Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-03-04 / 18. szám
18. szám. (4) FELSOMAGYARORSZÄGI HÍRLAP Szerda márcz. 4. sára kell. (Értesülésünk szerint id. Meczner Gyula elnök kap belőle 1000 koronát, a többi 1100 koronát kapja a műszaki ügyvezető és a tisztviselői kar.) Dr. Schön Vilmos, Isépy István, (aki a magas tisztviselői fizetések ellen szólt) s Widder Gyula felszólalása után egyhangúlag elfogadták az igazgatóság javaslatát, s köszönet szavazása mellett megadták a felmentést. — Kossuth-bál Tolcsván. A tolcsvai Kossuth-szobor bizottság a Tolcsván állítandó Kossuth-szobor alapja javára kitünően sikerült táncmulatságot rendezett vasárnap, febr. 22 én. A mulatság a szobor alapját, szép összeggel gyarapította. — Lelkészlak-szentelési ünnepély Migléczen. Szép megható ünnepély színhelye volt febr. hó 22-én a mig- léczi ev. ref. egyház. Ekkor szenteltetett fel ugyanis az újonnan épített lelkész lakás, m ly ott áll a falu közepén közvetlen a templom mellett és hirdeti a prot. áldozat- készség páratlanságát. Mielőtt az ünnepélyt leírnám, elmondok egyet mást az építés köréből. — Mikor a migléczi lelkész Sütő Kálmán jelenlegi állomását ezelőtt 2 évvel elfoglalta, egy rozoga alacsony, kényei metlen papi lakásban volt kényte- t len szállást foglalni és ma egy oly i épület áll rendelkezésére, mely áll! t négy szobából minden szükséges mellékhelyiségből s az egész épület berendezése, a szobák tágassága és világossága megfelél a legmagasabb lelkész! igényeknek és hatalmas arányaival és stylszerüségével kívülről mindenkinek megnyeri a tetszését De hát hogyan, mikép és miből épi- tődött ez, s micsoda lélek fuvalata lengett itt? kérdhetik, és méltán mindnyájan, akik tudják, hogy Mig- lécz egy alig . 200 lelket számláló egyházacska s az egyházacskának semminemű vagyoni alapja n-ncs, e mellett erősen be van ékelve az idegen nyelvek és az erősen agitáló, mondhatni türelmetlenkedő többi felekezetek közé? Hát úgy és abból, ahogy és miből a prot. egyház megalakult és táplálkozik a prot. eső kimérhetetlen forrásából, az áldozat készségből, ltendelt az Isten a gyülekezetnek egy tevékeny, buzgó lelkipásztort, aki a szétszórt, — mert valóban igy volt — csontokat kezdé összeszedegetni, de főképen megáldotta Isten a gyülekezetét Bcssenyey István személyében egy olyan főgondnokkal, aki e czimet nemcsak viseli, de a szó legnemesebb értelmében be is tölti, aki annak a gyű lekezetnek lelke éltetője nemcsak, hanem páratlan mindenre kiterjedő áldozatkészségével a felső-zempléni egyházmegyének dicsekedése, sőt egyike azon keveseknek, akik tettekkel mutatják meg, milyen legyen egy igazi magyar protestáns földesúri Halljátok csak atyámfiai mit cse- lekedék ő ? Kimondá, megértető, hogy a régi helyett, egy uj papilakásra van szükség. Es a gondolatot megvalósítandó : azonnal felajánlott az építkezésre nővére néhai özv. Baczo- nyi Mátyásné, született Bessenyey Erzsébet úrasszony nevében 1000 koronát, maga részéről pedig 1400 korona kivetési terhet vállalt, és viselt sokkalta többet, mint a mennyi rá kivetés folytán esett volna: szután kinézett egy alkalmas helyet az épületnek, annak olcsó megvételét kimódolta, azután megtörtént a népre való kivetés, azután megkezdődött az építkezés, ettől fogva a befejezésig az építkezésnek minden részlete gondja az ő fején volt. A népet az építés folyamán Összetartani, a csüg- gedőket biztatai, kieszközölte, hogy 800 iga minden duzzogás nélkül megadassák s ebben elől menni, jó példával melegséget önteni a szivekbe, hogy a kivetés hiánytalanul befolyjon, ez mind a Bessenyey István étdeme. — De halljátok csak atyámfiai, mi történt még? Mikor az építkezés befejeztetett, néhány ezer korona hiány volt, nem lehetett a mestereket teljesen kifizetni. Bessenyey István pedig előállott és szóla: én ezt kifizetem az egyházért mikor az egyháznak módja lesz, majd megadja nekem, kamatot nem kérek, — Lehetetlennek tartottam, hogy ez alkalomból az ő lelkének ezen vonásait be ne mutassam azok előtt, akik még nem ismerik. Ezzel tárgyamtól nem tértem el, mert ha ő nincs, paróchia szentelés sem lett volna. Ily érzelmek hatása alatt állottunk, midőn megcsendültek a harangok. A nép is megértette, hogy a mai nap jelentőségteljes, s a közeli vidékről számosán jelentek meg. Es midőn az ünnepélyre hivatalos lel- kószi kar az őt követő nehány világival a templomban megjelent; az egészen meg volt telve közönséggel. A szokásos gyülekezeti ének elhangzása után e sorok Írója lépett a szószékre, és az esperes betegsége miatt elmondván az alkalmi imát, egyházi beszédet tartott, melyben azt fejtegette, hogy a legigazabb hit, a szeretetteljes cselekedet, és mint először őseink azzal mutatták meg hitüket igaznak tenni, másodszor nekünk is azzal kell megmutatnunk. A beszéd elhangzása után Kiss Tamás málczai lelkész mondott tót beszédet, teljesen jól kezelvén a nyelvet a tótulértő közönséget egészen fellelkesül. Isteni tisztelet után a paróchia udvarán a gyülekezet 2 verset elénekelt, és ismét Kiss Tamás mondott szentelési imát, melyet ismét az énekvers zárt be. Az ebéd a lelkészlakon folvt le. Megjártatva tekintetünket e derék lakáson: lehetetlen volt, hogy érzelmünket toasztok alakjában is ki ne öntsük. E sorok Írója Bessenyey Istvánt, a ritka buzgóságu főgondnokot köszönte fel. De kijutott a dikcziók- ból a jeles fáradhatatlan lelkipásztornak is Ebéd után pedig történt egy másik, feljegyzésre méltó eset. Ott ültünk fekete kávé melett egy másik szobában. Beszélgettünk egyről- másról, a prot. egyház nehéz küzdelmeiről, a migléczi kis egyház fontos szerepéről, a , még reá váró nagy feladatokról. És ekkor látám (mert mellettem ült) hogy a Bessenyey István arcza kigyult szemében megcsillant a lelkesedés tüze. Megszólalván : kérdé a lelkészt szépen : „mennyi is az amivel még nekem az egyház tartozik, mert biztosan nem tudom.“ Sütő Kálmán barátunk pedig kikeresvén a nagy könyvet, mondá: 1(116 korona. A főgondnok pedig ekkor ezeket szólá : nohát azt az ezer koronán felüli összeget a mai nap örömere elengedem az egyháznak! Mi pedig, akik ott körülte álltunk, á csodálkozástól és az édes boldogságtól eltelve igy kiáltánk: Áldott az Ur Isten, aki mindennap megjelenti a maga dicsőségét. Péter Mihály. — Meghívó. A sátoraljaújhelyi református egyház felolvasó-termének felszerelésére 1903. évi márczius hó 14-én Sátoraljaújhelyben, a városi színházban hangversenynyel egybekötött tánczmulatságott rendez. Jegyek előre válthatók Szent-Györgyi Vilmos ur üzletében, Felülfizetéseket (Gyannathy Béla périztárnok ur czi- mére) a jótékonyczél érdekében köszönettel fogad s hirlapilag nyugtáz a rendezőség. A hangverseny műsora a színházban fog kiosztatni. A rendező bizottság felkéri azokat, kik páholyokat jegyeztettek elő, hogy ezekre vonatkozó igényüket szombat estig a Szent Györgyi Vilmos ur kereskedésében jelentsék be, mert azon túl a páholyok a jelentkezőknek el fognak adatni. — Pályázati hirdetmény. Sátoraljaújhely r. t. városnál 1400 korona évi fizetéssel és 300 korona lakbérrel rendszeresitett 1. osztályú adótiszti továbbá 1200 korona évi fizetéssel és 300 korona lakbérrel javadalmazott Il-od osztályú adótíszti, uemkülömben 1000 korona évi fizetéssel és 200 korona lakbérrel javadalmazott két közig, gyakornoki állásra pályázatot hirdetnek. — Az adótíszti állások érettségivizsga létételéhez, vagy községi jegyzői képe- ' sitéshez vannak kötve, a községi i jegyzői képesítéssel biró pályázók előnyben részesülnek: a joggyakornokok pedig jogvégzettségöket tartoznak beigazolni. — A kellően felszerelt pályázati kérvények folyó március hó 14-ik napjának délutáni 4 óráig adandók be. Értesítés. A zemplénvármegyei áll. tanítókból alakult fizetésrendezésügyi állandó bizottság febr, hó 28 án Sá- toroljaujhelyben értekezletet tartott, Tárgyalás alá került a febr, 14-én benyújtott fizetésrendezési törvény- javaslatnak az áll. tanítóságot illető intézkedése. Az értekezlet határozatilag kimondta : 1. Köszönetét fejezi ki a tanügyi kormánynak azon gondoskodásért, melylyel a tisztviselők füzetesét rendező javaslatban az áll. tanítók ügyét is felkarolta. 2. Kívánja, hogy az alapfizetés minimuma — a többi tisztviselőkéhez hasonlóan — 1400 korona legyen. 3. A más jellegű iskoláknál eltöltött szolgálati idő — a szerzett jogok alapján beszámita- sék, 4. Állást foglal a segédtanítói intézmény eszméje ellen. 5. Kívánja, hogy az előlépés ideje is egyenlő legyen a többi tisztviselőkével és ne 100. hanem 200 koronás haladással. Végre 6. ezen határozatokat tudomására hozza az áll, tanítók Orsz. Bizottságának s megkeresi, hogy az 1902. év nov, 9-én Bpesten tartott II. egyetemes tanitógyűlés haráro- zata értelmében a fenti sérelmek orvoslás czéljából a .legszélesebb körű mozgalmat ineitsa meg s legközelebb, egy gyűlésnek Budapesten való megtartására, az összes áll, tanítótestületeket hijja fel. — Olvasóink figyelmét felhívjuk Sant Mór úri férfi divat- ruha szabó üzletéről mai számunkban közölt hirdetésére, — A legkényesebb cigaretázók részéről nap:—nap után számos kérdés érkozik hozzánk az iránt, hogy melyik czigarettapapii nak adnánk mi előnyt, a régi hírneves «Le Griffon *- nak vagy az újabban ugyanazon forrásból forgalomba hozott „Le Delice“- papirnak, mely daczára még csak rövid létezésének, már számos kedvelőt szerzett. — Mindkét papír egy aránt legkitűnőbb minőségű és a legjobb gyártmány az eddig készített ezigarettapapirok között, A szerkesztőség üzenetei: Iréné. Nem használhatjuk. P. M. Gálszécs. Elkésve érkezett, csak most közölhetjük. Köszönjük. G. Ö Czigámi. Máskor is legyen szerencsénk. D. K. Tokaj. Köszönettel vesszük, a jövő számunkban jön. Kiadótulajdonos: LANDESMANN MIKSA, Árverési hirdetmény. Alólirofct tömeggondnok, ezennel közhírré teszi, hogy a vb. Grosz' Vilmos csődügyében a saujhelyi kir törvényszék, mint csődbíróság 8817 / 902 cs. sz. és a saujhelyi kir. járásbíróság 1902 Ö 134j32 sz. kiküldő végzése folytán a vonatkozó csődválasztmányi jegyzőkönyvben A 1. 2. 3. 16. 34 és 71 t. sz. és 0. 7. 8 9. 15. 24. 25. 27. 28. 29. 30. 33. 35. 36. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 46. 48. 49. 52. 55, 58. 59. 62. 64. 66. 69. 70. és 72 tételszámok alatt felsorolt okiratokon alapuló actió követelések nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek eszközlésére, határidőül 1903-ik év márczius hó 6- ik napjának d. u. 2 órája, alólirt tömeggondnok ügyvédi irodájába kitű- zetiic és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett követelések ezen árverésen a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni« Végül megjegyeztetik, hogy a csődtömeg a követelések valódiságáért és behajthatóságáért szavatosságot nem vállal és hogy ezen árverés a Csődbíróság jóváhagyásának tartatik fenn. Kelt Sátoraljaújhelyben, 1903. év márczius hó 3-án. Dr. Róth József ügyvéd, mint tömeg gondnok. Uj szabó-üzlet Budapestről. Van szerencsém a n. é. közönség b. tudomására hozni, hogy a Rákóczy-utczán lévő Gyarmat hv- féle házban egy—a mai kor minden kívánalmainak megfelelő úri férfi divat-ruha szabó-üzletet nyitottam, hol is mindennemű angol és modern szabású férfi ruhákat a raktáron lévő legfinomabb angol, íranczia és honi kelmékből a legújabb divat szerint gyorsan és izlésteijesen készítek. A fővárosban számos éven át gyakorlatilag szerzett tapasztalataimnál fogva azon kellemes helyzetben vagyok, hogy a legkényesebb ízlésnek is megfelelhetek, miért is számos látogatást es pártfogást kérve maradtam teljes tisztelettel Sant Mór Kávéház átvétel. Tisztelettel van szerencsém a n. é. közönséget érte- m| siteni, hogy a | CJLUB kávéházat m átvettem és megnyitottam. Ilj Mindenkor főtörekvésem lesz m. t. vendégeimet jó, Á hamisittatlan kávéházi italokkal pontosan és lelkiismere- W tesen kiszolgálni. f|j Ül M. t vendégeim kényelmére hideg bllfettett II is vezettem be. H A m. ti-ztelt nagyközönség pártfogásáért esedezve, vagyok kész szolgájuk i Markovics Gyula. Nyomatott Landesmann Miksa és Társa könyvnyomdájában Sátoralja-ujhely.