Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. január-június (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-17 / 31. szám
Tizenkettedik évfolyam. 31. szám. Sátoraljaújhely, 1909. Szombat, április 17. POLITIKAI ÚJSÁG. LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: MATOLAI ETELE. Dr. BÚZA BARNA. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség : Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyedévre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér. Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. Gyümölcseink. Irta : Búza Barna. Az a legnagyobb bajunk nekünk magyaroknak, hogy szegények vagyunk. Ezért nem tudjuk elérni függetlenségünket, ezért nem birunk Ausztriával szemben boldogulni. Es ezért kellene, hogy minden magyar ember tiz parancsolatában az első és legtöbb parancs az legyen: dolgozni ! Sajnos, eléggé hátra vagyunk még ebben. Ha dolgozunk is, nem úgy, hogy annak értékesebb eredménye, komolyabb láttatja legyen. Megműveli földjét a magyar minden esztendőben. Mégis hozza az rendesen az ő termését, ugy) mint száz, meg kétszáz esztendővel ezelőtt is meghozta. Csakhogy máshol azóta jóval többet, másfélszer, néha kétszer annyit hoz a föld, mint minálunk. Mert azok nem dolgoznak tán többet, de jobban dolgoznak, okosabban, célszerűbben dolgoznak, mint mi. Es mig minekünk a mi büszkén Kánaánnak hirdetett földünk 10—14 métermázsát terem hek- táronkint, addig a porosz föld ma már hektáronkint 20—22 métermázsa termést, hoz gazdáinak. De legfrappánsabb itt nálunk a bolgár kertészek példája. Itt dolgoznak a mi városunk határában. Nagy és okos munkával csudálatos jövedelmeket tudnak a földből kihozni. Magyar emberek látják, nézik azt a munkát évek, évtizedek óta. De jutott-é eszébe csak egynek is, hogy ő is megpróbálja, ő is igyekszik ilyen fajta műveléssel 15—20 forint helyett 80—100 forint jövedelmet szerezni egy-egy hold földjéből? Pedig amit a bolgár megtehet, azt talán a magyar is megtudná tenni. Vagy csak még egy pél iát mondok el. Azt már tudjuk, hirdetjük is, hogy a mi borunk a világ legjobb bora. Igaz, hogy eddig csak szavalgattuk ezt, mint valami verset és csak most kezdjük észrevenni, hogy ez nem csak szép, hanem értékes dolog is, ami, ha jól kihasználjuk, csengő aranyban nagyon szépen kamatozik. Hanem azt még jóformán nem is tudjuk, hogy a világon a legjobb gyümölcs is üt terem a To- kaj Hegyalján. Pedig úgy van. Ám hozasson valaki almát, körtét, szilvát Meránból, Lombardiából, Proven- ceból,vagy akármelyik világhírű gyümölcstermő vidékről, s hasonlítsa össze egy jól kifejlett, jól megért hegyaljai calvil, ranet, vagy sóvári almával, császárkörtével, bercenci szilvával, — elfogultság nélkül megállapíthatja akárki, hogy izre, zamatra, édességre messze felülmúlja a miénk valamennyit. Ez is kincs ám, a mi földünknek, éghajlatunknak ez a csudálatos finom gyümölcstermő tulajdonsága. Ez is nagy érték, amely jól kihasználva évenkint sok százezreket, tán — koronákban — milliót is hozhatna a Hegyalja területére, De ezt a természeti kincsünket is ép olyan kevéssé használjuk ki, mint a többit. Hány kert, hány gyümölcsfáknak való terület áll ma is üresen ! Pedig ingyen osztogatja a gyümölcsfa csemetéket a földmivelési miniszter. Es ami gyümölcsfa, van is, úgyszólván mindenütt el van hanyagolva, csak úgy isten nevében él és terem. Pedig azt ápolni, gondozni kell s meg is érdemli, hogy gondozzák, tisztogassák, locsolják, rovarok, férgek ellen oltalmazzák, Van is törvényünk kötelező hernyóirtásról, jönnek is szigorú rendeletek, de az mind csupa papiros, ami nem segít szegény fákon. Csak az segítene, ha az emberek belátnák, hogy nem vexáció az, amit a törvény rendel, hanem önmaguk, saját anyagi érdekeik iránt való kötelesség. Meránban akinek húsz almafája van, az már igen tisztességesen megél belőle. Pedig a me- ráni alma meg se közelíti jóságban a hegyaljait. Csakhogy tudják gondozni, védeni, hogy mindig teremjen s tiszta, féregtelen, egészséges legyen. Mi is elérhetnék ezt, csak igyekezet, kitartás, a fák iránt való szeretet s az értékesitésben némi élelmesség kellene hozzá. A legcsekélyebb helyett is a Hegyalján, ahol szőlő nincs, gyümölcsfákkal kellene beültetni. S ápolni, gondozni, védeni azokat a fákat. Bizony meghálálnák s a gyümölcstermelés is egyik ténye* zője lenne a Hegyalja felvirágzásának. Ebben a legfőbb feladat: dolgozni ! Eshetőségek. Bizonytalanság jellemzi Magyar- ország politikai helyzetét az egész vonalon. Maguk azok a tényezők, akik a helyzet ilyen vagy olyan kialakulására döntő irányítást hivatottak gyakorolni, szintén nincseA parfiimös üveg. Kovácsék a harmadik eme létén laktak és két kis nyomorult szobácskájukon kívül, volt egy öt esztendős Pista fiák, aki iskolába még nem járt, de locsolni azt eljárt. Kovács napidijas volt Felesége sovány, szomorú asszony. Mindaketten várták a feltámadás szent ünnepét. Az asszony azért, mert — úgy szokás; Kovács azért, mert ilyenkor már lehet a szabadban is sétálni. Mert így közönségesen, egy napidijas keveset, vagy pedig egyáltalában nem sétálhat. Rendesen úgy szokott lenni, hogy különösen akkor nem, ha éppen tüdőbaja van. Ez már a sors iróniája. Kovácsné szerette a luisvót második napját. Az asszonyból soha nem szárad ki az utolsó morzsáig az asszony . . . Felfrissült ezen a napon. A nyomorúsághoz szokott asszonyka ilyenkor láthatta, hogy ő is „valaki“ . . . akit észrevesznek . . akit még meg is locsolnak. Husvét első napján úgy estefelé, mig a férje vacsározott, leszaladt a patikába — rózsavizet venni a Pista fiúnak. A gyógyszertárban jól ismerik. Jó vevő. A szegény embert többnyire ismerik ott. Jó nagy üveggel vásárolt. A patikusnak éppen jó kedve volt és megajándékozta egy üveg finom, valódi párisi illatszerrel. . . . Kovácsnénak nagy volt az öröme. A mikor kilépett az utcára, egy selyemruhás asszony suhogott el mellette. Áradt belőle a jó szag. Kovácsné teli tüdővel szíttá magába az illatot. Kibontotta az ő üvegét is és mikor érezte, hogy neki az ő sima, kopott ruhájának is ilyen szaga lesz ettől a viztől — boldognak érezte magát. Es most . . . most az egyszer nem irigyelte a finom, selyemruhás asszonyt. Nagy diadallal mutatta meg férjének a kis üveget . . . — Az a nagyszerű öregem, hogy nem fizettem érte egy krajcárt sem . . . úgy kaptam — „ingyen“. Az „öreg“ csak hümmögött egyet-kettőt, vonogatta a vállát, meg valami olyast is dörmögött az orra alatt, hogy: — Bánom is én . . . Pista örült a rózsavíznek, de mikor meglátta anyja kezében a cifra üveget, letette a magáét az asztalra s odasompolygott az anyja mellé. — Mond anyuka mi az ? — Ez Pistikém olyan szagos viz, mint a tied. — Mint az enyém ? — Hát persze, csak — drágább . . . sokkal drágább. — Miért drágább ? — Mert evvel csak az urak locsolnak ... a nagy urak . . . — Anyukám ! . . . akkor add nekem. Ha ón fogok vele öntözni én is nagy ur leszek. — Nem Pistikém, te rózsavízzel fogsz öntözni. — Hiszen az mindegy Anyuka. Az olyan, mint az enyém. — No ne akaratoskodj Pistukám. Szagold csak meg . . . látod a tied még szagosabb. — Anyuka 1 én azért odaadom érte ... no nesze. Kovácsné arca vörös lett Kovács összerezzent a szokatlanul hangos kiáltástól: — Ne beszélj annyit! Mondtam, hogy nem adom! Remegő kézzel tolta az üvegcsét az asztal közepére. — Minek az neked, Anyuka ? . . — Mars aludni 1 . . . Mars te haszontalan ! . . . Pistának összeszorult a szive; szakgatottan jött pici melléből a sirás. Az anyja idegesen rángatta le ruhácskáját. A gyerek fájdalmában hangosan elsirta magát . . . Kovácsné dühösen felkapta és megverte: — Nesze! ... legyen legalább miért sírni . . . A kis Pista zokogása tompán jött a párnák közül, mikbe beleteraette égő arcocskáját. Mindig halkabban- halkabban sirt, mig végre elaludt s még álmában is csuklott egyet- egyet. ^Kovácsné haioványan ült az asztalnál. Tekintete mereven csüggött a finoman, szögletesre csiszolt üvegcse falán. Az üvegben nem volt dugó s a nyitott száján keresztül kábító, nehéz illatt ömlött. Képzeletében maga előtt látta a suhogó, selyemruhás asszonyt . . . . Kovács feszült idegekkel állt föl. Az ökle összeszorult s szerette volna lecsapni az illatot szóró cifra üveget . . . szerette volna darabokra törni. # Kovácsné másnap reggel felöltöztette Pistát, kezébe adta a rózsavizes üveget. — Eridj 1 öntözd meg a házmes- terék Micijét. Vigyázz a lépcsőn. Ha kapsz valamit megköszönd! Pista kicsi kezeiben alig tudta tartani nagy fiaskót. Ügyetlenül, vigyázva fogta és a szegény gyerek megbotlott nagy igyekezetében a küszöbön és elesett. A rózsavizes üveg éles csörömpöléssel törött darabokra ... a szagos viz pedig szertefolyt. Mire kijött az asszony, Nagymihályi Sör- és Malátagyár Részvénytársaság. hazái ipartelep. Évi gyártás 30000 hl. Gyárt: Márciusi, Korona és Casinó sört. Sátoraljaújhelyi főraktár: Egyesült Szikvizgyár és Sörnagyraktár, Justus-utcza. Zemplénmegyei képviseleteink : Mezőlaborcz, Sztropkó, Homonna, Varannó, Gálszécs, Királyhelmecz, Perbenyik és Szerencsen állandóan friss és zamatos sört szállítanak.
