Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)

1903-05-09 / 37. szám

37. szám (4) FELSŐMAGYARORSZAGI HÍRLAP Szombat, máj. 9. Vigyázzunk azért és más utón ha­ladjunk előre, mert külömben ez az állapot nem csak hátramaradás, de végveszély leend számunkra épen akkor, midőn önmagunk is azt akar­juk kimutatni, hogy méltók vagyunk felvenni a versenyt erőnk s öntuda­tunkra való hivatkozással a világ nagy piaczán. De azért csak előre, csak bátran előre, ti népnevelők, néptanítók, csak tanítsatok ti minket, tanítsátok gyer­mekeinket, az igaz tudományt, ipart, művészetet, kereskedelmet, tanítsátok a jogot, törvényt, köteles­ségeket. Tanítsátok a mező- s nem- zetgazdászatot. Tanítsátok a szent elveket, az igaz testvériséget, egyet­értést, egyenlőséget. Tanítsátok mind­azt, a mi szép, jó, nemes és boldo­gító, mert csak igy is csak ezek ál­tal érhetjük el, a mit minden igaz fia e hazának elérni óhajt és akar: Édes magyar hazánknak önállósá­gát, függetlenségét, szabadságát. A haza mindenek előtt! Mert csak ön álló s nagygyá lett s szabad hazá­ban lehet az egyén is nagy, szabad és boldog. De azután is emellett tűz­zétek ki az általatok lobogtatott zászlóra és arról semmi körülmények között meg ne feledkezzettek, az igaz hazafiságnak, de különösen az erkölesiség és igaz belső vallásoság­nak szent jelszavait is, mert a jelen­nek mindenkor tanító mestere a múlt és ez azt tanította és tanítja ininé- kiink, hogy anélkül bárminő erősek, nagyok, hatalmasok és tudományok­ban biiszkélkedők legyünk is, nél­küle elveszünk, elpusztulunk. (Nagy-Rozvágy) Olbey János ref. lelkész. ao A „Zemplénvármegyei tanító-egye­sület Felső köre“ 1903. évi május hó 14-én d. e. 9 órakor Nátafalván, a róm. kath. iskolában tartja gyűlését. A gyűlés tárgyai: Elnöki megnyitó. Múlt gyűlés jegyzőkönyvének fel­olvasása. Pénztárnoki jelentés. Osztatlan iskolában való tanítás­nak bemutatása; — szóbeli tanítás a IV. osztályban, a Dunántúli dombos vidékről; tartja: Puha Demeter r. k. tanító. Ember János „Apró emberek tu­dománya“ cimü műnek ismertetése és méltatása, — Zseltvay Bogdán áll. tanító. „Miből álljon a gazdasági ismétlő iskola tananyaga, hogy Zemplénvár- megye felső vidéke természeti viszo­nyainak és népünk culturalis állapo­tának és életmódjának megfeleljen“. — Értekezés, Jesztrebéuyi Kálmán ág. ev. tanitótól. „A magyar nyelv direct tanítási módszere s annak tananyaga az I. osztályban“ Felolvasás, tartja: Hör-1 váthy Gyula r. k. tanító. A jövő gyűlés helyének kitűzése. Esetleges indítványok. Kiadótulajdonos: LANDESMANN MIKSA. 3. A vételár a bánatpénz elvesz­tésének terhe mellett, azonnal kész­pénzben kifizetendő, azonban az ár­verés csakis a csődválasztmánynak s a csődbíróságnak jóváhagyása után fog jogerőre emelkedni. 4. A tömeg a követelések valódi ságáért, fennállásáért és számszerű mennyiségéért semmi néven neve­zendő szavatosságot nem vállal, és csakis a rendelkezésére álló s a csőd­leltárban felvett okmányait fogja a vevőnek átszolgáltatni, köteles a vevő azok átvételét az árverés jog­erőre emelkedésétől számított 15 nap alatt eszközöltetni. 5. Az árverés napjáig az elárve- relendő követelésekre befolyó össze­gek a csődtömeg tulajdonát képezik és az árverés foganatosítása előtt a követelések jegyzékéből töröltetni fognak. Az elárverelendő követelések ki­mutatása alulírott tömeggondnoknál bármikor megtekinthetők. Saujhely 1903. évi ápril. hó. Árverési hirdetmény. A felsőzempléni kölcsön s takarék intézet csődtömegéhez tartozó s csőd­leltárban felvett, s a saujhelyi kir. Törvényszéknél, mint csődbíróságnál 16843/902. cs. sz. alatt bemutatott ki­mutatásban részletesen felsorolt kö­vetelések 324625 kor. 57 fillér név­értékben a homonnai kir. végrehajtó közbenjüttével 1903. évi május hó 19-ón délután Vj2 órakor Homonnán I a városház nagytermében nyilvános árverésen következő feltételek mel­lett fognak eladatni: 1. Arverelők tartoznak 500 korona bánatpénzt az árverés megkezdése előtt a bírói végrehajtónál, vagy alul­írott tömoggondnoknál letéteiué- nyezni. 2. A kikiáltási ár 1256 koronában állapittatik meg, azzal, hogy az ár­verés tárgyát képező activ követe­lések a kikiáltási áron alul eladatni nem fognak. JEGYZÉKE az 55,000 nyereménynek. Legnagyobb nv.Tömény a ^szerencsésebb esetben: 1«0009000 korona. Korona 1 jutalom €$#4)000 1 nyer. á 4:00000 1 a g **$ ■5iO I fi S CD IS ^ ss ® « KS « fr* CB-§ s o m ä « N g « B-g £ fi« « SS3 e KS1 s CD S3 ^33 n ao n CQ-Ü 3 I 3 I •» 1 1 5 3 8 8 3$; G7 3 437 803 1538 140 34450 4850 4850 IOO 4350 3350 >5 n n n n n nyer. és jut. & 04)4)00 104)4)4)0 OOOOO 80000 70000 OOOOO 504)00 40000 «IOOOO 254)4)4) 24)4)4)4) 15000 14)4)00 54)00 34)00 3000 14)4)4) 504) 300 200 174) 134) 14)0 80 _____40 55,000kTta& 14.459,000 cTCiváíó szerencse oTöröRnéi Nagyon sokan szerencsések lettek általunk, l\i milllió koronánál többet nyertek nálunk nagyrabecsült vevőink. fii egész világ legesélyöusabb sorsjátéka a mi m. kir. szab. osztalysorsjátékunk, mely nemsokára újból kezdeté1 veszi. 110.000 sorjegy 55.000 pénznyereménynyel sorsaltatik ki, tehát az összes sorsjegyek fele nyer a mellékelt sorsolási jegyzék kimutatása szerint. 5 hónap alatt összesen Tizennégy millió 459,000 koro­nát egy hatalmas összeget sorsolnak ki Az egész vállala állami felügyelet alatt áll. Az I-ső osztály eredeti sorsjegyeinek tervszerű betétjei a következők : egy nyolczad ('lg) írt —•'75 vagyis 1 50 korona egy negyed (‘ J » 150 » 3 — egY fél ('la) » 3— » 6 — egy egész (%) » 6 — > 12 — A sorsjegyeket utánvéttel vagy a pénz beküldése elle­nében küldjük szét. Hivatalos tervezet díjtalanul. Megren­deléseket kérünk azonnal, de legkésőbb /. évi májas hó 22-ig mely napon a húzás megkezdődik bizalommal hozzánk beküldeni. Török ji. és Eársa bankháza Budapest. Hazánk legnagyobb osztály sorsjáték üzlete. főáruöánk osztálysorsjáték osztályai Főüzlet -. VI., Teréz körút jó a. Fiókok : 1. Váczi körút 4. » 2. Muzeum-körut //. » 3. Erzsébet-körut 54 Rendelölevél levágandó. Kérek részemre vezettet együtt küldeni. TÖRÖK A- rFÁRSA bn,nkháza Budapest. I. oszt. m. kir. szab. osztálysorsjáték eredeti sorsjegyeit a hivatalos ter­íj utánvételezni kérem ) ) A nem tetsző törlendő. Az összeget. .......korona összegben ( postautalványnyal küldöm. ( mnllnl/nlnm honl/ínnifril/hnn ( mellékelem bankjegyekben (bélyegekben) )

Next

/
Thumbnails
Contents