Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-02-04 / 10. szám
Hatodik év 10. szám. Sátoraljaujholy, 1903 Szerda, febr. 4. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este Kéziratokat vissza nem adunk Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár : ogész évre 10- korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyos szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál, Wekerle-tér 502. Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. Csáky szalmája. Keserves az árvák kenyere mindenütt, de alig van keservesebb dolog, mint Zemplénvárme- gyében árvának lenni. Kétszere sen árva az, aki Zempléni) n jut árvaságra! Mindenütt nehéz meghalni egy apának, akinek kis gyermekei vannak. De milyen érzéssel hunyhatja be a szemeit egy apa Zemplénben, ahol tudja, hogy amit bajjal-gonddal összekuporgatott a gyermekei számára, abból a vagyonból mingyárt Csáky szalmája lesz, mihelyt az árvaszék kezébe jut. Van egy pár ezer forint készpénz: a gondos édes anya betenné bankba 5 percentre, vagy kiadná kölcsön biztos helyre, 5, 6, 7 percentes tisztességes kamatra. Nem szabad ám! Jön az árvaszék, az árvák hivatalos gondviselése, elveszi az anyától a pénzt s bevonja az árvakasszába, hogy majd ott fogja a többi pénzzel együtt »kollektive« kezelni. S kiadja ő is az árvák pénzét 5, 6, 7 percentre, de az árváknak már nem ad beió'le csak 3 és 6 ti- zedrész percentet. A többit, hogy hová teszi: a jó isten tudja ’ Hát nem isten csapása a szegény árvákon az árvaszék? Bámulatos dolog ez! Negyedszer írjuk már ki, hogy az árvaszék átlag 4-8 percentet szedett az árvapénzek után, s az árváknak még a tartalékalapba járó 10 percenttel együtt is csak 4 percentet adott, a többit jogtalanul elvonták az árváktól. Negyedszer kérdezzük, hogy mi jogon, mi alapon merték ezt tenni, hogy hová tették az árvák elvont pénzét, mit csináltak vele? S nincs válasz, nincs felelet! Az a vármegye, amelynek fél- hivatalos lapja olyan érzékenyen és büszkén cáfol mingyárt, ha valamit Írunk, ami nem teljesen felel meg a valóságnak, amely olyan hamar kész sajtópert indítani, ha csak a legtávolabbról is sértve érzi valamely vád által magát: most hallgat és szó nélkül, válasz nélkül, védekezés nélkül engedi szeme közé vágni a legborzasztóbb, a legsúlyosabb vádat, az árvák jogtalan megrövidítésének:, az árva vagyon hüte-! len kezelésének vádját! Igaz, gonosz anarchista újság! ez a mi lapunk, amelyet régóta magas megvetésével sújt a vármegye legfelsőbb kormányzata., De szerintünk, ha nem egy ilyen anarchista lapban, de egy név-! télén pamlletben vagy bármily lenézett helyen jelenik is meg ilyen konkrét súlyos vád, a vármegye becsülete nevében nem szabad azt válasz nélkül hagyni. Ha ellentétes politikai irányú lap támadja valakinek a politikai magatartását, elveit s az illető nem felel rá, az azt jelentheti: beszélhetsz, nem törődöm veled, nem adok rád semmit! De ha egy megye vezetőségéről bármily igénytelen kis lap is azt a konkrét vádat Írja ki, hogy az árvák^ törvényes jövedelmét meg- röviditette, erre már nem lehet hallgatni, mert itt a hallgatás nem lenézést, nem semmibevevést, hanem beismerést jelent! Lám, ha a magyar kormányt a Népszava vádolja visszaéléssel, (mint a múltkor is a Csorbai-tó ügyében) rögtön megjelenik a cáfolat, vagy megindítják a sajtópert. Hát Zemplénvármegye kormányzata se áll azért olyan szédítő magasan felettünk, a nyilvánosság nagyon szerény orgánuma felett, hogy ilyen konkrét vádak absolute nem érinthetnék őt. És Zemplénvármegyének nem szabad ilyen súlyos és meggyalázó váddal terhelten állani a közvélemény előtt. A nyilvánosság nevében, a közerkölcs nevében kérjük, ismételten kérjük a vármegye vezetőit j mondják meg* hová tették, mire költötték az árvák elvont pénzét ? Jogunk van ezt kérdezni, s nekik a vármegye közönsége iránt való kötelességük felelni rá. A megyegyűlés sokára lesz, biztosan csak február végén, legvégén. Addig nem maradhat válasz nélkül egy ilyen kérdés. Hiszen csak van a vármegyénél valaki, aki felelni tud rá? Vagy senki se tudja? De hát mi volt ennek a megyének a vezetésében akkor ? Teljes anarchia ? Ki intézkedett, ki rendelkezett itt? Ki szabta meg, hogy milyen percentet kapjanak az árvák? Ki határozta meg, hogy hová tegyék a többi j kamatjövedelmet ? Ki csinálta a költségvetést, a felosztást, a zárszámadást, a mérleget? Ki felelős érte? Nagyobb, súlyosabb kérdések ezek, mint maga az a hiány, a mely 64,000 koronáról most már 122,000 koronára szaporodott. Mert itt az árvák évtül-évre való folytonos, jogtalan, és minden jel tanúsága szerint szándékos megrövidítéséről van szó! Nem mi követeljük — a közerkölcs, a tisztesség követeli, hogy ez a kérdés, ez a kétség ne maradjon felvilágosítás nélkül a legközelebbi megyegyűlésig se! Valakinek csak kell lenni, aki itt intézkedett, valakinek csak kell lenni aki tudja, hogy mi történt itt! Hát álljon elő, és nyugtassa meg a közönséget! Takargatni1, tussolni nem szabad tovább! Ha pedig még most se jön semmi felvilágositás, ha még most se mondják meg, hogy hová tették az árvák pénzét, akkor mi már nem kérdezzük tovább. S hisszük, hogy ebből a hallgatásból a közvélemény és a közönség is meg fogja alkothatni a maga ítéletét. De akkor aztán ne tessék követelni többé, hogy tisztelettel hajoljunk meg közigazgatásunk intézői előtt! TÁRCA. Hófehérke története. A «•’elsőmagyarországi Hírlap »redet: tárcája. Irta: Éles Margit. (Folytatás.) Egyszer aztán eljött az az idő is, mikor a királyfinak meg kellett érkezni, hogy Hófehérkét eljegyezze. Az a boldog, az a várva várt idő. A leány e kertben várta kedvesét, nem győztek betelni a viszontlátás örömével, aztán lejött hozzájuk apja is a mostohával, ki rózsa- szinti ruhájában, aranyos hajával igéző szép volt. Rajta is akadt a fiatal hadnagy szeme, egy pillanat alatt el volt bűvölve, el volt ragadtatva., — az asszony észrevette, hogyne, s oly kedvesen, oly bűvösen mosolygott a fiúra, hogy annak egészen elvette az eszét . . . aztán lent töltötték az estét a kertben. Gyönyörű nyári este volt ... az ég sötét mély kékjén egyenkint bukkantak fel a csillagok, a szellő halkan suttogott a fák levelei között, magával hozva a frissen kaszált széna illatát. — Olyan szerelemre hivó kábitó nyári este volt. . . a fiúnak egyetlen szava sem volt a leányhoz többé, önfeledten hallgatta az asszony édes kacagását s Telke beleveszett szerető szemeibe. A leány szótlanul ült az akácfák alatt, a fehér virágok fekete hajára hullottak, sápadt arcával úgy nézett ki, mint egy.szép fehér halott . . . Egy hétig volt ott a fiú, de még nem szólt az eljegyzésről egy szót sem, együtt voltak az asszonynyal mindég. Együtt sétáltak a kertben, csónakáztak a kis patakon, a Hófehérke piros csónakjában, s ha az asszony zongorázott és gyönyörű hangján énekelni kezdett, a fiú ész- vesztetten hajolt föléje. Es ezt a leánynak nézni kellett, hogy merültek el egymás szemébe, s mennyire ^önfeledtebbek napról napra. Egy nap a kertben volt a leány, kedvenc helyére sietett a rózsalugasba, a hol oly sokat álmodozott és a hol úgy váfta, oly szivdobogva várta a királyfit, és ime eljött, de elvették, elrabolták tőle. Ott akarta elsiratni, eltemetni még emlékét is szive fenekére. Hangokat hallott ... ők voltak ott . . . szive dobogása elállt, lábai a földbe gyökereztek. A hitvái^ak, a nyomorultak . . . Szóllani akart, nem bírt, és ott hallgatta végig az az égő, forró szerelmi vallomásokat, a melyek két önfeledt szivből fakadtak, el akart futni, nem bírt, és akkor látta, hogy jön az apja, az is a rózsalugas felé tart, talán épen őket keresi, talán az ő szivében is felébredt a gyanú. No épen jókor | jön ... A leányka kétségbeesetten futott az apja elé, megtakarta kiméin! attól a rettenetes csapástól, a mely j ; őt szivén érte — elég az áldozatból egy — összeszedte minden ere- j jét, s ajkára mosolyt erőltetve ka- j ronfogta apját. Jöjjön, jöjjön apus, beszélnem kell m ágával. Atyja elrántotta tőle karját s in-1 dulatos arczczal ismét a lugas felé fordult. —- Ott vannak, suttogá a leány ész-1 ! révévé atyja arckifejezését és megborzadt a lángtól, a mely szemeiből j előtűnt, a milyent még sohasem látott . . . Ott vannak, éppen most kérte meg kezemet mostohaanyámtól. Nem tudta volna mondani : — I anyámtól, azért tette hozzá: mostoha. — A kezedet? — csodálkozott a férfi — mért nem szól nekem ? és aztán az már oda is van Ígérve neki. Erről a tárgyról csodálom, hogy nem nekem szól. — Eh bocsáss, tette hozzá és melle I hörögni kezdett. — Atyus, épen azon tanácskoznak, hogy meglepjenek téged, engem is be akarnak venni az összeesküvésbe ellened Atyus! én is ott voltam velük, csak elédbe siettem, lásd de a nélkül nem megyek bele az összeesküvésbe, mig neked el nem árulom. Lapunk 4 oldal. A férfi szivéről nagy nehéz kő esett le, hát leánya is ott volt velük és aztán Hófehérke annyit csevegett. beszélt, oly jókedvű volt, utoljára nevetni kezdett, a gyanú teljesen szétfoszlott lelkében s nem vette észre leánya halálsápadtságát. — No menjen fel atyus a verandára, megyünk mi is, én elébők sietek ott jönnek már. Es jöttek . . . láttuk a lugas inellett elsietni a leányt — látták jönni égő arccal a férfit és szivök remegett, a bűnös lelkiismeret lángolt mindkettő arcán. Hanem az asszony valami sötét daccal emelte fel szép fejét, mikor a leányt feléjök jönni látta. A leányka elfúló lélegzettel suttogá. Apa észrevett valamit és igen indulatos volt, azt mondtam, hogy én is ott voltam és Zoltán megkérte tőled kezemet, ezt mondd atyusnak Es megvetőleg elfordult tőlök. Az asszony ura után sietett, kit teljesen sikerült elámitani. a fiú pedig biinös lelkiismerettel állt a leány előtt, mire elfogódott, ajkára szó nem jött. — Es most be kell végezni a komédiát, szólani kell atyusnak és aztán menjen e’, nem fogok magára erőszakolni egy gyűlölt köteléket (Vége köv.)
