Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1941

8

„Jovan Nagy“-nak könyvelné el, olaszul „Giovanni Nagy“ lenne, Szlovákiában „Ján Nagy“, angolul „John Nagy“, franciául „Jean Nagy“.

Hasonló európai közkincs, amely a héberben nemzeti név, v. i. megfejtését az Ó szövetség nyelvében leli: a Józsefráadás“ ; régi magyar változata az Izsép; József alakban újabbkori meghonosulás), a Mihály („ki, mint az Isten ?“t. i. oly erős), a Máté és Mátyás (közös eredetük : „Isten ajándéka“), a Gábor („Isten erőse“), a Mária („úrnő“). Tamás („az iker, a kettős“), Zsuzsánna („liliom“), Erzsébet í„istentisztelő“ mások szerint: „hétistenű“), Barnabás (arámi név, rövidülve és magyarosulva: Barna „vigasz fia“) Nem sémi eredetű, de szintén bibliai név, az újszövetségi görög Szentírásból való az András (a. m. „férfias“); görög egyházi pl. a Miklós (a „nép győzője“), a Dénes („Dionysos-i, a boristen embere“, tehát meglehetősen „pogány“ név!), az István (v. i. „koszorú“), Sándor („férfivédő,,), Teréz („vadászó“), Margit („gyöngy“), Katalin (a „tiszta“), Ilona (Heléna, „világosság“), Ipoly (Hippolytus- „lóoldozó“, tévesen ősmagyarnak tartják), György („földműves“), Elek („védelmező“), Jeromos („szentnevű“), Kristóf („Krisztusvivő“), Sebestyén („tisztelő“), Tivadar („Isten ajándéka“), Zsófia („bölcseség“), görögös végű latin a Lukács név (Lucius- „fénylő“ becézője).

Latin is akad bőven a nemzetközi névkincsben: Pál (-Paulus- Paullus „kicsike“), göröglatin a Péter (a. m. „szikla“, voltakép eredetijéből, az arámiból való fordítás: az Úr Jézus Kéfának, „sziklának“ nevezte el Simon Jónás fiát, ezt fordította a szentíró görögre-latinra); Ágoston v. i, „fönséges, Antal a „vetélkedő“ (bár e megfejtése az ősi Antonius névnek bizonytalan), Benedek „áldott“, Adorján „adriai“ (e nevet tévesen ősmagyarnak hiszik némelyek Jókai nyomán), Dezső „a vágott“, Domonkos „az úri“, Márton „a hadistenhez tartozó“, Kelemen „a kegyes“, Vince „a győztes“. Lőrinc „borostyánkoszorús“ (régi magyar változata: Lőkös és Lőcse, Léva is), Agnes „a bárány“, Bálint „egészséges“, Cecilia (magyarosabban: Cicelle: „a vak“), Orbán „művelt, városi“, Tibor „tiburi“ (Tibur, a bűbájos latin hegyi táj, az volt a rómainak, ami nekünk a Tátra, Hargita).

Ezek ókori nyelvekből való nevek. A középkor gazdagítja az európai névkincset a germán eredetűkkel: pl. a Vilmossal (nyelvünkbe mindamellett a középkori latinból került: Guilelmus-ból, eredetije: Wilhelm „készséges védelmező“), Imre (Heimrich: „az otthon ura“), Ernő „a komoly“. A Lajos név hozzánk ófranciából jött az Anjoukkal, de végső forrása a germán Klodwigs: „nép hőse“. A Károly a germán Kari v. i. „férfi, erő“ szóból való, Ödön mint az Edmund magyarja szerepel, ez pedig: „birtokvédő“, Zsigmond a „győzelem védője“. Középkori az olasz- délfrancia Ferenc is (Franciscus- „kis francia“, hozzánk a latinból).

Névtárunkat néhány szláv név is bővítette, bár ezek nem jutottak el Európa minden nyelvébe, ezek szűkebb körű középeurópai, ill. szláv nyelvekbeli nevek: László (Vladiszláv: „hatalmas·dicső“), Kázmér (Kazimir: „békerontó“), Tihamér (tévesen némelyek ősmagyarnak hiszik: Tichomir: „csendes-békéjű“), ide tartozna a régi magyar Ladomér (változatai szerint: Lád, Ladány) is, a szláv Vladimir „Hatalmas békéjű“ névnek meghonosult alakja.

Ezek tehát rég hasonultak nyelvünkhöz, eljutottak minden beolvasztás és magyarosítás egyetlen őskohójához, a magyar néphez, össze