Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-10-07 / 78. szám
73. szám (2) FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP Szerda október 7. Azonban még egy írását olvasták fel Khuen urnák. Azt a híres rendeletet, amelyben megfenyegeti a megyéket, hogy ne merjék az adószedést beszüntetni, mert ő megsemmisíti az ilyen határozatokat. Matolai Etele indítványozta, hogy írjon fel a megye a törvénytelen rendelet ellen, Búza Barna szinte. Szirmay István csak azt kérte, hogy térjünk felette napirendre, Dókus Gyula pedig, hogy mint tárgytalant tegyük irattárba, Búza olyan módosítással fogadta ezt el, hogy hangsúlyozzuk a határozatban a rendelet törvénytelenségét. A mamelukok persze leszavazták Matolait és Búzát. Ezek még ősma- melukok, meghódolnak a kormány előtt, nem úgy mint a pestiek. Sok idő kell még, hogy úgy megjavuljanak, mint pl, Kubinyi Géza. Egyebek. Kimondták, hogy Deák Ferenc 100-ik születése napját díszközgyűléssel ünnepük meg novemberben. Ünnepi szónok lesz Ballagi Géza. Az ünnep ellen egyedül Búza Barna szavazott. II. Rákóczi Ferenc kassai lovas- szobrára megszavaztak 100 koronát s gyűjtést rendeltek. S még temérdek sok közigazgatási ügyet intéztek' el, A zászlószentelés alkalmából a Függetlenségi Körhöz a következő üdvözletek (táviratok és le- ■ velek) érkeztek: PEKÁRY GYULA pártelnök Saujhely. Erős meghűlésem odautazásomat lehetetlenné tette. Gondolatban önök közt vagyok és szívből kívánom, hogy az uj zászló mindenkor oly erős meggyőződésű, szívós akaratú hazafiak táborának legyen a jelvénye, mint azok a vezérférfiak, akik azt kibontották. (Budapest.) Krasznay Ferencz, orsz. képv. * Dr. FRIED LAJOS ügyvéd Saujhely. Kerületem Kossuth ünnepe miatt nem vehetek részt az uj Kossuth zászló felavatásán. A nemzet Megváltójának szülő vármegyéjében lengjen pártunk előtt mindig diadalmas csatákon. (Budapest.) Bakonyi Samu, orsz. képv. KOSSUTH FERENUZ Saujhely A névtelen félistenek, Rákóczi és Kossuth szülő megyéjében üdvözöl benneteket és az egész ünnepkő közönséget s szívben és lélekben veletek van hívetek (Nagyszalonta.) Csorwássy István. „FÜGGETLENSÉGI KÖR“ Saujhely. I Ama magasztos és minden igaz hazafi keblét eltöltő cél elérése által j indíttatva szívből üdvözöljük Önöket most s kívánjuk, hogy ama zászló, mely Önöket kitartásra serkentendi, a í beléje helyezett bizalom folytán hazánk függetlenségének mindig hűi jelképe jegyen, mi pedig szívből ki-j áltjuk : Éljen a magyar függetlenség. ! A kiskunhalasi függetlenségi és 48-as kör. „FÜGGETLENSÉGI KÖR“ Saujhely. j Sötét napjainkban ünneplőknek üdvözletünketküidjük,jövőnkbe csak | Zemplén két szülöttje, mint két re- i mény sugár világit: Rákóczi és Kossuth. — A zirczi függetlenségi pártJ nevében Vessey József, elnök. * FÜGGETLENSÉGI NEGYVEN- NYOLCZAS PARTELNÖKSÉG. Saujhely. Felszentelendő zászlójukra, mely | az önálló független Magyarország megvalósításáért lobogand, áldást;' i sikert kivan a velők együtt közös szent harczra kész Mezökeresztesí választókerület független negyvennyolczas pártja. „FÜGGETLENSÉGI KÖR“ Saujhely. A nyugati végekről küldjük meleg kézfogásunk és szives üdvözletünket, lélekben veletek ünnepelünk. A Gondviselés segítse eszméinket mielőbb diadalra. A soproni függetlenségi és 48-as párt Berecz Abel, elnök. * „FÜGGETLENSÉGI KÖR“ Saujhely. Lelkünk összeolvad, szivünk ösz- szedobban tietekkel, Kossuth Lajos szellemében zászlóink, mienk is Isten, haza szabadság jelszavával ünnepetek legyen nemzeti riadó a caesarizmus ellen. Nagyenyedi függetlenségi kör nevében Fogarassi, elnök. * Kézdivásárhelyi függetlenségi és j.8-as kór. Tekintetes Elnökség! Innen a székelybérczek aljáról örömtől eltelve szemléljük Rákóczi— Kossuth megyéjének hazafias működését. A távolból is iudjuk. hogy a megye minden nemes és elismerésre méltó mozgalmának megindítója, szervezője, lelke, mindene az önök j ifjú, de erős, szép jövőre hivatott függetlenségi köre. így hát készséggel csatlakozunk mi is az ünneplők seregéhez, midőn e kor zászlót készíttetve, kezébe ragadja azt s szent fogadalmat tesz annak hűséges hordozása és lobog- tatására. Üdvözöljük mindnyájukat e szép alkalomból, üdvözöljük az önök körében levő hű képviselőinket, újkori nemzeti hőseinket. Föl ezt a zászlót magasra! Utána a megye minden jó fia! Hadd lobogtassa azt minél előbb a szabadság fuvalrna; hadd csókol gassa annak szárnyait minél hatna- rabb a függetlenség felkelő napjának aranysugara ! ! Kelt Kézdivásárhelyen, 1903. szeptember 17-én. A kézdivásárhelyi függ. kör szeretett képviselőnk Dr. Rath Endre kerületének nevében: Megyaszai Mihály, Csutka László. titkár, elnök. $ A Komáromi Városi Polgári Körtől a következő levelet vettük : Nagyságos Elnök Úr! Kossuth Lajos honszerelme költözött a szivekbe, dicsőségének fényes napja felragyogott, lángszava újra felhangzott és Rákóczi tárogatója megszólalt Sátoraljaújhelyen, hol a magyar nemzet függetlenségének lelkes katonái összegyüleke kezének, hogy ünnepet üljenek és részt vegyenek a Sátoraljaújhelyi Függetlenségi Kör zászlóavatásának fenséges ünnepén és megfürösszók lelkűket abban a levegőben, honnan a szabadság szellője árad szót, amely az újonnan kibontott zászló lobogta- tásának nyomában kél. Mi is elküldöttük a mi követeinket, hogy vigyék meg hazafias üdvözletünket, adják át testvéri szeretetünk jó kivánatait és a honszerelem örökön lobogó lángjánál táplál ják lelkűket, hogy ezáltal erőt meríthessünk ahhoz a nagy küzdelemhez, a melyet drága hazánk függetlenségéért és szabadságért s nemzetünk boldogulásáért vívunk. Kibontott zászlónkkal sorakoztunk a köré a zászló köré, a melyre Rákóczi jelszava van felírva: „a hazáért és szabadságért“ hogy megerősítsük azt a kapcsolatot, a mely bennünket a honszerelemben összeforraszt. Követeink hazafias örömmel, a lelkesedés magasztos érzésével hirdetik a rokonszenvnek ama megnyilatkozását, a magyar vendégszeretetnek páratlanul álló szívélyes-1 ségét és megtisztelő fogadtatást, a melyben részesültek. Az ő megtiszteltetésük mindnyá- Ijunk megtiszteltetése és öröme. Midőn küldötteink: Salamon Zsigmondi Salamon Antal és Salamon István szívélyes fogadtatásáért és kitüntetéséért úgy a testvér körnek, mint e helyütt Veres Károly urnák vendéglátásáért a Komáromi városi Polgári kör nevében hálás köszöne- tünket fejezzük ki, kérjük a Magyarok Istenét, hogy a Sátoraljaújhelyi Függetlenségi Kör mindent agjának hazafias törekvéseihez adjon erőt és kitartást s a kibontott zászló alatt dicsőséggel vívják ki a nemzet jogait, függetlenségét és szabadságát. Hazafias üdvözlettel vagyunk : Komáromban, 1903. szept. 21. Berinkey Bálint bellusi Baross Gábor jegyző. elnök. * A Függ. Kör gyűjtésének újabb eredményét a következőkben nyugtázzuk : Szögért: Cseley Lajos Cselej 50 K. Csizmadia táisulat, Schönfeld, Ede Tolcsva, Lő- wensohn Ármin, Szemere Emil, Bo- ronkay Farkas Bereczki, Komáromi függetlenségi kör, id. Horváth József, dr. Láczay László, Petrik Gyula A.-Lendva. Bálint Dezső, Spatak, Szemere Lajos és Gáspár, Bessenyey István Miglécz 20—20 K. Gödör Sándor Szerencs, Népbank, Gyulay Károly, Polgár Sámuel, Dr. Kardos Sa- I mu Debreczen, Thuránszky László, j dr. Kovács Gábor Szerencs, Danyi József Ebénye, Székely Károly Tokaj, Horváth Gyula M.-Izsép, Simon József Szerencs, dr. Haas Bernát, Búza Barna, Szabó János, Fábry Béla Gálszécs, Ainbrózy Nándor, dr. Tátray Dezső, Pekáry János, Pekáry Pál, Kirián Károly, Becske Bálint, Adriányi Kálmán Tokaj. dr. Hunyor Sándor, Rontsinszky Ágost. Nagy- Miliály, Dr. Fried Lajos, Widder yula, Matolai Etele, Isépy Miklós, Di. Schön Vilmos, Dr. Egry Béla képviselő, Róm. kath. Egyház. Dr. Lígethy József, Vadászy Antal, Kiss Károly, Dr. Szilva Béla Szerencs, i Mezey Ernő Bpest, Bettelheim Márton, Fischer He imán, Rein István, Szemes József, Bobik Mihály, Blum- menfeld Jenő, Neuman Adolf, Gireth Mihály Zombory János, Horváth Hugó Cselej, Varga Ferencz, Bobik Pál, ifj. Lomnibzer József. Blum- menfeld Lajos, Gyurkovics Ödön, Sátoraljaújhelyi izraelita szentegylet Landesmann Miksa 10—10 korona. Móré Dániel, Zsihovics Bertalan. Ozabiner István, Vaszily Jóssef, Bokor József, Vukovics József, Dr. Rosenberg Bernát, Isaak János 6—6 K. Róm. kath. tantestület, Dr. Róth József, Wischán József Rád, Petro- vics József N.Mihály, Radácsy György Spatak, Búza János Tolcsva, ifj. Koch Gábor Gálszécs, Hoffer Ferencz, Körtvélyessy László Lasztóc, Malártsik Pál, Némethy Bertalan, Dudás János, Windt Jakab, Turay János, Koskó András, Vályi Sámuel Orosz Mihály, Kulics János, Sebőn József, Pereszlényi István Varannó, Felső Zemplén szerk. Ladrnóczi elvtársak, Szepsi Sámuel, Glück Samu, Szakácsy Károly. Friedmann Lajos, Rakovszky Sándor, Kovács Sámuel, Rollny Adolf, Zubay György, Blum Arthur, Hericz Sándor, Armágyi Já n ,s, Klein Pál, Yojtkó István, Wessely Mór, ifj. Horváth József, Lan- germann Károly, Csákó Imre, Gottlieb Jenő, Nagy Sándor, Fapp Gyula 5—5 K. Szemes Péter, Lukacsovics József, Kótits LásHó, Rothfuchs János Tokaj, Jakovics Sándor, Kath. Olvasókör, Bokor Nándor, G., Mráz Antal, Jaczkó István, Szokolszky Bertalan, Benedek Pál, Gör. kath. tantestület, Szemere Géza, Lipták Bertalan 4—4 K. Tóth András, Abaházy József. Demjén Kálmán Tokaj, Horváth János 3—3 K. Oroszy Sándor, Kocsis József 2—2 K. Maliz Ernő 1 korona. érző | a világon Zászlóra, gyűjtési iveken: Dr. Kovács Gábor Szerencs 120 K. Szilágyi József Erdőbénve 41 K 80 F. Szűcs Aranka Erdőbenve 11 K. Schwarczbart Lipótné, Isaak János Kolbása 6—6 K. Bokor Józsefné ujább iv 5 K 30 F, Farkas Abrahám Erdőhorváti 2 kor. Páholyjegyekből bejött 246 K. Táncmulatságon 53 K. Nyilvános köszönet. A Sátoraljaújhelyi Függetlenségi Kör rendező bizottsága ezen az utón is hálás köszönetét nyilvánítja mindazon hölgyek és uraknak, kik a zászló- szentelési ünnepély alkalmából fogataik és díszítési tárgyak átengedésével. a rend fentartásánál és a vendégek fogadásánál, valamint vendégeink számára nyújtott szállással vagy bármely más módon a bizottságot nehéz feladatában kegyesen támogatni szívesek voltak. Nemkülönben honfitársi mély köszönetét mond mindazoknak, kik idegen vármegyék messzeségéből épp úgy, mint Zemplénmegyénk területéről kisebb- nagyobb tömegű küldöttségekként eljöttek a mi hazafias ünnepünk fényét emelni és a mi hazafias törekvéseinket testvérileg istápolni. Egyszersmind szívből fakadó köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki pénzgyüj- téssel és pénzadománynyal segítette. A Függetlenségi Kör mindenkor hálásan fogja megőrizni annak a hatalmas együttérzésnek benyomásait, mely e lélekemelő ünnepségek feledhetetlen napjain megnyilvánult. yí tiizolfó-ögy rendezése. Folytatjuk annak az emlékiratnak a közlését, melyet az önkéntes tüz- oltóegylet választmánya a városi képviselőtestülethez áttett : Ií. Azt is tudjuk, hogy a viz hiány megoldása vízvezeték létesítése által a városi kormányzat tervei közt foglaltatik, de kétségtelen, hogy a vízvezeték létesítése legjobb esetben is még esztendőkön át elhúzódni fog, de ezen idő alatt sem vállalhatja az önk. tűzoltó egylet s a város képv. testületé sem azt a felelősséget, mely. a fennforgó viz mizériák következtében a fenyegetett emberi élet és vagyon védelme körül az orvoslására hivatott minden tényezőre háramlik. Ebből a szempontból szükségesnek látjuk, hogy a vízvezeték lehető leggyorsabban óhajtott létesítéséig is a város kiilömböző pontjain egyenkint legalább 10000 liter űrtartalom vízmedencék állíttassanak fel és ezen me eneók vízzel való állandó ellátásáról szorgosan gondoskodás történjék. Erre nézve példa gyanánt Rozsnyó városát említhetjük fel, s az ottani viszonyok és intézkedések tanulmányozása az ügy érdekében volna. Ezen vízmedencék felállítása a városi pénztár kímélete szempontjából esetleg fokozatosan is történhetnék, mely esetben évenkint 2—3 uj vízmedence lótesittetnék a városnak oü pontjain, ahol azok legszükségesebbek. Szükséges továbbá, hogy a városi majorban lévő 2 locsoló hordó azonnal a tűz helyszínére kerüljön. Hogy ezen két locsoló hordó állandóan vízzel legyen megtöltve a Ronyva folyó és villanytelep közelsége folytán legkisebb nehézségbe .sem ütközik. Ha pedig az utcák öntözésére működnek, a megtöltés és a tűznél való gyors megjelenés már azért könnyű, mert befogott helyzetben vannak. A tűzoltó laktanyán eddig csak egy pár ló van állandóan az istállóban, sőt ez a pár ló is sokszor felhasználtatott egyéb városi munkákra. A gyors kivonulás egy pár ló mellett lehetetlen, mert magában véve csak egy szivattyút egy vizeshordót és 5 fizetett tűzoltót vihet egyéb mentő szereknek és a szerkocsinak kivonulása feltétlenül és mindenkor csak késedelmesen tör-