Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-06-27 / 51. szám
Hatodik év 51. .szám. Sátoraljaújhely, 1903. Szombat, junius 27. FELS Éiffll! POLITIKAI UJS jiti mur ;ag. Megjelen minden Kéziratot Szerkesztős szerdán és szombaton este. Felelős szerkesztő: .at vissza nem aduiík. _ _ _ ég: Vekerle-tér 502. Dr Buza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 -filldr. — Egyes szám ára 10 fillér Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Wekerle-tér 502. Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. fi mi diadalunk. Annyi konkolyt hintenek most az ellenzék közt különösen a kormánypártiak, hogy esetleg megtéveszthetik a legőszintébb elvtársainkat is. Azért komolyan kérünk s figyelmeztetünk minden párthivünket, hogy ne vezettesse magát félre a kormánypárt alattomos, roszhi- szeinü híresztelései által. A függetlenségi párt nem engedett egy hajszálat sem és nem adta meg magát. Hanem igenis megadta magát'a kormánypárt, olyan gyalázatosán, mint még eddig soha. Az ellenzék pedig győzött, mert elérte, amit akart. Az ellenzék a katonai javaslat, a hadsereg szaporítása ellen küzdött, azért kezdte az obstrukciót. Mindig hirdette, hogy mihelyt visszavonják a katonai javaslatot, felhagy az obstrukcióval. Később mondta aztán, hogy átengedi a katonai javaslatot, harnemzeti vívmányokat kap. Tehát igy állította fel a követelését: vagy visszavonják a katonai javaslatot, vagy adnak nemzeti vívmányokat. Akármelyiket teljesítik a kettő közül, abbahagyják az obstrukciót Nos, hát az elsőt teljesítették, s igy az ellenzéknek mindig hirdetett programmja szerint abba kellett hagyni most az obstrukciót. Ez egészen természetes. Ha rám adót vetnek ki jogtalanul, s én kijelentem, hogy mindaddig appellálom, mig nem törlik az adót; és aztán a felebbezésem folytán tényleg törlik az adót: ugye, hogy józanészszel nem fe- lebbezhetek tovább, s nem mondhatom, hogy most már appellálok azért, hogy még pénzt is adjanak nekem. Ép így ha Bécsből uj pénz- és véradót vetettek ki a nemzetre, s az ellenzék obstrukciót kezdett ellene, most pedig az egész adót visszavonják : nincs mi ellen küzdeni tovább az ellenzéknek. •Szó sincs róla, hogy ezzel lemondtak volna a magyar vezényszóról. Csak most nem obstruálnak miatta. Hanem igenis fognak majd egyenesen ezért obstruálni, ha az uj véderőtörvényt hozza a kormány. Mint most a katonai javaslat megbuktatása volt a küzdelem czélja, akkor az a czél egyenesen a magyar vezényszó kivívása lesz, s akkor aztán nem engednek, mig ezt ki nem vívják. Akkor ezért fog folyni a küzdelem, de most nem ezért folyt. Szeretik azt hirdetni a mame- lukok, hogy semmi eredménye sincs az ellenzék küzdelmének Nem-é ? Hát mikor a kormánypárt az ő silány szolgalelkiiségé- ben újabb évenkinii száz millió korona hadiköltséget és 20000 embernyi ujonctöbbletet akar a nemzet nyakára erőszakolni, s az ellenzék ezt megakadályozza, megmenti a nemzetet ettől a rettenetes megterheltetéstől: az semmi, az nem eredmény? Hisz egy héttel ezelőtt még álmodni se merték a mamelukok, hogy megmenekülhet az ország ettől az iszonyatos tehertől, — most pedig lám megmenekült. S ez tisztán a függetlenségi párt érdeme, mert ha ez a párt nincs, akkor a szol- galelkü kormánypárt már egy félesztendővel ezelőtt megszavazta volna ezt a nemzetgyilkos uj terhet, és most már nyögnénk alatta. Óriási csapástól mentette meg a függetlenségi párt a nemzetet, csapástól, amit a kormánypárt akart rá mérni. Most pedig ép a kormánypárt akarja a függetlenségi pártnak ezt az érdemét le- kisebbitení. Ne hallgassunk a Judás-sza- vakra, ne higyjünk azoknak, akik elég lelketlenek voltak beleegyezni az országnak az uj terhekkel való tönkretételébe. S tartsunk ki az ellenzék mellett, amely félévi elszánt, lelkes önzetlen küzdelmével -megmentette a nemzetet ennek a gonoszságnak a valósulá- sától. Fényes diadal ez, amilyet sosem aratott még eddig a magyar nemzet igazsága az osztrák katonai körök elbizakodott, vakmerő követelései felett. Hiába ütötték a kardjukat, hiába hencegtek még a múlt héten is, hogy egyetlenegy katonát se engednek el: ime meghátráltak az öntudatra ébredt nemzet előtt, nem segített rajtuk még a vármegyék szolgai bizalma se, elengednek mindent, visszavonnnak mindent. Kisült, hogy mégis csak a nemzet az úr, nem a katonák, kisült, hogy csak akarnia kell a nemzetnek és akkor hiába parancsol neki a hadsereg. A hires osztrák ármádia le van győzve, meghátrált, megadta magát, mint még eddig soha. Legyőzte a függetlenségi párt, hiába védelmezték a mamelukok. Beszélhet most akármit a magyar nemzet ellen harcoló osztrák generálisok szövetségese, a kormánypárt: a függetlenségi párt büszke lehet történelmünkben eddig páratlan diadalára, s büszke lehet mindenki, aki ehhez a párthoz tartozik. S ez csak az első diadal. Most már jönni fog a többi. Mert látjuk, hogy nem győzhetetlen az ellenség, látjuk, hogy a felébredt nemzet megbir vele. A magyar zászló s magyar vezényszó kivívása most már csak hónapok kérdése Csak ne veszítsük el a harci kedvet, ne tántorodjunk meg, ne lankadjunk. — Legyünk büszkék pártunkra s annak fényes diadalára. Ballagi kortesei c. cikkünkre a következő választ vettük: Tisztelt szerkesztő ur! Engedje meg, hogy pár sorban reflektáljak lapja legutóbbi számában megjelent vezérczikkére. Azt 'méltóztatik hibáztatni és elitélni bennem, hogy függetlenségi álláspontom mellett 1901-ben a Ballagi Géza érdekében tartottam pár beszédet. Én ezt nem tartom ellentétesnek elveimmel. Minden képviselőválasztás alkalmával ama jelölt mellett foglalok állást, akinek meggyőződése az enyémhez közelebb áll, mert olyan nehezen akad, aki teljesen egyetértsen velem. 1899-ben Kolozsvártt (II. kerület) a kormány- párti és nemzeti párti jelölt közül az utóbbi mellett, 1896-ban Tisza- földvártt (kunszentmártoni kerület) a kormánypárt^ néppárti és Kossuth Ferencz-párti jelölt közül szintén az utóbbi mellett, 1901-ben az olasz- liszkai kerületben a két kormány- párti jelölt közül a mellett foglaltam állást, akiben több garantiáját láttam a szabadelvű és demokrata eszmék iránti érzéknek. — Ha lett volna függetlenségi jelölt is, akkor megérdemelném a szerkesztő ur vádjait és kárhoztatásait, de igy arra kérem, szíveskedjék felfüggeszteni ítéletét mindaddig, mig alkalom kínálkozik rá, hogy a meggyőződésemhez még közelebb álló jelölt mellett nyilatkozhassak. Arról nem tehetek, hogy 1901-ben neih volt függetlenségi jelöltje a kerületnek ; hivatva T Á R C A. Szerelem és boldogság. A Felső magyarországi Hírlap eredeti tárczája. Igaz történet. Sőt szálai ide fűződnek egy felvidéki faluhoz. De izgató valóságával annyira vadászik a hatásra, hogy hagyjuk meg költötttalajon álló mesének . . . Nekem, mialatt az élet országút- ját járom és őrülten galoppozó embereket látok a boldogság sarkában ; mikor tiszta lelkű lányokat látok aranyos- hajjal és bohó kis fejjel, melyre napsugárként süt a szerelem, amint hangos kedvükkel megriasztva a ker- tak madarait, tarka lepkéket kergetnek és — jaj! — belebuknak a sárba, — — nekem ilyenkor mindig eszembe jut ez a történet és gyötör, kínoz . . . Vendégségben voltam rokonaimnál és gyakran eljártam a református papiakba, hogy együtt élvezzem a vakáczió Eldorádóját a pap Béla fiával. Derék, jószívű emberek voltak a tiszteletesék. Imádta, szerette őket az elég nagy falu minden halandója. Nekem különösen Olga, ;,a tiszte- letes lány“ kötötte le figyelmemet. Lehetetlen volt észre nem venni lényének pompázó bájosságát. Élénk, meleg nézésű szemeiben minden iránt végtelenül fürkésző kíváncsiság fészkelődött, leikéből pedig a szűzi tisztaság nemes illata áradozott ki, mint sziklából a friss kristálypatak. Ez a friss illat talán még jobban meg tudta hatni a szívet, mint a kis templom fehérre meszelt tiszta négy fala, a hova Olga áhítattal minden nap eljárt. Két hete jártam már hozzájuk és soha se láttam vígan Olgát. Élőször csak csendes, szelíd lelkületnek látszott előttem, de azután mindinkább felfedezni véltem, hogy Olga szomorú, ijesztően bánatos. Egyszer jó lélekkel megkérdeztem 'Bélától: miért e nagy szomorúságé mi emészti Olga szivét? Béla láthatóan zavarba .jött. kérdésemre. Elpirult s ijedt tekintetet vetett rám. Már bántam bátorságomat. Még néhány pillanatig tétován állt Béla, mintha gondolkodnék, megmondja-e, nem, aztán hirtelen mellemre borult és melegen magához ölelt. Összefonódott evvel a jó fiúval a szivem Meglepett az egész jelenet. Köny- nyeztem én is, könnyezett ő is . . . Es ekkor megható dolgokat tudtam Bélától, ki rajongva szerette nővérét. Hat héttel ezelőtt, — úgy mond — egy pesti fiatal ember jött nyaralni falunkba. Az uradalmi tiszttartónak volt távoli rokona. Gyakran eljáro- gatott hozzánk Semtey úr. Megtudtuk tőle, hogy mérnök. Egy hét alatt a legkedvesebben látott vendégünk lett, és azóta minden nap nálunk uzsonyázo’tt. Uzsonya után minden nap lement a mérnök úr Olgával a kertbe egy sétára. Hamar megszerették egymást. Olga végtelen boldog volt, s gyakran sirt is Örömében. A mérnök úr igen kedves, egyenes lelkű embernek mutatkozott, mi is szerettük. Három héttel ezelőtt azután borzasztó dolog történt. A mérnök úr a nélkül, hogy okát adta volna, elbúcsúzott tőlünk. Olgának azt mondotta, hogy többé nem jön vissza. A mérnök szemében különös fény rezgett a távozáskor és én jól láttam, hogy végtelenül szenvedett. S azóta szegény Olgát szomorúnak láttuk. Elvitte szivét az a mérnök. Még most se tudta senki, miért ment el. Örök rejtély marad-é? Reményvesztetten, csüggedt érzelmekkel sétálgatott naphosszat a kertben — egyedül! Édes Isten! az élet annyi zöldje között, oly szép virágos tavasz-mezőn, oly víg madárdal és annyi szagos rózsa mellett, hogy is férhet el oly végtelen szomorúság egy kertben ?! . . . Mert szomorú itt minden. Hamis a zöld színe, hazudik a madárdal, csak egy igaz : a végtelen üresség, pusztaság, semmiség! . . . Épen asztalnál ültünk mindnyájan, mikor kerékzörej hallatszott künn az utczán. A kocsi udvarunknál megállóit. Poros úti köpenyben magas növésű fiatal ember szállott le róla. Lapunk 6 oldal.
