Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-06-10 / 46. szám
Hatodik év 46. szám. Sátoraljaújhely, 1903. POLITIKAI ÚJSÁG. Szerda, junius 10. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Felelős szerkesztő: Kéziratokat vissza nein adunk. Szerkesztőség: Vakerle-tér 502. Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félővro 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 fiilé Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Wekerle-tér 502. Hirdetéseket a legjutényosabb irhán közlünk. Kossuth vármegyéje. Mégis van egy vármegye Magyarországon, amely méltán megérdemli ezt a nagyon díszes elnevezést. Kell-é mondani, hogy ez a vármegye nem Kossuth sziilőraegyéje, nem Zemplén. S bizony ha nagyon sok okuk volt eddig a zemplénieknek pi- í ülni a vármegyéjük miatt, még sokkal több okuk van most, Pestvármegye hazafias önérzettől duzzadó határozata után. Eddig, ha szégyeltük is magunkat a vármegyénk silány szolga- lelküsége miatt, némi megnyugtatásunkra volt az, hogy egyik vármegye se külömb, valamennyi ép olyan, mint Zemplén: főispáni pórázon rángatott jegyzők s tisztviselők akarat s öntudat nélküli szánalmas gyülekezete. De ime, itt egy vármegye, a melynek a gyűlésén még szabad férfiak szavaznak szabad meggyőződésük szerint. Ahol nem virsliszagra gyűlnek össze parancsszóra szavazó jegyzők és tiszttartók, — ahol nem mindenható törvény a főispán magas tetszése, — ahol a rabszolgaság gondolkodástól irtózó önkívületével nem szavazzák le ma azt, amit tegnap még egyhangú lelkesedéssel pártoltak. Van egy vármegye, amelyben még a régi, az igazi magyar vármegyék szelleme lakik, amely a hatalom parancsa ellenére is bátran ki meri mondani, hogy ő is kívánja, követeli azt, amiért most küzd az ellenzék: a törvényben biztosított magyar hadsereg megvalósítását, s mert helyesli a célt, a józan ész szabályai szerint helyesli az eszközt is, amelylyel az ellenzék ezt a célt el akarja érni Igen, a józan ész azt követeli, hogy ha a célt akarjuk, akkor a hozzávezető eszközöket is akarnunk kell. A magyar vármegyék pedig, köztük a szolgalelküségben vezérvármegye: Zemplén, kimondták, hogy akarják a katonai javaslat bukását s akarják a külön magyar hadsereget. Azután pedig doronggal estek neki az ellen zéknek, amiért minden erejével küzd ezeknek az ő kívánságaiknak a megvalósításáért. Ha valaki azt mondja, hogy ő akar magának egy házat, de agyonüti azt, aki neki házat épit, — ugyebár a legszelídebb kifejezést használjuk, ha azt mondjuk rá, hogy: bolond. 0 A mi derék vármegyéink pedig mind akarják a katonai javaslat bukását, de agyonütnék az ellenzéket, amely ezt a katonai javaslatot minden eszközzel meg akarja buktatni. Valóban bámulnunk kellene ezen a józanészszel olyan káprázatosán ellenkező eljáráson, ha nem szoktuk volna meg régen, hogy a vármegyéket nem a józanész vezeti, hanem a hatalmi önkény. Ma azt parancsolja a hatalom, hogy nem szabad megszavazni a Kossuth-ünnepet: hát nem szavazzák meg. Holnap azt rendeli, hogy meg kell szavazni a Rákóczi-ünnepet : hát megszavazzák. Nincs egyetlenegy sem a Kossuth-ünnepet leszavazó urak közül, aki józan magyarázatát tudná adni annak, hogy miért ünnepelheti a megye Rákóczit, és miért nem ünnepelheti Kossuthot, Megmagyarázni nem tudják, de igy szavaztak mind, mert igy volt parancsolva. A magyarázattal törődjön más ! A józanész pedig itt nem imponál. Ez a szolgák régi természete: gondolkozás nélkül vakon teljesítik uraik parancsát. S ilyen szolgákká sülyedtek a hires ősi vármegyék. Nem volt okuk szégyenkezniük egymás társaságában. A bukott nők sem szégyenkeznek, mikor együtt vannak. Egyik se jobb, mint a másik, egyforma romlott mind, egyiknek se kell a többitől szé- gyelnie magát. Csak mikor egy tisztességes, ártatlan lányt látnak, akkor érzik a romlottságukat és akkor szégyellik mélységes süllyedésüket. így érezhetik rnagukat a bizalmi szavazatot szállító vármegyék a szabad PesTvármegye társaságában. S amelyikből a rabszolgaság még nem ölte ki az önérzet utolsó szikráját, amelyiknek az arcáról még nem kopott le teljesen, a szemérem: annak pirulnia kell, mikor ezt a magyar meggyőződését büszke bátorsággal hirdető nemes, igaz vármegyét látja. S mint a bukott nő, ha ártatlan lányt lát, keserűen gondolhat arra, hogy ő is volt valaha olyan tiszta, olyan szelíd: a magyar vármegyék is busán emlékezhetnek vissza, hogy ők is voltak valaha olyan erős, rendületlen védőbástyái a nemzet jogainak, mint most Pestvármegye. Ez nem kortesvármegye ám —• itt nem az a főtörekvése a köz- igazgatásnak, hogy kormánypárti legyen minden és mindenki, a főispántól az utolsó falusi bakterig De nem is lopják el az árvakasz- szát, nem grasszálnak szemérmetlen vakmerőséggel a kivándorlási ügynökök, s nem szöknek egymásután Amerikába a jegyzők. Mert az ilyen szép virágok csak a kormánypárti kortespolitika melegágyában teremhetnek. Magyarok, emeljük meg a kalapot, ha Pestvármegyéről szó lünk. Ez most Kossuth igazi vármegyéje. És ha szégyelnünk kell, hogy zempléniek vagyunk, kétsze résén égető lesz arcunkon a szégyen pírja, ha a mi vármegyénk mérhetetlen szolgalelkiiségét Pestmegye bátor szókimondásával hasonlítjuk össze. Vájjon maradt-é még annyi kevés önérzet ebben a, hajdan oly nagy Zemplénvármegyében, hogy ilyen fényes példa láttára legalább pirulni tudjon, legalább szégyelni tudja rabszolgaságát, sülyedését? Visszaküldött gyüjtőiv c. cikkünket a Zemplén nagy haragosan lecáfolja. Miután a hirt mi Budapestről kaptuk, csak jövő számunkban nyilatkozhatunk a cáfolatra. Rákóczi-ünnepély. Érdekes, tanulságos cikket olvastunk a Kassán megjelenő Fel- sővidék-ben. Azt fejtegeti, hogy milyen szégyenletes következetlenség Zemplén megyétől, hogy Rákóczi emlékét megiinnepli, Kos- suthét pedig nem ünnepelte. Igen, oda jutottunk, hogy egy klerikális lapnak kell Zemplén megyét hazafiságra, nagyjai megbecsülésére tanítani. Milyen szégyen, milyen nyomorúság ez! Érdemesnek tartjuk közölni ezt a tanulságos cikket. Hátha elolvassák egy páran a Kossuth ünnep tettesei közűi, s hátha megmozdul bennük a lelkiismeret, a jó érzés, s legalább szégyelni fogják, hogy ilyenre képesek voltak, legalább megbánják azt a bűnt, amivel vármegyéjük jó hírnevét olyan nagyon besározták. A cikk igy szól: Amint lapunk előző számában már jeleztük, Zemplénvármegye közönsége Sátoraljaújhelyben és Borsiban e hó 14-én nagyszabású ünnepet rendez Rákóczy Ferencz halhatatlan emlékű hősünk tiszteletére. E rövidke hírnél megállapodok egy pár pillanatra és elgondolom, hogy mily érthetetlen és helytelen irány kezd lábra kapni a nemzeti hősök ünneplésénél, amikor külömb- séget tesznek az egyesek között, kik mindannyian testestől-lelkestől csak a haza üdvéért küzdöttek. Nem érdektelen ma felemlíteni, hogy az a vármegye, amely ma oly impozánsnak ígérkező Rákóczi-ünne- pet rendez, amelyen majdnem egész Magyarország képviselve lesz, — ez a vármegye Kossuth Lajos születésének 100-ik évfordulója alkalmával félre vonult, kimondotta határozati- lag, hogy nem ünnepel! Nem-e érthetetlen valami a mostani ünnepély ? Egyik nagy szülöttjét nem ünnepli, másikat pedig oly mértékben magasztalja, hogy országszerte tudnak róla. Mert bármennyire is becsülöm és elismerem Rákóczy Ferencz halhatatlan érdemeit, bármennyire is zengünk dicshimnuszt neki, de el kell ezzel szemben ösmerni azt, hogy ép oly joggal követelhette megünnepel- tetését Kossuth Lajos, ki megszerezte számunkra azt, amire úttörő Rákóczy Ferencz volt. Nem akarok én ezzel levonni Rákóczy érdemeiből, még a gondolat is messze áll tőlem, de igenis meg kell emlékeznünk ilyenkor arról a nagy következetlenségről, amelylyel Zemplénvármegye az ő határozataiban viselkedik, amikor Rákóczyt ünnepli s ezzel szemben Kossuth Lajost nem tartja arra méltónak, hogy egy diszközgyiilést szenteljen emlékének. Talán mentené a tévedést, a mellőzést az, ha Kossuth Lajos nem ép oly gyermeke lenne a vármegyének mint Rákóczy. De hisz' mindkettő szülőhazája Zemplén, egyiké Monok, másiké Borsi. Már most mostohán bánni egyik gyermekkel s kitüntetni a másikat, nem üdvös. De ha elkalandozunk egy ideig az érvek országában akkor bizonyára mihamar megtaláljuk az okát annak, hogy miért kedves az egyik gyermek a másikkal szemben? Hát igenis azért, mert ma Kossuth Lajos tiszteletére ünnepet rendezni nem loyalis, ez az érv oka annak, hogy ma a Kossuth-ünnepélyeket mellőzik s ehelyett olyanokkal állanak elő, amelyek szerintük loyalisak. No már legyen mindenkinek olyan gondolkozása, amilyen van, de nem tartom helyes gondolkozásnak azt, ha valaki Kossuth Lajos tiszteletére azért nem rendez ünnepélyt, mert loyalis akar lenni. Micsoda, hát ma már ebben a nagy liberális korban annyira vagyunk, hogy az ellenkezik a loyalitással. hogy hőseinket ünnepeljük. Ezt még hinni se merem, de ha úgy van, annak maga a nemzet az oka, amely eltűri, hogy szemébe vágják a szégyent, a gyalázatot, amely eltűri, hogy saját polgártársai hozzák meg a meggyalázó nyilatkozat s határozatok egész sorozatát. Az ennek legnagyobb oka, hogy mindenáron, bármit tesznek is, abban a politika el nem maradhat. Már pedig szerintem ily kérdésekből a politikának el kell maradnia, mert, ezt más szempontból kell tekinteni. Össze lehet, de össze is kell Kossuth tiszteletét a B7-es párt progamm- jával egyeztetni. Lehetek én szabad- elvüpárti akkor is, ha Kossuth érdemeit elismerem. De épp ez a pont az, amelyben a politikától tartózkodni nem tudnak. Legyen mindenki meggyőződése szerint az a pártbeli, amilyennek neki jól esik lenni, — de emellett ne feledkezzen meg magyar létéről, s azokról a kötelességekről, amelyet reá magyar léte ró. Becsülje meg nagy fiait, a hazának rójja le a kegyelet adóját azokkal szemben, s ne tegyen semmi külömbséget azok ünneplésénél. Különösen nem szabad volt ezt Kossuth vármegyéjének tenni, ahová minden szem irányult, amikor lesték, hogy mikép is fogja a szeLapunk 4- oldal.
