Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-11-14 / 89. szám
Hatodik év 89. szám. Sátoraljanjhely, 1908. Siombat, novembír 14. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat Yisaza nem adunk. Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre • korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes saám ára 10 fillér Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Tersénél. Wekerle-tér 502. Hird.téaeket a íajjutányosabb Srbaa kSalUak. tanulságok. Mikor nagyon közelről fenyeget már a választások lehetősége, nem árt egy kissé számot vetni a. lelkiismeretünkkel, s a helyzet komoly mérlegelésé alapján bírálni el, hogy melyik pán érdemli legjobban a bizalmunkat. Persze csak az teheti ezt, akinek van lelkiismereie, s a választáskor a lelkiismeretére hallgat, s arra a pártra szavaz, amelyet a meggyőződése szerint hazája boldogitására legalkalmasabbnak talál Akinek előre feltett szándéka oda szavazni, ahol többet fizetnek, vagy ahová a felsőség parancsolja, annak úgyis hiába beszélünk, avval kár szóba állani. De szólunk a jóhiszemű, becsületes közönséghez, amelyik a választást nem vásárnak és nem cécónak nézi, hanem a haza sorsa lelett határozó életbevágó cselekménynek Ezt a jóhiszemű közönséget akarják most fétrevezetni a kor mánypárt ügynökei mindenféle ijesztgetésekkel, hogy óriási bajokba, végveszedelembe sodorja az országot az obstrukció, hogy amiért küzdünk, a magyar vezényszó úgyis elérhetetlen, -lehetetlen, s csak magunkra haragítjuk vele a királyt anélkül, hogy hasznunk lenne belőle. így akarják ezek a jó urak elfordítani az obstrukciótól s az ellenzéktől a tisztességes magyar közvéleményt. Hát nézzük, mit mondanak a tények: Harccal kezdődött ez az esztendő, a katonai javaslatok elleni harccal A kormány azt követelte, hogy emeljük fel a hadsereg létszámát 60.000 katonával, s emeljük fel ehhez képest óriási módon a katonai költségeket is. Erezte mindenki, hogy óriási megpróbáltatás lesz ez az uj teher a külömben is agyonterhelt nemzetre, s talán összeroskadunk alatta. De a kormánypárt azért kész volt szolgai engedelmességgel megszavazni ezt a gyilkos nagy terhet. A függetlenségi párt azt mondta, hogy nem engedi az országot teljesen kifosztani, s obstrukció- val akadályozta meg a katonai terhek emelését Emlékezhetünk rá, hogy szidták akkor a mamelukok ezt az ob- strukciót. Azt mondták, hogy nekik se jól esik a teherszaporitás, ők is szívesen mellőznék, de muszáj megcsinálni, mert a király követeli, s lehetetlenség kivinni a javaslatok visszavonását, a király semmi szin alatt se fog ebbe beleegyezni, tehát az ellenzék küzdelme hiábavaló, eredményre nem vezethet, csak károsítja az országot. Júniusig folyton hirdették, hogy lehetetlenség a javaslatok vissza- szavonása Júniusban pedig visz- szavonták a katonai javaslatokat. Tehát nem a kormánypártnak volt igaza, de a függetlenségi pártnak. A katonai javaslatot csak a kormánypárt engedelmes gyávasága képzelte legyőzhetetlen- nek, tényleg legyőzte az ellenzék szilárd ellenállása. A függetlenségi párt harca helyes és hasznos volt, mert megszabadította az országot egy óriási tehertől. Ha a gyáva mamelukra hallgat az ország, akkor ma már gör- nyedeznénk a temérdek uj teher alatt, 5 hogy ettől az irtózatos tehertől megszabadultunk, azt tisztán a függetlenségi párt hazafias bátorságának köszönhetjük. Azután kimondta a függetlenségi párt, hogy harcol tovább, mig el nem éri a hadseregre vonatkozó nemzeti követelések teljesítését. A kormánypárt megint azt mondta, hogy nem kell harcolni, mert ezek a követelések most úgyis teljesen elérhetetlenek, a király semmi esetre se fog engedni. Az ellenzék pedig bátran harcolt tovább, s ma már a nemzeti követelések egy nagy részét megadja a király. Tehát ismét az ellenzéknek volt igaza, mert kivihető volt, amiért küzdött, 5 most már megvan sok minden, ami nem volna meg, ha a kormánypárt silány gyávaságára hallgat az ország. De még nincs meg a legfőbb, a magvar vezényszó. Meg kell szüntetni azt a világtörténelemben páratlan gyalázatot, hogy a magyar nemzet hadseregét idegen nyelven vezényeljék. A függetlenségi párt küzd tovább rendületlenül, mig ezt a nagy célt el nem éri. A gyáva mamelukok pedig tovább kiabálnak, hogy abba kell hagyni a küzdelmet, mert úgyis lehetetlen elérni a magyar vezényszót, a király semmi áron se engedi. Akad-é olyan bolond, aki hisz nekik ? Kiabálták, hogy lehetetlen elérni a teherszaporitás visszavonását. S a függetlenségi párt elérte. Kiabálták> hogy lehetetlen elérni a nemzeti követeléseket. S a függetlenségi párt azokat is nagy részben elérte. Ep úgy el fogja érni a magyar vezényszót is, akármilyen lehetetlennek mondja is most a nyúlszivü kormánypárt. Amint elérhető volt az előbbi kettő, úgy elérhető ez is Mert addig nem lesz ebben az országban sorozás, mig nem lesz magyar vezényszó. Hát mit fog csinálni a király ? Esküjét megszegve az erőszak útjára lép ? Ezt még feltételezni se szabad róla. Hanem utoljára is belátja, hogy jobb, ha magyar nyelvű hadserege van, mintha semmilyen sincs. És megadja a magyar vezényszót. T Á R C A.. Kati, aki kijött. A Felsőm agyarországi Hírlap eredeti tárczája. Lihegve jött jelenteni a házmester kis fia. kinek anyja szokta a libánkat dugni, hogy tiszteltet minket a mamája és szemet kapott a libánk. Jaj, borzasztó! Ugrasztjuk a Katit a kamrába, hogy szegje nyakát a bajnak. Néhány perc múlva visz- szajön a Kati és oly nyugodt fenséggel, mintha törvényjavaslatot nyújtana be, mondja: — Az a liba meg fog dögleni! És mi egy szóval sem kételkedtünk benne, hanem belenyugodtunk, hogy az a liba meg fog dögleni. Mert Kati mindenhez ért, Kati semmiben sem csalódik. Sohasem volt oly megbízható, pontos szolgáló cselédünk, mint a Kati. Tudta 8 is magáról, azért merem kiírni, hogy bizony „igen csúnya bőr volt arcán“. Színtelen szemei mélyen beesvék, durva, vastag ájaka pedig egy cseppet sem csiklandozott csókra. Paraszt lány volt. Igaz, hogy már I igen régen elkerült Kolbásáról, de ' azért még se „civilizálódott“ meg. Megmaradt — talán szülőföldje iránti szeretetböl — ősi butaságában. Ismeretkörének a mosókonyha és a fáskamra voltak korlátjai. Nem ment ő sehova, nem mozdult még vasárnapon se az udvarból. Mig más lányok a panorámánál mulatoztak kedveseikkel, addig 8 a pihenés délutánját ruhafótozásra, harisnya- stoppolásra szentelte. No meg, majd elfelejtettem, meséket is olvastatott,, fel Józsi, a házmester fia által. 0 maga nem értett a betürakáshoz, Józsit fogta meg hát minden vasárnap délután illő medvecukorhonorálással. És ez a buta, durva lény csudálatosam imádta a meséket. — Majd meghalt azokért a bűvöskürtü királyfiakért, akik tengereket gázolnak át a hercegkisasszonyokért . . . — Ez az igazi — szokta ilyenkor mondani. Már öt év óta járt hozzá egy legény a harmadik szomszédból. Földije a Katinak és kezelője a városi nagy harangnak. Amolyan zsíros, otromba legény. Büszke is volt rá a Kati. — Nagy elméjii legény Ő, nincs az az újság, amit Ő kifelejtett volna olvasni a lapból, — mondogatta gyakran. Es különösen ezért szerette a Kati Kanócz Jóskát. Mert ez volt kedvesének becsületes neve. — Jóska, szoktál te olvasni meséket? — kérdezte egyszer Kati. — Nem vagyok én gyermek! válaszolta önérzetesen Jóska. Hej, pedig, ha tudta vóna, hogy milyen sebet vág ő ezzel a Kati szivén, bizonyára azt mondta volna: — A kis ujjamban van valameny- nyi! Jóska észrevette, hogy 8 itten bakot lőtt, azért minden vásáron vett két krajcárért egy verses mesét, és Katinak ajándékozta. Ezzel aztán kiengesztelte őt. Egy délután, amint együtt ültek a konyhában, Jóska egyet köhögött, begombolta lajbiját, megfogta a Kati két kezét és úgy mondta : — Kati lelkem, jere ki Amerikába ! Kati leejtette kezéből a harisnya- stoppolást, úgy megijedt. — Hát aztán mi a csudának Jóska ? A Jóska dereka megegyenesedett és úgy papolta : — No, látszik, hogy nem forgatod soha az ujságlapot. Kati belátta, hogy ez igy van. Mán mégis csak az lehet az igaz, amit a Jóska mond. — Nézd csak Kati, én téged hites feleségemmé akarlak tenni. De itten, a magyarországi földön, homokbuckára építenénk az családunkat. Itten két szájnak is nehéz kenyeret izzadni, nemhogy — tisztesség ne essék — mondván : ötnek, hatnak. Már pedig ón nagy családot akarok alapítani, hogy sohase haljon ki a Kanócz Jóska nemes ivadéka. Mondok hát: — Kati, jere ki! Kati erre elkezdett sírni, hogy ő nem hagyja itt ezt az udvart, a fakamrát, a konyhát. Jóska erre a magával hozott képes újságból kimutatta, hogy Amerikában sokkal szebb udvar, fakamra és konyha van. Egyszer csak felragyogott a Kati vizes szeme ; — Mond csak Jóska, kell-e tengeren is menni Amerikába ? — Mán, hogy a szent Antalba ne kéne! A Kati kérges szive majd kihasadt az örömtől. Eszébe jutottak a mesék és maga előtt látta az ő királyfiát, aki tengert gázol át a her- cegkisasszonyórt . , . Egy hót múlva Kati kivette a 1 Műkedvelők részé re Lővy Adolf könyv- és papirkereskedésében. Lapunk S oldal.
