Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-01-31 / 9. szám
9. szám (4) FELSOMA GYÁR ORSZÁGI HÍRLAP Szombat, jan. 31. nézem, mert hiszen tisztelendőségad sem tárgyalja, bár elég hosszasan ir, miért ellenzi a sok szavazattal biró nagybirtokosság az ártérfejlesz- tés keresztülvitelét, vagyis a terhek- nek a haszon aránybani felosztását? ez előttem a főkérdés, s ez elől mindig kitérnek. Én a tapasztaltak folytán kételkedem azon, hogy az öntözési költség holdankint 50 fillérbe kerülhet, mivel Révy főmérnök urnák a tér 1 vezete úgy szokott e.sülni, hogy mire valami bevégződik, kétszer, háromszor annyiba kerül, ha csak a helmeczi építkezést s a br. Véosey felügyelői lakot említem is, mert elsőhelyen a csatornák töltéseit kell az egész vonalon az öntözésnek megfelelőlőg rendezni, másodsorban minden bodrogközi eret a csatornával kell összeköttetésbe hozni, hogy ha azok a duzzasztás által tele jönnek vízzel, azt ki is lehessen eresz-1 teni, külömben ott marad az évekig mig a nap ki nem szárítja, nem tartom helyesnek, hogy a kukoricára vizet eresszenek? mivel az 24 óra múlva mind elsárgul, egyszóval az' egész munkálatot nagyon nagy figyelemmel és költséggel lehet csak el rendezni, több kültségot pedig már az a föld el nem bír azok részéről, j akiknek a szabályozás az addigi ha- szonvehetetlen földből mit sem adott és most és mindig csak azt íogo m hangoztatni s hiszem, hogy a kisbirtokosok nagyrésze is hozzám csatlakozik a tekintetben, hogy ha öntözésre valakinek szüksége van, lé tesitse azt a saját költségén. Még csak arra akarok a vissi tisztelendő urnák válaszolni, mely szerint azt állítja, hogy a szabályozás folytán a Bodrogközön a földek értéke 4—5*szörösen emelkedett. — Hát kedves főur ne vegye sértésnek, ha egyenesen kimondom, hogy az nem igaz, és pedig azért, mert ezelőtt 14 nappal telekkönyvez- tettem egy vételi szerződést, mely szerint Barancson a falu végén lett véve egy 319 négyszögöl belhely házépítés céljára, két (2) ezer koronáért. — A cékei postára, melyhez egy pár község tartozik, a múlt évben 50 ezer forint érkezett Amerikából s ezen községbe nincs már oly rósz föld, hogy holdját azonnal ne fizetnék 500 forinttal, már pedig a nevezett községekben szabályoz, s- nak Ifire sincs, nemkülőmben Ho- monna vidékén is a földek ára tiz szeresre emelkedett, pedig ott sem szabályoztak, hát nem észlelte tisztelendőséged, hogy a társulat főmérnöke mily zsenialitást fejt ki az előleges költségek, összeállításánál, hogy még azt a pénzt is elköltik, a mit az állam adó-visszatérités czi- men fizet, s melyet ezelőtt 10—12 évvel minden érdeklettnek tartozásába beszámítottak, s mi lesz, ha majd az állam e címen fizetni nem fog, mennyivel lesz több a fizetni való. — No de nem jó erről sokat beszélni, mert szólj igazat sat. legközelebb többet, mert még sok van hátra. Szép Gedeon. Rondaság. Már az igaz, hogy nek ünk ujhe lyieknek nincs szerencsénk semmiben se. Amit nagy jóakarattal, sok várakozással megcsinálunk, a haladó idővel kivesző gondosság, vagy a kontár munka megsemmisíti azt többnyire. Lám, csináltunk villanyvilágítást, tetszetős, alig észrevehető, a házak falai.) végigfutó vezetékeken hűségesen futott a villám hét esztendőkön keresztül s most egy szomorú, napon otromba, elefánt.vastagságu, gyalulatlan, testetlen, alul két méternyire takarékossági, s valószínűleg aesthetikai szempontból megsze- nesitett dorongok dicsőítik utcáinkon sorba-sorba a városi kupaktanács j rettenetes szépérzékét. Ezért is rá- j férne a polgármester urra egy szi- góru interpelláció, mert a vállalat a képviselőtestülettől nem kapott engedélyt a város ily beronditására. Gőzfürdőt is építtetett a város. — Nagy parádéval meg is nyitották vagy két éve. Oh de azóta úgy látszik, le is vette gondozó kezét a gőzfürdőről a tanács, s ma már csak a pusztulás szelleme őrzi azt. Kellemetlen, gondozatlan út vezet a fürdő felé. A Korona utcai hid lyukas, nyilasaiba odaszorul az ember lába, meg-meg inog talpunk alatt egy-egy talpfa, s a korlát, amelybe kapaszkodnánk, clkorhadt már. Pedig ezen a hídon kellene keresztühnenni a városi ligetbe is, amelyben a kultúra hatását alig mutatja még más, mint az a fenyő-' gető intelem, hogy gyermekeknek csak felnőttek kíséretében, kutyáknak pedig pórázon sz bad a sétányba belépni. A Ronyvába omló parton, az üt közepén álló fákba kapaszkodva a második „sóhajok hidján“ keresztül elérhetjük a fürdőt. Kívülről még megjárja. Csinos leányka adja a jegyet, s a folyosó is elég rendes. — Ezen még nem rombolt annyit az idő, hisz gondozás nélkül is jó karban maradhat pár évig. Belépve a gőzfürdőbe már kellemetlenebb a benyomás. Balról az öltöző kabinoknak szimpla, ujjnyi jéggel borított ablakok képezik egyik falát. Az ablakok kidagadtak, bezárni nem lehet azokat, s széles nyilasokon fuj be a hideg téli szél. Az emeleti kabinokhoz' csak turista bot segítségével lehgtl eljutni a szédületes lépcsőn, s a | baloldali öltözők ott is hasonlókép szellősek, gyilkosán cúgosak. S azonkívül borzasztó mélység tátong az ablak mélyedés felől, amit csak akkor fognak majd elkorlátozni, ha valaki nyakát fogja törni miatta. De ki lesz majd felelős a- gondatlanságért? Belépve a terembe, szokatlanul tapad lábunkhoz a sár, meg-meg szúrja lábunkat a csizmasarokról lehullott kavicsdarab s reménykedve lépünk be a meleg inedenczébe. Csodálatos. Se kutban, se folyóban nem láttam olyan szinti .vizet, mint a medenczében van. Árvíz veszedelemnél hömpölyög olyan sárga, stirü folyadék, mint a mibe léptünk. Kellemetlen érzések között a gőzkamarába nyitunk -be. Lábunk jéghideg vízbe ér, a pihenők hűtésére készült cső elszakadt, csapja elromlott, s folyik a viz állandóan, elárasztva a padlót lábunk alatt, s rothasztva az odacsapott rongyos gyékény darabot. Felhámunk a jegesen hideg vízből a pihenő lócákra, de az megroppan alattunk, kezünk kiálló rozsdás szögekbe akad s hiába keresünk, tapogatunk egy szivacs, vagy egy vizes edény után, nincsen sehol, inert elrothadtak már a mognyitás óta, s újat nem ad a város. A flottirozó kamara erősen hasonlít a spanyol inkvizíció kínzó kamaráihoz. Bejáratáról rég lerothadt a tetszetős, de óh múlandó vászon- függöny, s most egy p nceajtót akasztottak- fel rá, de az leszakadt, s rozsdás tagokkal ott hever a bejáratnál, vérmérgezéssel fenyegetve az arra menőket. A deres kinézésű padoKon lópokróczra fektetik az *>x- perimentáló delinquenst, s mig hátadat szúrja, süti a komisz lópok- rócz, oldaladat kíméletlenül agyon- gyötri egy magát vasgyúrónak képzelő — masszírozó. A zuhany szobában csak egy szék fordul fel az ember alatt, mert kitört egy lába és nincs több szók, s a betont talán szappanoztatják is, olyan síkos. így kitapasztalva az újhelyi balneológia szörnyűségeit, a pihenőszobában szívesen vár egy jóképű ember fia, s szépen megtürűlgatve betessékel a kényelmes pihenőbe. Párázik a lélekzetünk, olyan hideg ez a szoba, s ezen aztán úgy segítettek, hogy katona pokróczokkal betakarják az embert. Ettől aztán megizzadunk, s aztán kilépve be-! lőle — meghűlünk. Más baj egyelőre nincs. S a városi magisztrátus még panaszkodik, hogy nem pártolják a fürdőt. Tessék- legalább tűrhető karban tartani azt, s akkor egyik rósz ről sem lesz panasz Mert hiszen a fürdőbe első sorban mégis csak az egészség szempontjából és a legtöbben azért járunk, hogy fürüd- j ünk. Cyán. /V MEGYE ÉS A VÁROS. X Városi közgyűlés. Sátoraljaújhely város képviselőtestülete tegnap január 30-án délután tartotta az uj választás óta első érdemleges ülé sét, melynek egyedüli tárgya a szakbizottságok megalakítása volt A közgyűlés tagjai szokatlan nagy számban jelentek meg, Reméljük, hogy ez nem múló jelenség, hanem állandóan igy lesz. (Bár a közgyűlés terme, ha csak a tagok fele je lenik is meg, mint tegnap, határozottan kicsinynek bizonyult.) A gyűlésen Székely Elek polgár- mester elnökölt, ki megnyitó szavaiban mindenekelőtt elparentálta Arnóthfalvy Tivadart, kinek emléke jegyzőkönyvbe vétetett. Azután búcsút mondva a képviselőtestület volt tagjainak, melegen üdvözölte j az újakat, kiktől a város érdekei j nek válvetett gondozását, a tiszti- í kar szigorú bírálatát és ellenőrzését, de egyúttal az érdemnek méltányló elismerését kéri és reméli. Mielőtt a gyűlés a szakbizottságok választására tért, a polgármester indítványára a fogyasztási adókezelés ellenőrzése tárgyában legutóbb hozott határozat módosítása mellett az ellenőrző bizottság két taggal szaporátlátott; és mivel dr. Schön Vilmos azon ajánlatát, hogy kísértessék meg, nem lehetne-e a bizottságokat közfelkiáltással megválasztani ? a polgármester óhajára elvetették, nehogy bárki is mondhassa, hogy ez nem választás, hanem csak kinevezés és hogy mindenki feszély nélkül szavazhasson: a közgyűlés időtcimélés végett valamennyi bizottságra egyszerre rendelte beadni a szavazatlapokat, melyeknek átvételére és nyilvános ősz szeszámitására az elnök dr. Hor- nvay Béla, Pfeiffer Gyula és SzőI- lősy Artur képv. tagokból álló bizottságot küldött ki. A bizottságnak meglehetősen fáradságos munkája volt, mer 67 szavazatlap adatott be és a szavazatok 12 bizottságra oszlottak meg. Megkönnyítette a munkát, az a tény, hogy csak egy névsor volt a hivatalos úszta, s igy kevés volt az eltérés. A szavazás kihirdetett eredménye szerint a bizottságok következőképpen lettek megadatva: Jogügyi bizottság: Ein ö k: Dr. Kossuth János. A 1 e 1 n ö k Juhász Jenő. Tagok: Ambrózy Nándor, dr. Haas Bernát, Isépy István, dr. Keiner Soma, dr. Reinhard Salamon, dr. Rosenthál S. dr, Erényi Manó, dr. Búza Barna, dr. Székely Albert, Képes Gyula. Pekáry.Gyula. Fogyasztási adó ellenőrzésre: Elnök: Polgármester. Tagok: Búza Barna, Némethy Bertalan (és régi tag Grűn- baum Simon ) Kózm. és szinügyi biz. : Elnök: Dók us Gyula. Alelnök: Meczner Béla Tagok: Barthos József, Ehlert G.vu'a, dr. Búza Barna, Rosenthál Sándor, dr Hornyay Béla, Kincsessy Péter, Kovács Endre, Székely Imre, Halász József, Staut József. Widder Gyula. Közig, rendőr biz,: Elnök : Meczner Béla, Alelnök: Pekáry Gyula. Tagok: Bernáth Aladár, Dókus László, Juhász Jenő, Schön Sándor, Behyna Miklós, dr. Búza Barna, dr. Székely Albert, Hericz Sándor, dr. Nyomárkay Ödön. Kincsessy Péter, Róth József. Pénzügyi bizottság;; Elnök : Meczner Gyula, Alelnök : dr. Hornyay Béla. Tagok: Némethy Bertalan, Isépy István, Grünbaum Simon, Halász József, Jelenek Ádám, dr. Keiner Soma, Székely Imre, Staut József, Szentgyörgyi Vilmos, Szőllősy Arthur, dr. Fried Lajos. Közegészségügyi biz.: Weisz Kálmán, Dr. Schön Vilmos, dr. Hornyay Béla, Katinszky Geyza, Kincsessy Péter, dr. Ligethy József, Lőwy Adolf. Miklóssy István, dr. Nyomárkay Ödön, Vadászy Antal, Widder Gyula, Kádár Gyula. Kisdedóvó bizottság: Juhász Jenő, Kovács Endre, Haas Fülöp, Katin szky Geyza, Miklóssy István, Id. Reiehard Mór. Roth Bernát Schweiger Iguáoz, Weisz Kálmán, Zinner Henrik. Fuchs Jenő; Horváth Endre. Vízvezetéki biz.: Elnök : Polgár- mester Tag : Hönsch Dezső, Behyna Miklós, dr. Hornyay Béla, Pfeiffer Gyula, dr Schön Vilmos, Id. Meczner Gyula, Ruttkay Mór, dr. Székely Albert, dr. Reiehard Salamon. Kossuth-sZobor biz.: Elnök: Polgár- mester. Tagok: Wieder Gyula, Zinner Henrik, Jelenok zidám, dr Keiner Soma, Meczner Béla, Pekáry Gyula. Székely Imre, Hornyay B. Faiskola és mezőgazd, biz. : Elnök : Polgármester. Tagok : dr. Hornyay Béla, Fux Jenő, Kincsessy Péter, Mráz Antal. Építészeti szépészeti és kövezésé biz.: Elnök .• Hönsch Dezső. Alelnök dr. Hornyay' B. Tagok: Bánóczy Kálmán, Behyna Miklós, Fleiszner Frigyes, Pfeifer Gyula, Roth József, Zinnar Henrik, Némethy Bertalan, dr. Haas Bernáth, Hericz Sándor, Rutikay Mór, Rose József, Iparóstctuoucz isk. biz. : Elnök: Jelenek - Adátn, Alelnök: Bánóczy Kálmán. Tagok : Roth Bernát, Ligethy Ignáoz, Móré Dániel, Korúiké János, Mispál József, Vilhelm Henrik, Ruttkay Mór, Gát-hv Géza, He- .ricz Sándor, Behyna Miklós, Rein I»t ván. Az eredmény elnöki megállapítása után dr. Fried Lajos felelt az uj városatyák nevében a polgár- mester megnyitó szav..i:\i, viszonozva az üdvözletei és a város érdekeinek készségas gdndozását Ígérve. Ezután a polgármester jegyzőkönyvbe vezette, hogy- Arnótf tlvv Tivadar helyére a 111. t erületbeli első póttag lesz behívandó és a hitelesítő gyűlést február 3-án d. u. 2 és fél órára tűzvén ki. a gyűlést berekesztette. • •;} \ A szakbizottságok hivatalos fisz j tájára nézve csak annyit kívánunk j tájékozáséi megjegyezni, hogy az-t az úgynevezett ellenzék előzetes megkérdezése nélkül állították ösz- sze, és velünk azt csak az utolsó órában közölték, úgy, hogy azon módosítani nem lehetett, mert észrevételeinkre azt a választ kaptuk hdgy a mogállapitott jelöléseken semmi változtatás se tehető. Mint kissebbség, kénytelenek voltúnk igy í elfogadni a lisztát, mert ha, mint óhajtottuk: más beosztással, s nagyobb számban jelöltük volna is a magunk embereit, jelölésünk nem I mehetett volna keresztül. Tisztelettel felkérjük azokat a t előfizetőinket, a kik még hát- rálékban vannak és a kiknek előfizetése lejár, hogy azokat mielőbb megújítani, illetve a hátrálékokat kiegyenlíteni szi veskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás álljon be. A kiadóhivatal.