Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-03-18 / 22. szám
Hatodik ér 22. szám. Sátoraljaújhely, 1903. Szerda, márcz. 18 POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este Kéziratokat viasza nem adunk Szerkesztőség; Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 §110 Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál, Wekerle-tér 502. Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. Sátoraljaújhely város felirata a katonai terhek ellen. — Benyújtás végett elküldték Dókus Ernő orsz. képviselőnek. — Mélyen tisztelt Képviselőház! Sátoraljaújhely város közönsége mély tisztelettel járul a magyar nép képviselői elé, hogy hazafiui aggodalmát nyilvánitsa a kormány által beterjesztett katonai törvényjavaslatok következményei felett és alázattal kérje a mélyen tisztelt Képviselőházat, hogy e törvényjavaslatot elutasítani méltóz- tassék. Hazánk elszomorító közállapota, az általános elszegényedettség és a közhelyzet javítására elengedhetetlenül szükséges áldozatok mellett a vér- és pénzadó újabb emelése csak lejebb taszítaná nemzetünket a romlás lejtőjén. Eddigi katonai terheink is elviselhetetlenül nyomják a gazdaságilag pusztuló nemzetet és három éves katonai szolgálat mellett az eddigi békelétszám is végzetszerűen nehezedik népességben szintén folyton pusztuló országunkra. Nem csillapíthatja aggodalmainkat az a vigasztalás, hogy a tárgyalás alatt lévő javaslat állítólag nem okoz kimondott adóemelést. Nem — mert tény az, hogy a belőle következő uj katonai terhek fedezése az ország még rendelkezésre álló pénzforrásait min- i denesetre elvonja a nemzet kultúrái és gazdasági előbbrevitelé- nek legsürgősebb feladataitól és ezzel meggátolja nemzetünk föl- lélegzését, megerősödését. S ezenkívül a tapasztalat bizonyítja, hogy a fennálló viszás és súlyos adózási rendszer kihasználásával — kimondott adó-emelés nélkül is — egyre emelkedhetnek és nőhetnek a lakosság adóterhei. Az anyagi pusztulás és a kivándorlás ellensúlyozása végett, a nemzet-fentartó polgári munka és a könnyebb családalapitás fontos érdekéből katonai terheink- nek és a szolgálati időnek leszállítása már több, mint időszerű. Ezek helyett «U dolgos kezek nagymérvű elvonásának és a terhek minden irányú emelésének a terve bennünket is feljajdulásra indít, mert országunk szomorú helyzete, gazdasági és kulturális elmaradottsága, az elszegényedés és kivándorlás Zemplénvárme- gyénkben kétségbeejtően nyilvánul. A sérelmes javaslatok törvény- nyé emelése kétszeres sulylyal nehezednék hazánkra és magyar népünkre, mert kétségtelen, hogy a nemzet erejének végső megfeszítése oly katonai szervezet érdekében történnék, mely szent és jogos nemzeti aspiráczióinktól nagyon messze áll, mivel ez a hadügyi szervezet ellenkezik a magyar államiság fogalmával és érdekeivel. Alázattal kérjük tehát a mélyen tisztelt Képviselőházat, hogy minden körülmények közt méltóz- tassék valóra váltani az önálló nemzed lét elemi követelményeit: a nemzeti jelvények és magyar vezényszó kizárólagos használatát, a magyar ezredeknck csakis honi területen, kizárólag magyar tisztek alatt leendő elhelyezését és a magyar korona összes katonáinak a magyar alkotmányra való felesketését. Hazafiui bizalommal kérjük és reméljük ezt a Nemzet bölcs Tanácsától, nehogy állami és nemzeti lét mellett államiságunk még mindig csonkán és csorbulva nyilvánuljon Európa millióinak szemei előtt és hogy ezzel bírásához jussunk annak az erőforrásnak, mely nélkül az egységes magyar nemzeti állam kiépítése csak hiú vágy és sisiphusi munka. A mélyen tisztelt Képviselő- háznak alázatos szolgái Kelt Sátoraljaújhely r. t. város képviselőtestületének 1903. évi március hó 10-én tartott rendkívüli közgyűléséből Székely Elek polgármester. fi szabadság ünnepe. Hatalmas, fényes ünnep volt ; Kossuth Lajos vármegyéjében március tizenötödike. Megértette, megérezte ennek a vármegyének a közönsége, hogy kétszeres lelkesedéssel és fénynyel kell ünnepelnie ebben a kétségekkel s megpróbáltatásokkal teljes időben. Mint egész Magyarországon, úgy Zemplénme- gyében is nem csak egyszerű visszaemlékezés napja volt márc. tizenötödike, de hatalmas tüntetés, hatalmas figyelmeztetés az egyre követelőbb s erőszakosabb bécsi udvar számára, hogy a nemzet türelme már a végletekig próbára van téve, s ha nem fognak valahára felhagyni a magyart pusztító és gyalázó politikájukkal, igen könnyen végigzúghat ezen az országon egy új talpra magyar ! igen könnyen születhetik a keserűség csordultig telt poharából egy új Március! * I Legnagyobb, legimpozánsabb volt persze Ujhely ünnepe. Akik óvatosságból, zavargásoktól való félelemből ellenségei az utcai ünnepeknek, most újra meggyőződhettek hogy az újhelyi polgárság érettsége s fegyelmezettsége minden kifogáson felül áll, s hogy evvel a „csőcselékkel“ sokkal szebben, rendesebben s biztosabban lehet ilyen nagyszabású j ünnepet rendezni, mint akármilyen előkelő, magas színvonalú közönséggel. Ót-hatezer főnyi közönség vonult végig a gyárteleptől a honvéd kaszárnyáig a legremekebb, a legimpozánsabb rendben, egy hajszálnyi rendzavarás nélkül. Este fél 7 órakor indult a menet a Rákóczi-utca gyártelepi végéről. Elől a Kossuth Lajos asztaltársaság fiatal tagjai, 30 nemzetiszinű lampionnal, azután a függetlenségi kör vezetői s mögöttük 200 égő fáklya sorfala közt az óriási közönség. Lukács Károly zenekara hazafias dalokat játszott, s a tömeg, legtöbb- nyire a Kossuth-nótát énekelve vonult lassan, méltóságosan. Első megállás a függetlenségi kör előtt volt. A kör helyisége fényesen ki volt világítva, középen Kossuth Lajos babérkoszorúval övezett, lampionokkal körülvett arcképével. A villamossági társulat hazafias előzékenységgel két hatalmas ív lámpát helyezett el a Korona szálloda két oldalán, egyet pedig az emléktáblával jelölt Kossuth ház előtt, A fényesen kivilágított téren felejthetetlenül széditően szép látvány volt a rengeteg közönség, amely a nagy Széchényi-teret, a parkkal együtt egész a szemben lévő házak faláig, s egyik oldalon a megyeházáig, a másikon a Palotás-utcáig zsúfolva, megtöltötte, s elhelyezkedése alatt hullámzott, morajlott, mint egy hatalmas tenger. A Korona szálló feldíszített erkélyéről Búza Barna tartotta a következő beszédet: Tisztelt Polgártársak! Ötvenöt esztendeje most, hogy tiz egyszerű fiatal ember, egy szegény poétának a vezetése alatt elindult egy esős márcziusi reggel, avval a vakmerő, istenkisértő elhatározással, hogy Ők fel fogják ébreszteni az alvó magyar nemzetet, szabaddá teszik a gondolatol, szabaddá teszik a rabbilincsekbe vert Magyarországot, Reggel elindultak egy rabhazának fővárosában, s este már egy öntudatra ébredt szabad nemzet ünnepelte őket, mint apostolait, mint felszabadítóit. Most pedig ott ragyog a nevűk a történelem legdicsőbb alakjai legszentebb nevei között. Fegyver se volt kezükben. Nem feketesárga lobogó alatt, nem német vezényszó mellett indultak, — pedig a magyar nemzet mostani többségének felfogása szerint a diadalnak ezek az elengedhetetlen feltételei. Az ő zászlójuk az ősök háromszinü szent jelvénye volt, s vezényszavuk csak ez a két szó: Talpra magyar! s fegyverük csak egy .darab papiros volt, amelyre a magyar nemzet tizenkét pontba foglalt követeléseit írták. S evvel az egy darab papirossal megostromolták a zsarnokság négyszáz éves épületét, megostromolták a trónt és szabaddá tették a nemzetet. Ötvenöt esztendeje csak, hogy ez történt. Ötvenöt esztendeje a történelem, a kalendárium szerint. De ha összehasonlítjuk azt a magyar nemzetet, amely Petőfi hatalmas szavára talpra állott, evvel a mai magyar nemzettel : azt kell hinnünk, hogy egy ezredév telt el azóta. Mert egy ezredév is szinte kevés ahhoz, hogy annyira megromoljon, annyira sü- lyedjen egy nemzet, mint amennyit romlott és sülyedt 1848 óta a magyar. Hol az a magyar nép, amely Kossuth szavára megindult s az osztrák ármány, erőszak és cselszövés ezer pokolbeli légióival diadalmasan vívta meg a harcot? Szolganemzedék él Árpád földjén, amely alázatosan lesi az osztrák hatalom minden gondolatát, hogy teljesíthesse már, mielőtt kimondják. Istenverte nemzedék, amely szolga- lelküsógében odaadja mindenét az idegennek, s mikor már koldussá lesz, koldusbotjából vándorbotot csinál, s elhagyva apái földjét uj hazába költözik. Hiszen lesülyedtek, szolgákká lettek Leonidásnak, Miltiadesnek, a régi hős görögöknek ivadékai is. De háromezer esztendő alatt, lassan, fokozatosan sülyedtek a szolgaságba. A mi hőskorunknak még csak ötvenöt esztendeje, s már szolganemzedék él a bilincstörő hősök földjén. Leonidásaink sírján még friss a hant, marathoni hőseinkből még vannak, akik itt élnek közöttünk : s már he- loták nemzete lett a magyarból. Úgy vagyunk, mint a magasan szárnyaló madár, amelynek hatalmas szárnyait golyó bénítja meg, s akkor nem lassan, fokozatosan száll lefelé, hanem egyszerre zuhan a posvány legmélyére. Magasröptű dicső küzdelme után úgy zuhant vissza a magyar is a szolgaság porába. Nem látja már a magasztos célt, amely után a lelkesedés sólyomszárnyain tört most ötvenöt éve. Szegett szárnyakkal járva a föld porát boldog, ha meghunyász- kodása jutalmául kegyesen dob neki az osztrák hatalom egy-egy silány morzsát egy és szócskát, egy pár apró szobrot. Bezeg nem ajándékot, nem alamizsnát kapott a magyar 1848-ban, — hanem felemelte kezét és akár tetszett az osztráknak, akár nem, elvette azt, ami őt jogosan megilleti. Nem úgy mondta, mint most: kérek, könyörg'ók, — hanem erős zsarnokhatalmak ajtaját döngető szóval kiáltotta : akarom!, — és úgy lett, ahogy akarta ! Milyen más most a magyar! Rósz időket élünk, rósz csillagok járnak. Mintha célul tűzte volna ki a hatalom, hogy folyton sértegessen és gya- lázzon, egyre szertelenebb követeléseket támaszt ellenünk. Mintha kiváncsi volna rá, hogy mikor merül már ki a magyarnak a csudás türelme : egyre jobban és jobban suhogtatja felettünk korbácsütéseit. S a ránk boruló szolgaságnak ebben a sötét éjjelében egy fónyosz- lop ragyog tisztán, szeplőtlenül, hogy fenntartsa bennünk a nemzet hajnalába vetett bizó hitet: márczius 15-e. S csudálatos, minden természeti törvény ellenére, minél nagyobb a sötétség, s minél távolabb van tőLapunk 4- Oldal.
