor, — nem fogunk késni felhívni ezekre a dolgokra a nagyközönség figyelmét és hisszük, hogy nem eredménytelenül.

Az újhelyi közönség eddig még soha sem tapasztalt bizalommal fogadta a társulatot és bizalmának fényes tanujelét is adta, amennyiben oly nagy mérvű bérletet csinált, amilyet még Komjáthynak sem sikerült összehozni. Elvárhatta volna hát a közönség, hogy a direktor, méltányolni fogja ezt a nagymérvű pártfogását és igyekezni fog ezt tőle telhetőleg kiérdemelni. Ehelyett azonban a legruttabb hálátlanságot tapasztaltuk a direktor részéről, úgy a műsor, mint az előadások és a társulat kívánt kiegészítése tekintetében.

Viselkedjék hát a közönség is hasonlóan és ha ezek a hibák még a munkácsi szezon folyamán nem orvosoltatnak, legyen a legközelebbi szezon bérlete is olyan sikerült, mint amilyen az elmúlt szezon volt művészi tekintetben.

Liar.

A színtársulat utolsó előadásáról következők a közlendőink:

Reprizek, Szombat este a „Komédiások“^ adták elő az első előadás szereposztásával. Az előadást félház nézte végig, sokat tapsolva a szereplőknek, kik közül különösen Szőregh Gyulának volt ez estén méltán megérdemelt sikere. Vasárnap délután GUI baba ment zsúfolt ház előtt ugyancsak a régi szereplőkkel. Este Feld Mátyás Hót Schle- zinger czimü bóhózatának volt bemutatója. ügy a librettó, mint a darab zenéje már régen csak a múlté volt s Polgár igazgató szerencsétlen ötleteinek tulajdonítható hogy ezzel a halottaiból föltámasztott bukott darabbal mondjon búcsút egy időre a közönségnek. Maga a librettó kivonatosan a következő. A hót Schlezinger fiú minden ok nélkül elveszti állását s valamenyi kedvesével együtt hajóra száll s Amerikába készül. Útközben a hajó kapitánya az egyik női ruhába öltözött Schlezinger fiúnak udvarol s a mikor megtudja, hogy ez csak nő imitátor, az egész társaságot bosszúból a Senki s zigetén leszállítja a hajóról. A szigetről azonban szerencsésen visszajutnak otthonukba. A szöveg ürességének, tartalmatlanságának megfelelő a darab muzsikája is. A közönség a vígjátékot és annak előadását elszomorodott szívvel vette tudomásul. A harmadik felvonásban jelzett cabaret is fényesen sikerült: 7 trik. kóba öltözött hölgy jelent meg a színpadon, hogy azután gyorsan eltűnjön a „fenéken.“ A cabaret ssámokkal azonban adósak maradtak. Ötletes s újszerű kabarét rendezés. Szegény Thália ;

A Kazinczy kör estélye.

F. hó 4 én a vármegyeház nagytermében a Kazinczy-kör fényesen sikerült estélyt rendezett, mely arányainál magas nívójánál fogva páratlanul áll a kör eddigi estélyeinek történetében: Ez estélyre ugyanis sikerült a kör vezetőségének oly szereplőket megnyerni, a kik tudásukkal istenadta művészetükkel országszerte, sőt a külföldön is ismertté teszik és bearanyozzák a magyar nevet, a kiknek itteni szereplése hosszú időkre maradandó kedves emlékeket, mély nyomokat fog hagyni lelkűnkben. A hangverseny- termet zsúfolásig ^megtöltő hálás közönség mindvégig lelkes tapssal honorálta az igazi műélvezetet nyújtó szereplőket; a tapsokból bőven kijutott az énekszámok előadójának Szoyer Ilonka a magy kir. Operaház tagjának, a ki énekével valósággal elbűvölte, extásisba hozta hallgatóságát.

Az est második nevezetessége volt az alig 14 éves Morvay Zsuzsika zongora művésznőnek fellépte, akiben Thomán István a zene nagy mestere fedezte fel a hatalmas zene zsenit s aki bámulatos, szemkápráztató technikai tudásával, zenei intel- ligentiájával, színes, erőteljes tónusával sokszor szűnni nem akaró tapsra ragadta az ámuló közönséget Már itt megjegyezzük, hogy a kis művésznő külföldön is több ízben hangversenyezett óriási sikerrel s már 11 éves korában Rimini városának több száz tagot számláló filharmonikus egyesülete a művésznőt tiszteletbeli tagjává választotta. 1906, november 28-án az országos zene- akadémia nyilvános hangversenyén történt szerepléséről a Pesti Hírlap többek között igy ir ; „. . . mert

érthetetlen, megmagyarázhatatlan jelenség a zseninek ilyen hatalmas megnyilatkozása ebben a zsenge korban, mely csak az ábécé, egyszeregy és a babajátók világának él rendszerint. Ez a kisleány a Menter Zsófiák és Carenno Teréziák hivatott utóda; ma még ismeretlen, de egy-két év múlva nemzetközi hírnevű lesz.“

A többi szereplők mindig szívesen látott régi ismerőseinek voltak a kiknek számai szintén hathatósan hozzájárultak ahhoz, hogy egy feledhetetlen est emlékeivel távozzunk a hangverseny színhelyéről.

A műsor első száma Tschaikovszky vonós négyese volt (Op 11), melyet Plótényi Nándor, Dános Miklós, Gruska Lajos és Orlovszky Frigyes adták elő kitűnő összjátékban, precízen színezve müvészkezekre valló biztos vonó kezeléssel. Különösen a második rész lágy, szívhez szóló muzsikája ragadta el a hallgatóságot. A mü befejezte után orkán- szerű tapsvihar honorálta a szereplők fáradságát. Ezután M. Szoyer Ilona asszony énekelte el — férje Márkus Dezső operaházi karnagynak discrét zongora kísérete mellett — a „Villars dragonyosai“ czimü opera nagy áriáját oly rendkívüli bájjal és felülmúlhatatlan előadással, hogy utána a közönség percekig tartó követelő tapsainak engedve ráadásul Puccini egy dalát énekelte el.

Majd Morvay Zsuzsika ült a zongorához és a) Chopin; Variations brillantes, b) Schumann : Toccatáját játszotta el csodálatos zenei érettséget igazoló felfogásban, a legnagyobb művészekhez hasonló tudással. A váratlan művészi esemény annyira megleepte a közönséget, hogy első ámulatából magához térve ; valóságos tapsviharral ünnepelte a fiatal művésznőt. — Ismét M. Szoyer Ilona asszony jelent meg a dobogón s elénekelte „Mignon“, ból a Titánnia dalt, fényesen ragyog- tatva rendkívüli énektudását és technikáját, Úgy ezt, mint az ezután következő s Morvay Zsuzsika által előadott Mendelson-féle V. serienses-t a közönség igen kedvezően fogadta.

A műsoron még egy Tschaikovsky Opus szerepelt, egy gyönyörű hármas, melyet Morvay Zsuzsika zongorán, Plótényi Nándor hegedűn és Orlovszky Frigyes gordonkán adtak elő ugyanazzal a precíz összjátékkal, színes tónussal, mely az első Tschaikovszky mü előadását jellemezte.

Végezetül Plótényi Nándor és neje Reményi rendkívül nehéz Rákóczi ábrándját adták elő művésziesen, nagy sikerrel, sok tapsot aratva s ezzel a számmal a közönségünknek sokáig feledhetetlen estély véget ért. Hangverseny után társasvacsora