Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-06-24 / 50. szám
50. szám (2) FELSŐMAGYARORSZAGI HÍRLAP és Barthos József urak is örülnének), — mert ki tudja, hátha hallgatott volna Rákóczi a tanácsára, s elvei fentartásával meghódolt volna a császárnak, s megtartotta volna a vagyonát, sőt még kapott volna hozzá egy pár uradalmat, pl. azt, amit a hódolni nem akaró Bercsényitől elkoboztak. S igaz, hogy nekünk egy nemzeti szentünkkel kevesebbünk lenne, — de ahelyet lenne Pataknak egy hatalmas protektora, akinek a pártfogása alatt sokra vitte volna Patak, talán még a szolgabiróságot is megkapná. S utóvégre is ez a fő. Ha Patak a szolgabiróság kedvéért kurucból mamelukká tudott vedleni, Rákóczi is megtehette volna, hogy ilyen nagy érdek előmozdítása céljából meghódol. Nagy hiba, hogy olyan nyakas volt ez a kuruc vezér, s nem a mostani patakiak alkalmazkodó képessége élt benne, hanerti a Zrínyi Ilona vére. Ha Rákóczi akkor megtér a császár hűségére, úgy az ivadékai bizonyára lelkes mamelukok lennének (mint pl. a Károlyi Sándor utódai,) s most talán egy Rákóczi herceg irt volna német cikket a Neue Freie Pressebe. Milyen szép is ! Hanem szó, ami szó, — ha már akad Patakon olyan okos ember, aki ilyen utólagos jó tanácsot ád a nagy fejedelemnek, — legalább a többi patakiak megtehetnének olyan okosat, hogy jól eldugnák ezt a bölcs tanácsot, s nem bocsátanák világgá a sajtó szárnyain. Minek tudja meg a világ, hogy igy gondolkoznak Rákóczi városában ? A pataki Rákóczi-ünnep. A sárospataki főiskola vasárnap junius 22 én rótta le önmaga iránt való kötelességét. Megszentelt hagyományaihoz méltóan ülte meg a Rákóczy-ünnepet, ennek szentelte az egész vasárnapot. A rendezést a nagy szabadsághős emléke iránti lelkes hódolat sugalta és az ünnep lefolyása, nagyszerű méretei hódolatra lelkesítették a több ezernyi hazafias közönséget, mely a dicső múltú tAlma Mater hivó szózatára Rákóczi ősi fészkébe összesereglett. A méltán büszke bodrogparti Athén már szombaton estefelé ünnepi díszt öltött. A város külsőleg igen szépen fejlődött az utóbbi évek során s nagyon kellemesen hatott az idegenekre, kik ritkábban fordulnak meg a sárospatakiak közt. Már előző nap kezdett özönleni a vendégek serege. így szombaton érkezett meg az agg debreczeni református püspök, Kiss Áron és a rendezőség egyházi diszelnöke, Kun Bertalan miskolci református püspök. Ugyancsak szombaton érkezett meg a kuruc idők hervadhatatlan érdemű historikusa, a függetlenségi párt egyik büszkesége, Thaly Kálmán, akit képviselő társa, Ballagi Géza látott vendégéül. A vasárnap reggeli vonatokkal Szerencs és Ujhely felől ismét számtalan idegen érkezett. Túlnyomóan a protestáns egyházak híveiből alakult a vendégek nagy tömege, de nagy számban voltak ott minden fe- lekezetből való honfiak és honleányok ; híven a dicső jelszóhoz : Con- currunt, ut alant. A reggeli vonattal érkezett oda a sátoraljaújhelyi függetlenségi kör küldöttsége is Matolai Etele diszel- nök és Pekáry Gyula elnök vezetése alatt. A vendégek részben a főiskolai nagytermében, részben a főiskola előtti téren gyülekeztek. A nagyteremben a rendező bizottság fogadta és üdvözölte a püspököket, Thaly Kálmánt, az egyházkerületek küldöttségeit, majd később Zemplén vármegye törvényhatóságának küldöttségét. A vármegyei küldöttség kocsikon érkezett meg háromnegyed 9 órakor. Ötös fogaton vezetett Dókus Gyula alispán karaarási díszben, vele együtt jöttek Dókus Ernő képviselő és Dókus László tb. főjegyző utána Thuránszky László főjegyző, majd Meczner Béla és veje Bernáth Aladár, továbbá ifj. Mecz?ier Gyula diszmagyarban. A várákozás alatt a református templom megtelt rengeteg közönséggel, a nagyteremben tartózkodott vendégek számára alig lehetett a helyeket fentartani. A nagyarányú, igen szép református Istenháza valóban a Hazaszeretet Temploma volt e gyönyörű ünnepnapon. Áhítattal telten, visszafojtott lélegzettel várta a már elhelyezkedett óriási közönség a »hivatalosak» bevonulását. Megilletődve fogadták a két ősz püspököt, főképp a megtört alakú debreczeni patriarchát. kinek igazán csak a honszerelem, a szabadság szeretet adhatott annyi erőt, hogy ezt a zarándokutat megtehesse — talán utoljára. A püspökök és egyébb papi előkelőségek padja előtt voltak Thaly Kálmán és a főiskolának az ünnepen szereplő tanárai részére fentartott székek balra a rendes papi székektől és szemben az Ur-asztalával, — mig a szószékkel szemben foglaltak helyet a megyei és egyéb küldöttségek, kik közt természetesen ott volt Sárospatak város elöljárósága és képviselőtestülete is. Az orgona melletti karzaton volt a főiskola kitűnő énekkarra, szemben és oldalt az ifjúság töltötte meg a karzatokat. A „hivatalos vendégek“ elhelyezkedése után a rendes vasárnapi is tenitisztelet következett, mely a maga egyszerűségével és bensőségó- vel megragadja és együvé olvasztja a más hiten levők lelkeit is. Két zsoltárima gyülekezeti eléneklése után Novak Lajos főiskolai lel'-ész mondotta a szent beszédet. Alapige gyanánt Péter apostol ama intő szózatát véve, hogy ne rettegjenek vissza a szenvedések, tüzek stb. kísértéseitől, mert Krisztus is szenvedésekkel kisértetett meg és az igaz hívőnek keresztül kell mennie a tisztitó tüzeken — a honszerelem keresztényi kötelességéről beszélt, melyet istenfélelemmel önzetlenséggel egyesítve teljesíthetünk csak igazán. Remekül felépített és pompásan előadott beszédében fokról-fokra elénk állította Rákóczyt mint mintahazafit mintaférfiut, aki istenfélőimével és önzetlenségével párosította és tisztította meg nagy honszerelmét. Az I egész beszédben Rákóczi nevét alig i említette, csak tetteit, példáit idézte, de mindannyian éreztük, hogy ilyen ember csak egy volt e hazában : II, Rákóczi Ferencz“, kinek szelleme és jelleme másfélszázaddal később felelj ült a'mi Kossuth Lajosunkban. Ezzel végződött az isteni lisztelet és ugyancsak a templomban megkezdődött az emlék-ünnep. Minden maradt úgy, amint volt. Csak a papi szószék alatt készítettek kis emelvényt a szónokok részére. Átmenetül a párját ritkító orgonán mélabus kuruez áriát játszottak és mindjárt rá a Himnuszt intonálták. Az egész közönség, agg és gyermek, férfi, nő, ezernyi lelkes ajak rebegte a nemzet imáját. Az öreg debreceni püspök könnyezve dalolt; a boldogság könnyűje volt ez, hogy megérte a szép napot, — a honfibánat könnye, hogy az Isten még mindig nem áldotta úgy meg a magyart, amint azt a költő gondolá, — a remény könnyűje, hogy meg fogja áldani. Az nem lehet, holy ily fohászt az Ég meghallgatatlanul hagyjon. A Himnuszt Fejes István megnyitó beszéde követte, ki mint a főiskola egyházi algondnoka és a rendező bizottság alelnöke költői szárnyalás sál szólott. Vázolta az ünnep célját a főiskola kötelességét és üdvözölte a vendégeket s az ünneplő közönséget. Az énekkar erre remekül adta elő „Nemzeti zászló“ czimü dalt, melynek és a tapsoknak elhangzása után Zoványi Jenő theologiai tanár olvasta fel az ünnepre készített emlékbeszédet, mely a történelemirás nívóján áll úgy tartalmával, mint kidolgozásával. A beszédet sűrűn szakította félbe az éljenzés, helyeslés, sőt a nemzeti ellenállási jog Rákóczi és Kossuth dicsőítését tartalmazó részletek óriási tapsra ragadták az ünnepi közönséget. Ezzel az emlékbeszéddel lapunk vezércikke is foglalkozik. Az ünnep részletes leírását folytatni fogjuk. A MEGYE ÉS A VÁROS X A vízvezeték és csatornázás érdekében Ujhely város közgyűlése tudvalevőleg felirt a földmivelésügyi miniszterhez, hogy a tavaszra ígért szakértőt mielőbb leküldje. A felirat sikerrel járt. Tegnap reggel ugyanis megjelent körünkben a földmivelésügyi minisztérium vizépitószeti osztályának kiküldöttje, Hoffmann Károly kir. mérnök és nyomban hozzáfogott a terep tanulmányozásához. Ha esetleg a hegyekben megfelelő vizforrásra nem talál, a minisztérium gépeivel később, de még ebben az évben próbafúrásokat fog végezni. A fontos munkálat előkészítése és tanulmányozása természetesen időt igényel. X Ex-lex Tállyán. Lapunknak írják a következőket: Zemplénvárme gye, mint az alább közlendő eset is igazolja, minden tekintetben „gutgesinnt“ szabadelvű megye. Minden kétségen felül áll, hogy nem csak bizalmi nyilatkozatával támogatja a kormányelnököket, hanem a passiva resistentiában is hűen kitart mellette, követvén ilyképen az ex-lex terére is. (Mit ért vele ? Szer,k.) Tállya város területén székelő Horváth Béla dr. körorvos felsőbbhatósági eugedélylyel 2 havi szabadságra ment, moly időre az egyik fővárosi korház alorvosát nevezte meg helyetteseként. Az illető egyén azonban f. hó 19-én sürgős ügyben végleg elutazott városunkból. Ez még elég rendén volna. Hanem azt már csak ázsiai értelemben lehet rendes egészségi szempontból igazolható eljárásnak minősíteni, hogy ez után egy hónapig, mig Horváth Béla dr. szabadsága lejár, a tállyai körorvosi kerület orvos nélkül marad. Mily nagy mértékben az igazságból leszűrt tapasztalatokból táplálkozik e következtetés, jelzi az a körülmény is, hogy Tállya orvosta- lanságának már is megvan a maga fanyar gyümölcse. Somogyi István helybeli lakosnak három éves gyermeke, kinek még csütörtökön este semmi baja sem volt, a pénteki nap folyamán (19-én) meghalt. S hogy e halálesetet főként a gyors orvosi segély hiánya idézte elő, ki vehetné tagadásba. Ez az egy eset is megerősíthet ama feltevésünkben, hogy Tállya, mely mintegy állandó fészke a ragályos betegségeknek egy pillanatig sem lehet el állandó orvos nélkül. Az okok után ezúttal, melyeknek ezen csöppet sem kellemes helyzet előidézésében főrészük • volt nem kutatunk ma, csak arra kérjük az illetékes tényezőket, hassanak oda, hogy ez a rendellenes állapot Tállyán mielőbb megszűnjön. Ellenesetben nem tudom kit fog terhelni a felelősség, ha — mitől Isten ments — az előfordulható súlyos balesetek, válságos megbetegedések katastróphával fognak végződni?! Tállya 1903 junius hó 21. Spectator. HÍREK. — Áthelyezések. A m. kir. pénzügyminiszter Nagy Elemér helybeli kir. dohánygyári tisztet, hasonminő- ségben a szolnoki, m. kir. dohánygyárhoz helyezte át. A in. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter Petrovay Béla helybeli állami elemi iskolai tanítót hason minőségben az újpesti állami elemi iskolához helyezte át. Szerda, junius 24. — Thaly Kálmán, az országgyűlési függetlenségi párt tb. elnöke, a magyar tudományos és politikai közélet egyik legjelesebb alakja, a Rákóczy ünnep alkalmából Sárospatakon tartózkodott. Jelenléte és közreműködése a fényes ünnep nagyszerűségének biztosítéka volt. A rendezőség felkérésére szabad előadást tartott II. Rákóczy Ferencz és Sárospatak viszonyáról. A ki ezt a szabad előadást hallotta, melyből a nagy bujdosó emléke és elvei iránt való rajongás prófétai varázszsal hatott a hallgatókra, ezt az órát soha el nem felejtheti. A pataki ünnepről legközelebbi számunkban folytatjuk a részletes tudósítást és ebben a nagy történetíró előadásáról is bővebben fogunk megemlékezni. Thaly Kálmán az Alma Mater fészkében igen jól érezte magát, az ünnep után is ott maradt és onnan szólította a fővárosba Kossuth Ferencz sürgönye, a békegalambbá vedlett (?) bánnal folytatandó tárgyalások végett. — A függetlenségi párt szervezkedése Lőcsén. Mint értesülünk, Lőcsén a függetlenségi érzelmű polgárok a napokban népes értekezletet tartottak, melyen, elhatározták, hogy a tagok gyűjtését megkezdik s függetlenségi kört alakítanak. — Gróf Lónyay Elememé Sátoraljaújhelyben. A junius hó 27-iki jótékonyáéin előadás védnökének a rendező bizottság megnyerte Stefánia kir. herczegnőt. Tekintettel tehát az estélyen való megjelenésére, a rendezőség ez utón is értesíti a közönséget, hogy helyeiket 7 óráig elfoglalni szíveskedjenek, mert az előadás kezdetekor a külső ajtók, elzáratnak és csakis az egyes szünetek alatt nyittatnak meg. — A műkedvelői előadás iránt olyan rendkívüli az érdeklődés, amelyhez hasonlóra visz- szaemlékezni nem tudunk. Ajegyek egy délután elkeltek és igy számos újhelyi családnak nem jutott hely. Ez ókból az előadást közkívánatra vasárnap junius 28-án újból megismétlik mérsékelt helyárak mellett, pontban 7 órakor, hogy a függetlenségi majálisra készülőknek is alkalmuk legyen e nem mindennapi előadásban gyönyörködni. Ezen második előadás helyárai: Alsó proscenium és erkély páholy 10 kor., földszinti és I. emeleti páholy 3 kor., támlásszék a 6 első sorban 2 kor. 40 fillér, a többiben 2 korona. Jegyek előjegyez- hetők Szentgyörgyi Vilmos úr kereskedésében. — Miniszteri adomány. A m. kir. földmivelésügyi miniszter néhai Németh István volt gazdasági cseléd családjának Zemplénmegye főispánja utján 100 korona jutalmat adományozott. — A városi casinó választmánya f, hó 22-én hétfőn d. u. ülést tartott Dókus Gyula casinói elnök elnöklete allatt. A számadást vizsgáló bizottság jelentését mutatta be Novák Gyula h. jegyző, mely szerint a casinó 1902. évi számadása megvizsgáltatott és az teljesen rendben találtatott. Schweiger Aron pénztárnok bemutatta az 1903. évi költségvetést A casinó ügyésze Isépy István állásáról lemondott, helyette az ügyészi teendők ellátására a közgyűlésig dr. Lichtenstein Jenőt kérte fel a választmány, és ő bízatott meg a hátrálé- lékos tagsági dijak behajtásával. r opcsó József a casinói tagok sorába felvétetett. A casinó f. évi reudes közgyűlését e hó 29-én hétfőn délután 2 és fél órakor tartja meg, a közgyűlés tárgya: A választmány évi jelentése. Az 1902. évi számadás bemutatása és a felmentvény megadása. Az 1903. évi költségvetés elfogadása. Casinói ügyész és jegyző választása. — Felülfizetés az érettségit tett ifjak majálisán : N. N. 10 K. Weinberger Dávid 5 K. Kovács Endre, Boros Antal, 4—4 K. Iványi Károly, Gulacsy Sándor 3—3 K. Keresztessy Lajos, ifj. Meczner Gyula, Juhász