Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-03-14 / 21. szám
Hatodik ér 21. s FELS izám. Sátoraljaújhely, : «SI1K POLITIKAI L [903 Szombat, márc*. 14. situ «mir JJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este Felelős szerkes: Kéziratokat vissza nem adunk Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Dr- Buza Bar „ Előfizetési ár : egész évre 10 korona, félévre 5 korona, : negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 öllé na Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál, Wekerle-tér 502. Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. Hallva fekszik a természet, az e'let, — halotti himnuszát a tél viharja, a jéggé fagyott zúzmarának az arcokat csapdosó forgataga zengi. A jégszilánkká vált hópelyhek, a télnek ezek az apró tűszúrásai, olyan fájdalmasan csapkodják az emberek arcát, mint a hogy a rabszolga népeket csapkodják zsarnokaik korbácsütései. De jön a tavasz, jön a halált legyező, uj életet lehellő márczius s a természet megint fiatal, megint daltól hangos és örömtől sugárzó és a halál, a földre télen ráborult fehér, hideg halál eltűnik, mint egy kínos álom. S kínzó jégszilánkok helyett az arcokat lágyan csókdosó szellő száll a friss levegőben, amelynek a simogatása olyan kedves az arcnak mint a léleknek a szabadság lehellete. Természet tavasza, erdő, mező ébresztő tavasza: te eljösz minden esztendőn a földre, híven, mint a hogy a szerető eljön az ő kedveséhez. De hol vagy te, nemzetek nagy Tavasza, hol vagy te szolgaság halálát megölő, szabadságot, boldogságot árasztó hatalmas kikelet ? Eljön március, az ibolyafakasztó, a virágokat kikeltő márczius, — de hol vagy te bilincstördelő, zsarnokölő, rabszolgákból embereket teremtő nagy Március ? Hej pedig de nagyon hiányzol, de nagyon kellene már jönnöd ! A természet ébred, jégbörtönét széttöri újra: de nem törik szét a szolgaság börtöne, a mely a szíveket és lelkeket tartja fogva Árpád földjén. A szabadsághősök vérével áztatott hazában szolgaság lakik. Idegeneknek hódol a magyar, s megadással hordja azt a láncot, a mely négyszáz év óta vérezi már elgyötört testét. Igen : azt a láncot hordja újra, a melyet, mint hitvány cérnaszálat tépett szét annak a nagy Márciusnak örökemlékű idusán, — s a melyet aztán önmaga segített ismét felrakni magára, hogy tovább vérezzen, tovább sorvadjon alatta. . Bizony így történt, — bizony magunk vettük magunkra újra azt a bilincset, a mit összevissza tördelt ■ negyvennyolczban egy hatalmas korszak hatalmas nemzedékének titáni fellángolása. S hogy magunk vettük magunkra, ez a legfájóbb, ez a legkeserübb. Mert a hóditó zsarnok által a legyőzött nemzetre rakott lánc csak kínoz, csak éget, — de az a lánc, a mit egy szolgalelküségbe sülyedt nemzet önként vesz magára, az meggyaláz, az megbecstelenít. Az elnyomatás csak gyötrelem, de az önkéntes szolgaság szégyen és gyalázat. Az elnyomott nemzetet sajnálja mindenki, a szolgává lett népet megveti a világ. S mi szolgává fettünk, A hogy a természetben a tavasz ragyogását, a nyár melegét és az ősz gyü- mölcsözését a tél fagyos halála követi, — úgy követte nálunk „48.“ dicsőségét „67.“ megalkuvása. Csakhogy a mi tavaszunk oly rövid, nyarunk olyan égető volt, — a gyümölcstermő őszt pedig egészen elrabolta a sors szegény hazánktól. S most, a szolgaság telében, mikor az elnyomó hatalom úgy csapkodja arcunkba egyre szertelenebb sértéseit és követeléseit, mint a tél viharja a jeges zúzmarát, — természet tavaszát látva, búsan gondolunk a nemzet tavaszára, a szabadság kikeletére, — arra a felejthetetlen, nagy március tizenötödikére. Hol van az már ? Mi van belőle ? Nem vagy már valóság, március idusa. Emlék vagy már, csak emlék, a mely annál kinzóbb, annál fájóbb, minél ragyogóbb, minél fényesebb ! De nem. Más is vagy még. Reménység, hit, bizalom. Reménysége egy uj tavasznak, hit és bizalom abban, hogy a nemzet életében is tavasznak kell még fakadnia erre a szomorú télre. Ezért ünnepelünk, ezért imádkozunk hozzád. Hisszük, hogy jönni fogsz, hisszük, hogy nem késhetsz már soká. Minden érzelmünk, minden sejtel- telmünk ezt hirdeti. Üdvözlégy, hitet erősítő, reménységet hozó, életet ujitó, hatalmas Március ! Búza Barna. Lapunk 12 oldal.
