Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-12-24 / 100. szám
100. szára (6) FELSOM AG YARORSZAGI HÍRLAP Szombat deczember 24. Cserey Heléna haláláról szóló gyász- jelentés. Tiszteletet érdemlő személyek halálát jelenteni, illő szokás, méltó tartozás ez az élőktől az elhunytak iránt: de hogy ezt azok tegyék, kiket a veszteség legérzékenyebbül sebzett, ez is lehet, hogy illő, de azon halotti szokások s czeremóniák közül való, melyek hogy a keservet, mennyi újabb meg újabb formákban éreztetik, minden tudhatja, ki próbálta. Szeretett jó Anyám halála jelentését mással Íratni, midőn magam bírhatom toliamat, s mással tétetni e végső szolgálatot Neki, ki mindent értem, s értem mindent tett, nem cselekedhetem. Kiüritém tehát a keserű poharat utolsó csepjéig. Karjaim közt nyögte ki végső lehelletét, — kezeim fogták be áldott szemeit, magam tettem elhült testére a gyászos koporsónak minden örömet örökre elzáró fedelét, — én vittem hideg sírboltjába: én teszem tehát meg e keserves kötelességet is, — s vérző sebeimet írásom minden beszeretett gyermekét kelle a mindenkor gyermek nélkül maradottnak sirhoz kisérni. 1809-ben veszté el híven szeretett s igazán becsült Férjét, én maradtam egyedül mindene. Oh miért nem engedé sorsom s gyarlóságom azóta életét oly kedvessé tennem a mint érdemiette volna! Hogy a Nagy Isten minden szomorú eseteket Tőled Barátom eltá- voztasson, szivemből kívánván maradok*) Sibon Dec. 26-ikán 1831. barátod Wesselényi Miklós. Szókratész. A nap bíbort küld már az égre, De nékem ez alkonyt jelent. Sorsomon a törvény pecsétje S hazám, Athén törvénye szent. És bár szívtől sugárzik arcod, Bár ajkadról a szeretet Mint üdítő forrás patakzott, — Hagyj, Kriton, nem megyek veled. tűjével marcangolom. Felejthetetlen jó Anyám (szül. Nagy-ajtai Cserey Ilona), édes Dajkám, gyermekségem gondos ápolója, ifjúságomnak ész- s érzés fényével világitó csillaga, édes enyhítője a férfi gyötrő gondjainak, s küzdő szenvedéseinek, ezen leghívebb leg- ígazabb Oktatóm, Barátom, elhunyt, f. Decemb. ló-dikán délután egy órakor, életének 77-ik esztendejében, 16 napig tartott tüdő kelevényből származott nyavalya következésében. Betegsége alatt is tündöklő fénnyel mutatkozott lelki ereje. Derült vidámsága, a díszes öregségnek Istentől jutalmul adott ezen legszebb * áldása nem hagyá el, s utolsó pillantatáig józanon eszmélve, félelem, szenvedés s testi küzdés nélkül ment szembe azzal, a mi neki nyugalmat ád, mert tiszta lelkét nem furdalta vád. Vidám ártatlanság s virító szépség lebegek körül léteiét, midőn az első ifjúság öröméveiben házassági frigyre lépett tisztelt emlékezetű cdes Atyámmal. Belső meggyőződéséből tett egy fontos lépését a türedelmetlenség nehezité, — a forrón szerető édes Anyától gyermekeit akarák elragadni s szenvedések után állhatatosság által vihatta ki hitbeli lelki nyugalmát, s házi köre csendességét.- Hiv s munkás Társa volt Férjének, — mint béke Angyala szeretet s szelídség hüs alkonyába csillapította lánglelkű férfi hevét, magas érzéseit rokonsággal táplálta, s kölcsönös szeretet bi- zodalom s becsülés boldogitá éltöket. Virító s reményt mosolygó gyerme- j kék enyelgének a boldog anya körűi. Ekkor véletlenül egy kedvetlen körülményt az önkény balsorssá varázsolván, az által léteiét szenvedés! s gyász leplébe boritá. A Férj elhur- czoltatott zokogó Hitvese szemei j elől, idegen falak zárták el az Atyát édes gyermekeinek többé soha nem | érzendő ölelésből. A boldog nő gyámoltalan özveggyé lön, s gyermektelenné a magzatokban gazdag anya. Szenvedésének még első éve alig forgott le, s már öt gyermekét te- meté el, férje viszontláthatása reményével együtt. Éltének virági szétté- pettek, gyümölcsei le voltak verve; mint a leveleitől megfosztott s az őszi szelektől rongált fa, egyedül szenvedett az elhagyatott. Laktából kinyomva, hon nélkül, másoknál tartózkodott. ot hosszú esztendő le- folyta közben keservén kívül nem maradt egyebe, mint lelki ereje, s jó istenébe vetett buzgó bizodalma. Reménysugár sem nyújtó éjjele végre enyészett, s örömnapja derült fel: hiv karjai újra ölelék a sokat szenvedettet. A buzgó Hazafinak, munkás emberbarátnak gondjain osztozva, törekvésit segítve újra boldog életet kezdett. Ő honának hiv leánya s méltó Társa Férjének, ki csak testének nyeré .most újra, de lelkének mindég bírta szabadságát. Egy szebb jövendő nyílt meg a keservekbe edzett nő s anya előtt, de szenvedések voltak még reá mérve, még hat Hát nincs bennem földi okosság, Nincs mindennapi józan ész; Testemre a halált kimondták, Testem mindig halálra kész. Nem félem az örök nyugalmat És nem az örök életet, Pedig a halál mást nem adhat, — Hagyj Kriton, nem megyek veled. Az igazság volt célom egyre, Nem a múló hitvány javak, Sugaras eszmékért epedve, Nem érdekelt a rút anyag. Ám adják át az anyaföldnek Ez omlatag portömeget: Soha senki engem nem öl meg, — Hagyj, Kriton, nem megyek veled. A magasztos, nagyröptű lélek Súlyos gyötrelmek otthona, Nem bántják apró szenvedélyek, Jutalma mártirkorona., A földi öröm őt lehúzza, Önérdeket azért feled És lesz hitének vértanúja — Hagyj, Kriton, nem megyek veled. Kit egy nagy gondolat emel föl, Eget és földet rengető, Kibontakozik az a testből, Maga a szárnyas lélek ő. Rajta a test csupáncsak öltöny, Mit, hogyha kell, rögtön levet, Én küldetésemet betöltőm, — Hagyj, Kriton, nem megyek veled, A jólét ellenzésre unszol, Mig pártot vonz a szenvedés, Életre kél és hódit újból A nagy eszme, mely vérbe vész. Útján a világhaladásnak Az egyének a kövezet, A rosszak sírt maguknak ásnak — Hagyj, Kriton, nem megyek veled. Várom a mérget rendületlen . . . Te meg nem értsz, jő Kritonom, De valami azt mondja bennem: Sok követőm lesz egykoron. Kezdője én egy hosszú sornak, Büszkén fölvetem fejemet, Mig bősz vádlóim ordítoznak, — Hagyj, Kriton, nem megyek veled. Bródy Mihály. Mit hoz a Hegyaljának a Jézuska. Irta: Wetterschneider Miksa. Mád, 1903. december 22. Küszöbén vagyunk a kereszténység nagy ünnepének. Mindenfelé, szerte az egész világon serényen folynak már-már az utolsó előkészületek a megváltás e nagy ünnepének méltó megünneplésére. Szorgos kezek a karácsonyfa díszítése körül foglalatoskodnak, *) Ezt a birtokomban levő levelet, melyben ádes anyja betegségéről, haláláról és eltemetéséről tudósit,, Wesselényi Miklós — Szolnok-Doboka vármegye követéhez — a 48-as években ugyanazon vármegye főispánjához : W e é r Farkashoz intézte. Dr. K. S. már-már az utolsó hiányokat pótolják. Itt még egy tündöklőén csillogó arany foszlányt aggatnak reá, ott még egy hiányzó gyer- tyácskát erősítenek arra. Elérkezik a szent est. Megkötőül a harang, áj tatosságra szólítja a hívőket. Felgyulnak a karácsonyfa gyertyái, melynek csillogóan káprázatos, misztikus ‘fényénél a békesség lélekemelő, magasztosan jól eső boldog érzése lopódzik az emberek szivébe. Feledve vannak ha rövid időre is — a mindennapi sivár- élet nehéz, gondterhes küzdelmei. Nekünk szegény hegyaljaiaknak még ez sem adatott. A Hegyalja, a sorsnak ez idő szerint oly mostoha gyermeke is félve, reszketve a karácsonyfa közelébe merészkedik, lopva vet arra egy egy pillantást, visszafojtott lélegzettel lesve, hogy ugyan hozott-e számára is valamit a Jézuska ? Mintegy az ember természetébe rejlik, hogy karácsony táján, uj év alkalmával mindenki sorsának jobbra fordulásában bizakodik, reménykedik. Aggódó szorongással várja ezt most a Hegyalja egész közönsége. Azok a tárgyalások, melyek az Olaszországgal kötendő uj kereskedelmi szerződés ügyében most Rómában folytattalak, —• ezek a Hegyalja sorsa fölött fognak dönteni. E tárgyalások eredményei sorsunkban forduló pontot képezhetnek. De ki tudja, vájjon nem e marad minden a' réginél1 ? És ezért lessük visszafojtott 1 lélekzettel, aggódó szorongással, hogy ugyan a Hegyaljának mit is hoz a Jézuska. W Js ne vigy minket a kísérteibe!“ A megpróbáltatások és kisértések napjait éljük most. Az összbirodalmi hóbort vért és sötétséget szomjazó alakjai újra megelevenednek s a bűn minden elképzelhető rnódozatával kisértenek bennünket. Öngyilkosságra csábítják nemzetünket, mert százados harcok folyamán bizonyosságot szereztek, hogy megfojtani képtelenek. De hiábavaló minden erőlködésük, mert nemzetünk nevét úgy irta be a történelem könyvébe, hogy mint nemzet élni akar örökké. Ezen szent elhatározását hősök és mártyrok vérével pecsételte meg. Az összbirodalom fekete lelkű vité- 1 zei hiába erőlködnek, a történelem ! ezen lapját soha ki nem téphetik. Nincs és nem is lesz e hazának soha olyan fia, ki őseinek szent fogadását, mit örökül hagytak reá, megszegné! De a hősök és mártyrok véréből születni fog egy — ki megváltja a nemzetet az örökös szenvedéstől, ki az összbirodalmi hóbort minden lovagját a végső megsemmisülésnek adja át. Az idő már nincs messze, az ürömpohár csórd útig van, a megpróbáltatások utolsó napjait éljük most. A szolgaság végső erőlködése ez, mely tu! a Lajtán most ellenünk folyik. Mint a fuldoklók a szalmaszálhoz, ügy kapaszkodnak most mindenhez a szolgalelkü udvaroncok. A bűn minden elképzelhető fajtáját reánk szabadítják. Megpróbálták pénzzel vásárolni meg lelki1 ismeretünket, majd pedig mézes-má- j zos szavakkal, semmit mondó Ígéretekkel kenyerezni le, majd pedig : fenyegetésekkel a tekintély, a hatalom egész súlyával hajtani a szolgaság jármába s végezetül a feleke- ; zeti féltékenység és türelmetlenség ördögét igyekeznek ellenünk felhasználni. A nemzeti küzdelmet minden áron kicsinyes pártérdeknek és időszerűtlennek akarják feltüntetni, holott Európa politikai helyzete a külföld szimpátiája s királyunk alkotmányos érzéke és a múltban szerzett tapasztalatai folytán ez a legmegfelelőbb időpont. Nagy a mi nemzeti küzdelmünk, de nagy a kisértetés is, mely ostromol bennünket. Az egyesek elbukhatnak mint nemzeti hősök, de elbukhatnak úgyis, mint a kisértetés áldozatai, elmerülvén az erkölcsi sülyedés fertőjében, de a nemzet nem bukhat el, a nemzet győzni egyen erős a mi hitünk és mienk lesz a győzelem. S ha látunk hitükben megingott, kétkedő hazafiakat, jusson eszünkbe az Úr szava: „Es ne vigy minket a kísérteibe“. Horváthy Gyula. A közönséghez. Most, hogy a hetedik év küszöbén állunk, őszinteséggel és szeretettel keressük fel közönségünket, hogy számot adjunk arról, amit eddig tettünk és irányát mutassuk annak az útnak, amelyen ezután haladni fogunk. Hetedik éve már, hogy soha nem csüggedve, soha nem habozva, lelkesen küzdött a Felsőmagyarországi Hirlap azokért az elvekért, dicső eszmékért, melyek annyiszor világítottak már be világrészeket magasztos ragyogásukkal. Hetedik éve már, hogy a jog és igazság, tisztaság és becsület erejével tisztitó munkát végzünk Zemp- lénvármegyében és ébresztjük a szabadság és szabadelvüség rég hallgató nagy eszméit vármegyénk földjén, melynek minden rögéhez a honszerelem annyi szent emléket fűz. Az elénk gördített akadályok soha sem feleltek meg céljuknak, hanem csak a mi erőnket élesztették, buzdították hatalmasabbá, elszántabbá! És most, hét év múltán, mikor a tüzpróbán átmentünk már, büszkén hirdethetjük: hogy csüggedésre nincsen ok! A megvívott harcok után pedig hiúság nélkül mondhatjuk, hogy nekünk a mi lapunknak nem kis része van az elért sikerekben. A hetedik év küszöbén ime friss zászlót bontunk újra. De csak a zászlónk uj, csak a küzdeni vágyásunk friss, az elvek, az irány, a Programm a zászlón marad a régi egy és változatlan: Kossuth elve, Kossuth iránya, Kossuth programmja. Aki előtt szent ez a név, akinek szivét égeti ez az eszme .• Kérjük álljon zászlónk alá és támogasson minket törekvéseinkben! fi felsőmagyarországi Jíirlap szerkesztősége. HÍREK. fi közönségről — a közönségnek. — Karácsonyi számunk. — — Sok már a szedés! — jelenti a mettőr. És miután minden columna tördelésekor „belealkudtunk“ még valamit a betütömkelegbe, most se engedünk a 48-ból, hanem reámutatva a sok szomorúan bóbiskoló kiszedetlen kéziratra, zaklatjuk a nyomda hatalmasát : — No még csak ennek a cikknek szorítsanak helyet! — Arról pedig szó se legyen, hogy ez a vers kimaradjon! A kétségbeesett főszedő arca a keserűség különféle szineit játsza, fo- gadkozik, hogy lehetetlen még többet
