Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-02-21 / 15. szám
Hatodik év 15. szám. Sátoraljaújhely, 1903 Szombat, febr. 21. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este Kéziratokat vissza nem adunk Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár : egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál, Wekerle-tér 502. Hirdetéseket a legjutányosaWi árban közlünk. polgártársak! Kifosztott, elgyötört, kiszipolyozott szegény hazánkat uj veszély fenyegeti. Bécsi parancsot szolgáló kormányunk arra akarja kényszeríteni a nemzetet, hogy még az eddiginél is többet áldozzon az idegen nyelvű idegen lelkű katonaságra. Azt kívánja, hogy még sok ezer újonccal többet sorozzanak be, mint eddig, s temérdek millióval többet fizessünk a katonaságra, mint eddig. És a kormánypárt, azok a képviselők, akiket azért választottak, hogy sorsotokat javítsák, szegénységeteket enyhítsék, készek megszavazni ezeket a javaslatokat, a melyek végképen koldussá fognak tenni bennünket. így tartják meg választóiknak tett szép Ígéreteiket, igy viselik gondját a népnek, amely »atyáivá* tette őket. Mozdúljon hát meg ez a megcsalt, koldusbotra ítélt nép. Gyűljetek össze mindnyájan, hogy együtt tiltakozzunk anyagi tönkretételünk ellen, együttesen kiáltsuk oda a romlásunkra törekvő hatalomnak, hogy nem vagyunk hajlandók utolsó fal at kény er linket is odaadni s éhenhalni holmi nagyhatalmi hóbortok kedvéért. S figyelmeztessük nemzetünk iránti kötelességeikről megfeledkezett képviselőinket ígéreteikre, — figyelmeztessük, hogy nem azért választotta őket a nép, hogy koldussá tegyék. A szegény nemzet szava jusson el atyáinak fényes termébe s állítsa meg tékozolni készülő kezeiket! fi katonai terhek ellen népgyűlést rendezünk vasárnap, február hó 22-én délután 2 órakor Sátoraljaújhelyben a Korona szálloda udvarában. Jertek el oda sokan, jertek el pártkülömbség nélkül mindnyájan, hogy íeljajdulásunk szava hatalmas legyen, s hallják meg azok is, akik sorsunkat intézik, a kik javunk helyett romlásunkat akarják. Hazafias üdvözlettel: a sátoraljaújhelyi függetlenségi kör. fii ébredő tenger. Népgyűlést tartunk vasárnap a a nemzetrontó katonai javaslatok ellen. Megpróbáljuk megkondítani a vészharangot Kossuth Lajos földjén: hátha felébred az elfásúlt, ellantcadt közélet, hátha megismerésére jut végre szörnyű helyzetének ez az áldozatul szánt, pusztulásra ítélt nép, s öntudatra kelve megmozdul valahára az az óriási tenger, a nemzet millióinak tengere, amely eddig kábúltan tűrte, hogy magas kedve szerint zabolátlanul ficánkoljon rajta a militarizmusnak cifra, de üres és értéktelen hajója. Igen, ez a cifra hajó uralkodik ma a nemzet nagy tengerén. Egyebet se csinálunk 36 esztendő óta, csak tömjük, hizlaljuk vérünkkel, pénzünkkel a katonaságot. Elvonjuk a legszükségesebb pénzt az iskoláktól, a kultúrától, az állam tisztviselőitől, hogy odaadjuk mind a hadseregnek : hadd szórja szét a levegőbe, hadd pocsékolja el. S hálából ez a dédelgetett hadsereg 36 esztendő óta egyebet se csinál, mint üldözi a nyelvünket, kigúnyolja nemzeti létünket, leköpi legszentebb eszményeinket. Fizetni, csak fizetni mindig a katonaságra! Hogy koldus már a nép a sok adózás miatt, hogy el- pusztúlt egészen az ipar, hogy tönkrement a közbirtokos osztály s tenger adósságával alig bir küzdeni a nagybirtokosság: avval nem törődik senki. Hogy ezer év múlva megfordított módon ismétlődik most az, ami ezer évvel ezelőtt történt: az Árpád alatt, vidáman harcrakészen beköltözött magyar nép most búsan, éhesen, ijesztően nagy csoportokban költözik ki ezer éves küzdelmeinek, reményeinek s bánatainak földjéről: avval a kutya se törődik. Ez mind mellékes: fődolog az, hogy cifra, nagy, fényes hadsereg grasz- száljon ezen a koldus földön, egységes nyelvvel, egységes zászló val, hogy ha majd eljön hozzánk a németek vagy a muszkák császárja, büszkén mutogathassa a birodalmi kancellár, hogy mi is vagyunk olyan urak, mint ők, hogy mi is nagyhatalom vagyunk! Ezért a nagyzási bolondságért kell neked tönkremenni, koldusbotra jutni, szegény magyar nemzet! Addig hordoztad engedelmes alázatossággal a hátadon a katonaság cifra hajóját, mig ennek a hajónak a pukkadásig megnőtt a gőgje, s most már azt hiszi, hogy nem parancsolsz neki te óriási tenger, azt hiszi, hogy csakugyan ő az egyetlen ur s te az ő engedelmes szolgája vagy. Es mint a hatalmától megvadult zsarnok, most már az őrjöngésig menő követelésekkel áll elő, most már azt kívánja, hogy minden filléred, minden lélekzeted ő érte s az övé legyen. Mozduljon hát meg ez a ká- bultan alvó tenger, s egyetlen hatalmas mozdulatával mutassa meg annak az elbizakodott hajónak, hogy ő az ur s egy lélekzetvé- tele elég, hogy a hajó egész cifra alkotmányát, minden gőgös pereputyával együtt romokká zúzza! Mutassa meg neki, amit Petőfi mond: Hogy bár felül a gálya, S alul a víznek árja, Azért a viz az ur! A mi újhelyi népgyűlésünk is hadd legyen egy erős hullámcsapása a tenger hatalmas ébredésének ! Értsék meg belőle azok, a kiket Zemplénvármegye népe sorsának intézőiül az ország gyűlésébe küldött, hogy rósz utón haladnak, a nemzet megrontásának utján 1 Értsék meg, hogy nem ezt akarja, nem ezt várja TÁRCA. Leányok. — Hangulatrajz. — A r'elsőmagyarországi Hírlap eredet' tárcája Irta: Gombos Bertalan Ellenállhatatlanul édes behízelgő hangon könyörgött: — Édes jó anyám, engedjen már kérésemnek. Hisz nem vagyok én már rövidruhás csitri lány, elmehetek én magam is. A mama nyílt homlokára azonban sűrű ráncok ültének és szigorú hidegséggel mondta: — Határozottan megtiltom, hogy egyáltalán szóba is hozzad még egyszer könnyelmű hóbortjaidat. Hát igy fogott rajtad az én nevelésem? Bözse, Bözse, mikor fogsz már megkomolyodni ? Meglásd, rósz vége lesz az ilyen viselkedésnek. A szöszke Bözske a díványra vetette magát és keserves könnyekkel áztatta zsebkendőjét. Csukló zokogása egészen megijesztette anyját, mire a szív hideg kérge megtörött s nyájas szép szóval igyekezett lelkére beszélni a Bözske végtelen keservének : — No nézd édeskóm, elengednélek én magadban is Jani bácsiékhoz, de mit szólna hozzá a világ, ha egy 17 éves leány, a Kubinyiók lánya, kisérő nélkül utaznék egy három órás útra. Bözse felszántotta könnyeit, melyekben szemei oly szép bánatosan ragyogtak és olyan temperamentumosán, mint aki igazságának teljes tudatában van, indignálva mondta: — Igen ? hát én mindig csak a mademoiselle utálatos társaságában utazzam ? A múltkor is, a mikor 01- gáékhoz utaztam, egy kicsit hangosabb nevetés szaladt ki a számból, hát már rám mordult: „Aber Bözse!“ Egy fiatal ember ült abban a kupéban és olyan jóizüet nevetett, igenis rajtam. Aztán legyen nekem tekintélyem a fiuk előtt, nekem, akit egy augenglas ráncosképü tulajdonosa úgy rángat az illik nem-illik zsinórján, mint Paprika Jancsit a vásári komédiások. Meglásd anyám . . . én ... a nyakadon maradok . . . vén leánynak, mert bábukat a férfiak . . . nem vesznek el. Fülemile panaszának hangja nem oly isteni, mint a Bözsié. Kubinyiné arczán.jóizű mosoly játszódott, Bözse pedig megint pityergésre fogja a dolgot, ha anyja nem borította volna el csókjaival sirásra álló ajkait, mikkel mindent ki tudott csikarni. Úgy érezte a Bözse anyja, hogy igazságtalanságot követ el, ha az ő egyetlen korrekt leányától megtagadja ezt az ártatlan mulatságot. — Ám próbát teszünk Bözse, atvus engedélyét én majd kikérem, elmégy magad a Jani bácsiókhoz Sóskutra. De aztán annyira hangoztatott nagy-lány voltod önérzetéből merits komolyságot viselkedésedhez a vonaton. Bözse szöszke arca majd kicsattant az örömtől. Pajkos hízelgéssel csüngött édes anyja nyakán, majd halálra ölelte, aztán hirtelen beszaladt a dolgozó szobába és a made- moisellet össze-vissza csókolta — boszuból! Aberbözskézett is eleget! * * * Első hosszú ruha ! Első kisérő nélküli utazás! van-é ennél nagyobb öröm lányokéknál? ! Vig pillangóként röpdösött Bözse lelke a gyönyör érzésétől, s midőn másnap a perronon búcsúcsókot nyomott édes anyja homlokál a, belül szivét úgy égette valami perzselő láng. Izgatottan, szinte szédülve szállt fel a vonatba. Egy éles füty, kendőlobogta- tás, s a vonat elrobogott. Bözse igyekezett hely után nézni. Az egyik fülkében egy (nyilván a családi boldogságtól) nekiterpeszkedett mama ült, mellette a dajka szoptatta a nyöszörgő babát. Sietve surrant innen át Bözse a szomszéd fülkébe. Itt fiatal emberok voltak letelepedve a jobb szárnyon. A sűrű szivarfüst bodrosan keringve nyaldosta a falakat. Az egyik, egy göndörfürtü szép szőke fiú lustán eldőlt a bőrvánkoson, a másik kettő lendülettel verte a mindenható képes bibliát ... És Bözse habozás nélkül helyet foglalt a fülke másik szárnyában. Csinos figaró felsőjét levetette, de a kacéran félrecsapott kaiap, mely mélyen eltakarta a homlokát, fenmaradt és úgy hívogatott, úgy csalogatott: ide idenézzetek, ha telketekkel el akartok merülni egy lenvirág szempár derűjében, ha szivetek oly jóleső megnyugvást akar találni a tiszta égbolt kékségében. A fiuk rögtön tüzet vették a szi- ! varnak, abban hagyták a vig lár- I mát, tréfát, kártyát. A göndörfürtü ! szőke elpirúlva, szégyenkezve egye- : nesedett fel fekvő helyzetéből. Némán, áhítattal, félénk tartózkodással tekintettek arra a szépen nőtt virágszálra. Es Bözse, a pükösdi rózsát lopva meg bájában, meg se moccant heLapunk 8 oldal.
