Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-12-02 / 94. szám
Hatodik év 94. szám. Szerda, deczember 2. Sátoraljaújhely, 1903.' POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vi3sza nem. adunk. Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Wekerle-lér 502. Hirdetéseket a legjutányosabii árban közlünk. fi lehetetlenségek. Irta: Búza Béla. Egy esztendő óta lelkes küzdelem folyik a magyar parlamentben a magyar nyelv jogáért, — Kissé komikus dolog, hogy ilyenért harcolni kell, s a külföldi államok bizonyára jót mosolyognak az ő nagyhatalmassági kollegájukon, hogy a nemzeti államban a kiépülő félben levő nemzeti hadseregnek (Ballagj szerint) nem tud nemzeti nyelvet adni. De hát el kell fogadnunk az adott kényszerű helyzetet, hogy ezért a nemzeti nyelvért küzdeni kell. Sőt még boldogok lehetnénk, ha csak ennyiből állna a komikus helyzet. A helyzet igazi komikuma azonban ott rejlik, s itt már szomorúvá, keserűvé válik a helyzet, hogy a nemzeti nyelv számára a parlamentben nincs többség, hogy a saját fiai akadályozzák meg az országot abban, hogy nemzeti alapra helyezhesse a hadsereget. Ezeknek a jó uraknak összes argumentumuk abból áll: nem lehet, nem engedi a császár! (Királyról nem beszélek, mert logikai bukfencet hánynék, mint Bal- lagi, ha azt mondanám, hogy a magyar király nem engedi a magyar nyelvet.) És ezek a jó urak egész komoly képpel hiszik, hogy amit a császár nem akar, azt nem lehet keresztül vinni. Eddig ez nagy tévedés! Még a tétel kontrariumát is láttuk már sokszor a történelemben. Azt, hogy amit a császár akart, s a nemzet nem ákart, azt a császár nem tudta keresztül vinni. Az összes Habsburg császároknak talán leghőbb vágya, talán legszebb álma volt az, hogy Magyarországot korona tartománynyá tegyék. Véres vonalként húzódik végig ez a törekvés, ez a politika az. ő négy százados történelmükön. Jól mondtam, hogy: véres vonalként, mert véressé tették a Wesselényiek, Zrínyi Péterek, Frangepánok, Martinovics és Lacs- kovicsok kihullott vércsepjei. A császárok akarták, s a nemzet nem akarta, s nekik nem volt erejük, hogy megtörjék a nemzet ellenálló erejét. Viszont megtörtént, hogy a nemzet akart valamit, amit a császárok nem akartak. Nem kell meszszire mennünk. Élénken lebegnek még lelkünk előtt a közelmúlt eseményei Még érezzük azt a triss szelet, amelyik negyvennyolcban a vén Európát mozgásba hozía, s amely a trón elé elvitte a magyar nemzet kívánságát is. Népképviseleti rendszer, felelős kormány, szabad sajtó! Bizony az ördög előtt a tömjénfüst kel- lemetesebb dolog, mint ott ezek a szavak. A császárok nem akarták, a nép akarta és meglett. De hát a chlopyi parancsban — mondták azok a jó urak — a császár igen határozottan meg- izente az ő hadseregének, hogy szilárd elhatározása sértetlenül fentartani és utódainak sértetlenül átadni azokat a jogokat, melyeket ép oly sértetlenül örökölt elődjeitől. No hát ez a kijelentés sem olyan uj de log előttünk. Hallottunk már mi egyszer ilyen határozott hangú kijelentést a felséges császártól. Midőn 1857-ben ifjú szép nejével, Erzsébettel meglátogatta ennek az országnak becsületes jó népét, Apponyi György, Jósika Samu és Dessewffy Emil folyamodványt akartak hozzá nyújtani, kérve őt, hogy adja vissza áz országnak alkotmányát. A császár erre azt felelte, hogy szigorúan el van határozva, kormányának addigi alakjait törhe- tetlenül fenntartani. No és nemsokára egy kis szél fújt ismét, amely úgy elsöpörte ezt e törhetetlen kormányt minden alapostól, hogy a felséges császár önkényt ajánlotta fel a nemzetnek az egy'ezkedést az alkotmány iránt. Mert lám: a történelem olyan szeszélyes, mint egy asszony! Mintha titkos kamarája volna, a hol elrejtve tartja a váratlan romboló eseményeket Diadalunknak, hatalmunknak, dicsőségünknek éppen delelő pontján, épen légié» nyesebb szakában állanak a történelemnek kiválasztott emberei. Akkor egyszer csak ki nyílnak azok a rejtett kamarák, elemi erővel törnek ki rajta a váratlan események, mint annak a görög istennek a zsákjából a szelek s úgy tönkre tesznek minden dicsőséget, minden fényes álmot, mint egy szappanbuborékot. Julius Caesar két pillanattal a halála előtt mondotta: „'Szilárd vagyok, mint éjszak csillaga, Melyhez kimérten nyugvó szerkezetre Hasonló nincs az ég boltozatján.“ Az abszolitizmussäl is fenye- getődznek azok a jó urak. Sőt egy korán kimúlt miniszterelnöknek még a vér is megdermedt az ereiben, midőn ennek az eshetőségére gondolt. Egy másik, most már haldokló miniszterelnök pedig még akasztófát és golyót is emlegetett. Szörnyű dolgok! Hanem erre is azt mondhatjuk : iám alios vidi ventos! Láttunk már mi abszolutizmust. Tudjuk már mi, mi az. Nem lehet már azt többé mumusnak felhasználni. Jobban fáznak attól Bécs- ben, mint Magyarországon. Mert mi az abszolutizmus? Eltekintve attól, hogy a felséges császárra nézve nyílt esküszegés, épen azért már ebből az okból sem tételezhető fel, van annak sokkal súlyosabb tulajdonsága is. Önkényesen kell kormányozni egy renitens nemzetet. Egy olyan nemzetet, amelyik fiait katonának nem adja, ha csak nem viszik, amelyik adót nem fizet, ha csak be nem hajtják. Amelyik folyton duzzog és haragszik. Amelyiknél csak szítani kell, s itt is, ott is lángra kap az elégületlenség tüze. S ha még mindezekhez hozzávesszük, hogy ez egy történelmileg és geografiailag oly egységes nemzet, amilyen nincs több egész Európában. Ha hozzávesz- szűk, hogy ennek a nemzetnek 20 millió lakosa van, melynél annál erősebbé válik a fajszeretet, minél inkább akarják azt benne elnyomni. Ha hozzávesszük, nogy ennek a nemzetnek egy ezredéves történelme van, melynek minden lapjáról lelkesedést meríthet, hogy ennek a történelemnek véres hősei aranyos keretben a nép szivében s a szobák falán mindenütt ott vannak, akikhez imádkozni járnak el. S ha hozzáveszszük, hogy az a másik ország, amelyre az absolut kormányformával' támaszkodni tudna az uralkodó, egy geográfiái, etnográfiái képtelenség, egy történelmi és logikai abszurdum. Nemzetnek, nem nemzet, államnak, nem állam. Sursa nem közös az uralkodó sorsával, érdekeik, céljaik nem egyezők, vágyaik, eszményeik egészen mások. — Ha mindezeket figyelembe vesszük, ugyan kérem, melyik józan gondolkodású ember lesz képes azt elhinni, hogy ez az Ausztria, hogy ez a Habsburg ház képes lesz Magyarországgal úgy bánni, mint egy meghódított tartómánynyal. Hisz ehhez két óriási fontos kellék szükséges : sok pénz és igen sok hatalom. Egy hatalmas nagy Németország megteheti azt Po- zennel, egy világhatalom: Anglia megteheti azt (irtózatos erőfeszítéssel) Transwaal-lal, egy egyesült Európa megtehette azt egy el- züllött Lengyelországgal, de egy * százesztendős Ausztria egy ezeresztendős nemzettel nem fogja ezt megtenni soha, soha, soha! De nem szükséges nekünk ezt a képtelenséget deduktiv módon mutatni ki. Csak nézzünk vissza a történelembe. Sajnos, a mi történelmünkből volt alkalmunk megtanulni az abszolút uralom sajátságait. Látjuk ottan, hogy a császárok egy évtizednél tovább sohse bírták ki az abszolút uralkodás terheit. Jusson eszébe mindenkinek az a két vonás, amely- lyel az a szerencsétlen kalapos király halálos ágyán összes intézkedéseit keresztül húzta, Pedioo talán ő volt az egyedüli a Habsburgok között, aki egyéni tulajdonságainál fogva hivatva lehetett volna az absolut uralomra. És ime az ő rettentő erős egyéniségét is megtörte, az ő rendszerét is szétrombolta ennek a nemzetnek szívós, makacs ragaszkodása az alkotmányhoz. Épen azért mondhatjuk, hogy II. Józsefnek a keresztvonása, valamennyi keletkezett és keletkezendő absolut kormány formának a halálitélete. És még csak egyre térek ki. Azt is mondják azok a jó urak, hogy ez az ország igen sok kárt szenved az obstrukcio miatt, Hát ez először is nem igaz. Hipokrita beszéd, roszakaratu koholmány. És ha igaz volna is? Ha tényleg áldozatot kellene hozni ennek a nemzetnek nyelvéért? Hát kihalt volna már e nemzetből minden nemesebb érzés, vágy, amiért áldozni tudna. Hát már csak az anyagi jólét boldogítja őt. Hát a mai rideg világban már csak azt nézzük, hogy van-é mitenni? Egy doboz 50—50 finom fefíér levélpapír Egy korona. Egy doboz 50—50 finom elefántcsont levélpapír t kor. 40 fül. Kapható: Lapunk 4- oldal.
