Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-02-21 / 15. szám
FELSOMAGYAKOkSZAGI Hlk^rxx 15. szám (6) Szombat, íebr. 21. és dr. Isépy Tihamér A főtárgyalás felfügesztetett és elhalasztatott, mert a vád és védelem a másodrendű vádlott elmebeli állapotának orvosi megfigyelését kivánta, minek az esküdtbiróság helyt adott. Stellmach elsőrendű vádlottat ideiglenesen szabadlábra engedték. Február 19-ón az ítélő tanács: Wieland Lajos, mint elnök, Hellner és Görömbey tvszéki bírák, közvádló Olchváry Dezső alügyész, védő : dr. Szirmay István. Takár József olasz- liszkai illetőségű vádlott állott az esküdtek itélőszéke előtt, mert a vele együtt Boronkay Farkas alsó- bereczki nagybirtokosnál szolgált Dudás Mihály ellen halált okozott súlyos testi sértést követett el. Hat terhelő tanú lett kihallgatva. A vád és védelem meghallgatása után az esküdtek bűnösnek mondották ki. és a biróság három évi fogházra ítélte. Február 20-án Hrapanics Mihály I Jnóczon január 16-án elkövetettl gyújtogatásért állott vádlottként az J esküdtbiróság előtt. Az ítélő tanács: j Fornszek elnök, Ferenczy és Cörómbey i szavazóbirák ; ügyész : Olchváry, vé-1 dö : dr. Fried Lajos, ki ismét romekeit háromnegyed órás védőbeszédjével. Az esküdtek bűnösre szólt verdiktje után a biróság 1 évi börtönre és 5 évi hivatalvesztésre ítélte j a vádlottat. Az Ítélet jogerős. Ezzel a folyó évi első ülésszak véget ért. A szerkesztőség üzenetei: G, F. Zenta. Egyetlen egy számot sem küldhetünk ezekből, mert elfogytak. D. P. Sárospatak. Utáua nézünk Polgártárs helyben. Dehogy hagyjuk szó nélkül. t Felsőmagyarorszég — Kassa. Szívélyesen üdvözöljük és biztosítjuk a kartáusi viszony őszinta ápolásáról. Több érdeklődő ifjú. Higyjék el, hogy mi is nagyon szeretnők tudni, de egyelőre maga a minisster se tudja. Ha az ohstruk- j tió rém szűnik meg, akkor nem lesz már ciúsban sorozás, — ha megszűnik, akkor lesz. így hát egész Magyarország érdekében van, hogy ne legyen sorozás márczi- usban. ________________________ Kiadótulajdonos: LANDESMANN MIKSA 66. 1903. vh. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy! a debreceni kir. járásbíróság 1902. évi Sp. IV. 849/3 sz. végz. következtében Dr. Moskovics Jenő ügyvéd által képviselt Nasch József javára, Klein Herman ellen 231 kor. 42 fii. % jár erejéig 1903 évi január hó 15-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján felül foglalt és 958 korona 34 fillérre becsült következő ingóságok, u. m. házi bútorok, fűszer és rőfös áruk, kész férfi öltönyök stb. nyilvános árverésen el adatnak: Mely árverésnek a tokaji kir. jbi- róság 1903. évi V. 7/2 sz. végzése folytán 200 korona tőkekövetelés ennek 1902 évi szeptember hó 24. napjától járó 5 százalék kamatai és eddig összesen 65 korona 90 fii.-ben biróilag már megállapított költségek erejéig Bodrog-Kereszturon Klein Herman lakásán leendő eszközlésére 1903. évi február hó 25-ik napjának d, u. 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében a legtöbbet ígérőnek készpénz fizetés mellett becsáron alul is el fognak adatni, Amennyiben az árverezendő ingóságokat mások is le és felülfolaltat- ták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Tokaj, 1903. évi február hó 7. napjái. Faragó József kir, bírósági végrehajtó 51 -902. tkvi szám. Árverési hirdetményi kivonat. A saujhelyi kir, törvényszék, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Wohl Móricz végrehajtatónak Dura- ranyik Andrásné, szül. Kubus Anna végrehajtást szenvedő elleni 100 K. tőkekövetelés és jár, iránti végrehajtói ügyében a saujhelyi kir. tvszék, a saujhelyi kir, járásbíróság területén levő Sárospatak városában fekvő a sárospataki 3105. számú tjkvben A I. 1—2 sor alatt foglalt 12 részben Duranyik Andrásné, sz. Kubus Anna végrehajtást szenvedő és 12 részben Jujkó Mihály tulajdonos társ nevén álló az 1881 évi LX j tczik 156 §-a értelmében egészben árverés alá bocsátandó 6203, 6204. hrszámu belhely 1540 számú ház s kertre az árverést 8oo koronában | ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb ! megjelölt ingatlan az 1903. évi már cius hó 16-ik napján d. e. 10 óra kor Sárospatak község házánál megtartandó nyilvános árverésen a meg-1 állapított kikiáltási áron alul is elfog adatni. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10 százaló- kát vagyis 80 korona —fillért bánatpénzül készpénzben vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számitott és az 1881'. évi nov. hó 1-én 3333. sz. a. kelt igaz- ságiigy miniszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapapirok- ban a kiküldött kezéhez letenni avagy az 1881 : LX. t.-cz 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Saujhelyben a kir. tvszék, mint tlkvi hatóságnál, 1903. évi .január hó 7. napján, Wielland, kir tvszéki biró 734-1902. vlitó. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881 évi LX. t.-cz. 102. § a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a sátoraljaújhelyi kir. járásbíróság 1902. Sp. I. 608,^ számú végzése következtében dr. Kállai József ügyvéd által képviselt Isaák János kolbásai {lakos javára Gyarmathy Soma bod- zá-ujlaki lakos ellen 400 korona és jár. erejéig 1902 évi november hó 5-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le foglalt és 1100 K, ra becsült következő ingóságok, u. m. lovak, tehenek és igás szekér nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a saujhelyi kir. járásbíróság 1902-ik évi V. í. 634-2 sz. végzése folytán 400 kor. tőke- követelés ennek 1900 évi deczemb. hó 31. napjától járó 5 százalék kamatai, egyharmad százalék váltódij és eddig összesen 86 K. 74 F.-ben biróilag már megállapított költségek erejéig Bodzás-Ujlakon alperes la kásán leendő eszközlésére 1903. évi február hó 23-ik napjának d u. 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érin tett ingóságok az 1881. éviLX. t -c. 107. és 108. §-ai értelmé-ben kész- pénzfizetés mellett, a legtöbbet igó rőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak, adatni. Amennyiben az árverezendő ingóságokat mások is le is felülfoglaltatták, s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t,-cz. 120 §. értelmében ezek | javára is elrendeltetik. Kelt Saujhely, 1903. február hó; 6 napján. Fejér Zoltán kir. bir, végrehajtó. I Tk. 267—1903. szám. Árverési hirdetményi kivonata. A gálszécsi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Hicsonkó Jánosáé szül. Bacs- korói Mária végrehajtatónak, Bácsit arói György végrehajtást szenvedő elleni 1000 korona tőke követelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a saujhelyi kir, törvényszék (a gálszécsi kir. jbiróság területén lévő T.-Terebes községben fekvő a tőke terebesi 28-ik számú tjkvben A I. 3—11, 12, 14-29301, (1073—1074) 1127-1128) (1232-1233) 13901391) (1495-1496) (1549-1560) 1654 -1655) 1742-1743) (1939-1940) (2051—2052) (2180-2181) (2259- 2260) (2444-2445) (2570—2571) (2626—2627) (2765-2766) (2872— 2873) (2978-2979) 3062-3063) (3135—3136) (3303-3304) (3411 — 3412) 3508—3509) (3564—3565) (3671—3672) (3830—3851.) hr. szám alatt felvett ingatlanból a B 12. és B 26. alatti Bacskarói Györgyöt 6|48 részben megillető jutalékra a C 12. alatt özvegy Bacskarói Mihályné szül. Harzsiner Anna javára bekebelezett özvegyi jogának a fentartásával 1462 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlanok az 1903 évi április hó 15-ik napján délután 3 órakor T.-Terebes község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10 %-át vagy is 146 Kor. 20 fillért készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számitott és az 1881. évi november hó 1-én 3333- sz. alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 17(1. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezésről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Gálszécsen a kir. járásbíróság mint tkvi hatóságnál 1903. évi február 3-án. Valkovszky, kir, aljbiró. án foganatosított kielégité-i végrehajtás utján lefoglalt és 1080 koronára becsült következő ingóságok, u. m. 12 hordó bor és 30 métermá- zsa árpa nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a tokaji kir. járásbíróság 1902 évi V 222j2 számú végzése folytán 561 kor. 95 fillér tőkekövetelés ennek 1902 évi október hó 1 napjától járó 6 százalék kamatai és eddig összesen 66 K 40 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Tarcalon Stein Herman lakásán leendő eszközlésére 1903 évi február hó 26 ik napjának d e. 10 Órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 évi LX. t.-cz. 107 és 108 §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az árverezendő ingóságokat mádbk is le és felül foglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 évi LX. t.-cz, 120 §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Tokaj, 1903. é.ű február hó 7-én. Faragó József kir. bir. végrehajtó Van szerencsém a n. é. közönség tudomására hozni, hogy saját termésű^ tisztán kezelt asztali boromat liter enkint 30 kr -jával árusítom. SZABÓ ERZSIKÉ kis-trafik. 80—1903. vhtó szám. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó at 1881 évi LX. t.-cz. 102 §-a értelmében, ezonnel közhírré teszi, hogy a deb- reezeni kir. törvényszék 1902 18054 számú végzése köVetkeztében Dr. Magas György ügyvéd által képviselt Phönix biztositó társaság javára Stein Herman ellen 561 K 95 F és jár. erejéig 1903 évi január hó 20• • •©•0009® • •• Eladó, egy régi szőlő, jó állapotban, 981 | öl területi! a Kis Cepén. Czim a kiadóhivatalban •• ©«O O QGO •<$ •« Közgyűlési meghívó. fi s.-a.-ujhclyi villamvilágitási és erőátviteli részvénytársaság folyó évi márczius 1-én délelőtt 11 órakor Sátoraljaújhely város tanácstermében évi rendes közgyűlést tart, melyre a t részvényeseket ezennel mcghivom. ■ Tárgysorozat : 1. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentése és indítványai ; a zárszámadások és a mérleg bemutatása. 2. A mérleg megállapítása és a tiszta nyeremény felosztása iránti intézkedés. 3. A felmentvény iránti határozat. 4. Egy igazgatósági és megüresedés esetén egy felügyelőbizottsági tag választása. 5. Indítványok tárgyalása. A zárszámadások, valamint az igazgatósági és felügyelőbizottsági jelentések a törvény által előirt időben a társulat hivatalos gyártelep helyiségében megtekinthetők. Sátoralja-Ujhely, 1903. február 7-én i«1. Meczner Gyula társulati elnök. Kivonat az alapszabályokból : 8. §. Szavazatra az jogosult, ki a közgyűlést megelőzőleg részvényeit a társaság pénztárálnál letéteményezte és erről elismervénynyel bir. Ssl f