Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. január-június (12. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-05 / 45. szám

45. szám (2) FKLSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP Szombat, junins '5. hát azt várja a határozat, hogy ez a közösség önkényt megszű­nik és akkor majd nem ütközik pénzügyi nehézségbe a külön bank felállíttatása ? No hát csak várja »dum defluat amnis« — de mi nem várjuk! Vagy ha azt nem várja, mit vár ? mitől vár ? Mi kitalálni nem tudjuk. Hát a »közjogi« nehézségek alatt mit, vagy miket ért ? Ausz­tria ellenzését? — ha ezt — ak­kor épen úgy várhatja mint pénz­ügyi megerősödésünket, »dum deíluat amnis» (hogy lefolyjon a folyó viz) — Mi nem várjuk. Mondja továbbá: „a nélkül, hogy a cél megvalósításáról le­mondana . . Ez csak olyan mint ha a kéregetőt azzal uta sitjuk el, hogy »most nem, majd talán máskor». A ki most lemond, lemondott az örökre. Mi ugyan tel nem hagyunk a küzdelemmel, félhetünk attól, hogy ha most nem sikerül, mikor kezünkben az az alkalom, nem minden ember lesz állhatatosan kitartó a küz delemben s nem úgy lehet a kérdés teltéve, hogy »ha most nem, hát majd máskor«, de úgy hogy »most vagy soha!« »A bonyodalmak elkerülését óhajtja« a határozat. Hát ha törekvésünk most bonyodalmakat okoz: mikor lesz a mikor nem okoz ? és ha azok miatt semmit se merünk tenni .* * * várjuk hogy a sült galamb a szánkba repüljön? Ellenkezőleg vagyunk; nyakig benne vagyunk a bonyodalomban : nem kikerülni kell azt, de kigá­zolni belőle. Mondja továbbá, hogy olyan «alakulást vár«, — (No hát csak várjon és mindig várjon : de mi nem várhatunk és nem várunk) — «amely a nélkül, hogy a nemzetnek az önálló bankra vo­natkozó törvénybiztositotta jogát teladná . . » No hát csak ez kellene még!! Különben ezt fel­adni — szerintünk nem is lehet, mert az minden államnak és igy hazánknak is — Írott törvény nélkül is elidegeníthetetlen és elévülhetetlen joga. Hát csak várjon a Hunyadi határozat irója olyan alkalmasabb időre — mi nem várunk. — Itt Ujhelyben tanuló koromban egy korcsma ajtaja felett fel volt írva • »Ma pénzért: holnap ingyen«. A ki arra a holnapi ingyen borra várt és nem határozta el magát ma pénzért innia, az bizony soha se ivó tt abból a borból. így va­gyunk a külön nemzeti bankkal is. Ez is ma pénzért — ha ki küzdjük, holnap a Hunyadi hatá­rozat szerint ingyen. De ha ezt várjuk — soha se iszunk belőle. Matoiai Etele — junius 5. Helyreigazítás. A május hó 31-én sartott népgyülésünkről szóló tudó- titásban beszédemben lényeges hiba van. A tudósitó ugyan oly figyel­met fordított beszédemre, hogy azért elösmeréssel tartozom; de a követ­keze sorokat: „Azt mondják, hogy a király nem engedi a közös bank szabadalmának meghosszabbítását“ -- (bár igy volna !) — miután ennek éppen ellenkezőjét mondottam, kö­vetkezőleg kérem kiigazittatni: „Azt mondják, hogy a király nem engedi a külön bank felállíttatását. Matoiai Etele. Bonyodalom a p olgármesteri állás körül. — Kiss Ödön nyilatkozata. — Városunkat most a polgármester- választás izgatja. A f. hó 8 iki kép­viselőtestületi gyűlés már intézkedni fog a pályázat kiírása iránt s ime még csak halvány sejtelmünk sincs, hogy ki lesz a polgármester. A vá­ros képviselőtestületének és a pol­gárságnak óriási többsége Kiss Ödön h. polgármestert kívánja a polgármesteri székbe, de ez a koiu­bináció — ugylátszik — megdől, amennyiben Kiss Ödön a következő levelet intézte szerkesztőségünkhöz : Tekintetes Szerkesztőség! Miután a lapok azt közölték, hogy a megüresedett polgármes­teri állásra pályázom, — a közön­ség tájékoztatását szükségesnek tartván : tisztelettel tudatom, hogy a polgármesteri állásra pályázni nem szándékozom. Tisztelettel maradtam alázatos szolgálja : Kiss Ödön. Szinte meglepetésszerűen jött ez a levél s mert még mindig nem akartuk elhinni, hogy Kiss Ödönnek ez a végső elhatározása, szerkesztőnk személyesen kereste fel hivatalában a h. polgármestert s kérte, hogy a város közönségének megnyugtatása céljából okolja meg elhatározását. A h. polgármester eleinte vonako­dott nyilatkozni, de később mégis rászánta magát a nyilatkozattételre és a következőkben okolta meg el­határozását : A mostani választás csak két évre szól, vagyis 1911 ben uj vá­lasztás lesz. A ma tapasztalataiból azt állapítom meg, hogy az újabb választáson már lesz ellenjelöltem s mihelyt választás van, annak kimenetele nem biztos. Ha a választás reám nézve ked­vezőtlen lenne úgy én 2000 ko­rona évi nyugdíjjal lennék kény­telen félrevonulni, ez pedig a vá­rosnak sok, nekem pedig kevés. Ezen két évi polgármesterségért elveszteném ügyvédeskedéseiraet, előre haladt koromnál fogva azt újra nem kezdhetem, tehát a biz­tosat, a bizonytalannal fel nem cserélhetem, nekem anyagilag mit sem szabad koczkáztatnom, bár menynyire is szeretem városun­kat. De ha a választás még kedvező eredménynyel lenne reám nézve, tudom azt, hogy nem bírom osz­tatlan bizalmát polgártársaimnak, e nélkül reám nézve a polgár- mesteri állás értékkel nem bir. Annyit azonban kijelenthetek, hogy ha utódom azt elfogadja és igénybe venni kívánja, azon az utón, haladva melyet én kijelöl­tem, hü segítőtársa kivánnok lenni, a mit annyival inkább meg­tehetek, mert az elmúlt két év alatt, ügyvédi functiom inkább csak jogtaDács adásra szorítko­zott, igy elegendő időm marad a város ügyeivel foglalkozni. Ez a végső elhatározásom, amelyen változtatni nem kívánok. így hát teljes a felfordulás. Kiss Ödön nem hajlandó állását megtar­tani. Bizonyos oldalról állandó intrika folyik ellene — mi tudjuk honnan s ezt alkalomadtán nein fogunk késni nyilvánosságra hozni — és ez keserítette el annyira, hogy nem kívánja semmi körülmények között véglegesen megtartani azt, az állást, melyet immár két éve helyettes­ként tölt be a képviselőtestület egyhangú bizalmából a város polgár­ságának osztatlan megelégedésére. Szomorú jelenség ez, mert újabb bizonyítékát adja annak, hogy be­csületes, őszinte vezetését a város­nak igyekeznek lehetetlenné tenni egyesek, akiknek soha egyetlen lé­pésük sem volt őszinte, akiknek működésűk eddig is a zavarosban való halászásban, a város polgársá­gának állandó félrevezetésében me­rült ki. De történjék bármi, a régi rend­szert Ujhelyben visszaállítani lehe­tetlen. Kiss Ödön rövid ideig tar­tott polgármestersége bebizonyította, hogy lehet egy várost őszintén, be­csületesen kormányozni. tSőt bízunk abban is, hogy Kiss Ödön elhatározása nem végleges. Sikerülni fog őt meggyőzni arról, hogy a képviselő­testület és a polgárság óriási több­sége feltétlen bizalommal van iránta és ragaszkodik az ő páratlan becsü­letességgel folytatott kormányzásá­hoz. Be fogja látni Kiss Ödön, hogy egyesek alattomosan folytatott intri­kája hiábavaló erőlködés, mely meg­törik a polgárság zömének ak ara­Alapittatott 1831-ben. ATriesti Általános Biztosító Társaság (Assicurazioni Generáli) részvénytőkéje és k észpénzbeli tartalékai 324- millié korona.. Felvétetnek: élet-, tűz-, betöréses-lopás elleni, — továbbá jég- és baleset biztosítások. — *------------------—— ---------------------------------■— jKíolnárDstván-utcae.sz. barátságot adott, holott az üde, a deli, vidám leány szerelmet, szenve­délyt várt. Ah 1 hát ezt a szenvedélyt, ezt élvezi most más! ... De ki? Ki az az ember, akivel le kell szá­molnia? Ma este. Es Andor sorba vette ismerőseit: Ki is lehet ? Csak egy férfival érintkezett Ida gyakrabban. A bánatos Kelecsényi Elek, akit Hamletnek csúfolt a vi­lág, ez ugyan nem veszedelmes ve- télytárs. Mindig olyan sápadt bus- komor majd meg csufondáros. Kü­lönben, hogy is gyanakodhatnék rá Andor, hisz a meghasonlott lovag Amerikába készül, hogy uj életet kezdjen az uj világban. Már Cecil hányszor pirongatta miatta és vi­gasztalta a kétségbeesettet . . . Most ez a különc ember: ez legyen előtte gyanús? Igaz, hogy hónapók óta csak ritkán jön és csak akkor, ha ő a házigazda nincs odahaza . . . III. így telt el az idő és jóval hét óra előtt Szántó Andor, puskával a vállán, már ott állt a szérüs kert­nél, ahol Gergely a kertész várako­zott. Ida már délután befogatott, hogy a szomszéd faluba kocsikázzék látó­gatóba. Magával vitte Klárit is. Es mégis rosszban járhat ? Mindezt újra átgondolta Andor s ráförmedt a kertészre : — Te! Ha hazudtál, ha elhamar­kodva Ítéltél, ha félrevezettél . . . — Sülyedjek el I A saját fülem­mel haMottam . , . Összebeszél­tek . . . — Es Kelecsényi Elek volt? — Olyanfélónek látszott az az ur . . . Meleg tikkasztó augusztusi est volt. Andor neki indult a szőlő hegyre vezető ösvényen, utána Ger­gely baktatott. A gyalogút mere­dek, de rövidebb, mint az, amelyen a szekerek, nagyot kerülve, fölmen­nek a présházhoz. Amint közel értek az épülethez; hintót és egy hátas lovat pillantot­tak meg. A nagy diófa alatt közel a tornáchoz a pádon Kelecsényi Elek ült, aki ölébe tartotta a kis Klárikát, mig Ida mellettük ált és nézte őket. Andorban felforrt az indulat, vé­sze és pusztító : — Tedd le a gyermekemet — kiáltott a csoport felé — Tedd le mert lelőlek 1 — Égi irgalmasság! — sikoltott Ida és a két kezét kitárva, saját testével védeni sietett a pádon ülőket. — Mindent tudok ! Hűtlen barát, becstelen asszony 1 Itt a leszámolás órája 1 Kelecsényi Elek felszökött helyé­ről. A kis Klárát még most sem eresztette el. — Becstelen ? Ő ? Ida összetett kezekkel rimánko dott: — Ne szóljon! Ne 1 Ne! De már akkor kirántotta vetély- társa karjaiból Andor a kis lánykát, aki sírva fakadt az ijedelemtől. — Az életeddel tartozol nekem ! Az is hitvány ár lesz a becsülete­mért! — Kelecsényi Elek nyugodtan szólt: — Rendelkezésedre állok . . . Es távozott a paripán, melyre sietve felszökött. Andor a következő percben ga- vallérosan beemelte Idát a hintóba. Aztán ölbe vette a kis Klárikát és ő is beült a kocsiba. — Majd otthon 1 Még ma elhagyja a házamat — sziszegte aztán fele­sége felé. Amint hazaérkeztek Andor szó nélkül a saját hálószobájába vitie a kis lánykáját. Többé nem szabad látnia a hűtlen mostoha anyját. Va­csoráját is a hálószobájába hozatta. De amint kiadta a parancsot: Az öreg Gergely kertész lihegve sietett be s névjegyet adott át Andornak. Csak e néhány szó volt rajta : „Szerencsétlen barátom! Ida ár­tatlan, de Klárika az én gyermekem. Ez a titok az én boldogságom. Ida most már elmondhat mindent, ne tetézzük a rosszat. En ez órában el­utazom örökre !“ * — Már hajnal felé járt az idő. Az égalj pírja bekaudikált az abla­kon. Es Idát még mindig fagatta Andor •• — Tudtál róla 1 Tudtál Cecil hűt­lenségéről és hallgattál? — Aki mitsem tud az a boldog. — Es hozzám jöttél feleségül, a megcsalthoz ? ! — Kárpótolni akartalak. — Es nem vádoltad a csalfa asz- szonyt . . . — A halál : maga a bocsánat, az engesztelés. — Megbocsátasz-e Ida ? — Szeressük együtt a kis árvát. Mert most igazán az. Es utána szótlanul nézték — át­ölelve egymást — a kis Klárát.

Next

/
Thumbnails
Contents