Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-09-19 / 74. szám
74. szám. (2) FELSOMAGYARORSZÁGIhírlap Szombat, szeptember 19 Sátoraljaújhely, 1903. szept. 19. Az ádáz harcban szünet állott be. Az ellen veze're elbukott: helye betöltetlen: a mi vezérünk itt van köztünk. Most kibontott zászlónk körűi seregelve bátran síkra szállunk, mert a győzelemnek a mienknek kell lennie. Matolai Etele. Meghajtom magamat az uj zászló előtt! És üdvözlet azoknak a kik azt felavatják, a kik köréje csoportosultak s a kik a jövőben alatta küzdeni fognak. Csak a zászló új, de nem az eszme, a melynek dicsőítésére az készült. Az eszmét életre serkentette Rákóczi tárogatója, a szivekbe véste Kossuth Lajosnak lángszava, diadalra vitték a szabadságharc dicső honvédéi s keresztre feszítették az aradi Golgotán. De az eszme feltámadott. Az öreg honvédek dicső harcai az apák és nagyapák szentelt hagyományaként élnek szivünkben s tettre hevítik karjaink erejét, ha újra halljuk Kossuth Lajos lángszavát, ha újra megszólal Rákóczi tárogatója. Uj zászló alatt uj harcosok, ujult erő, uj hevülete a magyar nemzet közérzületének. Legyen áldott a küzdelem, a melynek eléje nézel, legyenek áldottak a kezek, a melyek eszméink diadalához vezetnek, és legyen ez a zászló szenvedések- től megtépett, örömtől szaggatott, harczoktól elrongyolva, de gyávaságtól, árulástól szennyes : ne legyen soha! Arad, 1903. szept. 10. Barabás Béla orsz. képviselő. Vallás. ([ölem ragyoghat más fold ! Kandi szemmel jYíeg nem klánom ! S adhat mostoha Sorsot e hon: hordom szent türelemmel, J)e más nép tagja nem leszek soha ! )tazám szép nyelue, csak téged csodállak, Eró'uel, bájjal, fenséggel tele! Bölcsöm felett magyar szók suttogának, Koporsómat magyar szó zárja le! . . ábrányi Emil. Beák ferencz és a „nagy mii“. Azt hiszem, köztudomású, hogy azt a szerencsétlen 67-es kiegyezést közönségesen csak Deák Ferencz: „Nagy »/«“-vének nevezik. És még sem egészen az! Nem azért, mert az Andrássy- gyerekek a kiegyezés oroszlán- részét apjuk részére vindicálják. Oh nem ! A 6j-es kiegyezés váza, tervezete és eszméje úgy nagyban, mint egészben gróf Apponyi György volt alkanczellár műve és elaboratuma. Ez tény. 1863-ban történt. Gróf Apponyi György és ó-conservativ társai egy tervezetet nyújtottak be a bécsi udvarhoz; oly tervezetet, melylyel Magyarország és Ausztria között a helyzetet egyszer cftákóczy Harangja. Ha megkondúl a Rákóczy harangja, Szent áhítattal hallgatom; A tompa zúgás lelkem elragadja S tovább visz égi szárnyakon. El messze, messze késő századakba, Látom a régi nemzetet; A vén Rákóczy búsan elzokogja Mit élt, mit szenvedett? Midőn ránk dőlt a zsarnok rabigája, Bilincs fedé hitünk, fajunk; Reánk borúit a vészek éjszakája S már azt hivék, hogy meghalunk. Csak a nagy szívek napvilága volt az, Mi fényt ár aszta szerteszét . . . — Zúgj édesen öreg harang; ha szólasz Felgyújtod emlékük tiizét. • Óh keljetek föl a sir éjjeléből Ti ősi bátor szellemek! Beszéljetek nagyságról, szent erényről, Mik eszményeink legyenek. Tanítsatok meg, ki az igaz honfi? Mi a honszeretet? Bízni, remélni, el nem tántorodni Tanítson telketek. Nem magyar az, ki elcsüggedve gyáván Szabadsága szent hitéről lemond; Üdvét mások utált kegyétől várván Jobb sorsra nem méltó bolond. Mienk e honnak minden szem homokja, S e földön még a porszem is szabad, Szégyen rá, ki nyakát igába dobja S önként visel rablánczokat. Nem félsz-e, hős apák korcs nemzedéke, Hogy őseidnek szelleme, Ha meggyalázott küszöbödre lépne, Szégyentől könnyet ejtene? Kik rajtad élnek gőgösen, garázdán, le tűröd még a latrokat? . . . Ahelytt, hogy rút bilincseid lerázván, Kifennéd régi fényes kardodat! Más nemzedék volt, amit hajdanában Csatába vittek a Rákóczyak, Midőn a szent szabadság hajnalában, Mint harczi kürt, szózatjuk felriadt. Öreg harang, dicső idő emléke, Zúgd el búsan nevök . . . S hozd vissza, vissza leikeink elébe Fénytől ragyogó szellemök . . .! Óh meghallgatjuk ajkaik szózatját, Fényüktől honszerelmünk lángra gyúl S meghalljuk még visszhangod szent [szabadság Kárpát bérezének ormirul! Föltárnád még, hulljon bár szíve vére, Eibúsultában nemzetünk haragja: S a kivívott diadal ünnepére Büszkén riadsz fel Rákóczy harangja! Benedek János. cn mi zászlóníl. Szabad nemzetnek mondhatja- e magát az olyan ne'p, a melynek zászlójáért kell küzdenie? Zászlóját/ mondom. Azaz azért, hogy zászlója nemzeti jelentőségének a hiányzó elismertetést még csak kivívja. Bizony nem szabad nemzet az. A szabad nemzetek zászlójuk alatt küzdenek. t\ zászló nekik az a szent jelvény, a melyet a nemzeti lét és nemzeti hatalom legmagasabb ormaira tűznek föl, hogy benne a nemzet összes fiai fölismerjék önmagukat és összetartozásukat. A zászló-színek ragyogtatják fele'jök önérzetüket, büszkeségöket, egész jellemüket és történelmüket, mindazt, a mivel megkülönböztetik magukat más nemzetektől. És úgy kell lennie, hogy a nemzeti zászló bámulatot és irigységet, versengést és ha kell félelmet is keltsen az idegen nemzet fiában. Nemzet, a melyik nemzeti tevé- j kenységének bármelyik terén ie- mond zászlaja kizárólagos jogáról, már ezzel hitvány szolgaságot és csúf megaláztatást vállal magára. A mi az istenség első parancsa, az a nemzeti zász- I lóé is: Ne ismerj más oltárt az j enyémen kívül. Abban a nagy nemzeti küzdelemben, a mely most a magyar szíveket oly hevesen dobogtatja, benne van szomorú tanúsága annak, hogy mi magyarok csak zászlónkért küzdünk, nem zászlónk alatt. Mert magyar ifjakat, a mikor hazájuk iránt a fegyveres védelem kötelezettségét kell vállalniok, olyan lobogóra esketik fel, a mely nem csak hogy idegen tőlünk, de jelképe minden csapásnak, minden romlásnak, egy gonoszságban és gyűlölségben kiapadhatatlan ellenséges hatalom elnyomó erejének. Mi a szentségtörés a nemzeti lélekre nézve, ha nem ez? mi a haza eszméjének megtagadása, ha nem ez? Melyik hazafiszív ne lázadjon fel arra a gondolatra, hogy a mi nemzeti színeinknek, melyeket a nemzeti alkotmányosságnak, nemzeti dicsőségnek és nemzeti hősiességnek ezeréves glóriája sugároz be, saját hadseregünkben meg kell hódolniok az osztrákság sárgafekete színei előtt, a melynek feketesége mintha a magyar hazafiak megszáradt és bemocskolt vérét jelentené, a melynek sárgasága, mintha felperzselt magyar lakóhelyek tűzfényének visz- szasugárzása volna? Ez a mi küzdelmünk a zászlóért. Szomorú küzdelem, de annál szentebb. A nemzeti zászlóért kell a legmagasztosabb polgári küzdelemnek folynia. Dicső színeinek lengéséből kell azt az ellenállhatatlanúl vonzó és egyesítő erőt megéreznünk, mely minden polgári munkát, minden hazafias erényt, minden társadalmi törekvést öntudatos nemzeti szervezettel kapcsol össze. Ezért a zászlóért kell a békés, alkotmányos küzdelemben is legyőzhetetlen hadsereggé összetoborza- nunk azokat, a kik a nemzeti eszményért lelkesülni tudnak. És ez a függetlenségi zászló igaz jelentősége! A mjkor függetlenségi elvű polgárok zászlójukat avatják föl, ne nézze ezt senki egyszerű pártzászlónak. Nemzeti zászlónk ez, a melyet mindnyájunknak magasra kell emelnünk, hogy az idegen zászló bitorolt felsőbbségét megostromoljuk. — Mert ha szerencsésebb államokban az állami hatalom a nemzeti zászló varázslatos erejével neveli hazaszeretetre és nemzeti szellemre a polgárokat, hajh mi- nálunk, megfordítva, polgároknak kell a nemzeti zászlót kibontanak, hogy ennek igézete erős nemzeti szellemet lehelljen az idegen érdekek láncai között megmerevedett állami hatalomba. Zászlószentelési ünnepségük alkalmából szívem mélyéből üdvözlöm Sátoraljaújhely város függetlenségi érzelmű polgárait. A hajdani spártaiak nem tartották szükségesnek, hogy városukat védőfalakkal vegyék körül, mert hitök szerint a leghatalmasabb ellenség ellenében is biztosan megvédelmezhették puritán bátor lelkűkkel és erős karjaikkal. Az újhelyi függetlenségi polgárok zászlajának is ekke'p tanúságot kell tennie arról, hogy a mikor a magyar állam fegyveres erejének az idegen zászló szégyenletes szolgaságát kell viselnie : a hazafias polgárok elszánt akaratának a fegyveres hatalom ellenére is biztosítania kell a magyar haza nagy és szabad jövőjét. (Budapest) Mezei Ernő. A királyhoz. Nemes királyunk, szeresd a magyart, Mert minket ó! az Isten is szeret; Támaszodúi fogadd el azt a kart, A melyet égi titkos kéz vezet. Lásd, ezer éve áll fenn már hazánk, Isten csodáját e jelben kövesd, Ós koronádat lelked bízza ránk, Trónod hatalmát szivünkben keresd Forr a világ, készül a fergeteg, A vihar sássá bontja szárnyait; Ha sejtő szívünk retteg és remeg, Ne bántd azért leghűbb magyarjaid! ; mindenkorra, egész az örök idő-! > kig sanálni lehet. Ugyanekkor a derék jó conservatív urak ezt;1 a tervezetet átadták Deák Fe- reneznek is. Ebben az Apponyi jJ György és társai által kidolgozott tervezetben a conservatív urak azt az elvet fejtették ki, , hogy az osztrák örökös tartományok és Magyarország között tel- ‘ jes egyenlőséget kell csinálni; a két ország közös ügyeit hl- i rod almi miniszterekre kell bízni; és i a közös ügyek tárgyalásáraj mindkét országgyűlésből delcgá- cziókat kell kiküldeni.; Ezeknek a j delegációknak tartoznának fele- / lősséggel a birodalmi közös miniszterek. ' ( Meri-e valaki állítani, hogy Deák Ferencz nem ezen az ala- j - pon csinálta meg 1867-ben nagy ' ' müvet ? L És miért kellett Deák Ferencz- nek magára vállalni Apponyi, J György szörnyszülöttének apaságát? Mert Deák Ferencz volt a haza bölcse, u a népszerű, ,— akinek ez sikerűit, — Apponyi pedig a népszerűtlen, a conservatív, az aulikus, akinek ez az előterjesztése „falra festett őr- f dög“-nek tűnt volna fel a nem- 1 zet többsége előtt. ; Deák Ferencznek sikerült Ap- * pony! György „váltott gyerekét“ 1 a saját nagy művének elkeresz- 1 j teltetni, s gondosan eltitkolni, hogy hisz ez a legaulikusabbfő- 1 urak egyikének agyában szüle- L tett meg. í A híres ó-szabadelvűek tehát r ma sem tudják, hogy amikor a J j 67-es kiegyezés nyomorúságait 1 védelmezik, akkor tuiajdonképen 1 nem Deák Ferencz „nagy művé“< védik, hanem a conservatív és 1 aulicus Apponyi György szörny- * szülötte mellett harcolnak. ! És a szabadelvűeknek ezen az 1 örökösödésén azután igazán gr. f I Apponyi Albert mosolyoghat leg- ■ jobban — a bajusza alatt, — * mert hisz a 67-es kiegyezés és £ 6 testvérek. U az idősebb! r Balaton-Lelle, szept. 9. ‘ j Hentaller Lajos. r orsz. képviselő. I
