Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-07-01 / 52. szám
I 52. szám (2) FELSŐ MA GYAR0RS2AGI HÍRLAP Szerda, julius 1. az exlex előtti határozati javaslatot újra felajánlotta, nagy eredmények küszöbén visszatért a kezdetre, a kevésnek felajánlására. Ezt a visszatért előnyös békeajánlatot megragadta Bécs, s úgy következett he a nemzeti követelményekért harcoló közvélemény fájdalmas csalódása, Ez az én véleményem a lüg- getlenségi párt eljárásáról. Nem mondom, hogy küzdelme? amelyek a közvéleményt támogatására lelkesítették, egytől-egyig telj esit- tetlenül maradtak. Pedig ha valamikor, úgy most lett volna módjában azokat örvé- nyesiteni. Lelkesebb közvélemény 4 hónap múlva sem fog állani a függetlenségi párt háta megett, mint most állott. S ha most nem volt hajlandó megadni Bécs a nemzeti követeléseket, s ha most kész lett volna erőszak elkövetésére a nemzeti akarat megtörése végett: kész lesz 4 hónap múlva is bizonynyal. De akkor hol lesz majd az a mi nemzeti lelkesedésünk, mely oly elemi erővel feszítette a kebleket? Fog-e megint sikerülni a függetlenségi pártnak oly lázba hozni a lelkeket, hogy mint most bizonynyal történt volna, úgy majd akkor millió ajk legyen hajlandó visszhangoztatni az elhangzott csatakiáltást: >Pro pátria et pro libertate«.— Kérdések, amelyekre vajha megnyugtatni feleletet ad, hatna a nemzeti Géniusz és őserő. (Miglécz.) Sütő Kálmán ev. ref. lelkész. Válasz a megjegyzésekre. A Felsőmagyarországi Hírlap június 27-iki számában egy cikket irtain „Békekötés után“ címmel. Soraimhoz megjegyzések vannak fűzve, melyekre szükségesnek tartom röviden reflektálni. A megjegyzések t. írója azzal kezdi, váljon nem veszem-e észre, hogy az elégedetlenségbe a kormánypárt hecceli az ellenzéket? Erre vonatkozólag megjegyzésem csak az lehet, hogy ha történtek vagy történnek ily kísérletek, hát ezeket komolyan nem kell és nem lehet venni sem innen, sem túlról. Mit eredményezhetnének az ily fajta ténykedések a túloldalnak? Semmit. En legalább nem tudok oly függetlenségi érzelmű és elveket valló embert elképzelni, ki azért, mert nincs megelégedve a megalkuvás politikájával, ezért heccelések következtében most már talán. oda fog sandítani, ahol mindég mindent rózsás színben látnak és kórusban sankcio nálnak az egekig felhangzó igenléssel. Sőt ellenkezőleg! E ténykedések hozzájárulnak ahoz, hogy növeljék azok számát, kik a mai helyzettel korántsem elégedettek, ez pedig csak örvendetes. A „Neue Freie Presse“ lapról magam is tudom, hogy annak mennyire fájt a katonai javaslatok elodázása és az ügyek ilyetén elintézése; de ne feledjük, hogy édes hazánk ez újság, valamint a többi bécsi faktor szemében nem egyéb Ausztria provinciájánál, még pedig oly provinciájánál, melynek kötelessége embert adni, továbbá pénzt, de sok pénzt adni; ezzel szemben semmit sem, nem követelni, hanem engedel- met kérni, hogy eme kellemes ajándékokat tovább is szállíthassa !! Hát kérem szépen ón az eredményt már csak a saját szempontunkból Ítélem meg és nem abból, hogy mit mond más. A mérleg egyik serpenyőjére teszem, hogy mit követeltem, a másikra, hogy mit kaptam és meglátom az eredményt. En nem tehetek róla, de az első serpenyőt egészen megtöltve látom még másnap is, mig a második előttem teljesen üresen tűnik föl; azonban lehet, hogy rosszul látok, hogy tévedésben vagyok ! ? Ami a visszavonást illeti, én \így tudom, hogy ez nem visszavonás, csak elodázás, ez pedig nagy különbség ! Menjünk tovább. Azt mondja a megjegyzések t. írója, hogy mi okunk volna most egyszerre kételkedni Barabás Béla, Tóth János stb. stb. politikai vezérek becsületében és hazafiságában ? Ez igaz. — Sem másnak sem nekem nem lehet jogom, sem kedvem e tiszteletreméltó alakok bármelyikének eljárásában, ténykedésében, hazafias intenciójában kételkednem ; de azt talán elhiszi és megfogja nekem engedni, hogy sokszor veszítettek csatat már el a rossz vezetés miatt, sokszor kötöttek már oly bókét, melynél ugyan akkor sokkal előnyösebbet lehetett volna kötni, a nélkül, hogy a vezetők jóhiszeműségéhez a gyanúnak még csak látszata is hozzáférhetett volna! Az is mondva van végül, hogyha ismét előveszik az immár egyelőre visszavont javaslatokat, akkor újból felvesszük a harcot stb. Ez is helyes ; de kérdem, váljon lesz-e oly kitűnő hadállásunk, mint most volt? Váljon hatalmas ellenfelünk belekerülhet-e oly fatális helyzetbe, mint most volt? Ezt nagyon is -kétlem! Most is tehát csak azzal végezhetem, hogy diadalról sajnos nem beszélhetünk ; sőt hozzáteszem, hogy ha sokan volnának, kik a jelen helyzettel „nagyon“ meg vannak elégedve, ez szomorú simptoma lenne ! Szivszorongva várjuk a jövőt, hogy mit hoz ! ? Csapó Lajos. Minek tagadnám: bizony egyetértek én Sütő Kálmánnal is, Csapó Lajossal is abban, hogy sokkal jobban esett volna nekem is, ha a függetlenségi párt a harcz folytatását határozta volna el. Mert csakugyan a hangulat is, a helyzet is a legkedvezőbb volt arra, hogy még több eredményre van kilátás, akkor kár a harczot abbahagyni, Ha visszaverjük az ellenség támadását, az már diadal.- de ép akkor helyes üldözni a futó ellenséget, hogy a diadalt teljesen ki is használhassuk. Ezt mind igy vallom én is, De állítom továbbra azt is, hogy a függetlenségi párt eddig is fényes diadalt aratott a katonai javaslatokban a nemzet ellen intézett merénylet visszaverésével, s ilyen diadal után nincs okunk kételkedni, ha kis időre felfüggesztik a harczot. S különösen óriási csapás, nemzeti szerencsétlenség volna, ha a leszerelés miatt most megbomlana a függetlenségi párt egysége, mert ha valaha, jugy ma szükségesebb mind a él a nemzet érdekében egy egységes, erős függetlenségi párt fenmaradása s megerősödése. S aztán tessék csak szétnézni pl, nálunk Zemplénben. Lelkesedünk az ellenzék harczáért, s mondhatjuk, hogy lelkesedett érte a kormánypárt is, mert hiszen most látjuk, hogy a mamelukoknak talán még jobban fájt a leszerelés, mint nekünk. De ha feltálalják a főispán asztalára a virslit, akkor parancsszóra özönlik a sok függő helyzetű emker, s azok a ma melukok, akik titokban az obstrukció diadaláért imádkoznak, 200 szóval 30 ellen szavazzák meg a bizalmat a nemzetellenes javaslatokat erőszakoló kormánynak. Ilyen nyomorult viszonyok közt, ilyen szolgalelküség mellett lehet-é biztató kilátásunk pl. egy esetleges választási küzdelemben ? Más országban lehetne biztosan támaszkodni a közvélemény ilyen hatalmas felbuzdulására, — de nálunk, ahol elég a főispánnak egy intése, hogy a lelkes közvélemény egyszerre virslievő mamelukcsoporttá lapuljon, — itt igen erősen csalód- hatik, aki eire a felbuzdulásra biz tosan támaszkodik. Ezek a gondolatok vezettek a múlt vezérczikk megirásánál, — s a párt egységes fennmaradásának a gondolatáért hallgattam arról, hogy bizony én is szívesebben vettem volna a harcz folytatását. Most már kimondom nyíltan mert örömmel látom, hogy a leszerelés miatt való elégedetlenség nem fog senkit a párt elhagyására bírni. Sőt csak annál inkább bent kell maradnunk a pártban, hogy lelkesedésünkkel újabb harcra s még szivósabb kitartásra sarkaljuk. Bízom a párt vezéreiben, hiszem, hogy nemsokára megújul a küzdelem, s a nemzet nagy és fényes diadalával fog végződni. Várjunk és bizzunk tehát, s ne kedvetlenedjünk el, ne elégedetlenedjünk. Ragaszkodjunk még jobban ahhoz a párthoz, amely a mai viszonyok közt mint ez az eredmény is mutatja, egyedül akar s egyedül képes a nemzet számára hasznos vívmányokat kiküzdeni. b. b. Útban Amerika felé. Irta: Várlaky Sándor. Bréma 1903, jun. 22. Igazán csodálatos világot élünk. Kétszer huszonnégy óra előtt még barátaim közt voltam, ma pedig már sok száz kilométernyire távol vagyok, hazámtól, népemtől és mindenkitől, kihez a szeretet, a barátság ezer köteléke fűzött. Ahová 30 óra alatt eljutottam, öreg apáink hónapokon keresztül tartó kinszenvedés, nélkülözés és ezer veszély után juthattak volna el. Igaz, hogy emigy sokkal több élményre, tapasztalatra és okulásra tettek szert, mi azonban röpülünk, érzékeink a sok benyomástól eltompulnak, agyunk a sok képzetet nem tudja feldolgozni és minden zsák ólom gyanánt él képzeletünkben s a sok látottból és hallottból alig ragad meg valami. Igazán, amivel a mai modern ember bir, arról a régiek még álmodni sem mertek; ami ma valóság, azt régen elképzelni sem tudták, és az a csodálatos, hogy ez a modern ember, midőn a tündér miden óhaját teljesiti, midőn minden lehetőnek birtokában van, még sem boldog, mégsem elégedett, még több után vágyik. Istenem, eljő e valaha még, aki módját fogja tudni, hogy ezt az örökké elégedetlen földi embert végre mégis csak kielégítse, egy ismeretlen utáni forró szomját végre eloltsa ?! * Most itt vagyok és noha csak futólag, talán annyira sem, mint a léget gyors szárnyon átszelő sas láttam, amit láttam ; de az a kevés, amit láttam, elég, hogy fájdalommal töltsön el, sok bajjal küzdő hazám, szegény elmaradt nemzetem iránt. Hát bizony, összehasonlítva bennünket a nagy német néppel, melynek óriási birodalmát átszeltem, mi igazán se- hogysem vagyunk. Micsoda élet, micsoda nyüzsgés, micsoda forgalom ez itt? Szent Isten! Kassától Oderberg felé a határig csak szép darab föld: Ezen a nagy darab földön csak egyetlen egy gyártelep és ez a krompachi vasgyár, mely egy bukott részvény- társaságtól egy másik társaság részere jutott, mely valószínűleg azután meg fog bukni. Hiszen minálunk mindennek meg kell bukni ; utoljára még magunk is megbukunk. Tehát egy olyan földterületen haladtam végig, mely semmiresem alkalmas egyébre, mint gyáriparra. Népe erős, munkabíró és eléggé sűrű. Hegyei ércben és egyéb természeti adományokban gazdagok; a hajtó erőt kínálják a magasból alárohanó folyók és patakok, amely minden hajtó erő közt a legolcsóbb és ott semmi sincs. Magas hegyeken lát az ember silány vetéseket, a föld gazdasággal bíbelődő embereket és barmokat. Istenem, mit jövedlmezhet ott a föld, mikor az acélos buzaszemet termő alföldi rónán is alig jövedelmez valamit a mezőgazdaság. Bezzeg egyebet láttam ón Németországban. Mily silány talajt láttam, mily természeti szegénységet Oder- bergtől Berlinig, innen Hanoverig. Szédületes sebességgel futotta gyorsvonat, óránként 76 kilométert tett s órákon keresztül nem láttam mást mint sivárságot, melyen az erdei fényűn kívül egyéb nem terem. Éppen e területen feküsznek Németország legnépesebb és leggazdagabb városai. Igen ám, de egy idegen városban ott látni a sok gyári kürtöt melynek mindegyike ontja a sűrű füst fello- geket, alól pedig nyüzsög a nagy ember tömegi mely jólétét, boldogságát, hazája dicsőségét és nemzete nagyságát kovácsolja. Ha Észak Németországnak nem lenne ez az ipara, úgy ott ma egyetlen egy ember sem volna található. Mind ott volna túl a nagy óceánon. Holott itt a legnagyobb ritkaságok közt találkozik, hogy innen kivándoroljon valaki. Innen utaznak ugyan sokan túl a tengerre; igen ám, de üzleti dolgokban, mint nagy gyárak megbízottjai, avagy nagy iparágak képviselői. De nem úgy ám mitőlünk. Holnap indul a Kornprinz Wilhelm és az ügynöki irodában annyi a jelentkező, hogy már fel sem vehetik őket, mert nincs hely s egy egész tömeg kénytelen csütörtökig itt maradni, amikor egy uj hajó indul. Persze csupa magyar és lengyel kivándorló. Istenem, Istenem, hová leszünk ! * Örömmel olvasom az itteni lapokban, hogy Tisza István megbízatása dugába dőlt és a bécsi kamarilla, melynek szarvai az utóbbi időben felette megnövekedtek, fiaskót vallott. Hallatlan változás az emberek érztlmeiben, ki hitte volna csak még néhány év előtt, hogy ez nálunk lehetséges legyen. Hogy egy úgy nevezett kedvelt hívünk missziót nyerjen és ne tudjon embert fogni, aki kabinetjében tárcát vállaljon. Ezen itt igen csodálkoznak és nem értik a dolgot, miután Tisza Istvánt kiváló államférfiunak tartják, azt persze senkisom tudja, hogy Tisza István egyike a legellenszenvesebb alakoknak az országban, kinek egyéniségéhez a legyászosabb hagyományok fűződnek, Azt nem tudja itt senkisem, hogy Tisza István családja mily szomorú, nemzetellenes politikát űzött mindig s éppen atyja nevéhez egy oly korszak fűződik, melyet a történelem a legszomorubb- nak fog bélyegezni. Korrupció minden téren, a hatalomnak tultengése az erkölcsök sülyedése, a szolgai meghunyászkodás, jogok és szabadságok lábbal való tiprása, politikai gyávaság az ischli klauzuláig s ez a Tisza-család dicsősége. A legutolsó megyei gyűlésen kikacagott a kormánypárti mamelukse- reg, midőn Széli Kálmán egyéniségének elösmeréssel adóztam. És ime, egy rövid hónap eseményei igazat adnak nekem. Mert hogy Tisza István kudarccal ment oda vissza, ahonnan merénylettel a nemzet ellen megbízva jött, ón abban Széli Kálmán szellemét látom. Mégis csak megteremtett egy uj szellemet abban a rothadásnak indult pártban, melynek az önzés volt az egy-istene és az uj szellem tette lehetetlenné Tisza Istvánt a magyar politikai életben. Széli Kálmánnak csak egy hibája volt, hogy nem tudott elég erős lenni azokkal a gonosz kezekkel szemben, melyek a szegény ország hajóját zátonyok felé akarják irányítani. Ha Széli Kálmán mindjárt vétót mond a bécsi körök túlkapásainak és oly vállalatba nem bocsátkozik, melynek lehetetlenségét mindjárt kezdetben be kellett látni és ott hagyja állását, azt dicsőséggel és a nemzet hálájával övezve hagyta volna ott. így pedig a dicsőségből és a nemzet hálájából vajmi keveset vihetett magával. Kár érte ; jóakaratu, nemes szivü ember volt és okos fő. Egy német lapban azt olvasom,
