Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-09-26 / 75. szám
(75.) szám 4. FELSOMAGYARORSZÁGI HÍRLAP Szombat, szeptember 26. téve, a nemzeti lét van zászlajukra Írva. S ennek a zászlónak tisztának kell maradnia, ennek a zászlónak győznie kell, mert Egy ezredéves szenvedés Kér éltet vagy halált. A mi életünk pedig nem élet, csak tespedés. Mi követjük Önöket, mert zászlójuk a Rákóczi és Kossuth zászlaja és soha el nem homályosuló fényben ragyog rajta a jelszó: Hazáért és Szabadságért. Pro Libertate et pro patria Cum Deo — Istennel, ki előtt egyedül alázkodik meg a magyar, mert Tőle ered a szabadság, a haza üdve. Könyörgűnk előtted, Örökkévaló, Nemzetünk védőangyalát emeld fel újra a nyugtalan sírok világából, emeld fel magadhoz és ne engedd többé onnan lehullani; ne engedj a haza sorsán megtört sziveket; ne engedd, hogy nemzetünk nagysága, boldogsága hevülő lelkek őrültsége legyen; bérceink tövében és rónáink síkjain ne engedj, oh Mindenható, vert hadakat és ne engedd, hogy a miért buzgó imádság epedez százezrek aja- kán, vakmerő remény-nyé fajuljon. Végtelen bölcseségedben megújítottad a Nagy Időket; nemzetünk alkotmányáért, ősi jogáért, nyelvének uralmáért féltékeny szeretettel békés küzdelemben egyesült. Visszafojtott lélekzettel, de egyenes gerínczczel és feszült karral lesi az események fejlődését. Csend van a magyar tájakon, vihart előző csend. Csak a magyar nép szive ver hangosan, nyugtalanul. S e nép hozzád emeli fejét és kutató tekintettel ragyogó egeden keresi jövője csillagát. S íme, a te magasságodból ági szózat hat füleinkhez, — biztató, bátorító szellemhang: Mondottam, magyar, küzdj és bízva bízzál! Oh, mi ismerjük e hangot — ismerjük történelmünk legfényesebb korából; ismerjük egy évek és események terjedelmében egyformán nagyszerű vértanúi életből; ismerjük minden szavából, melylyel a müveit világot elragadta; bibliai becsű irataiból, örökéltü tanításaiból — és mi hiszünk neki, az egyedül üdvözítő hit erejével. Szabadság istene! váltsd valóra e hitet, mert a kié ez a biztató, bátorító szellemhang, a te legjobb hived, legnagyobb apostolod ő: Kossuth Lajos! Némethy ünnepi szónoklatát a tetszés és lelkesedés nyilvánulásaí sűrűn szakították meg. Különösen az első rész, melylyel Kossuth Lajos emlékének hódolt, befejezése után, majd amidőn Kossuth Ferenchez fordult, s később, mikor a beszéd illető passzusa alatt Matolai és Pe- káry elnökök a közöttük ülő Kossuth Ferencznek a díszoklevelei átnyújtották, nemkülömben amikor a vendégképviselők megyénk iránt való érdeklődését hangsúlyozta, hatalmas éljenzések igazolták, hogy a közönség szivéből beszélt. A beszéd befejeztével pedig elemi erővel tört ki a lelkesedés. A szónokot mindenki, aki csak hozzáférhetett, és első sorban Kossuth Ferencz s képviselőtársai, benső melegséggel üdvözölték. A lelkesedés zaja csak akkor csendesült el, midőn székéből fel- emelkedett a Kossuth Ferencz alakja, hogy válaszát elmondja. Szóhoz természetesen azonnal nem juthatott, mert ekkor megújult és percekig tartott a nagyszerű ováció, mely személye iránt az első pillanattól fogva igazán meghatóan nyilvánult. Végre siri csend lett, néma arcokról ragyogott feléje a szeretet és körülbelül következőleg szólt, — egész lényén látszott a meghatottság — az ünnepelt pártvezér, az ünnepelt Kossuth-fiu. Kossuth Ferencz válasza, Azzal kezdem, amivel ünnepi szónokuk végezte. Egy égi szellemhang szól a magyar néphez: Mondottam, magyar, küzdj és bízva bízzál! S e szellemhang a Kossuth Lajosé, édes atyámé, a kitó'l örököltem a nehéz hivatást, lobogtatni azt a zászlót, melyet ő emelt fel és bontott ki, a magyar nemzet függetlenségének zászlóját. Ehhez a nagy feladathoz, ha nincs is meg bennem ugyanaz a tehetség, de szivemben megvan ugyanaz a hazaszeretet. Ez a hazaszeretet vezet engem nehéz küzdelmeinkben, ez vezet, midőn ernyedetlenül harcolok a függetlenségi elvek diadaláért anélkül, hogy hazánkat életveszélynek tegyem ki. A hazaszeretet erejének köszönhetjük, hogy a függetlenségi és 48-as párt egyre erősödik, s elégtétellel utalhatok arra, hogy ez az országgyűlési párt az én j elnökletem alatt oly számra emelkedett, mint ezelőtt még sohasem. Bízom és hiszem, hogy ezentúl még erősebb lesz és hogy az fc.g megadja számunkra végre, mielőbb a teljes diadalt. Mindenkor mély sajnálattal és bánattal töltötte el a lelke- met, hogy épen ez a vármegye, mely Rákóczi Ferenczet és Kossuth Lajost szülte a hazának, a szabadság és függetlenség lobogóját oly mértékben hagyta cserbe, mint talán egyetlen sem a többi vármegyék közül, mert ez a megye, bár nyolcz választó- kerülete van, egyetlen képviselőt sem küldött abba a táborba, a mi táborunkba, mely a nemzet igazaiért küzd. Magam is azt a lelkesedést, melyről már előbb is kedvező ! értesítést hallottam és melyet ittlétem óta örvendetesen tapasztalok, a közszellem ébredésének, a helyzet javulásának tekintem; nem úgy tekintem, mintha személyemnek szólana, hanem szól ! az elveknek, a dicső eszméknek, melyeket Kossuth Lajos hirde- {tett, mig élt, és én hirdetni fogok, I mig élek. Remélem, hogy a legközelebbi I alkotmányos küzdelemben az a ja diadal, melyet önök az utolsó : képviselőválasztásnál nem tudtak egészen elérni, legközelebb meg fog jönni. Ebben a küzdelemben én és a párt, mely vezetésem alatt áll, a legnagyobb készséggel támogatni fogjuk önöket. Amikor szükség lesz reánk, az önök hívására itt lesznek társaim és eljövök magam is. Elhozom magammal szivem háláját, lelkesedésemet és ami mindennél több: a dicső Kossuth- nevet ! Éljenek! Beszéde közben és annak végén óriási taps és kendőlobogtatás közepette ünnepelte újból a lelkes közönség a nagynevű vezért, ki alig győz- e a tüntetést köszöngetni. Az ováció csillapultával a közönség’ a vendégképviselőket óhajtotta hallani. Polgártársaink nemcsak híréből ismerték Szatmári Mór orsz. képviselőt, hanem a tiltakozó deputáció alkalmával hallották a kitűnő szónokot. Tehát halljuk Szatmárit! volt áz első óhaj és ő ezt azonnal kielégítette. Szatmári Mór beszéde. Polgártársak! A délibábos rónán születtem, ott ringatták bölcsőmet és ott szívtam magamba a hon szere- tetét. Azt hittem eddig, hogy a hazát szeretni, a szabadságért lelkesedni mi alföldiek tudunk legjobban és mintegy lenéztem a hegyes vidékek lakóit, kik ebben mögöttünk állanak. Most megszégyenülve, de a szégyen pírja mellett az öröm-pírt is érezve arczomon, bevallom, hogy nekem itt nincs jogom a hazaszeretetei tanítani, mert mi alföldiek tanulhatunk önöktől, a bérezés vidék lakóitól, naon- fitüzet, a haza szeretetének, a lelkesedésnek azt a szenvedelmét, mely a haza fennmaradásának oka és eszköze volt a múltban és küzdelmeink sikerének záloga a jövőben. S n ondhatom, hogy mint irodalmi ember és mint politikai téren küzdő közkatona meghajtom zászlómat az Önök tisztelt szónoka előtt és az Önök hatalmasan fellángoló lelkesedése előtt, melylyel a mi szíveink tüzét is hatalmasabb lángolásra szították. Igaz, hogy nincs vármegyéje ennek az országnak, melynek több oka és joga volna lelkesedni és a hazafias szenvedélyt ápolni, mint az Önök vármegyéjének, mert egy sem dicsekedhetik azzal, hogy Rákóczit és Kossuthot adta a hazának. Annál jobban fájt a lelkemnek, midőn ma Önökkel a borsii zarándok- helyen leborulva a nagy szabadsághős fejedelem emléke előtt, láttam, hogy az a szent hely, melyben bölcsője ringott, pogány kezekbe jutott; midőn láttam, hogy ez a nemzet, mely Rákóczi ellen annyit vétkm itt, bűnét még azzal is tetőz;, hogy mülőh lzát méltóan fentartani és megőrizni elmulasztja. Tudom, hogy ez nem az önök bűne, hanem azokat terheli, akiknek szelleme felett a mai ünnepen meghúzták a halálharangot. Hiszem, hogy a zempléni közszellem változásával a borsii ház képe is meg fog változni, és hogy ez a szellem megváltozzék, ehben az orsz. függetlenségi párt tagjai és köztük csekélységem is teljes erőnkből segítségükre kívánunk lenni és ígérjük, hogy amit tisztelt szonokuK szavai szerint Önök tőlünk várnak, minden törekvésünkkel teljesíteni is fogjuk. Szatmári egyike a legkellemesebb, legelegánsabb szónokoknak, beszédét — mely mint rendesen, aesthe- tikai élvezetet nyújtott — csak halványan tudtuk itt visszatükröztetni. Hatása igen nagy volt és kiváló tetszést aratott. Utána ugyancsak a közönség óhajára Rákosi Viktor orsz. képviselő szólott. A kitűnő szellemes iró, — pártunknak egyik legagilisebb tagja — egészen uj ismerősünk és azzal, amit mondott s ahogy mondta, egyszerre meghódította Ujhely népét, nőket és férfiakat egyaránt. Rákosi Viktor beszéde. A Borsi felé vezető utón a bandérium oly port vert föl, hogy kételkedtem, vájjon kibirja-e szemem a főik avart fellegeket. S ime, hála Istennek, szemem ellentállt az utipor erejének, de a mikor a borsii szülőházat megpillantottam, ugyancsak könnycseppek gyöngyöztek végig poros szempilláimon. Oh, rút hálátlanság! Ott, hol a kurucok dicső fejedelme született, látta először a napvilágot, most egy hitvány, ronda istálló van, ahol jámbor tehenek kérődznek csendesen. Első pillanatban elfogott a keserűség ezek láttára és kezem ökölbe szorult, de ez csak pillanatig tartott addig, amig eszembe nem jutott, hogy a názáreti Jézus is egy ronda ólban született és onnan indult a világot megváltó nagy útjára. A magyar hazafiságnak elsőrendű kötelessége ezt a bucsujáró helyet méltóan helyreállítani és nehogy a hazaszeretetei csak ajkunkon hordjuk, Rákóczi hamvait hazahozni. — \ Nem ismerem körülményesebben a helybeli függetlenségi párt -1 egala- kulási körülményeit, nem tudom, kinek a kezében lobog az a dicsőséges zászló, de bizonyára találkoztak önök is egynéhány mameluk <•' Vő' V . kijelentésekkel, hogy ilietea teteti kezekben van a függetlenségi eszmék zászlaja. Nohát bennünket is, lelkes küzdelmünk közkatonáit is illetnek ily mameluk hajlogatásokkal fönt Budapesten. Erre azonban történelmünk adja meg a méltó választ Mikor 1703 ban a Beszkidek hófedte ormairól a görgetegekkel leereszkedett egy néhány ezer rongyos vitéz, Rákóczi vezérük ké szegődött, ám nem mondotta, hogy illetéktelenek küzdelmeik megvívására. Ha a nemzet | nagy szabadsághőseire gondolok. Gorkijnak egy novellája jut eszembe. I ß'-. -’tok és sűrű cserjések mögött él egy nép. Nem hatol át az összenőtt gályákon az aranyos napsugár nélkülözi az éltető napvilágot. Végre akad a népből egy ember, egy megváltó, aki föltépi saját kebelét s kiveszi a szivét. És a szív csodálatos módon elkezd világítani. Megindul a népek árja az ember után, követi ragyogó szivét s mikor az erdő szélére érve már meglátja a tömeg a sugárzó hajnalt, rohanva rohan és eltapossa az embert, aki odáig vezette őt. Ez a sorsa mindig a lángelméknek, akik uj utat jelölnek az embereknek : eltapossák őket. Vij, az orsz. függetlenségi párt, midőn a nemzet sebeire rátesszük kezünket és azok orvoslását sürgetjük, mindenkor a mamélukok azzal az ellenvetésével találkozunk, hogy a dolog kényes. Hadsereg, horvát ügy, önálló vá amterület, bármiről legyen szó,- a felelet mindig az, hogy kényes. Erre eszembe jut az egyszeri czi- gány története, ki sűrűn lopott és a bírónak arra u szemrehányására, hogy miért nyúl mindig és annyiszor a másé után, azt felelte : Hát tehetek én róla, hogy minden a másé. Rákóczinak és Kossuthnak szelleme össze van forrva, az ő hagyományos históriai emlékük kötelességünkké teszi, hogy vessünk véget a sült galamb politikájának. Harcolni kell, harcoljanak önök is tovább é§ tisztítsák meg a vármegyét attól a szégyentől, hogy egyetlen képviselője sem jár a Kossuth és Rákóczi útjára. Rendelkezzenek velünk, minket mindenkor készen fognak találni. A választásokra, a függetlenségi párt küzdelmeire mindig szívesen el fogok jönni és eljönnek társaim is, hogy Önöket diadalhoz segítsük. A szónokot szintén lelkesen ünnepelte az egyre emelkedettebb hangulatú közönség. Majd Pekáry Gyula elnök indítványozta, hogy a ma elhangzott beszédek örök emlékül jegyzőkönyvbe iktattassanak. Indítványát lelkes" éljenzés fogadta ; ezt határozatként kimondotta és a díszgyűlést rövid záróbeszéddel berekesztette. Ekkor a dalárda rázendített a Hym- nusra, melyet aztán az egész gyülekezet templomi áhítattal együtt énekelt. Kossuth Ferencz éljenzése mellett este 7 órakor vonult ki a nagy néptömeg a színházból, hogy azután a Kossuth-nóta hangjai mellett kisérjék őt és társait dr. Schön Vilmosnál berendezett szállására, ahol gazdag ozsonna várta a vendégeket. A vendégeknek különös örömet szerzett a kitűnő házig z ., , i, _' hegyaljai aszuborokkai, .iic./c<\ igazán régi időkről meséltek. Rt töltötték az időt a legkellemesebben, mialatt a fáklyásmenet a görög kath. parókhia előtt elrendezkedett. A fáklyásmenet. Este 8 órakor kezdődött a páratlanul szépen sikerült fáklyásmenet, a mihez foghatót alig látott még Sátoraljaújhely. Nem a fáklyák lobogó fénye, nem a lampionok hosszú sora volt az, ami olyan hatalmasan impozánssá tette, hanem az embereknek az az óriási tömege, amihez fogható még tán soha sem volt egyszerre együtt ebben a városban. Egy cseppet sem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy összegyűlt ott este 8—10 ezer
