Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)

1903-01-21 / 6. szám

Hatodik ér 6. szám.

Sátoraljaujhaly, 1903

Szerda, jan. 21.

POLITIKAI ÚJSÁG.

Megjelen minden szerdán és szombaton este

Kéziratokat vissza nem adunk Szerkesztőség: Vekerle-tér 502.

Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna

Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér.

Kiadóhivatal: Landesnann Miksa és Társánál, Wekerle-tér 502.

Hirdetéseket a legjutányosabti árban közlünk.

jfyilt szó

a ruthén akczió kérdéséhez.

Mint a Japok utján köztudomásúvá lett, a ruthén akció Zemp lénvárme gyére és a szomszédos hegy- vagy felvidékekre is ki lesz terjesztve és az ez irányú mű ködés nemsokára meg is kezdődik.

Köztudomású továbbá az is, hogy az ez ügyben vezetéssel j felruházott, illetve megbízott kormánybiztos a kezdő lépéseket már meg is tette, vagyis az érdekelt vidékek egyes góczpont- jait tanulmányozás és tájékoztatás céljából már be is utazta.

Hát biz a kormánynak a hegyvidéki elhagyatott szegény nép ezreinek megmentésére és felemelésére irányuló ez a gondos intézkedése, minden esetre nagyon szép és dicső dolog, mert az erkölcsileg teljesen tehetetlen ember- és honfitársainkat nemcsak megmenteni, de életképessé is kell tenni: ezt kívánja első sorban az ügyefogyottak nagy nyomorúsága, de kívánja főleg maga a nemzet nagy érdeke is.

Most már csak az a kérdés, minő alapokra lesz fektetve a nagy és nehéz munka végrehajtása? Mep'lesznek-e találva a heo

lyes eszközök és mód arra nézve, hogy az eljárás, a nagy ügynek munkálása jó eredményre, biztos és jó sikerre vezessen?

Lz a legnagyobb kérdés, s én azt hiszem, hogy erre a kérdésre nem kedvező a felelet, — azt hiszem, hogy az egész dolog nem lesz egyéb egy költséges aknamunkánál, amely talán a leggyengébb gyümölcsöket sem fogja meghozni, és pedig egyszerűen azért nem, mert a vezető, vagy intéző ‘körök nem lesznek kellőleg beavatva azon mindenféle dolgokba, melyek a szegény népnek nyomorúságát, tönkretételét, bár lassan, alig észrevehetően, de biztosan okozzák, napról-napra fejlesztik, munkálják oly annyira, hogy legtöbb esetben maga a nyomorult szegény nép sem tudja megmondani, hogy tulajdonképen, mi is lehet az oka a vállaira su- lyosodott nagy nyomorúságának, boldogulhatását gátló szerencsétlenségének, csak épen annyit tud mondani, hogy szegény, s legjobb igyekezete mellett sem boldogulhat.

Mert nem kell azt hinni, mint ha ez a nép talán tunya volna, vagy talán éppenséggel egyáltalában nem értene a munkához, avagy talán az általa művelt földnek rendkivülii terméketlensége

okozná örökös szegénységét, nem j boldogulhatását.

Ez éppen nem! sőt azt lehet mondani, hogy ez a nép eléggé szorgalmas, igyekező, munkáját a helyi viszonyokhoz képest egészen jól érti, a munkált földje is tűrhetően terem, már ahogyan t. i. itt teremhet, de azért mégis szegény és boldogulhatásában telje* 1 sen meg van bénítva.

Azért előre és bátran mondhatom,. miszerint ezen hegyvidéki akciót illetőleg készülőben lévő azon terv, hogy e vidékre idegen külföldi családok és pláne len gyelek telepíttessenek le, a siker legcsekélyebbikére sem fogna vezetni, de sőt a szegény ruthének még azt a kis talajt is elveszítenék lábuk alól, ami eddig meg volt! Hanem igenis nyernének vele és pedig óriási sokat azon jól ismert töldbirtokosok, a kik csakis üzérkedésre, mondjuk földuzsorára vett hitvány birtokaikat legalább is ötszörös árban sózná« a szegény telepitvényesek nyakába, akik, bátran állíthatjuk, ugyancsak a szegény ruthének sorsára jutnának, és pedig feltétlenül, mert az éppen olyan gyáva és tehetetlen nép, mint épen a mi szegény ruthéneink, s talán épen azért is szenteltettek ki és javasoltatnak az intéző köröknek titkosan tervezett telepítésre, hogy az érdekelt tanácsadók vagyonoso- dási politikája egykoron annál nagyobb és teljesen biztos diadalát iilje.

Mert ha csakugyan a tervezett hegyvidéki akciónak illetve a szegény nép mentésének, felemelésének, legjobb, legalkalmasabb és legbiztosabb módja a telepítés lenne, akkor miért épen a lengyelek legyenek azok a szerencsések és például nem a csángók vagy székelyek stb ! ? Hiszen ez sokkal nagyobb ószhangzáslan lenne a nemzet érdekeivel és egyébb aspirációival!

Mindezekből világosan megállapítható, miszerint az uj terv nem a szegény hegyvidéki népet, hanem csakis az eladó vagy parcellázó egyes nagy földbirtokosokat emelné, boldogítaná, kiktől az itteni szegény nép csak azért nem tud egy kis földecskét vásárolni, mert olyan árt követelnek, akár csak bánáti földért, sőt sokszor még annál is nagyobbat.

És dacára annak, hogy ők maguk legnagyobbrészt alig gazdálkodnak, nagybirtokaik rendesen parlagon hevernek, mert elvök és uj-fajta gazd, szisztémájuk az, hogy rendes gazdálkodási üzemet

vinni nem érdemes, amiért is ők magok még csak csirkét sem nevelnek, de azért a szegény nép még sem tud tőlük bérelni, a mennyiben oly rendkívüli magas bérlet összegeket kívánnak a szegény emberektől, hogy a mellett valóban teljes lehetetlen boldogul- niok.

Például: amiért ezelőtt ezer korona évi bér fizettetett, most ugyanazért öt ezer korona bért követelnek, és tisztán csak azért, mert ők igen jól tudják, hogy a szegény nép földhiányban szén ved és a bérletet egyáltalában nem nélkülözheti, tehát rá van utalva, kényszerítve a legnagyobb, legmagasabb bér-áldozatokra is: azért van az, hogy a felvidéknek legnagyobbrésze ma külföldi birtokosokkal van elárasztva, akik valóságos Amerikát faragtak maguknak belőle, nagyon természetes, hogy mindezen legújabb szisztémájú gazdálkodások és spekulációk a szegény nép rovására történnek, mi ellen a különben is gyáva, anyagilag szegény és erkölcsi erő tekintetében túl gyenge nép még csak nem is vé- dekezhetik.

Ez tehát az oka annak, hogy a hegyvidéki nép különösen és sűrűn vándorol ki nagyobb keresetek után és ezen valóban na gyobb keresetből folyton igyekszik minél több földecskét szerezni magának, hogy legaláb a messze és hosszú jövőben legyen biztosítva és némileg megszaba ditva az említettem magas bér- spékelésektől.

Ezek szerint tehát nem telepítés, nem az idegen népek behozatala kell ide, hanem olcsóbb föld az itteni népnek és akkor nem fog kivándorolni; és nem 20—yo kraj- j cáros, hanem rendes megfelelő napszámot kell adni neki, hogy egzisztálhasson, akkor nem lesz neptelcn ez a vidék. Van itt ember elég, csak ne legyen kénytelen külföldön keresni kenyerét.

Vannak ugyan még más okok is, melyek titkos szuként rágják ezt a tudatlan, de jóravaló népet, de azokról majd más alkalommal fogok szólani.

Egy ruthén barát.

*

Megdöbbenéssel olvastuk ezt az érdekes cikket. Hihetetlenül hangzik előttünk, hogy a hegyvidékinép sorsának javítását, a hegyvidéki akció keretében, galíciai lengyelek betelepítésével akarják elérni. Olyan abszurdum ez a terv, annyira nem szolgálja, sőt hátráltatja a kitűzött célt, hogy el se tudjuk képzelni, miképen juthatott az akció vezetősége erre a gondolatra, s csakugyan nem gondolhatunk mást, mint hogy megtévesztették, félrevezették.

A cikket megbízható, szavahihető forrásból kaptuk, s azért egyelőre hitelt kell neki adnunk. Közöljük hát, hogy idejekorán figyelmeztetve legyenek az illetékes körök arra, hogy itt a ruthén nép segítésének ürügye alatt a ruthén nép még nagyobb megrontását akarják becsempészni. Mert hogy lengyelek letelepítése oda, ahol a ruthén se képes megélni, megrontaná a ruthéneket, s nem a népnek, de a nép rovására a spekuláló idegen földbirtokosoknak: használna, az fölösleges bővebben magyarázni.

Ballagj Géza képviselő úrtól múlt számunk vezércikkére vonatkozólag egy nagyon érdekes levelet kaptunk, amelyre jövő vezércikkünkben óhajtunk érdemileg válaszolni. A levél igy szól:

»Tisztelt szerkesztő úr!

A »Felsőm. Hirlap« f. hó 17- iki számának vezércikkében azt méltóztatik Írni, hogy amikor legközelebb a parlamentben a hor- vát útlevelek nyelvére vonatkozólag a függetlenségi párt névszerinti szavazást kért, én azt kiáltottam' volna a velem szemben ülő párt felé, hogy »ugyan mire való ilyen csekélységért szavazást kérni!«

Engedje meg, t. szerkesztő úr, hogy erre a közleményre két megjegyzést tegyek; mert az ellenem intézett hírlapi támadásokkal szemben nem szoktam ugyan túlságosan érzékeny lenni — ezt úgy hiszem, t. szerkesztő úr, mint klasszikus tanú bizonyíthatja; de I ezúttal, úgy érzem, a méltatlan támadást szó nélkül mégsem hagyI hatom.

Először is csudálkozásomat kell kifejeznem a felett, hogy amikor t. szerkesztő úr kegyeskedik elismerni, hogy én »a Perényiek és Rákócziak ősi kollégiumában huszonöt (helyesebben: huszonhét) éven át nemcsak tanitója1 de har- ezosa is voltam a magyar nem- izet jogainak«: ugyanakkor mégis fölteszi rólam, hogy kigunyoltam, sőt sértegettem volna azokat, a kik a szavazatoknak egyénenként való számbavételét követelték annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy az 1868: XXX. t.- cikknek a nyelvhasználatra vonatkozó intézkedései hogyan értel- mezendők s hogy a magyar nyelv jogai ugyanazon törvény értelmében meddig terjednek ? Ezt én t. szerkesztő úr, nem tettem: miután az volt és az ma is a meggyőződésem, hogy amennyiben a törvényhozásnak a fennforgóit esetben egy sarkalatos közjogi törvényünk helyes értelmét kellet meghatároznia; a szavazásban résztvett képviselők egyéni fele- I lősségének kidomboritása végett

Lapunk 4- oldal.